2008. július 27., vasárnap

Kerti partik és hideg esőzések

Ez a hét a kerti partik, s a hideg és esős időjárás jegyében telt el. Bár nem ilyenkor a legideálisabb szabadtéri programokat szervezni, gólyáink erre fittyet hánytak. De Ők egész életüket a szabad ég alatt töltik, ezért ez sem zavarhatta őket.

Csucsor egész héten a Tamasovszki családnál vendégeskedett, s a családja rendszeresen meglátogatta, mint ahogy a járókelők is megállnak a kerítés mellett, hiszen nem mindennapi látvány 3, 4 vagy 5 sétálgató gólya egy udvarban. :-)

A fészek már gyakran maradt üresen, de kertben a legtöbb esetben láthatunk gólyákat. :-)
Kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető! (800*600 pixel)

Amint azt a korábbi bejegyzésben írtam, Csucsor a múlt vasárnap óta nem tudott hazatérni a fészekre, ezért meg kellett oldani, hogy nyugodtan pihengethessen és erőt gyűjtsön a repüléshez. Ennek megfelelően Tamasovszkiék zöld gyepén tölti a nappalokat, este pedig egy fészerben szunyókálhat, ahol nem érheti bántódás. Természetesen mindig van friss eledele, hiszen Bor Mihály naponta fog neki apró halakat a Malom-tóból. Azokat Anti és Ilike frissen kínálja a vendégnek, eszik is rendesen, s egyre csak gyakorol, hogy mielőbb újra a fészekben lehessen.

A nyugodt rehabilitációhoz a család támogatása is fontos lehet, se ebben sem volt hiány, hiszen a testvérek és a szülők menetrendszerűen érkeztek az udvarba, s el-elcsentek egy-két halat, s szórakoztatták a „lábadozó” Csucsort. Igazi kerti partikkal múlatták az időt. :-)

Eredetileg csak néhány napot akartunk adni neki, hogy megerősödjön, de a gyakori hideg esőzések és a sors közbeszólt. Szerdán ugyanis már Csenkesz került a figyelem középpontjába, mert a fészekben búslakodott, s nem hagyta el a fészket, ahogy a többiek. Az eső meg csak esett és esett. Valószínűleg megfázott, s ezért úgy terveztük, hogy lehozzuk a fészekből, s Csucsorral együtt visszük el Górés-tanyára gyógyulgatni. Ehhez az akcióhoz viszont darus-kocsira volt szükségünk, s azt péntekre tudtunk volna szerezni. (Ismét az EH-SZER Kft. sietett a segítségünkre, amit ezúton is köszönünk!)

Pénteken kora reggel azonban Csenkesz újra kirepült a fészekből, s ezzel a megtervezett „mentőakció” értelmét vesztette. Ennek nagyon örült minden gólyaleső, s Csucsor is kapott még két nap haladékot, hogy visszarepüljön a fészekbe.

Csenkesz közel három napig nem hagyta el a fészket.
Kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető! (800*600 pixel)

Az alábbi video, a képek és animációk a hét érdekesebb pillanatait mutatják be. Remélem, hogy érdekesek lesznek minden gólyarajongónak! ;-)


Video


A video július 24-én készült, s több mint 5 percben mutatja be, ahogy Csucsor és látogatói (Csalán és Cseresznye) az udvarban töltik az időt. A felvételen látható, amint Csucsor egy "magaslatról" próbál elrugaszkodni. Jól látszik, hogy az akarattal nincs gond. :-)


Animációk

Az esőben ácsorgó Csenkesz, Csalán és Cseresznye.
2008.07.23.

Csucsor, Csalán és Cseresznye éppen a halakért "harcolnak".
2008.07.24.

Csucsor jól megfontolta, mielőtt "lerepül a magaslatról"...
2008.07.24.

... de végül elszánta magát. :-)
2008.07.24.

Csucsor "megeteti" egyik testvérét.
2008.07.24.

A szülők most már egyedül is rendezgethetik a fészket, amikor a "gyerekek" távol vannak.
2008.07.25.

Etetésre még gyorsan hazarepülnek a fiatalok.
2008.07.26.

A fűnyíró és a zsiguli sem zavarta a fiatalokat a kerti-partizásban. :-)
2008.07.26.


Webkamera képek és fotók

Csenkesz és a megérkező szülő (Halász)
2008.07.23.

Etetés három fiatallal
Kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető! (800*600 pixel)

Csucsor, Csalán és Cseresznye
Kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető! (1300*975 pixel)

Csalán
Kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető! (975*1300 pixel)

Cseresznye
Kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető! (1300*975 pixel)

Csucsor
Kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető! (1300*900 pixel)

Csucsor és a pitypangok
Kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető! (1300*975 pixel)

Az MME gólyafészek adatbázisában további képek és animációk is megtekinthetőek.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Aggódom szegény Csenkeszért, nem lehet tudni, hogy mi baja?
Csak üldögél és szomorkodik a fészekben...

K.Zs.

Nagy Károly írta...

Kedves K.Zs.!

Nem Csenkesz ül a fészekben, hanem Cseresznye. Délelőtt Csalán is volt egyedül a fészekben. Szóval nem kell aggódni, egyszerűen csak pihengetnek néha az egész napos repkedések közben.

Évi írta...

Istenem, de édes ez a videó! :) Elnézegetném a saját kertemben őket én is :) Annyira szépek :)
Köszönöm ismét a képeket, videót és az animációkat! :)
Csucsor meg nemsokára ugyanúgy repked majd, mint a testvérei. :) Ilyen gondozás mellett biztos hamar rendbe jön. :)

Judy írta...

Kedves Karcsi!

Fantasztikus ez az összeállíás, nagyon köszönöm az élményt, még sokszor fogom megnézni.
Gyönyörű felvételek, csodálatos pillanatok.

Judymami :-)

Névtelen írta...

Kedves Mindenki, aki részt vett az egész "Csucsorka-történetben"! Nagyon sok köszönet mindazért, amit tettetek érte, hála nektek most a lehető legjobb helyen készülhet a nagybetűs gólyaéletre....
Köszönjük!
Jutka