2014. december 2., kedd

Voltál már a Serengeti Nemzeti Parkban?

Egy hete számoltam be arról, hogy Picur megérkezett Kenyába. Akkor még nem tudtuk pontosan, hogy milyen útvonalon érkezett meg oda, de azóta megérkeztek az út köztes adatait tartalmazó SMS-ek is. Így már ismert, hogy Dél-Szudánon keresztül, de Etiópiát is érintve repült Kenya északnyugati csücskébe.

Persze a címből sejthetitek, hogy azóta sem pihent sokat. Akik követik a Facebook oldalunkat vagy figyelik a Twitter bejegyzéseket, azok már tudják, hogy a múlt péntek reggelén Picur a déli félgömbre érkezett.

Azt viszont a ma érkezett SMS-ekből tudjuk, hogy folytatta útját déli irányba, s még aznap, azaz november 28-án megérkezett Tanzániába, annak is egy olyan részébe, ahová legalább gondolatban sokan vágyunk (számtalan könyvnek és természetfilmnek is köszönhetően).

Serengeti - a táj, amit Picur most felfedez.
Fotó: Panoramio, Fotós: Michele Luigi

Tehát negyedik napja már a Serengeti Nemzeti Park szavannáin vadászgat. Gnúk, zebrák, gazellák, zsiráfok, kafferbivalyok, oroszlánok, gepárdok, s még számtalan afrikai vadállattal találkozhat. Ez az igazi szafari! :-)

A kép közepén egy kígyászkeselyű (Sagittarius serpentarius), másik nevén titkármadár látható.
Egyszer én is szeretnék látni egyet!
Forrás: Panoramio, Fotós: Pedro Hélder

Egyébként a novembert nem pihenéssel töltötte, hiszen minimum 3505 km-t repült! Így már több mint 12500 km-t utazott augusztus 15. óta*.

*Akkor indult a nagy útra. Ha esetleg már nem emlékeznél rá. ;-)

Az előző híradásom óta eltelt egy hétben is 800 km fölött teljesített, aminek nagy részét (kereken 800 km-t) három nap alatt repülte (nov. 26-28.). Azóta élvezi a Serengeti szavannáit, s az utóbbi négy napban nagyrészt egy 10 km-es körzetben mozog. Szóval pihen, bár a mai napon mintha elindult volna a Serengeti belsőbb részei felé. De ez már egy következő történet lesz...

Picur novemberi útvonala (3505 km).
Afrikában kóborló jeladós gólyáink térképe, amikor Picur még csak Kenyában tartott (2014.11.28.).
Már ekkor is ő volt a déli előretolt felderítő.
Forrás: satellitetracking.eu
Picur útja az elmúlt egy hétben (2014. nov. 26. - dec. 02.)
Az utóbbi négy napban nagyrészt egy 10 km-es körzetben mozgott. Ezen a térképen az is látható, hogy az adott körzetben honnan vannak feltöltött fotók a Panoramio weboldalán. Látszik, hogy a Serengeti kiemelten fontos övezet a turizmus szempontjából. A fotókat ugyanis nagyrészt az ott szafarizó nyugati turisták készítik, nem a maszájok.

Most pedig néhány képet is beszúrok, amelyeket a Google Föld műholdképén látható Panoramio ikonokra véletlenszerűen rákattintva találtam, Picur tartózkodási helyének 5 km-es körzetében. Csak azért, hogy lássátok, milyen dolgokat láthat ott kedvenc gólyafiókánk! ;-)

Egy közeli boma, ami jellegzetes Afrika szavannáin. Többek között a nagy ragadozóktól (pl. ororszlán) való védekezés miatt az ott élők kis kunyhóikat szúrós kerítéssel veszik körül (Tanzánia, Serengeti, Bariadi).
Forrás: Panoramio, Fotós: KB IS
Gnú csorda - a Serengeti a nagy patások éves vándorlásainak legismertebb afrikai helyszíne.
Forrás: Panoramio, Fotó: Going Africa Safaris
Fa árnyékában pihenő afrikai elefántok
Forrás: Panoramio, Fotós: Markus T.
Gepárdcsalád a végtelen Serengeti szavannán
Forrás: Panoramio, Fotós: Hens Dordrecht
A Serengeti az afrikai elefántok otthona (is).
Forrás: Panoramio, Fotós: Giorgio_Ponticelli
Zebrákból is több van a Serengeti szavannáin, mint Nagyhalászban vagy Rimócon. :-)
Forrás: Panoramio, Fotós: Ser Viajero
Üzekedő zsiráfok
Vajon milyen képet vághat Picur, amikor meglát egy nála is hosszabb nyakú teremtményt? :-)
Forrás: Panoramio, Fotós: Stavros Papaioannou
Az oroszlánok elég lusták ahhoz, hogy gólyákra vadásszanak.
Reméljük, hogy Picur ettől függetlenül sem kezd el haverkodni velük!
Forrás: Panoramio, Fotós: Anton Vazquez
Picur valószínűleg felkeresi majd a Serengeti vizeit is.
Forrás: Panoramio, Fotós: Michele Luigi

12 megjegyzés:

Kata írta...

A commentet holnapra hagyom, mert én már ennél a résznél nem vagyok észnél :-) Mondjuk már az eddigi történéseket is egy csodának éltem meg, de a mai bejegyzésed Karcsi, ez már felfoghatatlan az agyamnak :-) A többit holnap :-) Kata. Köszönet, hatalmas kösöznet ezért a késő esti tudósításodért is :-)

Beck Éva írta...

Köszönöm Karcsi, csak ennyire telik, de mosolygok, és nagyon-nagyon jó kedvem lett. Drága arany Picurkánk, jaj de nagyon szeretlek kicsi "fióka"

Köszi Karcsi, szuper volt minden.

Éva

Nagy Károly írta...

Kedves Kata és Éva!

Ugye milyen nagy utazó lett abból az apró, maréknyi gólyafiókából? :-)

Üdv,
Karcsi

Unknown írta...

Kedves Karcsi, nagyon köszönöm ezt a csodálatos "beszámolót", annyira jó érzés olvasni, szinte átéli az ember ezeket az utazásokat.
Drága kicsi Picurunk, a nagy utazásaid során vigyázz nagyon magadra, tünemény, okos, ügyes gólya vagy, imádlak.
Jutka mama

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!

Ez fantasztikus! Köszönöm ezt a csodás beszámolót!
Gyönyörű vidéken vadászik és pihen Picur! Szívesen nézem a természetfilmeket amit ott forgatnak.
Picurunk vigyázz magadra!!!
Várom a következő beszámolót amit Karcsival közösen fogtok szerkeszteni.

Üdv: Ibolya

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!
Szavakat nem találok rá...ez egyszerűen csodás!
Üdv: Szilvi

Éva írta...

Kedves Karcsi! Ha Te titkármadarat akarsz látni élőben, akkor sikerülni is fog! Összebeszéltek Picurral, segítségedre lesz a nagy csavargó! Felvidítottál, köszönöm!
Üdv: Éva

N.Ilona írta...

A legkisebb fióka Picur volt. Attól féltem, hogy ő nem eszik annyit, hogy felnőtt madár legyen belőle. És most csodáljuk életerejét. Kedves Károly,köszönöm, csodálatos tudósítás volt ez is.
N.Ilona

Kata írta...

Szia Karcsi! Ahányszor megjelenik egy újabb csoda Picurról, mindig-mindig az a csöpp kis fióka jut eszembe, aki szinte elveszett a megmentő kezében:-) Számomra már itt kezdődött a csoda, és most már szinte naponta folytatódik, mert ha éppen nincs is friss hír Picurról, de bármerre járok a faluban, a boltban, a takarékszövetkezetben, vagy ismerőssel találozok, mindig az első szó, hogy "láttuk ám Picurt, nagyon örülünk a jó híreknek", és mondják ezt olyanok is, akik talán nyáron láttak először gólyát a falunkban! Úgy hogy sokan, rengetegen remegünk ezért a "pici" madarunkért, annyi szeretet árad felé, reméljük belőle lesz a második Max gólya :-)Köszönjük Karcsi, és hajrá Picur, röpködj csak boldogan társaiddal együtt, óvunk, védünk, és imádunk Téged :-) Kata.

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!

Köszönöm az újabb bejegyzést, mely ismételten zseniális.:-)
Picur kitartásban, küzdésben és élni-akarásban példa lehet nagyon sok ember számára.

Üdv, Erzsi

ILDIKÓ írta...

Üdvözlöm Karcsi!!! Ismét ámultam és bámultam hogy milyen gyönyörű helyeken jár a mi kis Picurunk,csodálatos képek és tájak vannak ott Afrikában,úgy látszik hogy a mi kis drágánk mindent fel akar fedezni,megnézni,nagyon izgulok a drága kis utazónkért,nagyon remélem hogy egy pár év múlva itthon is látjuk majd a kis családjával.Bízom benne hogy valahol csak megfigyelik a gyűrű száma alapján.Még egyszer köszönöm a gyönyörű fotókat és a beszámolót.További jó munkát Önnek és Kellemes Ünnepeket az egész családjának!!!! Üdv.Balog Ildikó.

Névtelen írta...

Sziasztok!

Küldök egy linket, mely nem kapcsolódik szorosan ehhez a bejegyzéshez, azonban, ha elolvassátok látni fogjátok, hogy mégis. Az élőhelyek megőrzése, a természetvédelemmel kapcsolatos személetváltás fontosságának ismertetése mindannyiunk érdeke.

http://www.mme.hu/alljunk-ki-egyutt-magyar-termeszetert

Üdv, Erzsi