2014. május 19., hétfő

Kamera és anya nélkül - Költözött a négy sáskamadár

Tegnap Rita beharangozott valamit, amit ma meg is írt, s fel is töltöm gyorsan. A cím megadásakor most kicsit bajban voltam, de a mai naplója alapján hirtelen ez jutott eszembe. Majd szól, ha nem tetszik neki. :-)

Következzen a mai történet az Állatparkban fészkelődő négyekről.

2014.05.19.

Reggeli ébresztő 7:30-kor, 4 csirkével. Egy szempillantás alatt elfogyott… Ráadásul 1. és 2. egészben tolt le 1-1 csibét. A szám is tátva maradt. Szóval innentől kezdve nekik már nem kell tépni, darabolni. A 4. is próbálkozott, de azért még neki van hová fejlődni. :-)

A 09:30-as etetéskor vittem halat is és csibét is. El is fogyott minden, a sáskamadár had mindent elpusztított.

Tegnap említettem, hogy izgi dolog fog ma történni.
Szóval: Azt szeretnénk, hogy a 4 kisgólya a legnagyobb nyugalomban és az elkerülhető emberi zavarástól megkímélve váljon naggyá. Természetesen az ő esetükben muszáj az emberi jelenlét, de amennyire lehet, ezt mi igyekszünk minimálisra szűkíteni. Bár nagyon nehéz kibírni, hogy ne nagyon beszélgessünk nekik (főleg amikor a quartett kelepelő koncertet ad).
Számukra ez lesz a legjobb. De a szemfüles látogatóink így is kiszúrták őket az ablaküvegen keresztül. Ezért úgy döntöttünk, hogy az emberi zavarástól abszolút távol egy másik, sokkal nyugisabb épületbe kerülnek a kis fickók (hiszen tudjátok: a gólya, költöző madár :-D).
Így aztán a 11:30-as etetést kitoltam, és a költöztetés utánra időzítettem. Ezt azért alakítottam így, mert nem tudtam, hogyan fognak reagálni a dobozolásra és a szállításra. Azt pedig semmiképp sem szerettem volna, hogy félelmükben visszaöklendezzék a frissen megevett kaját.
Szóval elkezdődött a „vonulás”. Képzeljétek! Abba dobozba raktam őket, amiben szerdán (május 14-én este) érkeztek. Látjátok a különbséget?  Ennyit nőttek amióta itt vannak. Fantasztikus!  Miután bedobozoltam őket, a fészküket darabjaira szedtem és leszedtem az infralámpát. Kocsira raktam mindent és irány az új kecó…

Dobozban ::: 2014.05.19.
Fotó: Nyíregyházi Állatpark, Révészné Petró Zsuzsa
Dobozból az új fészekbe ::: 2014.05.19.
Fotó: Nyíregyházi Állatpark, Révészné Petró Zsuzsa

Közben hívtam a kolléganőmet, Zsuzsikát, hogy jöhet fotózni. Sietett is egyből, hajtotta a bringát, és fotóstáskájával a vállán a mai slágert dúdolta nekem: „Kémény tetején kelepel a gólya…”

Gyorsan elkészítettem a gólyafészket, tiszta, friss és puha zöldet raktam alájuk és már raktam is őket az infra alá. Az etetés nagyon könnyen ment, mindenki evett egy csirkét fejenként és még egy marék halat is szétosztottam utána.
A fotókon még valamit megfigyelhettek. A 1. és 2. fiókának a szárnyain már nyílnak a fekete tokok. :-)

A költöztetés után annyit ettek, hogy a következő etetéskor csak keveset bírtak.
16:20-kor már az új helyen, de a régi étvággyal uzsonnáztak a "cakók" (a fehér gólya népies elnevezése). Csirke is és hal is szerepelt az étlapon. Mielőtt eljöttem az állatparkból (7 óra körül) halat kaptak.

Nő a ruha ::: 2014.05.19.
Fotó: Nyíregyházi Állatpark, Révészné Petró Zsuzsa
Mekkora szárnyak lesznek ezek! ::: 2014.05.19.
Fotó: Nyíregyházi Állatpark, Révészné Petró Zsuzsa

A 3 idősebb fióka majdnem egyforma méretű. A kicsi azért tűnik sokkal kisebbnek – bár be kell valljam, hogy tényleg az – mert az elmúlt néhány napban végbemenő fejlődés az idősebb tesókon jobban látszik. A 4. is sokat nőtt, és szerintünk hamarosan behozza a nagyobbakat. Mire tollban lesznek, nem lesz ekkora, szemmel látható a különbség. Így telt el a mai napunk, örülök, hogy nem vették zokon a költözést. Mára ennyi, holnap jövünk!

Ki kér még? ::: 2014.05.19.
Fotó: Nyíregyházi Állatpark, Révészné Petró Zsuzsa

14 megjegyzés:

Névtelen írta...

Köszönet és hála.
Valóban csodaszépek, nagyot nőttek.
Csuda jó, hogy jó az étvágyuk.
Köszönet az odaadó gondoskodásért és a naplóért.
Nagyon jó, látni napról napra az eseményeket.
Halász papának ma lett egy csodálatos szerelme, egy szépséges gólyalány.Boldogok vagyunk, hogy nincs egyedül.
Üdvözlettel
Valcsi

Névtelen írta...

A Halász fészekben ketten vannak :) Ki az új gólyalány?

Névtelen írta...

De nagyok már!:)
Köszönjük szépen a szerető gondoskodást!

Halászunk lehet, hogy "újra" révbe ér..!:)

yokas

Luca írta...

Tüneményesek! <3

Beck Éva írta...

Köszönöm a részletes beszámolót, a szépséges képeket.
Tündériek a Négyek, nőnek mint eső után a gomba.
Éva

Magdi írta...

De édesek, és mekkorát nőttek ezek a gólyababák!
Örülök, hogy jó kezekbe kerültek és szerető gondoskodásban van részük a kis drágáknak.

Kedves Rita, köszönjük szépen az odaadó gondoskodást és a gólyanaplót.

Névtelen írta...

Bevallom, tegnap kicsit megijedtem a költözés hallatán, de már megnyugodtam, hogy láthatom őket továbbra is ;-)
Húúúú nagyon sokat nőttek, érkezéskor a fél markodban elfért, most meg a 2 kezed kell hozzá :-)...no de ennyi hamitól, illik is fejlődni.
Azt elhiszem hogy rákattantak az emberek, hiszen hírük ment ország szerte, mindenki szeretné őket látni. Jókat mosolyogtam a mai beszámolón is, kell a lelkünknek ez a vidámság :-)
Köszönöm a mai hírt is Ritának és Karcsinak, Zsuzsinak a fotókért! :-)

Üdv és ölelés
gg Heni

Nagy Károly írta...

Kedves Névtelen!

"A Halász fészekben ketten vannak :) Ki az új gólyalány?"

A mai bejegyzésemben erre is van válasz. :-)

Neve is lesz hamarosan.

Üdv,
Karcsi

Cila írta...

Gyönyörűek a kicsik, nagyot nőttek pár nap alatt! Köszönet a fantasztikus gondoskodásért Ritáéknak, no meg a naplóért Karcsinak, nagyon jó olvasni róluk és látni a fotóikat! :-)

Unknown írta...

Ámulatba esve néztem, hogy mennyit nőttek, mennyire gyönyörűek. Hálás köszönet a gondos kezeknek, szerető, odaadó munkának, mely szebbé teszi a picik életét és mi lelkünket. Jutka mama

Névtelen írta...

Alig hittem a szememenek, hogy mekkorat nottek a picik.
"Nonek, mint a kolyokgolya"
Koszonet, mindenkinek a gondos es foleg szereto ellatasert, Karcsi kedves, Rita aranyos, szellemes es szeretettol meleg beszamoloiert es Zsuzsa fotoiert....no meg a golyas notat sem hagynam ki.... :-D

Karcsi, lenne egy ajanlatom az uj Halaszne "keresztelojere"....Miert nem hivjuk RITA-nak a kedves Ritank tiszteletere, aki felneveli Halasz utodait?
Nem egy jo otlet?

Adrienne Kamellor írta...

Épp boldogan akartam javasolni, legyen az új gólya-menyecske neve: Rita!....amikor látom, ugyanezt javasolja már valaki!
Ez nem lehet véletlen, akkor talán ez a legjobb? :)
Adri

lorine írta...

Köszönet Ritának és segítőinek, hogy ilyen gondosan nevelgetik az árván maradt kicsiket.Lehet, hogyha a fészekben maradnak, nem lett volna ilyen minőségi kosztjuk? Na de ott meg volt egy mama, aki megtanította őket, hogyan kell nagy-gólyának lenni? ki tudja.Mindenesetre látványos a fejlődésük, szinte hihetetlen, hogy ezt alig egy hét alatt produkálták.
Mégegyszer nagy-nagy köszönet!!!!

Kata írta...

Gyönyörűen cseperednek a "négyek", csak nehogy idő előtt "elvonuljanak majd" Rita hálás köszönet, az odaadó, szeretetteljes gondokdásért, látod, állatokkal mennyivel érdemesebb foglalkozni, ők már kelepelnek Neked, pedig még a tojáshéj szinte a fenekükön van:)Emberektől soxor még egy köszönömöt se kapnál! Kitartást a további munkátokhoz, mert azért még sok-sok csirkét kell a kis gézengúzok elé tenni:)Karcsi, köszönjük a naplót, érdekes napról napra így figyelni a fejlődésüket!