2014. május 17., szombat

Halász verebet fogott és már idegenek kerülgetik a fészket

A szerdán történtek után Halász egyedül maradt a fészekben, de az ott töltött idejét továbbra is megfigyelhetjük a webkamerán keresztül. (Csütörtökön nagyobbra állítottam a kamera látószögét.)

Persze nincs mindig a fészekben, de amikor ott van, akkor például olyan különleges pillanatokat is láthatunk (2014.05.16. 14:36), mint ez, amikor egy szempillantás alatt rávág egy verébre, s a következőben már le is nyeli. Ilyet az elmúlt 7 évben nem sikerült videón megörökítenünk!

Verebek egyébként szinte minden öreg gólyafészek aljában és oldalában költenek, gyakran egész telepeket alkotva.

A felvétel többi részében Halász elrepül, üldözőbe vesz egy másik gólyát (ami addig a szürke palatetős ház kéményén állt), majd visszaszáll a fészekre. Aztán még egyszer elmegy, majd visszajön. Tehát már idegen gólyák kerülgetik a fészket, ezért kénytelen Halász mégis sok időt a fészekben és környékén tölteni.
Sokszor látható, amint egy másik gólya átrepül a légtérben. Reméljük, hogy hamarosan egy pár nélküli tojó is feltűnik a színen, s jövőre újra párban kezdhetik a költési időszakot!

A pillanatot Beck Éva kapta el és mutatta meg képen, így kereshettem ki a videót a szerver archívumából. Ezúton is köszönöm neki!

A nap folyamán az idegen gólya többször megjelent, egyszer le is szállt a fészekre. Lentebb erről is láthat két videó.

A videókat érdemes teljes képernyőn nézni és HD-ra állítani a minőséget!


A következő kora délután rögzített felvételen Halász és egy másik gólya látható. Az idegen a nap jelentős részében a fészek körül mozog, s Halász rendszeresen üldözőbe veszi. Reméljük, hogy egy pár nélküli tojó az, megbarátkozik vele, s jövőre új párjával kezdheti a költési időszakot!


Az lenti esti felvétel elején egy idegen gólya látható a fészekben (bizonytalanul érkezik, s igazgatja a fészket). Halász 19:38-kor érkezik és elzavarja a fészekről.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Reméljük nem annyira támadják meg a fészket, hogy Halász elveszíthesse!

Beck Éva írta...

Karcsi, én köszönöm, hogy Nektek köszönhetően nagyon-nagyon sok mindent megtanultam ezekről a csodálatos madarakról. Enélkül nagyon szegény ember lennék.
Boldoggá tesz, hogy sikerült "elkapnom" Halászunk veréb vadászatát. Köszönöm a videót, és mindent.
Éva

Raffaella Valmassoni írta...

ciao Eva! mi piace scrivere anche qui per ringraziare tutto il lavoro che fate per queste cicogne, un saluto a tutti da Italia.

Névtelen írta...

Annyira sajnálom Halászt,már másodszor özvegyül meg.Hála Karcsiéknak a kisgólyák biztonságban vannak.Biztos vagyok benne,talál uj társat.Köszönez,köszönet,köszönet mindenkinek,aki a mentésben részt vett

Nagy Károly írta...

Ígéretemhez híven feltöltöttem két videót a Halász és az idegen közötti üldözéses jelenetekből.