2014. augusztus 26., kedd

Picur, Nógrád, Dalma és Veca már Afrikában vannak!

Tudom, hogy sokan aggódtak Picur szombati eltűnése óta, de ahogy azt több helyen jeleztem, tegnap már újra érkeztek tőle az adatok, s közben igen sokat haladt előre. A címmel már majdnem mindent elmondtam, de mivel az előző bejegyzésben adós maradtam az augusztus 20. után Picur által megtett napi távokkal, ezért most pótlom ezt a hiányosságot, egészen a ma délutáni Afrikába érkezésig. (Készüljetek fel, hogy a fekete kontinensen nemcsak egy-két napos kimaradások fordulhatnak majd elő, ha éppen hosszabb időre kikerül a GSM tornyok hatósugarából!)

A múlt csütörtök óta megtett út, naponkénti lebontásban:
  • augusztus 21. (csütörtök): 387 km - Megérkezett a törökországi Tarsus közelébe, a Földközi-tenger keleti végéhez.
  • augusztus 22. (péntek): 85 km - Eddigi útja során ekkor vonult a legkisebb távolságot, s megállt a tengerparton. Nem is akármilyen helyen, hiszen a Yumurtalik Lagoon Nemzeti Park kiváló pihenőhely lehet a vonuló madarak számára. Viszont ezen a napon csapatuk végleg elszakadt Nógrádéktól, hiszen ők aznap már Szíriában éjszakáztak.
  • augusztus 23. (szombat): 310 km - Ekkor maga mögött hagyta a Földközi-tengert és Törökországot, s elég hosszú utat megtett Szíriában, miközben átrepült Homsz fölött, ahol a ma is tartó polgárháború egyik legvéresebb ostroma zajlott az elmúlt négy évben.
  • augusztus 24. (vasárnap): 188 km - Ezt a napot végig Szíriában töltötte, s átrepült a főváros, Damaszkusz fölött, s megérkezett egy tavakkal tarkított régióba. Érdekesség, hogy pont ugyanannak a tónak az északi szélén éjszakáztak, ahol az előtte való napon Nógrád és csapata.
  • augusztus 25. (hétfő): 297 km - Reggel elindult a Golán-fennsík közeléből, s eljutott egészen Izrael déli részéig. Közben érintette Jordániát, s annak második legnagyobb városa, Irbid mellett repült el. Azután átrepült Ciszjordánián, Jeruzsálem és a Holt-tenger között haladt el, majd estére a Negev-sivatagba érkezett, s már volt túl messze az izraeli-egyiptomi határtól. A Nahal Yelek vádi mellett éjszakázott, melynek közelében fut a 40-es út, s másnap reggel a kősivatag csodás sziklás panorámáját élvezhette. 
  • augusztus 26. (kedd, 17:30-ig): 419 km - Ma még valamennyit biztosan vonultak, de már túl sokat talán nem. Átrepülték az egész Sínai-félszigetet, majd délután négy előtt a Vörös-tengert a Szuezi-öböl közepe alatt. (A korábbi években és az idén Afrikába eljutó 15 jeladós gólyánk közül szinte mind a Vörös-tenger ezen részén kelt át.) Délután négykor már a fekete kontinensen volt, s repült tovább Hurghada vonaláig, ahonnan a mai nap utolsó adatai érkeztek (17:30).
  • Az indulás napjától (aug. 15.) eddig megtett minimum 3261 km-t. 
  • 12 nap alatt ért le fészkétől Afrikáig!
Tegnap eddig jutott Picur (piros), Nógrád (sárga), Dalma (kék) és Veca (narancs). Azaz Dalma még kicsit tovább ment, mert ezen a térképen csak délig látható az útvonala. ::: Forrás: satellitetracking.eu, 2014.08.25.
Ma reggel itt tartott hosszú útján az összes magyar és már vonulásban lévő jeladós gólyánk. ::: Forrás: satellitetracking.eu, 2014.08.25.
A korábbi években jeladóval utazó gólyáink átkelése a Vörös-tengeren, a Szuezi-öbölnél - Szinte mindig a középső szakaszt választották ők is. ::: Forrás: satellitetracking.eu
Picur (piros), Nógrád (zöld), Dalma (kék) és Veca (narancs) ma reggeltől délutánig megtett útja. Valószínűleg mind a négyen mentek még tovább, különösen igaz ez Nógrádra, mert az ő utolsó mai adata 14 órakor érkezett. Látható, hogy Picuron kívül már mind a hárman a Nílus völgyében vonulnak, s az is, hogy Dalma már megérkezett Szudánba. ::: 2014.08.26.
Picur éjszakázóhelye a Yumurtalik Lagoon Nemzeti Parkban ::: 2014.08.22.
Picur (piros) vasárnapi éjszakázóhelye Szíriában, ugyanannál a tónál, ahol előtte egy nappal Nógrád (zöld) is megpihent. ::: 2014.08.24.
Picur hétfői útja során több országot is érintett. ::: 2014.08.25.
A tegnapi éjszakázóhely a Google Föld 3D nézetén - A Negev-sivatag sziklás vidéke tele van hasonló vádikkal. ::: 2014.08.25.
Hasonló tájkép fogadhatta Picurt ma reggel, mielőtt elindultak. A kép az éjszakázóhely közelében, a 40-es úton készült. ::: Forrás: Panoramio, Fotós: rdaniel
Picur első útja Afrikáig, a Föld nevű bolygón ::: 2014. augusztus 15-26.
Utólag ezzel a rövid videóval egészítem ki a mai bejegyzést. 
Ezt megérdemli Picur, ezen jeles nap alkalmából. 
Mégiscsak Afrikába érkezett, nem akárhová. :-)


26 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!

Köszönöm a posztot!
Jó nagy utat tettek idáig meg.
Kísérje őket a szerencse!

yokas

Beck Éva írta...

Kedves Karcsi!

Nagyon köszönöm a részletes, mindenre kiterjedő beszámolót.
További szerencsés utat gólyácskák.
Picur szívem csücske vigyázz magadra és társaidra :)

Éva

lorine írta...

Hát ez valami csodálatos!!!!Hogy egy májusban született kis gólya augusztusban már ekkora távolságot repült!
Ez nekem olyan megható,hogy alig találok szavakat s köszönöm Karcsi sokadszor is, hogy tanúja lehetek ennek a csodának!

Unknown írta...

Kedves Karcsi

Ezeket a posztokat olvasva - amit szívből köszönök - óhatatlanul gondolkozásra készteti az embert. Vajon a gólyák memóriája rövidtávú-e, Picur megismeri-e a fészektestvéreit, vagy a Halász testvéreket, egy csoportban vannak-e és ha nem, miért nem?
Kezdetben én is sajnáltam Picurt, sokat piszkálta a jeladóját, de már biztos megszokta, és nagyon sajnálom, hogy a többi fiókát nincs lehetőség jeladózni. (Lenne is ribillió, ennyi jeladós gólya láttán. :D) De mi lehet Csucsorral, vagy Borssal, kaptatok információt róluk, hogy hol látták őket? Vagy a többi simán gyűrűzött gólyákról valakik vezetnek össznépi adatbázist?
Sok kérdés foglalkoztat, amikor olvaslak. :D

Üdv Lineless

B.Beata írta...

Köszönjük szépen a beszámolót, várjuk a folytatást! :)

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!

Csatlakozom az előttem szólókhoz. Meghatódva és szeretettel gondolok a vonulókra. Köszönjük neked a bejegyzést. Sok munkád mellett, hogy szakítasz időt ránk nagyon izgulókra..
A te leírásaidat jobban szeretem, mint egyedül (családi körben) böngészni a Satellitreackinget.

O. Tünde

Névtelen írta...

Karcsi!
Hála neked a részletes bemutatásért így szinte mi is ott vagyunk a "vonulókkal". Ez az egész egy csoda és nagyon megható. Kísérje őket szerencse ott a távoli messzeségben.

Unknown írta...

Kedves Karcsi!
Lineless1 gondolatához csatlakozom, valóban minél többet tudunk meg a gólyákról, annál több kérdés merül fel az emberben róluk. Szeretnénk minél jobban megismerni az életüket, szokásaikat. Nagyon megszeretjük őket, izgulunk értük.Hála neked és csapatodnak egyre többet tudunk róluk, figyelemmel kisérhetjük sorsukat.
Átadhatjuk gyerekeinknek a természet szeretetét,mert ugy teljes az ember élete, ha ha benne él a körülötte levő világban és óvja azt.
Szerencsés utat minden vonuló madárnak!
Üdv Zsuzsasee

Névtelen írta...

Engem még az is foglalkoztat a többi feltett kérdés mellett,hogy vonulás közben tudnak e táplálkozni,mivel csapatban érkeznek,jut mindenkinek elég,vagy a tartalékokból élnek?
zs

Luca írta...

Ezt így látni tényleg nagyon szép. Fantasztikus ez a poszt és a videó is! :)

Cila írta...

Nagyon köszönjük Karcsi! :-) :-) :-)
További szerencsés utat Picurnak és társainak!

Névtelen írta...

Rita vajon figyelemmel kíséri Picur útját?

Nagy Károly írta...

Kedves Lineless!

"Vajon a gólyák memóriája rövidtávú-e, Picur megismeri-e a fészektestvéreit, vagy a Halász testvéreket, egy csoportban vannak-e és ha nem, miért nem?"

Nem hinném, hogy ne lenne hosszútávú memóriájuk, de az nem a testvérek felismerésére vonatkozhat. Sok értelme nem lenne, ugyanis nincs nagy esélye (közel nulla), hogy egy idő után el ne veszítsék egymást már az első vonuláskor. Ők nem tudnak hangokkal kommunikálni repülés közben, ahogy pl. a darvak tudnak (náluk a papa, mama és a gyerek sokszor együtt vonul).

"De mi lehet Csucsorral, vagy Borssal, kaptatok információt róluk, hogy hol látták őket? Vagy a többi simán gyűrűzött gólyákról valakik vezetnek össznépi adatbázist?"

A gyűrűzést éppen azért kell sok egyeden végezni, hogy legyen esély megfelelő számút visszafogni valahol (fészkelőhelyen, vonulás közben vagy telelő területen, pl. kis énekesmadarak esetén). A színes gyűrűzések pedig ezt segítik visszafogás nélkül is. De a konkrét kérésre: Csucsorról és Borsról nem kaptunk eddig megfigyelési adatokat, de más általam gyűrűzött gólyákról igen. A legtöbb európai országban van Madárgyűrűzési Központ, amit nálunk az MME, azaz mi működtetünk. Ezek a központok világszerte kapcsolatban vannak egymással, így tudjuk megosztani a gyűrűzött madarak megkerülési adatait.

Üdv,
Karcsi

Nagy Károly írta...

Kedves Zs!

"Engem még az is foglalkoztat a többi feltett kérdés mellett,hogy vonulás közben tudnak e táplálkozni,mivel csapatban érkeznek,jut mindenkinek elég,vagy a tartalékokból élnek?"

Igen, általában a megállóhelyek egyúttal táplálkozóhelyek is, a legtöbb esetben. Vonulás során gyakran rovarokat zsákmányolnak (pl. sáskák), melyek a félsivatagos területeken is élnek. Persze nem sikerülhet mindig jó helyen megpihenni, s ez is veszélyként les rájuk. Ők jelentősebb tartalékokat nem tudnak felhalmozni, de azért a vonulás előtt próbálnak felszedni némi plusszt. (Vannak madárfajok (pl. apróbb énekesek), melyek zsírtartalékokat halmoznak fel, s azzal mennek egy nagyobb távot, majd egy tradicionális megállóhelyen (pl. nádasok a fecskék esetén) eltöltenek akár több napot is, ahol megint "feltankolnak", s úgy mennek tovább egy újabb nagyobb távolságot.)

Üdv,
Karcsi

Nagy Károly írta...

Kedves Névtelen!

"Rita vajon figyelemmel kíséri Picur útját?"

Igen, rendszeresen figyeli az eseményeket. A Facebook-on néha lájkolja is, és néha hozzá is szól a hírekhez.

Üdv,
Karcsi

Nagy Károly írta...

Köszönöm, hogy olvassátok a Gólyanaplót! ;-)

Unknown írta...

Kedves Karcsi

Nagyon köszönöm a kimerítő válaszokat, tiszta google vagy, csak így jobb olvasni, mint száraz tényközlésként. Nagyon élvezem az írásaidat. (Látom Picur már a Nílusnál van, ennek nagyon örülök. Legalább nem fázik, mint a még itthon lévők.)

Üdv Lineless

Névtelen írta...

Sokszor visszanézem a Nyíregyházi Állatparkban készült filmeket a négy kicsiről, amikor már látszott, hogy nagyon életrevalók. Amikor Picur jeladót kapott nagyon örültem, mert amikor már nálunk nagyon hideg lesz és esik a hó, az Ő életének további mozzanatait is nyomon követhetjük. Örülök, hogy a veszélyes régiók légterében is akadály nélkül átvonult, és a színes tájékoztatóknak köszönhetően szinte együtt vonulhattunk vele. Köszönöm ezt a lehetőséget valamennyiünk nevében.

Üdv: Erzsi

Névtelen írta...

Kedves Károly!

Kellene egy jó könyv a gólyákról, a Halász családról a Gólyanapló eseményeinek felhasználásával.
Több információ kellene a gólyavédelem kevésbé ismert napi dolgairól. Nyomtatott formában szívesen megvásárolnánk.

Üdv: Erzsi

Éva írta...

Kedves Karcsi!
Igen, nagyon sokan olvassuk a Gólyanaplót, naponta többször bepillantva, hátha találunk új információkat! Köszönet érte és várjuk a folytatást!
Tegnap már nem láttam Halászt és a zalaistvándi gólyapárt, lehet, hogy ők is elindultak a hosszú útra?
A képernyővédőm: Berkenye, Kelep, Bodza - talán jövőre ők is visszatérnek a Halász gyerekek közül!
Addig is Picurért és a többiekért is szorítunk!
Üdv: Éva

Névtelen írta...

Kedves Éva!
Halász tegnap még a fészekben volt, de a zalaiakat nem láttam én sem.(többször is néztem)

Névtelen írta...

Kedves Károly!
Ha a megfigyelésre nem is,de a naplóra mindig fordítok időt.Nagyon örülünk a válaszoknak,így lépésről lépésre megismerjük az életüket.
Halász fészkében én is láttam tegnap gólyát,lehet,hogy ő volt?Én nem ismerem meg.Károly erre is tudja a választ,biztosan ebben is segítségünkre lesz,amit előre is köszönünk.
köszönettel:zs

Névtelen írta...

Ma is többször ránéztem a nagyhalászi fészekre és üresen találtam.

Névtelen írta...

Igen, figyelem a történéseket, igyekszem napra kész lenni!Nagyon különleges érzés ez nekem...
Üdv mindenkinek:Rita

Kata írta...

Karcsi, ez az egész történet maga a csoda, fantasztikus olvasni, és tudod számomra mi még egy nagyon nagy öröm? Olyan sok ismeretlen embert látok (legalábbis eddig ismeretlen) aikkel megszerettetted a gólyákat, olyan jó olvasni az érdeklődésüket, hogy milyen szeretettel vannak a gólyáink iránt, hogy mennyire érdeklődöek, szint falják az új ismereteket! Gondolom ez plussz örömöt ad Neked, mert ez is egy hatalmas elismerése a munkádnak! Szerintem nagy siker lenne az idei év összegezése könyv formájában! Köszönet mindenért Karcsi! Kata.

Névtelen írta...

Kedves Rita!
Picur a Te "gyereked" - hogyne lenne neked különleges érzés, amikor figyeled!
Üdv.:Szilvi