2014. június 25., szerda

Öt MME gólyakamera

Nemrég örömmel és büszkén írtam a bejegyzést arról, hogy a négy nagyhalászi félárva gólyafióka (Vitéz, Borostyán, Kökény és Picur) mind fészekbe került Nógrád megyében: "Örülök, hogy mind a négy Halász fióka fészkekben nevelkedik újra, s büszke vagyok a csapatom minden tagjára, akikkel ezt elértük!"

Most megint a csapatmunkát emelném ki, hiszen nélkülük nem lenne most öt működő gólyakamerája az MME-nek, ráadásul mind az öt élő videostream-et közvetít. Tesszük ezt úgy, hogy munkaidőnkben csak elvétve foglalkozhatunk ezzel, hiszen a monitoring és kutatási csoport alapvető feladata nem ez. :-)
Mivel 2008-ban mi kezdtük ezt el, s eléggé jól állunk az ehhez szükséges tapasztalatokkal, s fő állású programozó is erősíti csoportunkat, így a gólyakamerák működtetése ránk testálódott.

Szóval a lényeg, hogy az idén, az általam ismert tíz hazai gólyakamera közül, ötöt mi üzemeltetünk! S nem is akármilyeneket. :-)

Pillanatképek az elmúlt napokból az MME öt működő gólyakamerájáról
Bal oldalon, fentről lefelé: Nagyhalász, Szügy, Zalaistvánd
Jobb oldalon, fentről lefelé: Dejtár, Rimóc (utóbbin éppen Picur áll a közelben)

Gólyakamerák Magyarországon / Stork Cams in Hungary nagyobb térképen való megjelenítése
A kamerák egy része már nem működik (pirossal jelölve). A markerekben látható 
fekete pötty jelzi az MME által jelenleg vagy korábban működtetett kamerákat.

Néhány videó az elmúlt napokból, melyeket a "gólyás" webszerverünk archívumából kerestem ki.

Kezdjük egy tegnapi videóval a legújabb kameráról. A rimóci fészekbe került 2014.06.14-én a nagyhalászi webkamerázott fészekből mentett legkisebb fióka (Picur, HJ67 gyűrűvel). Azóta ő és két fészektestvére nagyot nőttek. A felvételen a reggeli eső után tollászkodnak és "matatnak" a fészekben. Mindeközben kiválóan látható gyűrűik kódjai, melynek köszönhetően a jövőben távcsővel távolról is azonosíthatóak lesznek.

Ezt a videót tegnap csak a vicc kedvéért raktam össze. Kanász-Nagy Judit - régi gólyafigyelő barátom - elkapott egy érdekes pillanatot a szügyi gólyakameránkon. Egy hím házi veréb repült el a 3 szügyi gólyafióka előtt, s azok hirtelen zavarukban mindhárman követték tekintetükkel. Ez adta az ötletet, hogy kikeressem az archívumból a jelenetet, s most különböző sebességgel egymás után lejátszva megtekinthetjük. 20 perc szerkesztést megért. ;-)

Érkezik a szülő a három fiókához, de csak fészekanyagot hozott, élelmet nem.

A felvétel elején megérkezik a gyűrűs és jeladós szülő (a tojó), s megeteti a két fiókát. A fészekben látható gólya tojó 2014. április elején került befogásra, s akkor kapta a kamerán keresztül is látható színes gyűrűt (HN42) és a jeladót. Ő valószínűleg az előző évben is itt költő tojó madár.

A felvétel elején még a fészekben van a gyűrűs és jeladós szülő (a tojó), majd megérkezik a hím és megeteti a két fiókát. 

Három kameránkat (Dejtár, Nagyhalász, Szügy) az idén is a „Madárvédelem és kutatás határok nélkül” (HUSK/1101/2.2.1/0336) projekt keretében, a „Magyarország - Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködés Operatív Program 2007-2013” támogatásával működtetjük.
A kameráink nem működnének, ha nem lenne Kecskés Zsolt, Nagy Zsolt, Papp Ferenc és Görögh Zoltán kollégám, akikkel próbáljuk életben tartani mind az ötöt.


16 megjegyzés:

Névtelen írta...

Köszönöm az áldozatos munkátokat, nélkületek jóval kevesebbet tudnánk meg a gólyák életéről!

Nagyhalászért örökre hálás leszek!

yokas

Kata írta...

Azért egy kicsit had legyünk büszkék a baracskai kamerára is, mert bár nem MME kamera, és nem tud annyi mindent, de csodálatosan működik most már, és nagyon sokan szeretik ezt a csodálatos gólyacsaládot is:)

Bobojsza írta...

Köszönet mindenért az MME-nek, Karcsi Neked és Csapatodnak is.
Öröm látni nap mint nap az élő képeket.
További sikeres munkát Mindnyájatoknak.
Éva

Nagy Károly írta...

Nagyhalászi volt az első MME kamera, s mindig is az lesz. Valamiért nekem is a legfontosabb. :-)

Nagy Károly írta...

Kedves Kata!

Minden elismerésem a baracskai kameráért! De nekem mégiscsak a mieink a fontosabbak, ezért róluk írok. A többit nem is nagyon ismerem. A mieinkért meg rajtam csattan az "ostor". ;-)

Üdv,
Karcsi

Bobojsza írta...

Bár tudtam, de örömmel olvasom, hogy a Nagyhalászi MME kamera a szíved jobb csücskében, és az a legfontosabb Neked, és nekem is :)
Éva

Névtelen írta...

Köszönetet mondok a MME-nek hogy lehetőséget adott a kamerák felszereléséhez.
A legnagyobb köszönet neked Karcsi és csapatodnak. Hogy felszereltétek,kezelitek, mindíg lehet rátok számítani, segítséget kérni.
Csodálatosak a kameraképek és a gólyacsaládok. Kamera nélkül nem tudnánk figyelemmel kísérni életüket, nap mint nap.
Mind szeretem.
Nagyhalászi kamera csodás,szívem csücske hiszen már az elején Halászékat lestem.
Neked és Csapatodnak kívánok minden jót.
Az a szervezés sem volt semmi, ahogy a Halász gyerekek bekerültek gólyacsaládokhoz.
Köszönet mindenért.
Valcsi

GPeva60 írta...

Nagyon köszönöm,hogy több helyen is láthatóak már a gólyafészkek! Minden nap azzal kezdem megnézem jól van -e mindenki!:):) Bízom abban,hogy jövő nyárra is minden megmarad és a következő fészekaljak gondtalanul felcseperednek a szemünk láttára!!

Unknown írta...

Hálás köszönet munkátokért, mely által láthatjuk -e csodálatos madarak itt zajló életét. Ezek a kamerák, illetve általuk látható gólya szülők, kicsinyeik teszik szebbé a napomat, mely nélkülik igen sivár lenne.
További kitartást kívánok munkátokhoz, melyre az a szó, hogy köszönöm, kevés.
Jutka mama

mogyoro írta...

Ügyes, ötletes, humoros :D Öröm nézni :)

Unknown írta...

Rimoci kamera már napok óta nem müködik. Szeretném látni a golyókat, főkép Picurt!

Nagy Károly írta...

Kedves Czeto Mirjam!

Működik a kamera rimóci kamera is, csak időnként egyeseknél nem elérhető.

Üdvözlettel: Nagy Károly

Unknown írta...

Kedves Karcsi!

Biztos kapsz híreket a másik három Halász-fióka sorsának alakulásáról. Ha igen, légyszíves néha megosztani velünk.
Másik kérdésem, hogy az ötök (Eszlárkáék) elhelyezése hogyan alakult, ha megírnád, megköszönném.

Üdv Lineless

Nagy Károly írta...

Kedves Lineless!

Semmi olyan infóm nincs a Halász kölkökről és Eszlárkáékról, amiről írhatnék. A Négyek nőnek, Eszlárkáékról pedig friss infóim nincsenek. Góréson ilyenkor általában már elég sok fiatal van, sétálgatnak a réten. De majd alkalomadtán rákérdezek, ha nem járnék arra mostanában.
A Négyek kirepüléséről pedig majd hírt adok.

Üdv,
Karcsi

Unknown írta...

Köszönöm a választ. (Valahol ez is megnyugtató, ha probléma lenne biztos értesítettek volna. :D )

Nagy Károly írta...

Kedves Lineless és mindenki más!

Megkérdeztem, hogy mi újság a többi Górésra vitt gólyánkkal és a kuvik fiókákkal.
Minden rendben velük, a gólyafiókák gyűrűket kaptak, s már a kinti réteken sétálgatnak a többi mentett gólyával, a kuvikok pedig vad-röptetve lettek, azaz már szabadon élnek a Hortobágyon.

Üdv,
Karcsi