2014. május 31., szombat

Halász rendszertelen (?) látogatásai

Az utóbbi napokban Halász már egyre ritkábban volt látható a kamerán keresztül, hiszen nem köti ide a fiókanevelés sem. Persze biztosan rajta tartja a szemét tulajdonán, s a nap különböző időszakaiban megjelenik, rövidebb-hosszabb időt eltölt a fészkében.

A látszólag rendszertelen jelenléte sokakat aggodalommal tölt el. Ám megjelenései valószínűleg nem véletlenszerűek, hiszen a fészket távolból is szemmel tarthatja, s ha a szükség úgy hozza, akkor a helyén van. De ideje jelentős részét táplálék kereséssel kell töltenie, így ne is várjátok, hogy sokat láthatjátok.

Az alábbi öt videóban olyan perceket nézhettek meg, amikor éppen otthon volt, s vagy a fészekben pihent, vagy az idegen gólyáknak jelezte, hogy ez még mindig az ő birodalma.

Néha otthon éjszakázik. Ebben a videóban látható, hogy éjjel sem csak ácsorog, néha átmozgatja végtagjait.

Ebben a videóban látható, hogy két idegen gólya kerülgeti a fészket, s néha egészen közel repülnek hozzá. Halász kelepel és jelzi, hogy ez az ő tulajdona.

Csütörtök délután egy pár órára újra közelire állítottam a kamerát. Halász tollászkodott, s 16:28:05-kor elrepült.

Már hajnalban megjelennek néha az idegen gólyák. Ezen a felvételen látható, hogy Halász 04:01:15-kor felfigyel valamire, s egy fél perc múlva, mint egy szellem, megjelenik egy idegen gólya, majd több alkalommal elrepül a fészek közelében.

A felvétel elején idegen gólyák is láthatóak, s egy alkalommal két gólya is leszáll a fészekre. Nem vagyok benne biztos, hogy Halász volt az egyikük. Aztán elrepülnek, de csak egy tér vissza. Ekkor már valószínűleg Halász érkezhetett.

25 megjegyzés:

mogyoro írta...

Mennyivel szebb az a kép, ahol a felhők is látszanak :)

Névtelen írta...

Már csak magának gyűjt élelmet, sajnos.
Elkeserítő az üres fészket nézni..

Reménykedem, hogy talál magának párt.

yokas



Névtelen írta...

Egy szomorú sorsú fészek..., kit érdekel a felhő vagy a táj.

yokas

Nagy Károly írta...

Szerintem sokakat érdekel a felhő vagy a táj. S amióta kérésetekre világosítottam a képen, sajnos a felhők gyakran beégnek...

Névtelen írta...

Természetesen a felhők is szépek, táj sem utolsó, az én szemeimet nem ezek gyönyörködtették elsősorban..
Üres fészek látványa inkább sírásra ösztönöz minthogy mást "szépséget" észrevegyek most.
Hat gólyának kellene a fészekben lennie..

yokas

Ági Podlovics írta...

Én gyakran látom a kertünkben...:)

Lineless1 írta...

Köszönjük Karcsi. Mint olvashattad többen aggódtunk és csak találgatni tudtuk, hogy pár nap üres fészek után a megjelent gólya Halász vagy sem. Később felismertük őt, különösen a közeli beállításkor, de az aggodalom csak lassan múlt el.

Névtelen írta...

Lineless1

GG fórumon, FB-n nálam kétséget kizáróan tudtuk, Halász volt a fészekben az elmúlt napokban. Láttam más fórumokon a beírásokat,találgatásokat "no comment"...

Megnéztem a videókat.
Köszönöm.

yokas

Névtelen írta...

Szia Karcsi!
Jók ezek a videok, mert sokkal érthetőbb egy egy esemény, ami a képek alapján nem mindig így jön le. Ezek az idegen gólyák, inkább haveroknak tűnnek, egyáltalán nem támadnak, olyan hívogatós, hogy hé haver, gyere reggelizni :-)
Vagy pedig egy fiatal pár, akik most tanulják az életet, a jó öreg Halász gólyától.

Üdv
gg Heni

Névtelen írta...

Az az idegőrlő az egészben,hogy nagyon fújt a szél amikor elment.Harmat és Hajnal esetében is így volt.Csak várjuk és bizakodunk,hogy újra felbukkan.Kitartást mindenkinek!
Anikó

Unknown írta...

Kedves Karcsi!
Valóban nagyon aggódunk az üres fészek láttán. Szegény Halász körül minden felborult, elveszítette szerető társát, a piciket. Nem találja helyét, nem igazán érzi jól magát az üres fészekben. Nagyon remélem, hogy fog találni párt magának és ismét megtöltik a fészket élettel.
Nagyon szeretném tudni, hogy hol tölti az éjszakákat, biztonságban van -e. Mindig reménykedve nézek be a fészekhez, de sajnos üres.

Lineless1 írta...

yokas, nézd el nekem tudatlanságomat, kezdő fészekfigyelő vagyok, és igaz, sok mindent összeolvastam a gólyákról, de számomra az elején nem volt egyértelmű különösen, ha szokatlan viselkedését nézzük. Tudom magány meg egyebek, de én még csak most kezdtem tanulmányozni amatőr szinten a viselkedésüket, nem tudtam beazonosítani őt. Hogy ti más fórumokon már megállapítottátok az egy dolog, én kompetens személy ( Karcsi) megerősítését vártam, azon kívül, amit a szememmel láttam.

Éva írta...

Köszönjük Karcsi! Mi jórészt amatőr gólyalesők és szeretők vagyunk, ezért aztán időnként melléfogunk a megjegyzéseinkkel. Emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel szeretett Halászunkat, ezért nagyszerű, hogy, mint szakértő, helyreraksz bennünket. A felhők, az udvaron rohangáló kutya és a távolabbi területen sétáló ló is sokkal szebb lenne, ha olyan lenne a fészek, mint tavaly. De majd jövőre újra benépesül. Sokat tanulunk tőletek, köszönjük!

Névtelen írta...

Kedves Lineless1.

Egyedül a többes szám zavaró...
" csak találgatni tudtuk" "Később felismertük őt"
Nem szeretnék ebből vitát, örülök, hogy elkezdtél "gólyázni".
Csodálatos madarak, kamera, Karcsi blogja, GG fórum nagy segítségemre volt ahhoz, hogy örökre a szívembe zárjam a gólyákat!
Halászékkal történt idei tragédia szinte elviselhetetlen fájdalommal tölt el,főleg annak tudatában, hogy megelőzhető lett volna...
18 nappal ezelőtt hat gólya otthona volt a fészek...
Halász május 30-án 16:25-kor távozott, azóta nem láttuk...,( 2 napja erős szél fúj...)
.
yokas

Nagy Károly írta...

Kedves Yokas!

"Halászékkal történt idei tragédia szinte elviselhetetlen fájdalommal tölt el,főleg annak tudatában, hogy megelőzhető lett volna..."

Kíváncsian kérdezem, hogyan előzted volna meg?

Üdv,
Karcsi

Névtelen írta...




Kedves Karcsi!


http://www.mme.hu/madarak_es_vezetekek

Megállapodás betartásával.., igaz 2020. januárig kaptak rá határidőt.
Naponta szembesülök a szolgáltatók, egyesületek nemtörődöm hozzáállásával..
Harmat és Hajnal is áramütés következtében halt meg..., azt gondolom jogosan mérgelődünk, háborgunk személyeskedés nélkül.
Szívesen olvasnék róla, hogy Nagyhalászban végeztek-e már "akadálymentesítést", mi várható .

Üdv: yokas

Nagy Károly írta...

Kedves Yokas!

A kérdésem nem erre irányult.
De egyébként gondoltam, hogy belinkeled az Akadálymentes Égbolt megállapodást, ami nem válasz a kérdésemre. Egyébként én is részt veszek az annak megvalósításában közreműködő szakértői munkákban, így nekem nekem nem kell magyarázni, miről szól.

Viszont azzal tisztában kellene lennie mindenkinek, aki ezt a témát támogatja, hogy egy sok-sok évtizedes megörökölt problémát (ezek az elektromos hálózatok ugyanis nem most kerültek kialakításra) még akkor sem tudnának megoldani az áramszolgáltatók egyik napról a másikra, ha egyébként 5-ször vagy inkább 10-szer annyit fizetnétek az áramért. Vállalná a magyar társadalom? Ha nem, akkor sajnos el kell fogadni, hogy sok évig tart még a megnyugtató megoldás elérése.

Az áramszolgáltató és hálózat üzemeltető cégeken kívül a megállapodásban szereplő szervezetek (állami és civil) pedig azon vannak folyamatosan, hogy a munka megfelelő ütemben haladjon. Hidd el, hogy rájuk nem jellemző, az általad említett "nemtörődöm hozzáállás".
"... azt gondolom jogosan mérgelődünk, háborgunk" - Erre csak azt tudom mondani, hogy a számítógép előtt ülve háborogni nem sokat ér. Tevékenyen részt kell vállalni, ha a megoldásban részt kívánsz venni.

Hasonló ez, mint amikor sokan háborognak, esetleg másokat szidnak, sőt még a telefonszámát is közzé teszik mindenféle fórumokon azoknak, akik éppen nem hoznak le egy megközelíthetetlen helyen lévő gólyafészekből fiókákat, ha esik az eső vagy fúj a szél. Mert ők a számítógép előtt ülve olyan jól tudják, hogy kinek, mit, mikor és hogyan kellene tennie. Tudom, sokan ezt nehezen értik meg, de nem minden olyan egyszerű, mint az elsőre vagy akár másodjára látszik.

A "kedvencem" az, amikor valaki kijelenti, hogy ő néhány év webkamerás megfigyelés után valószínűleg jobban ismeri a gólyák vagy más madarak életét, mint azok, akik évtizedek óta terepen vizsgálják, kutatják az adott faj fészkelési viselkedését. Persze valahol érthető ez a trend, mert a web2 térhódítása óta az emberek könnyebben fogalmaznak meg ítéleteket mások munkájáról, még akkor is, ha életükben nem tapasztalták/látták/figyelték meg az adott téma tárgyát, s annak hátterét (pl. biológiai tanulmányok).

Utóbbiakat nem neked címeztem, csak gondoltam megosztom, hogy mit gondolok erről. :-)

Nagyhalászban egyébként az utóbbi években számos utcában kerültek fel szigetelő megoldások (szigetelőpapucs, Ensto burkolat, szigetelt burkolt vezetékek). De minden utcát még nem szigeteltek, s nincs ez másképpen hazánk ezernyi másik településén sem. Sajnos! Viszont rajta leszünk, hogy mielőbb legyen minden olyan helyen, ahol különösen veszélyes az oszlopfej (pl. feszítő oszlopok és trafók), s a közelben vannak gólyafészkek. Bárcsak ott tartanánk már...

Üdv,
Karcsi

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!

Kizárólag az akadálymentesítést tudom csak válaszként felhozni, más megoldást "civilként" nem látok...
Tisztában vagyok vele, hogy részt veszel benne, többször írtál is róla.

"számítógép előtt ülve háborogni nem sokat ér. Tevékenyen részt kell vállalni, ha a megoldásban részt kívánsz venni"
Nekem írod... ?:)
Elmúlt években nem keveset "intézkedtem" , beszéltem "szakemberekkel", hallgattam kifogásokat, félremagyarázásokat,szerencsére az utóbbi volt a kevesebb, de sajnos előfordult...
Mások halál nyugodtan eltrécselgetnek különböző fórumokon, oldalakon, probléma esetén siránkoznak egy sort, keverik az állóvizet..., majd este kikapcsolják a számítógépet, letudva a napot...Vajon ők mennyit tettek a gólyák vagy más madarak, állatok érdekében!? Az én lelkiismeretem tiszta...
"telefonszámos" úr(?) publikus mobilszámát a "főnöke" adta ki, hangneme, hozzáállása minősíthetetlen volt..., ("most mit csináljak, menjek fel értük " "ha nem ettek a fiókák, majd esznek holnap" "ha nem tetszik a látvány ne nézzék a kamerát"
Gólyavédő társamnak másnap reggel az állította, hogy élnek a fiókák..., (már rég nem mozogtak). Molesztálásnak vette a telefonálást , ezek után még ismerjük el nagy tudású szakemberként...!

Maximálisan elhiszem, hogy eleged van a több éves "kontár" támadásokból, beszólásokból, olvasom, látom mi megy különböző fórumokon.

Köszönöm a tájékoztatást a szigeteléssel kapcsolatosan, reménykedem, hogy egyszer ez is megoldódik.

Halászt várjuk haza.., 2 napja nem láttuk.


Üdv:yokas

Nagy Károly írta...

"telefonszámos" úr(?) publikus mobilszámát a "főnöke" adta ki, hangneme, hozzáállása minősíthetetlen volt...

Nem hinném, hogy a főnöke volt, maximum a tanítványa. De erről végleg nem akarnék többet írni, mert csak kósza "hírek" jutottak el hozzám, s azt hiszek el belőle, amit akarok. Minden esetre, ha a gólyafórumok összes hazai résztvevője valaha tesz majd annyit a madarakért, mint az illető úr az elmúlt 40 évben, akkor megemelem előttük a kalapomat. :-)

Reméltem, hogy megérted amit írtam, s nem veszed magadra, mert alapjában véve nem is neked címeztem. S látom, nagyjából egy malomban őrlünk.

Minden esetre a telefonáláson kívül, lehet még ebben előre lépni, akár tevőlegesebben is. Civilként is. Mert, amint azt tudod, ezeket a dolgokat én is civilként művelem, a munkám nem ez. Az már sajnálatos, hogy nálunk a civilség egyre inkább szitokszó, s megmosolyogják azokat, akik tesznek valamiért, ha azért nem fizetnek vagy nem osztogatnak érte érdemérmeket...

Halász meg éli az életét, s csak remélhetjük, hogy a tapasztalatai és rátermettsége, ami eddig életben tartotta, kitart még jó sokáig! :-)

Üdv,
Karcsi

Névtelen írta...

Elsőként a tájegységvezető lett megkeresve, külföldön volt, sms-ben adta meg "telefonszámos" úr elérhetőségét.
Sajnos az első részt kénytelen voltam magamra venni, szinte nekem lett címezve.
Környezetemben (Budapest) aktív vagyok, nagyon is. Vidékre sajnos nincs lehetőségem, főleg több száz km-re utazni, telefont feltudom venni, sokszor ez is elég volt, hogy ugrasszam a helyi állatvédőket.

További sikeres és kevesebb mentést kívánok Nektek!


Üdv: yokas

Nagy Károly írta...

Kedves Yokas!

Az elejét neked is szántam. :-)

Ezért írtam a vége felé: "Utóbbiakat nem neked címeztem, csak gondoltam megosztom, hogy mit gondolok erről. :-)"

Üdv,
Karcsi

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!

Akkor ezt megbeszéltük...:)

Üdv: yokas

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!
Minden tiszteletem a gólyákkal való munkátokkal kapcsolatban! Csak az a legborzasztóbb az egészben,hogy megtesznek több ezer kilométert HAZA, aztán itthon agyonüti az áram.
Másik esettel kapcsolatban:a roodshow kisfilmben benne van egy gólya akinek a bálamadzag amputálta a lábát/biztos,hogy van több ilyen is vagy még rosszabb is/akit a fészekben hagytak a természetre bízva mi lesz vele.Megértem mindenkin nem lehet segíteni,de olvasom máshol,hogy talált egy egylábú gólyát valaki eteti itatja és szakembert hív hozzá.Megérkezik a szakember és a szeme láttára agyonüti.Ezek után azt írta többet nem fog segítséget kérni.Szörnyű!!!
Én nagyon szívesen befogadok olyan madarat aki már csak emberi segítséggel tud létezni!!!
Muszáj volt leírjam mert ki kívánkozott belőlem.
Tisztelettel:Anikó

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!
No comment????????????????
Tisztelettel: Anikó

Nagy Károly írta...

Kedves Anikó!

Mire válaszoljak? Nincs kérdés a kommentjében. Maximum annyit tudok válaszolni, hogy én nem így tettem volna, de nem ismerem az említett eset részleteit, ezért mást nem nagyon tudok erre mondani.

Üdv,
Karcsi