2009. március 15., vasárnap

„A vándormadarak ígérete a visszatérés...”


Az elmúlt fél esztendő sok gólyarajongó számára egy hosszú várakozás volt, akik abban reménykedtek, hogy gólyáink betartják a címben idézett ígéretüket.
2008. augusztus végén kurtán-furcsán fejeztem be a gólyanapló írását. Számos oka volt ennek, melyek közül az egyik, hogy éppen a gólyák után indultunk a Boszporusz partjára. Ezúttal leírom a „befejezetlen” történet utolsó napjainak eseményeit, visszatekintek a tavalyi évre, s egyúttal megkezdem a 2009. év naplóját.
A fentieknek megfelelően a szokásosnál jóval hosszabb lesz ez a bejegyzés, de remélem, hogy a nagyhalászi gólyák igazi rajongói nem veszik ezt zokon. ;-)
A felnőtt gólyák többsége augusztus 20. környékén már elhagyta fészkét, s útnak indultak Afrika felé, követve a korábban induló fiatalokat. Halász és Harmat viszont sokkal tovább kitartott, s a hazai webkamerával megfigyelt fészkek lakói közül utolsóként hagyták el fészküket. (Amikor augusztus 18-án megkérdeztük, hogy látogatóink szerint mikor indulnak útra, még nem sejtettük, meddig maradnak.)


Az augusztusi szavazás végeredménye.

2008. augusztus 25. reggel 8 óra 17 perc – Friss fészekbélés-anyag érkezett a fészekbe.


Még az utolsó napok is számos érdekességet tartogattak számunkra, hiszen megfigyelhettük, hogy fészekbélés-anyagot hordtak a fészekbe, s rendszeresen párzottak - ahogy teszik azt a költés idején - vagy láthattuk, hogy Harmat sokat ül a fészken, mintha újra kezdené a tojásrakást. Persze nem erről volt szó, de a látottak mindenképpen érdekes adalékok a gólyák életéből.


Végül augusztus 25-én Halász, majd három nap múlva, 28-án Harmat is útra kelt.



2008. augusztus 25. reggel 7 óra 36 perc – Halász nem sokkal ezután elhagyta a fészket. 
2008. augusztus 28. reggel 8 óra 4 perc – Harmat ekkor indult útnak.

Miután a gólyák már nem voltak otthon, egyre több alkalommal láthattunk galambokat és házi verebeket a fészekben.
2008. augusztus 25. - Bár a gólyáink ekkor még nem indultak el, de a galambok már gyakran leszálltak a fészekre.
2008. augusztus 25. - A verebek is egyre többet merészkednek a fészek tetejére, mivel a gólyák egyre kevesebbet tartózkodnak otthon.


A Boszporusz partján

2008. augusztus végétől több csoportban utaztunk Isztambulba, hogy a Boszporusz felett átvonuló gólyák és ragadozó madarak számlálását segítsük egy török szervezet koordinálásával. Sok-sok ezer közepes- és nagytestű ragadozó madár és gólya választja ezt az útvonalat vonulása során. Mivel nekik a partvonalak mentén kell megtenniük hosszú útjukat (termikelve vonulnak, amihez szükségük van a felszálló meleg légáramlatokra), a Boszporusznál történő átkelés remek alkalmat ad megfigyelésükre, hiszen ott egy keskeny tengerszoroson „torlódnak” össze, mindössze 30 km széles sávban.

A fehér gólyák legnagyobb csapatai augusztus végén – szeptember elején haladnak át Törökországon, s első megfigyelő csoportunknak sikerült is elkapnia ezt az időszakot.



(Boszporusz 2008. augusztus)


A mi csapatunk (Béres István, Cseresznyés Géza, Nagy Károly, Nagy Zsolt, Serfőző József) szeptember 8-13. között tartózkodott a Boszporusz partján, s ebben az időszakban főként ragadozó madarakat számlálhattunk nagy számban (kis héja, békászó sas, darázsölyv, kígyászölyv stb.), de azért gólyákat is láttunk. :-)

Utunkról egy beszámoló
sok-sok fotóval megtekinthető itt. >>

Gólyavédő lettem

Időközben elkészült az MME gólyavédelmi programját és a gólyák életét bemutató film, melyet a Duna TV Talpalatnyi zöld című műsorában mutattak be, 2008. december 13-án.

A film címe: Gólyavédő lettem
Ha nem látta, vagy szeretné újra megtekinteni, akkor kattintson a film címére!


Pillanatképek a filmből, melyben főszerepet játszanak nagyhalászi gólyáink.


7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Karcsink!Csodálatos gyönyörű,nagyszerű és nagyon szépen köszönöm!

Névtelen írta...

Bocsánat én voltam.

Nagy Károly írta...

Szívesen! ;-)

Névtelen írta...

Köszönöm a csodálatos összefoglalót!A tavalyi évtől kísérem figyelemmel a kamerás gólyafészkeket,olvasom a bejegyzéseket,mondhatom,hogy függő lettem! A számítógép bekapcsolása után az elsők közé tartozik,hogy megnézem a fészkeket,már én is nagyon várom őket!
A hiányérzet pótlására tavaly ősszel a páromtól kaptam egy gipsz-gólyát a kertbe!
Üdv: lulugazdi

Nagy Károly írta...

Kedves Lulugazdi!

Örülök, hogy Ön is "gólyafüggő" lett.
Vagyunk így ezzel páran, s remélem egyre többen leszünk. :-)

TLM írta...

Kedves Karcsi!
Köszönjük a régen várt, 2009. évi első levelét és a gyönyörű felvételeket.
Családommal mi is izgatottan várjuk a református templom fészkének lakóit. Vajon elképzelhető, hogy Halász vagy Harmat ide visszatér? Ha jól tudom, nem is biztos, hogy újra egymást választják, s ez számunkra ki sem derül, hiszen ők nem voltak meggyűrűzve!
Tud-e valamit Csucsorról?
Látja, nagyon érdekel minket minden, ami a gólyákkal és az értük munkálkodókkal történik. Kívánunk sok sikert és örömöt a munkájukban.
Szívélyes üdvözlettel
T.Lengyel Márta

Nagy Károly írta...

Kedves Márta!

Köszönöm érdeklődését!

"Vajon elképzelhető, hogy Halász vagy Harmat ide visszatér? Ha jól tudom, nem is biztos, hogy újra egymást választják, s ez számunkra ki sem derül, hiszen ők nem voltak meggyűrűzve!"
Ha minden rendben megy, azaz egyik szülő madár sem pusztult el a telelés és a vonulás során, akkor a hím és a tojó is visszatér a fészkéhez. A párok a fészekhez hűségesek, s amikor semmi nem jön közbe, akkor nagy az esélye, hogy ugyanaz a két madár áll párba.
Azt, hogy valóban ők, azaz Halász és Harmat jönnek-e vissza, teljes bizonyossággal nem tudjuk megállapítani (nincsen jelölő gyűrűjük), de a tavalyi évben lementett sok-sok ezer kép talán majd segít megállapítani, az apróbb jellegzetességeik alapján (méretek, a csőr egyedi jellegzetességei stb.).

Reméljük, hogy mindez hamarosan kiderül, s újra együtt figyelhetjük gólyáink mindennapjait! :-)

"Tud-e valamit Csucsorról?"
Csucsorról újabb információkat nem kaptunk, azóta, hogy augusztus végén elindult Górésról a többi sorstársával.