2009. március 29., vasárnap

Pénteken Harmat is megérkezett!?

Egy nappal párja után az asszonyka is hazaért a trópusi vakációról. Azonnal kelepeléssel üdvözölték egymást, s pár perc múlva már az utódnemzés első akciója is megtörtént. Azóta is serénykednek, hogy mielőbb megkezdődhessen a tojásrakás. :-)

A mai bejegyzés címének végén egy kérdőjel is szerepel. Miért? Azért, mert teljes bizonyossággal egyik fészek esetében sem jelenthetjük ki, hogy valóban az előző évben ott költő madarak érkeztek vissza a telelésből. Akkor jelenthetnénk ki, hogy valóban ugyanazok a gólyák vannak a fészekben, ha genetikai vizsgálatokkal ellenőriznénk ezt (pl. tavaly és az idén elhullajtott tollak felhasználásával) vagy egyedi jelöléssel ellátott madarakról lenne szó (pl. ornitológiai gyűrűvel vagy műholdas nyomkövetővel).
Mivel az előző két lehetőség egyik esetben sem áll fenn (a többi kamerás fészek lakóinál sem), ezért csak olyan dolgokkal próbálhatjuk meg bizonyítani gólyáink „személyazonosságát”, mint pl. az apró egyedi jellegzetességek (a csőr, a lábak vagy a tollazat egyedi jellemzői) vagy az egyedi viselkedési szokások. (Mindkettővel kapcsolatban próbálunk majd vizsgálódni a későbbiekben.)

Jobban esik azt hinni, hogy biztosan ők jöttek vissza, s ez érthető emberi tulajdonság. Nevezzük hát őket azon a néven, ahogy tavaly neveztük. :-)

Halász már érzékelte párja közeledtét, jobbra-balra nézelődött megérkezése előtt.
(2009.03.27. 14:05)

Három percet vártak az első párzásig. :-)
(2009.03.27. 14:08)

Ez a gyengédség, ami olyan jellemző volt tavaly is. Lehet, hogy tényleg Halász és Harmat érkeztek meg a fészekbe?

Hamar megkezdték a fészek tatarozását.

Éjszakai gyengéd pillanatok. Persze éjjel is voltak ennél forróbb jelenetek. :-)

"Drágám, hoztam egy kis tavalyi kukorica szárat."
Hogyan köszöni meg ezt a párja? A fehér csíkot tessenek figyelni. :-)
(2009.03.28. 09:57)

(2009.03.28. 14:15)

A sötétedés 10 perce.
(2009.03.28. 18:25 - 18:34)

Harmat megérkezése előtt fél órával még a kamerát állítgattuk kollégámmal Görögh Zoltánnal. Kicsit feljebb állítottuk, hogy a madarak feje ne lógjon ki, ha nyújtózkodnak. Ekkor éppen üres volt a fészek, s szemmel látható volt az a valami, amit Halász hozott a fészekbe. Egy lócitrom volt az. :-)
A megfelelő beállítás ellenőrzéséhez igénybe vettem a mobil internet adta lehetőséget, s a telefonként is használható kézi számítógépen (PDA) figyeltem a megfelelő beállítást.


A Harmat landolása utáni pillanatokat sikerült elkapni.
Látható, hogy a kamera jó egy méterrel lejjebb került, mint ahol 2008-ban volt.

Görögh Zoltán kollégám a Dajka János által 2008 végén megtalált evezőtollal, melyet egy rajongónak fogunk megküldeni. (Tavaly már egy másik talált tollat megküldtünk egy gólya-rajongónak.)

Útban hazafelé még ellenőriztem, hogy minden rendben van-e a fészekben. :-)

A mögöttünk álló héten egyre több gólya érkezett meg fészkéhez, köztük a hazai kamerával megfigyelt fészkek lakói is. Először Hunor érkezett meg Hortobágyra a fogadó kéményére (szerda este), s szombaton már új párt is talált. Csütörtökön délután Halász érkezett meg, akit pénteken Harmat követett. Pénteken aztán megérkezett a darányi Chuck és Ludmilla (erről az RTL Klub is beszámolt), s Dunabogdányban Duna is megjelent a fészkén. Szombaton pedig Zala érkezett meg élő egyenes adásban, háttérben a csodás zalaistvándi dombokkal, s ma kora délután megérkezett a párja – Léna – is.

Chuck érkezése Darányba.
A pillanatot Judit kapta el a Grafomán Gólyalesők fórumáról.

Zala érkezésének pillanatai, a kamera közeli képet adó optikáján keresztül.

Harmat megérkezése után meglódult a kamera látogatottsága, s szombaton (március 28-án) már közel 6000 látogatást detektált a MyStat rendszere.

A tippelés egy fél napig tartott, mert Harmat nem váratott magára sokáig. Az eredmények alapján a legtöbben nem bíztak benne, hogy már pénteken megérkezik.

A „Gólyavédő lettem” című filmet, ill. a DVD-t, Margo1977 névvel író látogatónk nyerte, aki a legkorábbi képet mentette le Halász megérkezéséről (a kép pontos dátuma és ideje: 2009.03.26. 14:20:33).
Ezúton is gratulálok!
(A korábbi felhívást lásd. a Vajon mikor érkeznek meg? címmel írt bejegyzésben.)

12 megjegyzés:

Judit írta...

Nagyon jó volt nézegetni, a helyszíni beszámoló mindig különlegessé teszi az élményt.
Köszönöm Karcsi!

Nagy Károly írta...

Szia Judit!
S az Antiék kutyájáról még nem is írtam. Zsömi a neve, de Anti csak Bélának hívja. :-)

Judit írta...

Jó, akkor hívjuk mi is Bélának, arra jobban fog hallgatni, ha találkozunk vele. ;-)
Köszi, hogy megkérdezted! :-)

Jutka írta...

És Béla még nem is tudja, milyen híres lett... :-)
Köszönjük a tudósítást, és én már nagyon várom a következő bejegyzést!

Cila írta...

Nagyon tetszik a beszámoló és a szuper animációk. Köszönjük Karcsi!

Kata írta...

Köszönjük Karcsi ezt a "folytatásos " családi gólyaregényt, akár reggelig is olvasnám:)) Gyönyörűek a képek, a blogod fantasztikus, gratulálok hozzá! Ha Halásziba jársz legközelebb, simizd meg Béla buksiját a nevünkben, és mondd meg neki, hogy hűségesen őrizze ám a gólyacsaládot!!

Judymami írta...

Szia Karcsi!
Fantasztikus volt végigolvasni a blogot, hatalmas munka, köszönöm az élményt. Gyönyörűek a képek, az animációk. Olyan jó látni az ott készített képeket, olyan szép emlékeket idéz, remélem idén is lehet részem benne :-)
Azért Anti igazán adhatta volna Bélának a Csucsor nevet, márcsak úgy csakazértis :-)))

Nagy Károly írta...

Szia Judymami!

A kutyusnak már volt neve (Zsömi) amikor odakerült.

J.Tünde írta...

Mitől lehet ,hogy csak az esti /szürkület kezdete/ és a nagyon korai reggel élőképét tudom teljes nagyságba nézni. napközben csak a kép felső 1/4-ét tölti be a gép.igy pont nem látok semmit a gólyákból.

Nagy Károly írta...

Kedves J.Tünde!

Az éjszakai képeket tudja nézni?

Estétől reggelig ugyanis kevesebb színből állnak a képek, ezért kisebb méretűek (~80 KByte), s lehet, hogy az Ön internet kapcsolata nem eléggé gyors ahhoz, hogy a "színesebb" nappali órákban a nagyobb méretű képeket (~120-130 KByte) betöltse.

Nagy Károly írta...

A dupla képek esetében dupla akkora a képek mérete is.

J.Tünde írta...

Köszönöm a gyors választ.igen az éjszakai képeket teljes méretben tudom nézni.kiderítem lehet -e gyorsítani a netemen.