2009. július 23., csütörtök

Vajon meddig járnak még vissza a fiatalok?

A címben feltett kérdés foglalkoztat mostanában sok-sok gólyabarátot. Vajon meddig maradnak? Hiszen az első kirepülésük óta egyre gyakrabban és egyre hosszabb ideig vannak távol a fészektől.

Talán sokan emlékeznek még, hogy tavaly az első kirepülés után nem zajlottak simán az események Halász és Harmat fészkében. Történt ugyanis, hogy a Csucsor nevű fióka néhány nap után a szomszédos kertben landolt, s onnan nem tudott visszarepülni fészkébe. A történetet tovább nem részletezem, ha valaki mégsem ismeri a sztori végét, akkor az alábbi néhány bejegyzés segít, hogy képbe kerüljön.

Néhány bejegyzés 2008-ból, ugyanebből az időszakból:

Az idei évben reménykedtünk, hogy nem lesznek hasonló problémák a kirepülő fiatalokkal, és sikerrel készülnek fel a hosszú útra. Kitanulják a repülés minden csínját-bínját, s megtanulnak önállóan vadászni, megszerezni mindent, amire egy felnőtt gólyának szüksége lehet.

Az első hetekben a repülés gyakorlása a legfontosabb tevékenységük, az önálló vadászatot még kevésbé gyakorolják. Ha a szülők megérkeznek a fészekbe, s a négy fiatal éppen nincs otthon, akkor hamarosan megérkeznek. Ott várja őket a táplálék, amit egyszerűbb a szülőtől megszerezni, mint járni utána. :-)

Néhány napja arra kértük látogatóinkat, hogy tippeljék meg, meddig maradnak a fiókák? Tavaly az első fészek körül megtett körök után még 17 napig láthattuk őket, s ha ez az idén is hasonlóan történik, akkor július 28-án fogják végleg elhagyni a fészket.

A szavazás jelenlegi állása szerint olvasóink többsége (76%) arra voksolt, hogy az idén is kitartanak legalább 15 napig. Még közel egy napig lehet tippelni!

Az eddigi tippek szerint legalább vasárnapig maradnak. :-)

Felhívás!

Az utolsó olyan kép beküldője, melyen még valamelyik fiatal gólya látható (Kele, Kócos, Kófic vagy Kóbor), egy gólyás ajándékot kap!
(Választani lehet egy nagyhalászi gólyás póló, a „Gólyavédő lettem” című filmet tartalmazó DVD vagy egy elegáns gólyás kitűző közül.)


Az alábbiakban fotókon és animációkon mutatom be az elmúlt napok néhány pillanatát.

Amikor először maradt üres a fészek.
A horizonton tiszta időben jól látszanak a Sátor-hegyek, Sátoraljaújhely mellett, ami légvonalban mintegy 30 kilométerre van.
A képre kattintva, megtekinthető nagyobb méretben!
2009.07.14.

Az egyik fióka háttérben a hegyekkel
A képre kattintva, megtekinthető nagyobb méretben!
2009.07.14.

Első közös kirepülésük után egy szomszédos ház kéménye és teteje volt a pihenőhely.
A képre kattintva, megtekinthető nagyobb méretben!
2009.07.14.

Hárman egy kéményen
A képre kattintva, megtekinthető nagyobb méretben!
2009.07.14.

Egyedül - persze a többiek csak néhány méterre voltak. :-)
A képre kattintva, megtekinthető nagyobb méretben!
2009.07.14.

A "háromfejű" gólya
A képre kattintva, megtekinthető nagyobb méretben!
2009.07.14.

A szülő csak hűlt helyüket találta.
A képre kattintva, megtekinthető nagyobb méretben!
2009.07.14.

Az első olyan kirepülés, amikor mind a 4 fiatal elhagyta a fészket.
2009.07.14. 16:48

Szombat éjjel a Tisza vonalában hatalmas villámlások világították meg az eget.
2009.07.18. 22:50-23:17 között

Etetés
2009.07.19. 10:35

Az etetés mellé egy kis friss fészekanyag is érkezett.
2009.07.19. 10:41

Megérkezik a 4 kóborló.
2009.07.19. 11:34-11:48 között

Vasárnap kora délutántól gyakran meglátogatják a jól ismert kertet, ahol együtt vadászgatnak.
2009.07.19. 13:30

Kék ég gólyákkal és lámpafénnyel
2009.07.19. 21:09

Hétfőn reggel hirtelen szállt le a ködpára.
2009.07.20. 05:00-05:15 között

Hazaérkezés ködben
2009.07.20. 05:50

Ritka pillanatok, amikor mindkét szülő egyszerre etet.
2009.07.20. 06:44-06:46 között


18 megjegyzés:

SandWitch írta...

Köszönjük a nagyszerű cikket és az önzetlen munkátokat, amit környezetünkért, madarainkért tesztek.

Névtelen írta...

Csodálatos ez a táj! Micsoda felvételek!!..szuperek a kirepülős képek is, köszönjük! GGPancsa

juli írta...

Gratulálok az elmúlt napok eseményeit megörökítő csodás képekhez. Jó, hogy pótolni tudtam az elmulasztott pillanatokat. Köszönöm! GGjuli

Névtelen írta...

A Zalaistvánd linken, a jobb oldali menüben, régóta nem jön be kép.

Nagy Károly írta...

SandWich, Pancsa és Juli!

Örülök, ha tetszik! ;-)

Nagy Károly írta...

Kedves Névtelen!

A zalaistvándi link működik, csak sajnos a kamera nem. :-(

Cila írta...

Szia Karcsi!
Köszi a gyönyörű képeket és a tartalmas beszámolót!
Hallottam tegnap a rádióriportot is a twitter-győzelemről.
Kíváncsi vagyok, meddig nézhetjük még a fiókákat. Vajon ők is fognak grasszálni Antiék kertjében, mielőtt elvonulnak?...
További jó munkát!

Lajos írta...

Szerbusztok!
Köszönjük a csodás képeket,és a bejegyzést.Az lenne a kérdésem,hogy a gyürükről megállapítható-e,melyik fióka nem jár haza? Esetleg a közeli képen talán látható !
Mégegyszer köszönet
Lajos

klari4 írta...

Csatlakozva a többiekhez,köszi az összefoglalót,és a képeket.Az esti képekkel nem tudok betelni,na meg a villámok és a köd!Rákattintottam a tavalyiakra is,hát bizony bevallomcsenkesz megfázása nekem már nem is volt eszemben csak csucsor sztorija!Bocsánat ! Szóval jó volt a nosztalgia is.mégegyszer köszönet a fáradságos hobbidért,hisz bizony a mindennapi munka után tudod csak ezeket a csodákazt igy összefoglalni nekünk,nem véletlen az a twitter helyezés sem!

Lonci írta...

Sziasztok!
Kezd sötétedni, egyik gólyagyereket nem látom a fészekben. Ez jelenti azt, hogy már a saját útját járja? Elindult délnek? Esetleg megvárja tesóit, és együtt indulnak a nagy útra, vagy pedig innentől megszakad minden kapcsolatuk egymással?

Nagy Károly írta...

Holnap átállítom a közeli képre, hátha sikerül kideríteni, hogy melyikük maradt távol. Persze, ha közben meg nem érkezik.

Sajnos nem biztos a siker, mivel a gyűrűk nagyrészt le vannak meszelve.

Orsi írta...

Szia Karcsi!

Szerintem azért tippeltünk a legtöbben a legkésőbbi elindulási dátumra, mert azt szeretnénk, ha minél tovább maradnának a kis drágák :)

Madarak és a twitter:
http://birdbreath.com/images1/20090724.png
:)

Nagy Károly írta...

Szia Orsi!

Gondoltam én, hogy ez lehet a háttérben. :-D

A twitterre utaló kép tetszett! ;-)

Nagy Károly írta...

Cila, Lajos, Klári és Ilona!

Köszönöm!

A nosztalgia kedvéért is raktam be a tavalyi linkeket. ;-)
Akkor egy kicsit zűrösebb napok voltak.

"Ez jelenti azt, hogy már a saját útját járja? Elindult délnek? Esetleg megvárja tesóit, és együtt indulnak a nagy útra, vagy pedig innentől megszakad minden kapcsolatuk egymással?"
Délnek még biztosan nem indult el. Lehet, hogy a mezőn még találkoznak.

Orsi írta...

Szia Karcsi!

A http://birdbreath.com/ egy nagyon jó honlap. Minden nap új madaras rajz van fent.
Madárrajongóknak kötelező :)

Lonci írta...

Szóval a világ csavargójának hiányzik, hogy nem látjuk - kamera elé vágyik:)

cinege írta...

Rég nem írtam, de azért minden nap néztem a gólyácskák életét. Nagyon fognak hiányozni :( . Nagyszerü ez a bejegyzés, gyönyörü felvételek. Köszönöm ! Gratulálok és további sikereket a munkádban, na meg a "hobbidhoz". Nem semmi, milyen szivvel- lélekkel csinálod. Megérdemelsz minden elismerést, le a kalappal.
Apropó" mezön találkoznak": az elmùlt hétvégén, a kászonok völgyében voltam és a mezön legalább negyven gólyát láttam csoportokban "legelészni". Lehet még több is volt, de már nem tudtam számolni, mert tovább kellett mennünk és eltértünk a patak partjától. Frissen kaszált réteken máshol is láttam négyes-ötös csoportokban, nagyon sokat.
Emese Erdélyböl

Nagy Károly írta...

Kedves Emese!

Köszönöm a kedves soraidat!

Bizony már egyre nagyobb csapatokkal lehet majd találkozni. Különösen a frissen kaszált réteken. Azokat nagyon csípik a gólyák. :-)

Van ám kapcsolatunk az erdélyi gólyásokkal is. ;-)