2015. február 22., vasárnap

Keszi és Picur februári kalandjai Dél-Afrikában

Február elején írtam utoljára a két Dél-Afrikában telelő jeladós gólyánkról, s ők azóta is nagyrészt egy helyen tartózkodtak. Nyugalomban tölthették a tél utolsó hónapjának eddig eltelt napjait, csapatukkal járhatták a réteket, mezőgazdasági területeket, s szedegethették a sáskákat, gyíkokat, pockokat, s minden mást, ami mozog ott a dél-afrikai nyárban.

Keszi és Picur helyzete 2015. február 20-án
Forrás: satellitetracking.eu
Picur (piros) és Keszi (narancs) tette meg a legnagyobb utat jeladós gólyáink közül.
2015. február 20. ::: Forrás: satellitetracking.eu

Kesziről nem tudtunk további információkat, hiszen február 3. óta nem érkeztek tőle friss adatok. Közben ígéretemhez híven, a háttérben megindult a keresése, s találtunk is olyan kollégát, aki tudott segíteni ebben. A neve Bradley Gibbons, aki a Karoo jó ismerője, s régebben azon a farmon is járt, ahol Keszi január 24. óta idejét töltötte. Sajnos friss koordináták nélkül csak remélhettük, hogy Keszi még ott van az öntözött farmon, ahonnan utolsó koordinátáit küldte. Bradley megkérte a helyi gazdálkodókat, hogy próbálják megkeresni a gólyánkat. Gólyákkal ugyan találkoztak, de nem jártak sikerrel, már ami Keszit illeti. Pénteken egyébként kaptam fotókat a környéken vadászgató gólyákról, amelyeket Bradley édesapja, Malcolm Gibbons készített, amikor arra jártak. Lentebb láthatóak ezek a képek. Ezúton is köszönöm nekik!

Közben persze Bradley-vel folyamatosan tartottam a kapcsolatot, s megírta, hogy azon a vidéken elég rossz a GSM hálózat lefedettsége, így ne csodálkozzunk, hogy Keszi jeladója nem küld SMS-t. Így aztán vártuk, hogy olyan helyre mozduljon el, ahol kicsit jobb lesz a hálózati kapcsolat lehetősége.

Pénteken reggel aztán (február 20.) megérkeztek a várva várt SMS-ek, s kiderült, hogy Keszi egészen csütörtökig, azaz négy héten keresztül ott volt az öntözött farmon, Venterstad-tól délre. Csütörtökön viszont útnak indult, s repült 130 km-t. Először délkelet felé indult, majd északkeletnek fordult, s meg sem állt egy másik öntözött farmig, ezúttal  Burgersdorp közelében. Most már tényleg mondhatjuk, hogy kedveli az öntözéses földművelést. :-)

Persze nem véletlen, hogy a gólyák a Karoo félsivatagos tájain ezeket a farmokat látogatják, hiszen azon a vidéken nem túl sok az élelem. A folyók mentén megművelt és öntözött mezőgazdasági területek viszont lehetőséget nyújtanak a túlélésükhöz.

Keszi közel egy hónapot töltött ezen farmon, Venterstad közelében.
2015. január 24. - 2015. február 19. között ::: Forrás: satellitetracking.eu
Csütörtökön újra útnak indult, s repült 130 km-t. Délkelet felé indult, majd északkeletnek fordult.
2015. február 19.
Egy újabb öntözött farmig jutott, ezúttal Burgersdorp közelében.
Most már tényleg mondhatjuk, hogy kedveli az öntözéses földművelést. :-)

2015. február 19-20. ::: Forrás: satellitetracking.eu

Picur, a híressé vált másik gólyánk, egyelőre a megszokott menetrend szerint tölti napjait a Greytown közelében lévő hegyi réteken. Gyakran meglátogatja az aprócska vizes mélyedést, s az éjszakát általában a rét keleti oldalán lévő erdőfoltban tölti. Egyelőre nem érkeztek róla újabb fotók Dawie-től, de a lényeg, hogy rendszeresen érkeznek tőle az SMS-ek.

A két gólyánk jelenleg 460 km-re van egymástól, s egyelőre úgy tűnik, hogy jól érzik magukat Dél-Afrikában. Kíváncsian várjuk, hogy mikor hagyják ott a már-már megszokott helyüket, s indulnak esetleg észak felé. Gondolom, így vannak ezzel a kedves olvasók is.

Tipikus félsivatagos táj a Karoo-ban, kopár dombokkal, s zöldellő lucernafölddel. Teljes felbontásban láthatóak (a képre kattintva) a középső vonalban legelésző nílusi ludak (Alopochen aegyptiaca) és néhány szürkefejű ásólúd (Tadorna cana).
2015. február 18. ::: Fotó: Malcolm Gibbons
Szedegető fehér gólyák egy száraz, éppen ugaroltatott mezőgazdasági területen
2015. február 18. ::: Fotó: Malcolm Gibbons
Egy szedegető gólya, kicsit közelebbről, az előző képen látható ugaroltatott területről
2015. február 18. ::: Fotó: Malcolm Gibbons
Picur közel két hónapja ideje nagy részét egy mindössze 2 km-es körzetben tölti.
2014. december 25. - 2015. február 20. ::: Forrás: satellitetracking.eu

17 megjegyzés:

Rita írta...

Köszönet az információkért, nagyon örülök, hogy Keszi is jelentkezett.

Unknown írta...

buongiorno!!! grazie per queste nuove buone notizie delle nostre care matricole!

Névtelen írta...

Na hál'istennek, hogy megvannak! :D Kíváncsi vagyok Keszi mikor veszi az irányt haza felé :)
ili

Éva írta...

Már nagyon vártuk a jelentkezésedet! Főként ilyen remek hírekkel!
Üdv: Éva

Névtelen írta...

Vajon Januárral mi történt? Él még? :-\
Mása

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!
Köszi a jó híreket- már nagyon hiányzott!:-)

ILDIKÓ írta...

Nagyon szépen köszönjük az infókat és köszönet az Afrikából fényképes tudósítónak is,persze ez az ismeretség Önnek köszönhető kedves Károly.Örülünk hogy ilyen jó kapcsolatai vannak és minden jó hírnek a drágaságainkról!!!!!!A nagyokat várjuk haza türelmetlenül!!!! Üdv.Balog Ildikó.

Unknown írta...

Köszönöm! Már nagyon vártam a friss híreket :)

Kata írta...

Szia KArcsi! Köszönjük a jó híreket, már nagyon vártuk, reméltem, hogy Kesziről is születik kép, de ami késik, nem múlik :-) Lassan itthon is kezdődnek az izgalmak, jó lenne lassan gólyakelepelésre ébredni :-)Szeretettel: Kata.

Unknown írta...

Karcsi! Én nem értem! A bejegyzésben az van, hogy 02.03-óta nem jött hír Kesziről! Dehogynem! 02.20 reggel hatkor. Legalábbis a Satelliten ez van. Nem jól van?
Üdvözöl, Fejes Edit

Nagy Károly írta...

Kedves Fejes Edit!

Ezek szerint nem olvasta végig a bejegyzést?

"Kesziről nem tudtunk további információkat, hiszen február 3. óta nem érkeztek tőle friss adatok."

Ez egy múlt időben írt mondat. :-)
Aztán két bekezdéssel lejjebb ezt írtam:
"Pénteken reggel aztán (február 20.) megérkeztek a várva várt SMS-ek, s kiderült, hogy Keszi egészen csütörtökig, azaz négy héten keresztül ott volt az öntözött farmon, Venterstad-tól délre."

Üdv,
Karcsi

Unknown írta...

Kedves Karcsi!
Láttam hogy a Tápiósági MME csop. márciusban rendbeteszi a gólyafészkeket. Hozzánk ők vannak közel, az ő programjaikat szoktuk látogatni.Ugyhogy már itthon nagyon várjuk őket.Indul a készülődés.Csak rendben hazaérjenek.
Üdv Zsuzsi

Unknown írta...

Még valami...
Halász fészkének kamerája mikor fog működni?
És... tényleg Januárral mi van?
Zsuzsi

Névtelen írta...

Sziasztok!

A Sattellitetracking friss adatai szerint úgy tűnik, hogy Varbó, Veca és Horka elindultak hazafelé.
Több németországi fészekbe is visszatértek, és már párban várják a tavaszt. Bár ott több volt a telelő pár is.

Üdv, Erzsi

Éva írta...

Ezt találtam: http://www.agraroldal.hu/megerkezett-az-elso-golya.html#

Üdv: Éva

Névtelen írta...

Szia Karcsi!
Néztem Igort és ugyanonnan jelez pár hete, Szarvas Annaliget, Adatbázis szerint nincs ott gólya fészek, épület udvar amit látok, de nem mozdul onnan még a csatornáig inni sem. Mentettem az adatait, egy hónapja ugyanazok a cikkcakkokat látni. Tudsz róla valamit?
üdv
Heni

Névtelen írta...

Michal miért lett inaktív? Történt vele valami, vagy csak elírás?
Heni