2012. július 8., vasárnap

Kalandtúrázók látogatása Nagyhalászban


Július 6-8. között a Tiszavölgy Kalandtúra második hétvégi túrája zajlott a Tisza Záhony – Tokaj közötti szakasza mellett, s mivel a 3. napon Nagyhalász is útba esett, így a 350 résztvevő és a szervező csapat meglátogatta Halászék fészkét is.

Mi az a Tiszavölgy Kalandtúra? – Erről inkább meséljen a honlapjuk, hiszen ott minden friss információ megtalálható Hidvégi-Üstös Pál és csapatának remek kezdeményezéséről.

Vasárnap fél tízkor tehát több száz kitikkadt kerékpáros érkezett a református templom melletti parkolóba és a Gólyafának otthont adó térre, s mi a következő programmal vártuk őket:
  • a fészek és a fiókák megfigyelése spektívekkel (állványos távcsövek, 20-60 x nagyítással);
  • csapatonként Gólyás Kvíz kitöltése, s a legjobban teljesítő csapatok jutalmazása Gólyafesztiválos ajándékokkal (póló, bögre, sapka, hűtőmágnes);
  • a kalandtúrázók látogatásának idejére a webkamera élőképét nagy felbontásra állítottuk, így lehetőség volt integetésre a számítógép előtt ülő családtagoknak, ismerősöknek;
  • megválaszoltuk a gólyákkal és a gólyavédelemmel kapcsolatban felmerülő kérdéseket.
Hidvégi-Üstös Pál, a Tisza Nagykövete gólyamegfigyelés közben ::: 2012.07.08. Fotó: Nagy Károly
Gólyamegfigyelés ::: 2012.07.08. Fotó: Görögh Zoltán
Kvíz kitöltés előtt… ::: 2012.07.08. Fotó: Görögh Zoltán
… és kvíz kitöltés közben ::: 2012.07.08. Fotó: Nagy Károly

A rövid megálló után sok-sok kalandtúrázó folytatta útját a következő célpontok irányába, s Paszab és Tiszabercel érintésével délután megérkeztek Szabolcsba, ahol befejeződött a második hétvége. 

Reméljük, hogy a résztvevők jól érezték magukat, s szereztünk néhány új rajongót Halászéknak! 

Kalandtúrázók, templom és gólyafészek ::: 2012.07.08. Fotó: Nagy Károly
Két kerékre fel! ::: 2012.07.08. Fotó: Nagy Károly

Ha szeretnétek részt venni a harmadik hétvége túráján (Tokaj – Tiszafüred, 2012. július 27-29.), akkor ne habozzatok, s jelentkezzetek csapatotokkal

Ahogy a honlapon írják:
„Szeretnél egy szebb, tisztább, zöldebb településen élni? Szeretnéd, ha minél többen bringáznának? Fontos számodra, hogy ne utazzon 1000 kilométert az uzsonnád? Jó lenne, ha nem szemétgyűjtéssel kezdődne a strandolás? Szeretnéd sportolva megismerni Tiszavölgy minden zegét, zugát?
Akkor pattanj bringára és legyél részese a Tiszavölgy legnagyobb öko-kalandjának!”

A Gólyás Kvíz maximális 16 pontjából az egyes csapatok az alábbiak szerint teljesítettek:
Helyezés
Csapat neve
Pontszám

1.
Attila és csapata
15
1
1.
Balassi vitézei
15
2
1.
No menj
15
3
2.
Totál Pedál
14
4
3.
Balsa apraja nagyja
13
5
3.
Dream
13
6
3.
Hidvég
13
7
3.
Kékcsei Kerekesek
13
8
3.
Settenkedők
13
9
3.
Szögiék
13
10
3.
Tekergők
13
11
3.
Tóth család
13
12
3.
Turul
13
13
3.
Zöld Kerék Alapítvány
13
14
4.
Csipet Csapat
12
15
4.
Gördögök - Szolnok
12
16
4.
Nyertesek
12
17
4.
The Cycling Dead
12
18
5.
Belvárosi Bicajosok
11
19
5.
Gördögök (szervíz)
11
20
5.
Hovatovább
11
21
5.
Kilométer Hiány
11
22
5.
Kürtgyarmat
11
23
5.
Tiszavég
11
24
6.
„Nyugdíjas” Fonyód
10
25
6.
Ladányi Libatop
10
26
6.
Olaszliszka
10
27
6.
Várda VBK
10
28
6.
Várdai Betyárok
10
29
7.
AntiFitness Club
9
30
7.
Biciklis Baráti Társaság
9
31
8.
Tiszavirág
6
32
9.
Joker
3
33
9.
Pálinka Lovagrend
3
34

Köszönjük mind a 34 csapatnak a kvíz kitöltését, s a három 15 pontot elérőnek pedig gratulálunk a nyereményükhöz!

Fotógalériák:
Görögh Zoltán (6 fotó) >>
Nagy Károly (13 fotó) >>

Így nézett ki az intenzív kerékpáros forgalom a gólyakamera képein keresztül.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Valóban láttam az integető csapatot.
Örülök, hogy Halászék népszerüek és egyre többen érkeznek üdvözlésükre, megtekintésökre.
Ahogy láttam, a Halász gyerek csodaszép szárnytáncoltatást mutatott be a vendégek tiszteletére.
Üdvözlettel
Valcsi GG