2014. augusztus 28., csütörtök

Picur a Nílus mentén vonul, s már elhagyta Asszuánt

Az elmúlt két napban a négy Afrikába érkezett jeladós gólyánk közül csak Picurtól érkeztek adatok, illetve Nógrádtól másfél napja, s akkor ő már Szudánban volt. Dalmáról tudjuk, hogy ő már két napja megérkezett oda, s valószínűleg már Veca is arrafelé járhat.

Picur jeladója ma reggel küldött SMS-t, s megérkeztek a tegnapi adatai is. Ezek szerint haladt tovább a Nílus mentén, s az estét már a Nasszer-tó mellett töltötte, az Asszuáni-gát alatt mintegy 15 kilométerrel.

Reméljük, hogy egy ideig még naponta érkezik majd tőle adat, s a többiek is bejelentkeznek legalább hetente! De fel kell készülnünk arra is, hogy ezután ritkábban tudjuk majd róluk, hogy merre kóborolnak.

Közben a többi, később útnak induló jeladós gólyánk is szépen halad, néhányan már Törökországban járnak. Kövessétek útjukat a satellitetracking.eu honlapunkon!

Ezzel be is fejezem ezt a rövid bejegyzést, néhány térképpel és fotóval, s előtte egy bónusz videóval Picur, Nógrád, Dalma és Veca útjáról. Még tegnap készítettem, ma reggel feltöltöttem, ezért már jó néhányan láthattátok, ha követtétek a Facebook oldalunk posztjait. De hátha nem látta még mindenki. ;-)


Mivel az előző bejegyzésben még nem volt teljes Picur Afrikába érkezésének napján az útvonal, ezért ezt is beszúrom. Kedden tehát 456 km-t tett meg! Ez volt a leghosszabb napi távolság, amit eddig repült. ::: 2014.08.26.
Magaslatokkal szabdalt sivatagban pihent meg Afrikába érkezésének napján, Hurghada közelében (50 km-re). A magaslat tetején éjszakáztak, hasonlóan ahhoz, ahogy két éve a Tisza nevű jeladós gólyánktól is láthattuk. Valószínűleg onnan jobban megfigyelhetik a környéket, s odébbállhatnak, ha valami veszély közeledne. ::: 2014.08.26.
Szerdán délelőtt már a Nílushoz ért, s folytatta útját a folyam mentén. 362 km-t tett meg ezen a napon. ::: 2014.08.27.
Délután rövid pihenőt iktattak be az Asszuáni-gát alatt. Ez is látható ezen a Google műholdképen, ahogy a hatalmas gát és a repülőtér a nyugati szélen. ::: 2014.08.27.
Tegnap este a Nasszer-tó mellett éjszakázott. (A hatalmas mesterséges tó a Nílus áradásainak szabályozására és elektromos áram termelés céljából épített Asszuáni-gátnak köszönheti létét. 550 km hosszan nyúlik a Nílus mentén, s majdnem kilencszer akkora, mint a Balaton.) ::: 2014.08.27.
Picur éjszakázó-helyének közelében ilyen a táj. ::: Forrás: Panoramio, Fotós: Suazo
A közeli repülőtérről fel- vagy arra leszálló repülőgépből így néz ki a környék. ::: Forrás: Panoramio, Fotós: be_we

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!

Köszönöm szépen az újabb beszámolót!
Picurnak és minden vonuló madárnak további szerencsés utat.

yokas

Beck Éva írta...

Köszönöm szépen Karcsi az újabb beszámolót.
Picurnak és minden vonuló gólyácskának további sok-sok szerencsét, jó utat kívánok.

Neked hatalmas köszönet.

Éva

Cila írta...

Köszönöm szépen! :-)
Egész elképesztő, hogy 456 km-t is megtett Picur egy nap alatt! Jó kondícióban van szerencsére. További jó utat neki és társainak! :-)

schmidte43@gmail.com írta...

Kedves Károly és mindnyájan Többiek! Köszönöm a sok munkát , csodálatosan szép volt ez a nyár a gólyákkal. Külön köszönet, hogy Halász indulásáról is hírt kaptam, Neki is nagyon szurkolok, hogy legkésőbb tavaszra újból "találkozzunk". Addig is jó nyaralást Nekik! Üdvözlettel Schmidt Erzsébet

B.Beata írta...

Én már most várom a márciust! :)) :D

Kata írta...

Köszönjük Karcsi az újabb beszámolót, és hát a búcsut Halásztól.....Olyan szeretet kiséri őt a nagy vándorlásban, hogy semmi kétség nem lehet a célbaérkezését illetően:-) Jó utat drága szépséges Halászunk, és már most várjuk a márciust! Kata.

Névtelen írta...

Kedves Károly!

A különleges bejegyzéseknek köszönhetően együtt vonulhattunk Picurral. Nagyon ügyesen leért Szudánba. Szurkolunk neki,hogy sikeresen cseperedjen tovább és visszatérjen évek múltán hozzánk költeni.
Természetesen a satellitetracking.eu
honlapon a tél folyamán is figyelemmel kísérjük őket.
Köszönünk mindent.

Üdv: Erzsi