2012. július 18., szerda

Nagy napra ébredtünk! – Tisza kirepülése megörökítve az új gólyakamerával


Azt hiszem, nem kell ecsetelnem, miért is ébredtünk különleges napra, hiszen sokan már tudják, hogy ma reggel 7 óra után Tisza megtette az első köröket a fészek körül. S talán az is sokaknak feltűnt, hogy mától két kamerán keresztül figyelhetjük a Halász család életét, ráadásul az új kamera hangot és folyamatos élőképet (video stream) közvetít.

A további részletekről azonban közzéteszek néhány információt, képet és videót, hiszen aki a Gólyanaplóig eljut, azt talán érdekelhetik ezek a részletek. ;-)

Tisza kirepülése 

Reggel hét után néhány perccel megszólalt a fülemüle a telefonomból. Nocsak – gondoltam – ez megint valami madármentési ügy lesz az ország másik végéből. De megláttam, hogy Dajka János hív Nagyhalászból, s így már sejtettem, ez valami gólyás dolog lesz. János örömmel ecsetelte, hogy az egyik fióka csodás köröket tesz a templom körül. Ezúton is köszönöm neki, hogy felhívott, s az első kirepülésről így azonnal értesülhettem! (Meg persze mindazt a segítséget is köszönöm, amit az elmúlt 5 évben a gólyákkal kapcsolatban tett!)

Bevallom, meglepett, hogy már ma reggel kirepült az első, mert körülbelül péntekre vártam, az elmúlt évek kirepülései alapján. Eddig szinte minden évben eltelt 9 hét az első fióka kikelése és az első kirepülés között. Ezek szerint péntekre lett volna esedékes az első kiröppenés, de Tisza rácáfolt erre. :-)

Valószínű, hogy a költésben a korábbi évekhez képest több mint egy hetes késést próbálták behozni, s így az idei fiókák néhány nappal korábban érettek meg életük egyik legnagyobb pillanatára. Legalábbis Tisza, az 1H546-os gyűrűvel megjelölt Halász gyerek. Ha a korábbi évek adatait megfigyeljük, akkor még ezen a héten megteszi első repülését Vándor és Borbolya is. Valószínű, de az idén akár máshogy is alakulhat, mint minden más is.

De nem csak én számítottam későbbi kirepülésre, hanem az tippelők többsége is. :-)
Bár a szavazást a mai kirepülés miatt azonnal leállítottam, így csak egy napig tartott, de így is látható, hogy a többség (80%) csak péntek utánra várta a nagy eseményt.

Az egy napos tippelés eredménye: csak 20% várta péntekig az első kirepülést.

Honnan tudom, hogy Tisza repült ki először? – Onnan, hogy a régi kamera nagyfelbontású képein sikerült leolvasni a kirepülő és a másik két fióka gyűrűjének kódjait.

2012. július 18-án 07 óra 04 perckor Tisza, az 1H546 gyűrűvel rendelkező gólyafióka, megtette első köreit a fészek és a templom körül, s csak 5 perc múlva érkezett vissza a fészekre. Testvérei, Vándor (1H545) és Borbolya (1H547) körbeforogva csodálták bátor testvérüket. Talán kicsit irigykedtek és büszkék is voltak? :-)
A feltöltött videón 2:45-kor történt a nagy ugrás!


Ebben a videóban a reggel 7 után először kirepült fióka (Tisza) 10 percen belül kétszer is elhagyja a fészket, testvérei nagy csodálata közben. Egy köpetelés is látható a felvételen (04:49-nél)!



Az új kamera

A múlt héten már sejthettétek, hogy valamire készülünk, hiszen két bejegyzésben is megosztottam egy tesztelt kamera felvételeit (nagy sikert arattak), s azt is említettem, hogy az átkerül majd egy másik fészekhez. De azért azt csak nem gondoltátok, hogy ennyiben hagyom a dolgot?! :-)

Röviden tehát az történt, hogy hétfőn elvittük a tesztelt kamerát Nógrád megyébe, ahol hamarosan felszereljük, s láthatjátok majd annak közvetítését is. Ha minden jól megy.

Mivel előtte még Budapesten volt dolgunk, reggel vásároltunk egy másik kamerát (Vivotek), késő este hazaértünk, majd kedden délelőtt az irodában teszteltük, délután felszereltük, s ma már közzé is tettük az új kamera weboldalát. Ennyi volt, de azért ehhez sok mindennek történnie kellett előtte. ;-)

Évek óta szerettük volna, ha hanggal is rendelkező folyamatos videó folyamot közvetíthetünk a világ egyik leghíresebb gólyafészkéről, de ehhez sajnos nem állt rendelkezésünkre a megfelelően gyors internet kapcsolat. Az idei évben szerencsére sikerült ezt megvalósítani, s a „Madárvédelem és kutatás határok nélkül” (HUSK/1101/2.2.1/0336) projekt keretében új kamerákat is vásárolni tudtunk.

Persze mindez nem valósult volna meg, ha a csapatom (az MME Monitoring Központ munkatársai) nem ennyire ügyesek és sokoldalúak. Ezúton is köszönöm Nagy Zsolt és Görögh Zoltán közreműködését a kamera felszerelésében és beállításában, s Kecskés Zsoltnak a programozást, aminek köszönhetően a video stream eljuthat a nézőkhöz! Köszi Fiúk!

Mivel sokan megszerették az elmúlt 5 évben a régi harcos Mobotix kameránkat, így augusztus végéig még annak élőképei is láthatóak lesznek, aztán vagy nyugdíjba vonul, de inkább egy újabb helyszínen fogjuk csatasorba állítani.

Így most két kamerán is megfigyelhető a Halász család, talán egyedülálló módon a webkamerákon át látható gólyafészkek között.  (Az új kamera is archiválja a felvételeket, ami naponta 12 gigabájt videofelvételt jelent, a régi kamera pedig napi 4-5 gigabájtnyi képet termel (35-40 ezer kép).)

Mostantól tehát figyelni kell, ha egy csendes szobában vagy a munkahelyen (sicc!) a gólyáinkat élő egyenes adásban figyelitek, mert a kelepelés, a fiókák sistergése, a verebek folyamatos ricsajozása zajt csaphat! Ha ezek nem is, de a harangok rendszeres időközönként történő megszólalása és az utcai zajok (pl. kamionok és traktorok) könnyen ijedelmet okozhatnak. A hangerőt tehát érdemes lejjebb venni, ha nem szeretnénk kora reggel zsörtölődő családtagokat vagy ideges munkatársakat magunk körül! ;-)
(A hang sajnos még közel sem tökéletes, sokszor túl zajos, de jövőre majd egy profibb mikrofonnal kezdjük a szezont.)


A régi (Mobotix) és az új kamera (Vivotek) ::: Fotó: Görögh Zoltán
Az új kamera, a fészek és a fiókák ::: Fotó: Görögh Zoltán

A szülő érkezése, a fiókák etetése (ebédidőben) és a szülő távozása is látható ezen a 10 perces felvételen.



A szülő érkezése, a fiókák etetése (vacsoraidőben) és a szülő távozása is látható ezen a 10 perces felvételen.



A szülő érkezése, a fiókák etetése (kései vacsoraidőben) és a szülő távozása is látható ezen a 10 perces felvételen.


Az új kamera élő közvetítését a „Madárvédelem és kutatás határok nélkül” (HUSK/1101/2.2.1/0336) projekt keretében, a „Magyarország - Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködés Operatív Program 2007-2013” támogatásával működtetjük.




17 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!

Tegnap reggel a Halász gyerekek megajándékoztak az első kirepüléssel,valahogy megéreztem..:)
Utána megkaptuk az új kamerát..,nem is tudom, hogy köszönjem meg.
Élőképes kamera olyan vizuális élményt nyújt,hogy nem bírok elszakadni tőle.:)

Nagyon szépen köszönöm az áldozatos munkátokat!
Jó egészséget és még sok-sok gólyás, madaras évet kívánok nektek!

Sok szeretetettel:yokas

Judy írta...

Kedves Karcsi!
Én szó szerint el vagyok ájulva az új kameraképtől, gratulálok, hogy sikerült ilyen szuper kamerát vennetek mindenki örömére :-) Fantasztikus minőségű a kép, csodálatos, hogy folyamatos, hogy hallani a kicsiket és a kelepeléseket, és a harang zúgása sem ver fel :-) Gyönyörű a háttér, szóval minden nagyon tetszik, gratulálok szerettel, nagy örömet szereztetek, és csupa nagybetűvel: NAGYON KÖSZI !!!!
További jó munkát kívánok!

KMagdi írta...

Most már kettő is kirepült! Annyira szépek!

KMagdi írta...

És már mind a három! Az utolsó hogy próbálgatta a szárnyait, annyira akart már ő is, függőlegesen fel, le, aztán végre csak elrugaszkodott!

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!

Nekem a próba-kamera beállítása jobban tetszett, mert pl. látni lehetett rajta, ahogy az egyik szülő elrepül egy távolabb fekvő villanyoszlopra, majd el a kertek fölött, és a visszatérése is nagyobb távolságon látható, követhető volt. Nem lehetne nagyobb látószögre állítani ezt is, főleg, hogy a fiatalok is röpködnek már?
Csodás élmény így látni őket, köszi.

Enikő

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!
Csodálatos az új kamera:-)) Hálás köszönet az áldozatos munkátokért.
Öröm hallani is a kelepelést, a harang zúgását még nem sikerült meghallgatnom, de eljön az az idő is.
További szép munkát kívánok Nektek.
Bobojsza

Rita írta...

Kedves Karcsi!
Még egyszer köszönet a munkátokért. Élmény ez a kamerakép.
Esetleg egy kicsit nem lehetne világosítani rajta?
Rita

Nagy Károly írta...

Kedves Enikő!

A tesztelt LevelOne kamera képén sokkal kevésbé voltak láthatóak a fiókák és nem is volt éles a képe annyira, mint ennek a Vivotek kamerának. Sajnos ezt a felszerelés után csak újabb leszereléskor tudjuk szélesebb látószögre állítani (digitális zoommal közelíteni tudnánk), úgyhogy egy köztes látószöget választottunk.

Üdv,
Karcsi

Nagy Károly írta...

Kedves Rita!

Árnyékban vannak éppen, ezért sötétebb a kép. Ha világosítok, akkor jobban beégnek a fehér színek (így is beégnek). Ez nem egy több millió forintos kamera, csodákat ne várjatok tőle. Ha árnyék van, akkor árnyék van. :-)

Üdv,
Karcsi

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!
Csak ismételni tudom a hálás szavakat.
Hatalmas köszönet nektek! Gyönyörű! Csodálatos látvány!
Tudod, azt hittem, ezt a szépséget nem lehet fokozni, amit kapunk tőletek eddig is. Itt utalok a közeli, totál, és osztott képre, de még többet, még szebbet kaptunk.
Hatalmas köszönet érte!
A videókért szintén.
Kívánok nektek további sok sikert.
Valcsi

Rita írta...

Kedves Karcsi!

Azt én is tudom, ha árnyék van, akkor sötét is van:-)
Nem arra a pillanatra gondoltam amikor írtam, hanem úgy egyáltalán.
Azt hittem, hogy esetleg lehet rajta kicsit állítani, de természetesen így sem gond. Az "élőkép" mindent visz.
Köszönet a nagyon színvonalas összefoglalókért is!
Rita

Zsóka írta...

Hát ez valóban fantasztikus és mindent visz!!!
A kicsik kelepelése,a nekifutások és egyáltalán minden.Talán kivéve a harang,tényleg ijesztő,mikor váratlanul megszólal és nagyon erős a hangja.
Köszönjük Karcsi!

Kata írta...

Kedves Kacsi! Csodálatos a kamera, én is beállok a gratulálók sorába, és köszönet a sok munkádért, amit ebbe is fektettél! Nagy örömöt szereztél nekünk! Sok sikert továbbra is, reméljük jövőre már az érkezést is ezzel a kamerával leshetjük majd!Kata

klari4 írta...

Kedves Karcsi!
Sokadikként én is csak köszöönni tudom hogy ismét fáradoztatok Értünk(is)Azt hiszem az előttem szólók már elhasználtak minden dícsérő jelzőt. A tesztelt kamera ha felkerül majd ott valahol Nógrádban akkor onnantól fogva esetleg két kamerás "Halászunk" lesz. Nem véletlenül Ludányhalászi a kiszemelt hely?Nógrádban is van,közel Szlovákiához és "Halász"!

klári4

Ágnes (függő) :-D írta...

Kedves Karcsi!
FANTASZTIKUS VAGY! Munkádat sokat hálásan köszönjük. Kedves, szakszerű írásaid sokszor visszaolvasom, tanulok belőle.
Nagyon sok helyen biztatom ismerőseimet, hogy nézzenek bele a munkádba, tanuljanak ők is.
Üdvözlettel és sok szeretettel, Ágnes

Nagy Károly írta...

Kedves Ágnes!

Örülök, ha bejönnek az írások! :-)
Próbálok a jövőben is mindig valami újat, korábban nem említett infókat is becsempészni a bejegyzésekbe.

Üdv,
Karcsi

Hajdú írta...

Ez baromi jó! Én siklóernyőzöm, és látom rajtuk, hogy ők is ugyanúgy (csak persze oktatás nélkül, ösztönösen) tanulják a repülést, mint ahogy anno mi! Figyeljétek meg, balról fúj a szél, nem véletlenül arrafelé próbálgatják a szárnyukat, érzik ahogy belekap a szél, és persze, ha már levegőben vannak, érzik azt is, hogy leszállni is széllel szemben praktikus :)

Üdv
Hajdú