2012. július 4., szerda

Névadás 2012 / 1. forduló – ajánlások


A fiatalok 10 napja viselik gyűrűiket, így már nevet is kaphatnak.

Ezennel meghirdetem a fiókák névadásának első fordulóját, s mire először elhagyják a fészket, már nevük is lesz a Halász gyerekeknek. 


A névadás első fordulójában nevek ajánlásait várjuk, melyeken szívesen szólítanák az idei fészekalj fiókáit.


Az ajánlásokat szavazásra fogjuk bocsátani, s végül így kapnak majd nevet a Halász gyerekek.

Aki szeretne részt venni a névadásban, annak nincs más teendője, mint ennek a bejegyzésnek az alján hozzászólást írni, melyben jelzi, hogy melyik gólyának milyen nevet ajánlana. Az ajánlottak közül pedig látogatóink fogják megszavazni a fiókák neveit. (Az idei évben először, a Gólyafesztivál Facebook oldalán is várjuk az ajánlásokat, az ott megtalálható erre vonatkozó bejegyzésnél.)

Néhány szempont, melyeket figyelmükbe ajánlunk:

  • Lehetőség szerint magyar neveket válasszon, hiszen magyar gólyákat „keresztelünk” majd meg.
  • Olyan nevek ajánlását várjuk, melyek nem kötődnek egyik nemhez sem, hiszen nem tudjuk a fiókákról, hogy hímek vagy tojók. 
  • Talán érdemes figyelembe venni azt is, hogy Nagyhalász a Rétközben található, Nyíregyházától északra, a Tisza közelében.

Szabályok, melyeket a névadás során érvényesek:

  • Csak a lentebb leírt formában megadott ajánlások kerülhetnek be a szavazási listába.
  • Minden gyűrűhöz tartozó névajánlás közül három általam kiválasztott személy fogja kiválasztani azt a 10-10 nevet, melyeket szavazásra bocsátunk. (Mivel valahol meg kell húznunk a határt, ezért 10 névnél több közül nem lehet majd választani, egy-egy fióka esetében.)

A névajánlás formája:
Minden ajánlott nevet az alábbi formában kérünk megadni!
Példa:
1H545: Sándor
1H546: József
1H547: Benedek
Ajánlotta: Gipsz Jakab
A példa nevek, csak a szemléltetést szolgálják, s a fenti leírásoknak nem nagyon felelnek meg, mert láthatóan a hím nemhez kötődnek. :-)

Tehát a gyűrű kódja után kérjük megadni az adott fiókához tartozó névajánlatot!

Mind a három madárnak lehet neveket ajánlani, de arra is van lehetőség, hogy csak egyiküknek ajánljon keresztnevet.

A névajánlatokat július 08-án éjfélig várjuk! Utána kezdődik majd a szavazás.


A névajánlók között kisorsolunk egy Gólyafesztiválos ajándékokból álló csomagot (póló, bögre, sapka, hűtőmágnes, fesztiválos vászonszatyorban)!

Néhány nagyfelbontású kameraképpel, fotóval és animációval adok némi támpontot.

1H545, a gyűrűzés napján ::: 2012.06.23. Fotó: Nagy Károly
1H546, a gyűrűzés napján ::: 2012.06.23. Fotó: Nagy Károly
1H547, a gyűrűzés napján ::: 2012.06.23. Fotó: Papp Ferenc
Nagyfelbontású kamerakép ::: 2012.06.25. 10:29:50 (2048 x 1536 pixel)
Nagyfelbontású kamerakép ::: 2012.06.25. 18:26:53 (1280 x 960 pixel)

Nagyfelbontású kamerakép ::: 2012.06.26. 13:01:21 (1280 x 960 pixel)
Nagyfelbontású kamerakép ::: 2012.06.26. 13:01:28 (1280 x 960 pixel)
Nagyfelbontású kamerakép ::: 2012.06.26. 13:07:41 (1280 x 960 pixel)
Nagyfelbontású kamerakép ::: 2012.06.28. 11:55:56 (2048 x 1536 pixel)
Animáció a gyűrűszámokkal ::: 2012.06.25. 10:29:50
Animáció a gyűrűszámokkal ::: 2012.06.26. 13:01:28
Animáció a gyűrűszámokkal ::: 2012.06.26 13:06:55 - 13:08:04


64 megjegyzés:

klari4 írta...

Már vártam,készültem a névadásra.Javaslatom:
1H545 Csarab

1H546 Tárnics

1H547 Hanga


klári4 GG

klari4 írta...

Nem tudom többet is lehet?Ha nem akkor az első maradjon
1H545 Nádszál

1H546 Zanót

1H547 Mécsvirág

Eniko írta...

1H545 Bóra
1H546 Passzát
1H547 Sirokkó

Ajánlotta: V. Enikő

Névtelen írta...

1H545 Hanga
1H546 Hunyor
1H547 Hajdina

Ajánlotta: J.Viki

(Most látom, Hangát már Klári4 is ajánlotta, de tőle függetlenül jutott eszembe, mert H betűs növényneveken gondolkodtam...)

Antal László írta...

1H545: Ecsed
1H546: Namény
1H547: Gyarmat
Ajánlotta: Antal László

Névtelen írta...

1H545: Pipitér

1H546: Pipacs

1H547: Fuvallat

ajánlotta:safieva

Nagy Károly írta...

Egy ember, ha lehet egyszer küldjön ajánlatot, persze különösebben nem gond, ha kétszer is megteszi. :-)

S, ha valakinek olyan nevek tetszenek, amit más is ajánlott, az sem gond. Lehet, hogy a többször ajánlott neveket esetleg a 3 kiválasztó személy agyában is jobban megragad majd. :-)

Üdv,
Karcsi

Anna írta...

1H545 Gőgös
1H546 Gúnár
1H547 Gedeon

Szerencsés esetben a nemek is stimmelnek... :)

Tomi írta...

1H545: Gilice
1H546: Cakó
1H547: Eszterág
Ajánlotta: Dosztály Tomi

Névtelen írta...

1H545 RIGÓCSŐR

1H546 ESTHAJNAL

1H547 NAPSUGÁR

Mária55 GG írta...

1H545 Napfény
1H565 Szivárvány
1H547 Fénysugár

Mária55 GG

Névtelen írta...

Üdv. Karcsi! Azt lehet tudni milyen neműek? Már régóta meg akartam kérdezni:)! Köszönettel: K. Anna

Névtelen írta...

Mamakukac irta...
1H545 Gyöngyvirág
1H546 Hóvirág
1H547 Mákvirág


Mamakukac
2012.julius 4. 14:45

Nagy Károly írta...

Kedves Anna!

Nem lehet tudni, ezért is írtam a névajánlások szempontjaihoz: "Olyan nevek ajánlását várjuk, melyek nem kötődnek egyik nemhez sem, hiszen nem tudjuk a fiókákról, hogy hímek vagy tojók."

Üdv,
Karcsi

Névtelen írta...

Értem, Karcsi, köszönöm! Kerestem a ráutaló mondatot de valahogy kihagyott a figyelmem..:(
További jó munkát kívánok!
K.Anna

Névtelen írta...

1H545 Pehely
1H546 Pihe
1H547 Pamacs

Névtelen írta...

1H545 Borzas
1H546 Pelyhes
1H547 Nyakigláb

Ajánlotta: Farkas Emese

Ökocsiga írta...

1H545 Soma
1H546 Döme
1H547 Bonca
Ajánlotta: Sáfrány Szilvia

Névtelen írta...

Sziasztok!
Az én javaslataim a természetükre utal :)

1H545 Torkos -mert a legnagyobb patkányt is benyelte:)

1H546 Zabos - mert nagyon zabos, amikor nem ő kap először :)

1H547 Csinszka - mert találékonyan becsúszott a "nagyok" hasa alatt az élelemért :)

Len írta...

1H545 kELEP
1H546 IMOT
1H547 TÁTIKA

Ajánlotta : Pásztor Tamás

Judit írta...

1H545: Güzmi
1H546: Nyúlga
1H547: Ropi

klari4 írta...

Len azaz Pásztor Tamás Az IMOTról irnál valamit.azonkivül hogy Münchenben szokott lenni egy motoros kiállítás még mi a jelentése(ezt is csak onnét tudom hogy kint dolgozik a fiam és járt kint a kiállításon)
Bocsánat a nem idevaló bejegyzésért

Ancsa "anyuci" GG írta...

1H545: Tündér
1H546: Nefelejcs
1H547: Csepp

Judy írta...

1H545 Meggy
1H546 Barack
1H547 Málna
ajánlotta: Török Judit

hebbor írta...

1H545 Hóvihar Meggy Harsona
1H546 Hólabda Málna Hegedű
1H547 Hópihe Mandarin Hárfa

Ajánlotta: Borza Ágnes

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!
Javaslatom a névjavaslatokra, hazánk növényvilágából hoztam.
1H545: Kosbor
1H546: Bangó
1H547: Hanga
Valcsi GG
2012.julius 05.

Névtelen írta...

1H545 Szellő
1H546 Sziporka
1H547 Suhanó

hebbor írta...

1H545 Bors Maszlag
1H546 Babér Mályva
1H547 Borágó Menta

ajánlotta: Borza Ágnes

Tomi írta...

Karcsi! Lenne egy kérdésem: Mikor fogják azt kisorsolni, aki megnyeri a fesztiválos ajándékcsomagot? (Csak mert vasárnaptól jövő hét szombatig hittanos táborban leszek.)

Gladys írta...

1H545 Vándor
1H546 Vihar
1H547 Villő

hebbor írta...

Kedves Karcsi!
A névválasztást a "H" betűre, a hangszerekről, fűszerekről és gyógynövényekről választottam!

Kedves Gladys !
A Villő lánynév, az unokám is az! Bocs, hogy beledumáltam!

üdv........hebbor

hebbor írta...

...jaj! ....és a gyümölcsökről!....de gondolom, mindenki rájött erre!

nemama írta...

Kedves Karcsi!

Az általam ajánlott nevek a fiókák mozgására,táncos lábára, szárnyára, nyakára és persze magukra a hires szabolcsi és szatmári táncokra utalnak.

1H545 Forgatós
1H546 Tekerős
1H547 Libbentős

Névtelen írta...

Sziasztok!

Én is szeretnék néhány ötletet megosztani.

1H545: Május - Kelep
1H546: Június - Kurutty
1H547: Július - Cirip

Ajánlotta: Tar Nikoletta

A hónapneveket azért választottam, mert ez a három hónap nagyon fontos a gólyák életében Magyarországon. A 2. változat pedig... :)

Köszönöm és további szép napot kívánok!

Üdv.: Niki

Névtelen írta...

Sziasztok!

Az én névajánlásaim:

1H545 Táncos
1H546 Tündérfürt
1H547 Téltemető

ajánlotta: Kónya Kitti

Kata írta...

Jó estét!

1H545 Gondos
1H546 Okos
1H547 Bátor vagy Merész

(Tudom, hogy a Bátor féfinév is, de
a gyűrűzéskor viselkedése miatt megérdemelné.)

Ajánlotta: Kuris Katalin

Névtelen írta...

1H545_TUR
1H546_TISZA
1H547_TARNA

Ferenc Halál írta...

1H545 - Csőrös 1H546 - Pelyhes 1H547- Foltos

LAJOS írta...

Szervusztok !

Az ajánlásaim:
1H545 : HALÁSZÓ
1H546 : TOBOZ
1H547 : LEANDER

Ajánlotta : LAJOS.
Köszönöm.

Kovács Jolán írta...

1H545 BIRI

1H546 JÁRMI

1H547 EPERJESKE

ajánlotta Kovács Jolán

Trapézserleg írta...

1H545 Köpönyeg

1H546 Kelet

1H547 Kincs

Ajánlotta: G. Péter

Névtelen írta...

1H545 Béga
1H546 Borzsa
1H547 Bodrog
A Tisza mellékfolyói.
Ajánlotta: H. S.

Rita írta...

1H545 Husáng
1H546 Hínár
1H547 Hernád

Névtelen írta...

1H545 Harmatfű
1H546 Hérics
1H547 Hunyor

Névtelen írta...

1H545 Fényes (Fényeslitkéről)
1H546 Füzes (Füzesgyarmatról)
1H547 Fejér (Fehérgyarmatról)
Ajánlotta: Horváth Gábor

csutkajutka írta...

1H545 Kökörcsin

1H546 Kankalin

1H547 Kökény

Fodor Judit, Nagyvárad

nemama írta...

Újabb ötlet:

1H545 Szabolcsi
1H546 Szatmári
1H547 Beregi

Ajánlotta: N. Mária

Bobojsza írta...

1H545= Holdfény
1H546= Holdsugár
1H547= Holdvilág

Unknown írta...

Magdi-Bea javaslata:
1H545=Holdfény
1H546=Hajnalpír
1H547=Napsugár

Unknown írta...

1H545 Csicsóka
1H546 Pemete
1H547 Borbolya

Zsolt írta...

1H545 Gurgoly
1H546 Leander
1H547 Tűzvirág

Wildcat írta...

1H545 Kraszna
1H546 Szamos
1H547 Túr

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye folyói

Ajánlotta: Wildcat

Éva írta...

Sziasztok.

Tippek: 1H545 Kecses
1H546 Bíbor
1H547 Kincs

Ajánlotta: Kékkuti Éva

Névtelen írta...

1h545: golyó (egy cseh baratunk mondta veletlenul golya helyett:D)

ajanlotta: Szabo Tibor

Névtelen írta...

Nevek:

1H 545 - Habzsi, Vidor
1H 546 - Vadócka, Morgó
1H 547 - Törpilla, Szende

ajánlotta:
ggHeni

Jutka mama írta...

Kincseink nevére ajánlat:
1H545 Fénysugár
1H546 Holdsugár
1H547 Szivárvány

Jutka mama

Névtelen írta...

Sziasztok!

Az én ötleteim:

1H545: Hógolyó
1H546: Csipike
1H547: Liliom

Ajánlotta: Erőss Anna

Névtelen írta...

Sziasztok!

Ajánlásaim:

1H545: Puszedli
1H546: Sziporka
1H547: Csuporka

Ajánlotta: Erőss Viktória

Névtelen írta...

1H545 Háncs
1H546 Hérics
1H547 Harmat

Hőscincér

Városi madarak írta...

Üdvözlet! :)

1H545: Buborék
1H546: Pelyhőce
1H547: Tollász

Bolfert Richárd/ Városi madarak

Névtelen írta...

1H545: Szamos, Mandula
1H546: Tisza, Szeder
1H547: Bereg, Boróka

Ajánlotta: yokas

Nagy Károly írta...

1H545: Káka
1H546: Sulyom
1H547: Torma
Ajánlotta: Nagy Károly

Növények, melyek Nagyhalász egyes területeinek nevében is szerepelnek.

1. Kákás-fertő - Nagyhalász határában, a Pipa-szegtől É-ra, az Ördöngöstől D-re fekvő tó

2. Sulymos-tó - Nagyhalász és Ibrány határában, a Szőve-tótól É-ra fekvő állóvíz

3. Tormás-telek - Nagyhalász és Kemecse határában, a Mága rétjétől DNy-ra fekvő terület.

A leírások Gergely Katalin 2009-es szakdolgozatából származnak: Kemecse és Nagyhalász határneveinek nyelvészeti elemzése

Krisztina írta...

1H545 Bogyó - Zápor - Tengerszem
1H546 Tökmag - Zivatar - Sólyomszem
1H547 Kalandor - Vándor - Szemünkfénye

Ajánlotta: Krisztina - Károly - Anna

(Elnézést a késésért, ha még lehet figyelembe venni az ajánlásainkat az első az enyém, a második a páromé a harmadig az édesanyám.)
Köszönettel: Krisztina

Nagy Károly írta...

Krisztina ajánlása volt az utolsó, amit még elfogadtam.

Hamarosan kiválasztjuk a 10-10 nevet az ajánlások közül, s kisorsoljuk a nyertest is az ajánlatokat adót közül.

Utána pedig indul a szavazás!

Köszönöm mindenkinek a névajánlatokat!