2014. május 23., péntek

Gólyafesztivál szervezése és adoptálás előkészítése

A bejegyzés címe látszólag két egymástól távoli témát említ, de valójában egy valami összekapcsolja őket. Ez pedig az, hogy a pénteki munkanap után Zolival kimentünk Nagyhalászba, elintézni ezt a két dolgot.

A négyek történetéről közzétett mai bejegyzés bevezetőjében megígértem, írok néhány sort arról, hogy „ma már mi is néztünk nekik fészkeket a „vadonban”, ahová esetleg felkerülhetnének”.

Nos, írok arról is, de a cím első felével kezdeném. Ahogy azt korábban már jeleztem (pl. a Facebook oldalunkon), a III. Nagyhalászi Gólyafesztivál 2014. június 21-én, azaz négy hét múlva kerül megrendezésre. Ma délután a szervező csapat magjával (Erika, Zsuzsa, Zoli és én) megterveztük a programokat és azok időrendjét, megbeszéltük a költségeket és azok forrásait, a szükséges egyéb erőforrásokat (főként a segítő önkéntesek és munkatársak csapatait). Mivel az idén először nem két napos lesz a rendezvény, ezért néhány dolgot ki kellett húznunk a korábbi ötleteinkből. Ettől nem lesz szegényesebb a program, s még újdonságokkal is készülünk majd. Hamarosan közzé is tesszük a programot és a felhívásokat. ;-)

Miután a Művelődési Házban végeztünk, Zolival meglátogattuk a nagyhalászi lakott gólyafészkeket, hogy lássuk, melyikben van költés, mekkorák a fiókák. Sejtettük, ahhoz még kicsik a fészeklakók, hogy az egyes fészkekben meg is számolhassuk őket (4 hetes koruk előtt ritkán lehet őket jól látni lentről).

Miért lenne fontos tudnunk, hogy hány fióka van a nagyhalászi fészkekben?
A fiókák mentéséről szóló hosszú beszámolóm vége felé ezt írtam:
„Mi lesz a fiókákkal? Ott maradnak az Állatparkban, bekerülnek egy másik fészekbe vagy szabadon engedjük őket a nyáron Górés-tanyán?
Ez még a jövő zenéje, de értesültök majd róla, ezt megígérhetem.”

Felvetettem három lehetőséget, s ebből az elsőn egy pillanatig sem gondolkodtunk. Mindenképpen azt szeretnénk, ha a fiókák vadon élő társaikhoz hasonlóan időben elindulhatnának majd első vándorútjukra. A második lehetőség lenne a legideálisabb, de ennek megoldása esetükben nem túl könnyen megoldható. A harmadik biztosan megoldható, s elég jó lehetőség, mert Górésról sok mentett gólya indul el társaival. Hiszen a repatriáló állomás melletti réteken a vad gólyák is szép számmal jelen vannak, s a nyár végén együtt vadászgatnak a mentetekkel, melyek csatlakoznak hozzájuk.

De egyelőre a második megoldáson dolgozunk, hogy valamelyik közeli gólyafészekbe helyezhessük őket, elsősorban Nagyhalászban. Az elmúlt években több esetben történt sikeres adoptálás, amikor egy vagy két mentett fiókát felhelyeztek egy-egy gólyafészekbe, s azokat az adott gólyaszülők felnevelték a saját fiókáikkal együtt.

Sajnos esetünkben nem olyan egyszerű a dolog, mint amikor egy-két fiókát kell adoptálni. Négy fiókát ugyanis egy fészekbe semmiképpen sem helyezhetnénk fel. 

Milyen feltételeknek kell teljesülni?
  • Először is találni kell olyan fészkeket, melyekben nincs túl sok fióka (1-3), hogy a szülőknek ne legyen túl nagy megterhelés egy vagy két további „mostohagyerek” felnevelése.
  • Lehetőleg hasonló korú fiókák legyenek az adott fészkekben, mint amilyenek az adoptálandók. Ha túl nagy a korkülönbség, akkor a nagyobbak óhatatlanul elnyomják majd a kisebbeket.
  • Legyen biztonságos helyen a fészek, amibe felkerülnek a Halász kölkök.
  • A természetvédelmi hatóság engedélyezze az adoptálást.
  • Legyenek megbízható megfigyelők, akik a fészekbe helyezés utáni napokban folyamatosan figyelik a fészkekbe helyezett fiókákat és a szülők viselkedését. Etetik-e őket, nincs-e konfliktus a fiókák között?
  • Tudunk-e rendelkezésre álló emelőkosaras autót szerezni, s az áramszolgáltató tud-e feszültség-mentesítést biztosítani az akció kivitelezésének idejére. S ezekek az esetleg előforduló problémák (le kell hozni az adoptált fiókákat valamilyen ok miatt) esetén is tudják-e biztosítani?

Ezek így együtt kell, hogy összeálljanak, ami nem olyan egyszerű, mint azt a monitor előtt ülve gondolnátok. Egyelőre azt tudjuk, hogy Nagyhalászban – Halász fészkén kívül – négy fészekben vannak fiókák, de sajnos azt még nem, hogy mennyi! Pedig e-nélkül nem kezdhetjük el az akciót, így mindenképpen várnunk kell még. Közben intézzük, hogy a többi feltétel adott legyen, ha mégis minden összeáll. Drukkoljatok, hogy így legyen!

Három nagyhalászi fészek a négy potenciálisan alkalmasnak tűnő közül, melyekben vannak fiókák ebben az évben (2014.05.23. ::: Fotó: Nagy Károly)

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Sok sikert kívánok a "második" megoldáshoz, nem kis munka lesz.
Köszönöm, hogy nem az egyszerűbb megoldást választottátok.
Esélyt kapnak a kicsik családban felnőni, kirepülni.

yokas

lorine írta...

A szügyi gólyakamerát is érdemes nézegetni, nagyon aranyosak a fiókák, s a gólyamama szuper gondosan nevelgeti őket!
http://golya.mme.hu/golyakamera/szugystream/

lorine írta...

Igen, bármennyire is gondos Rita az árván marad Halász gyerekekkel, ez azért nem az igazi.De azért nagy-nagy köszönet Ritának és csapatának a féltő gondoskodásért!

Bocs, az előbb hibásan írtam:)

Névtelen írta...

Szia Karcsi!
Én Górésra szavazok! :-) Sokkal egyszerűbb lenne és ott aranyéletük van a gólya fiókáknak, hiszen az elmúlt években volt már pár tapasztalatunk erről. Ugyanúgy megtanulják az önállóságot a felnőtt gólyák között.
Annak is örülnék ha a szomszéd fészkekbe kerülnek, képzeld el, hogy vadászat közben találkoznak apjukkal, sőt lehet, hogy idén Halász vezeti a fióka csapatot, ha szingli gólya marad.
Ennek megszervezése igen bonyolultnak tűnik így elsőre, no de szeretitek a kihívásokat ;-)
Azért a Górés az Górés! Ezt ne feledd! Mennyivel több fotót és videot láthatnánk még róluk a nyáron ;-)

Üdv
gg Heni

Névtelen írta...

Sok sikert kívánok.
Macska

Misel írta...

Kedves Karcsi!
Válasszátok a biztosabb megoldást,
ezek a kölkök a nagyok között jól fogják érezni magukat, a
visszahelyezés nem biztos.
Sok sikert !

Unknown írta...

Kedves Karcsi

Tegnap este óta nem láttam Halászt, tudsz róla valamit? Többször ránéztem a webes közvetítésre, de egy pillanatra sem tűnt fel a fészek közelében. (Elég sűrűn belestem.)

Irenke írta...

Sziasztok:) Nagyon jó olvasni, olyan, mintha én is ott lennék:) Rita köszönöm, hogy gondját viseled, méred, jegyzetelsz ,és a többieknek. sokat mosolygok, sőt nevetek egy-egy leiráson. Nőnek mint a gombák:) Kó érzés lehet, a pihe puha tollasokat megfogni. Minden jót Nektek :)