2014. szeptember 24., szerda

Picur, Peter és Keszi a Nílus és az Atbara folyó között

Ezt a bejegyzést már 10 napja tervezem, de mivel "időm, mint a tenger", így nem lett belőle semmi. Most is csak arra van érkezésem, hogy gyorsan összedobáljam, mert tovább nem várhatok. Hiszen időközben Picur is küldött adatokat. Egészen pontosan hétfőn kora délután, majd ma kétszer is jött tőle SMS. Így tudjuk, hogy merre kóborolt az elmúlt közel két hétben, amióta nem írtam róla.

A szeptember 22-ig tartó időszak adatai már tegnap óta fent vannak a satellitetracking.eu adatbázisában. >>

A mai bejegyzés eredeti címe ez lett volna: Meglátogatnád Picurt, Petert és Keszit Szudánban?
Mivel időm véges, így arra a részre már nem futotta, ami erről szólt volna. Így elégedjetek meg azzal, amit az alábbiakban közzéteszek, s várjátok a már régóta tervezett újabb bejegyzést. Talán nem kell még újabb 10 napot várni rá!? ;-)

Gondolom, a többség már látta a térképen, hogy nem ment messzire, s csak egy hozzávetőleg 150 km-es kirándulást tett északkeleti irányban. Egyre közelebb kerül New Halfa öntözött mezőgazdasági területeihez. Egyébként Keszi is a környéken kóborol, s Peter sincs túl messze tőlük. Szóval nem lehet ez egy rossz vidék mostanság, ha három jeladós gólyánk is ebben a régióban időzik.
De a térség kedvező időjárási viszonyairól és a vegetációs indexek alakulásáról már írtam korábban, így nincs is mit csodálkozni ezen. ;-)

Picur (piros), Peter (narancs) és Keszi (sárga) útvonala szeptember 22-ig. Azaz Keszi útvonala csak szeptember 13-ig, mert a satellitetracking.eu térképére még csak addig kerültek fel az adatai (17-18-án is érkezett tőle néhány adat, amikor pontosan azon a helyen tartózkodott, ahol Picur járt 08-án). ::: Forrás: satellitetracking.eu
Kicsit közelebbről jól látszik, hogy ugyanabban a régióban van most három jeladós fiatal gólyánk, Picur (piros), Peter (narancs) és Keszi (sárga). ::: Forrás: satellitetracking.eu

Mivel Picur már 20 napja abban a régióban, így mondhatjuk, hogy a telelést megelőző első jelentősebb megállóhelye (stopover site) ez a terület lesz Szudánban, a Nílus és az Atbara folyók között, Khartoum és New Halfa városok szélességi körén. Előbbi Szudán fővárosa, utóbbi pedig az ország második legnagyobb öntözött mezőgazdasági régiójának központja. (New Halfa és környéke egyébként alig 50 éve kezdett el jelentősen fejlődni, illetve indult ott meg az intenzív öntözéses gazdálkodás, miután a Wadi Halfa* környékén élő núbiai lakosságot, az Asszuáni-gát megépítése után, a Nasszer-tó létrejötte miatt át kellett telepíteni valahová, s ott megélhetést is nyújtani nekik. *Wadi Halfa az egyiptom határ mellett van, ahol egyébként a Nílus mentén vonuló gólyáink megérkeznek Szudánba. Még arról is "nevezetes", hogy 2012-ben ott tűnt el a Tisza nevű jeladós gólyánk, s csak fél év múlva küldött újra SMS-eket. Erről a kuvik.eu-n írtam akkoriban. Az előkerüléséről pedig az országos médiákban is halhattatok.)

Szóval Picur pihenget, vadászgat, s valószínűleg hosszabban időzik azon a tájon. Így, ha éppen úgy hozta volna a kedvünk, akkor már meg is látogathattuk volna. (2012-ben a Szlovákiában jelölt Oliver nevű gólyánk töltött el ezen a vidéken egy hónapot, majdnem ugyanebben az időszakban (2012. aug. 25. - szept. 23. között). Aztán továbbállt, s ő volt eddig a jeladós gólyáink közül a legdélebbre jutó. Egészen Zimbabwe déli részéig kóborolt.)
Oliver egy hónapig tartózkodott New Halfa környékén 2012. aug. 25. - szept. 23. között. ::: Forrás: satellitetracking.eu
Picur mozgása szept. 05-11. (piros) és szept. 12-22. között (kék), valamint Keszi (sárga) szept. 17-18. közötti helyzete.
Az előző térképen látható adatok, a már szokásosnak mondható NDVI térképen. Látható, hogy Picur egyre zöldebb vidékeket keres fel. :-)
Ha még nem olvastad az előző két bejegyzést, akkor ajánlom figyelmedbe, mert ott elmagyaráztam, mi is az az NDVI!
Forrás: USGS - FEWS NET Africa Data Portal
A már szintén szokásos másik NDVI térkép, melyen az látszik, hogy az előző évtized ugyanezen időszakában mért átlagokhoz képest, mennyivel térnek el a mostani NDVI értékek.
A zöldek és kékek a pozitív eltérést (a legsötétebb kék árnyalatok az átlagostól 40 %-al nagyobb eltérést mutatnak), a sárgák, narancsok és barnák az alacsonyabb értékeket mutatják (narancsok és barnák nincsenek Picur közelében).
Forrás: USGS - FEWS NET Africa Data Portal
Picur ma érkezett 3 adata sárgával jelölve. ::: 2014.09.24.
Ha közelebbről megnézzük, akkor látható, hogy egy furcsa ellipszis alakú képződmény (valami kiszáradt sóstó?) közelében járt ma Picur, s a kopár tájat mindenféle vonalak (járművek útvonalai) tarkítják. A jobb oldali képrészlet még közelebbi, s még jobban látható rajta a tojásdad felszíni forma.
Ez a Google éppen aktuális műholdképe, s 2013.01.25-én készült. (Januárban már elég nagy szárazság van arrafelé.)
Megnéztem egy korábbi (2011.09.16.) műholdfelvételt is, melyen még jobban kivehető az ovális képződmény. Már ekkor is kiszáradt a terület, de még kevésbé, mint januárban.

14 megjegyzés:

Nagy Károly írta...

Szerda este érkeztek még adatok Picurtól, s elmozdult mintegy 30 km-t északi irányba.

Üdv,
Karcsi

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!

Köszönöm a posztot!

Halász Picurt és minden költöző madarat kísérje a szerencse.


"yokas"

Névtelen írta...

Kedves Károly!

Naná, hogy ezt a bejegyzést vártuk már. :-)
Minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy ez a bejegyzés - még ha idő hiányában is készült - nagyon jó. Sokkal jobban el tudjuk képzelni kis gólyáink élethelyzetét, mintha csak a satellitetracking.eu adatait figyeljük. Örülök, hogy valamennyi jeladós gólyánk megfelelő életkörülményeket talált a teleléshez. Talán Nógrád az aki miatt picit aggódom, mert tőle elég régen nem jött új adat. Szeretném, ha Picurról nagyon sok jó hírt kapnánk a továbbiakban is.

Köszönettel: Erzsi

Névtelen írta...

Szia Karcsi!

Ez a "mese" az igazi és érdemes rá várni!

Üdv. Szilvi

Unknown írta...

grazie Charlie per le bellissime notizie delle nostre amate cicogne!
speriamo di avere sempre il segnale e poter sapere che sono arrivate a destinazione! buon lavoro

Luca írta...

Szia Karcsi!

Ahhoz képest, hogy "csak" összedobáltad, nagyon informatív, köszönjük! :)
Jó munkát! :)

Kata írta...

Szia Karcsi! Hú de nagyon vártuk már, hogy jelentkezzél, hát még, hogy Picur jelentkezzen! Köszönjük az újabb részletes beszámolót, mert azért nekünk így teljes Picur vándorlása, és hát már el is lettünk kényeztetve :-)Nagy öröm, hogy Picurkánk ilyen ügyes gólyácska, persze a többi jeladóssal együtt, Dalma okoz még izgalmakat.... És én még külön drukkolok Neked, (szerintem többedmagammal), hogy foglalkozzál a gondolattal, hogy ez a csoda a nagy nyilvánosság elé kerüljön!! Végül egy jó hír Neked! Ha még nem láttad a fb-on) Birde Heart hozta a hírt, hogy Máltán október 10-ig letiltották a vadászatot, a gólyavonulás idejére! Gondolom már ez is egy hatalmas előrelépés gólyáink védelmében!! Karcsi, mégegyszer köszönet Neked az újabb részletes beszámolóért :-) Kata.

Névtelen írta...

Szia Karcsi!

Igen már nagyon vártam a friss híreket.
Bár követem Picur útját a sateliten, mégis más olvasni a színes és részletes beszámolódat.
Remélem nem csak Máltán de a világon mindenütt védik és óvják a madarainkat!!!
Köszönöm a fáradozásodat, és várom a következő beszámolót.
Üdv: Ibolya

N.Ilona írta...

Károly kedves, a tervezett eredeti címre válaszolva, igen, meglátogatnám Picurt és a többieket és elmondanám nekik, hogy mennyire hiányoznak. Vinnék nekik finom apró keszeget és biztosítanám őket arról, hogy visszavárjuk mindannyiukat. Ezt nem tehetem, ezért pásztázok a környékükön, keresem a bemérhető tájat, tárgyakat azon a területen ahol most vannak és várom Károlytól a legújabb híreket, amit ismét nagyon megköszönök.Üdv.N.Ilona

Beck Éva írta...

Kedves Karcsi.

Köszönöm, hogy "bokros" teendőid mellett is szakítottál időt az újabb posztért. (még az éjjel olvastam)
Megsúgom nagyon vártam, és nagyon köszönöm is.
További jó munkát Neked és csapatodnak.
Tudom-tudom időd nincsen, de ha lehetne még olyan jó lenne látni, és ezzel igen nagy örömet szereznél a nagybetűs Mindenkinek.

Éva

Névtelen írta...

Szia Karcsi! Köszi az újabb bejegyzést! Jó olvasni róluk ;-)
Tegnap végig böngésztem a gólyákat és csak Nógrádról nincs friss adat, talán olyan helyen van, ahol pont nics vétel, vagy netán a jeladó adta meg magát. Bízom benne hogy előkerül!
Felcsigáztál a következő témával :-)
üdv
Heni

Unknown írta...

Találtam néhány fényképet New Halfa környékéről.
Remélem sikerül bemásolnom a hivatkozást: http://www.panoramio.com/map/#lt=15.163923&ln=35.377428&z=8&k=2&a=1&tab=1&pl=all
Üdv: Ági

N.Ilona írta...

Köszönöm kedves Kovács Ágnes, megnéztem a képeket. Nem könnyű ott az élet, de van víz, hegy, némi vegetáció. Reméljük az a 7-8 hónap, amit ott töltenek a gólyák megfelelő lesz a számukra.
Üdv.:N.Ilona

Nagy Károly írta...

Kedves Ilona!

A gólyák nomádként telelnek, s amint elfogy az élelem, akkor odébbállnak. Szudán azon részén, ahol most vannak, novemberben már szárazság lesz. Szinte biztos, hogy a tél nagyobb részét nem ott fogják tölteni.

Üdv,
Karcsi