2014. november 26., szerda

Vajon melyik jeladós gólyánk ért elsőként Kenyába?

Több mint három hete írtam utoljára Picur mozgásáról, de azért azóta is követhettétek az útját, ha időnként megnéztétek az Afrikában kóborlók térképét a satellitetracking.eu honlapunkon. Néhányszor a Twitter csatornánkon is hírt adtam róluk, s az utóbbi napokban több friss hír felkerült az Északi gólyahír projekt honlapjára az újra SMS-eket küldő öreg gólyáinkról.

S persze arról se feledkezzünk meg, hogy időközben Picurnak saját Android alkalmazása is lett. :-)
Amihez egyébként hamarosan érkezik a frissítés, ezért aki még nem töltötte le, annak érdemes azt megvárnia, s akkor telepíteni!

Az Afrikában kóborlók közül már november 17-én is Picur volt a legdélebben.
A satellitetracking.eu honlapunkon addig tudtuk feltölteni az adatait, mert máig nem jelentkezett újra.

Amikor Picurról legutóbb írtam a Gólyanaplóban, akkor éppen túl volt már a 9000. kilométerén (október végén). Novemberben sem pihent, s az elmúlt 25 napban is megtett legalább 2315 km-t. Valójában ennél biztosan sokkal többet megtett, mert a ma érkezett SMS-ekkel csak a tegnapi és a mai adatait küldte meg, a november 18-24. közötti mozgásáról még nem tudjuk a részleteket.

November 1-17. között 1450 km-t tett meg Szudán déli részén, majd a november 18. és 25-én délig tartó időszakról nincsenek koordinátáink (így ez most egy 830 km-es egyenes, ami ugye nem valószínű a valóságban). Valószínűleg Dél-Szudánon keresztül érte el Kenyát, s reméljük, hogy hamarosan megküldi a köztes napok koordinátáit is. Tegnap déltől ma reggel 6-ig mozgott még 35 km-t, de ekkor már Kenyában volt.

Picur októberi (piros) és november 26-ig megtett útja (zöld).
Dél-Szudánban nem lehetett túl sok GSM-torony, ezért van az a 830 km-es egyenes.

Picur tehát elsőként ért Kenyába, s már csak 450 km-re van az Egyenlítőtől!

Sok szempontból érdekes helyre érkezett. Egyrészt csak néhány km-re van az Ilemi-háromszögtől, amiről valószínűleg nem sokat hallottatok még, mert magyar nyelven szinte semmilyen információ nem lelhető fel a Dél-Szudán, Kenya és Etiópia határán lévő, jelenleg Kenyához tartozó senkiföldjéről (ma is vitatott hovatartozású terület). Másrészt megérkezett a Nagy-hasadékvölgy legészakibb afrikai nagy tavának közelébe. A Turkana-tó már önmagában is egy különleges természeti képződmény, aminek ugye még magyar vonatkozása is van. ;-)

Wikipédia: "Víztérfogata alapján a világ huszadik legnagyobb tava. A tavat a magyar Teleki Sámuel és az osztrák Ludwig von Höhnel fedezte fel 1888-ban, és eredetileg ők nevezték el Rudolf trónörökösről. Mai nevét 1975-ben kapta."
"... Afrika egyik legnagyobb nílusi krokodil populációjának ad otthont. A sivatagi környezetben a tó rendkívül fontos pihenőhely a vándormadarak számára. Oroszlánok, leopárdok, zsiráfok, és számos egyéb emlősfaj él a tó környezetében."

Az Ilemi-háromszög és a Turkana-tó közelébe érkezett.
A Turkana-tó és vidéke nem mindennapi vidék!
Forrás: www.erdekesvilag.hu

Szóval kedvenc fiatal gólyánk már a Turkana emberek földjén van, s most egyrészt várjuk a kimaradt napok adatait, másrészt azt is, hogy vajon merre folytatja útját? Reméljük, hogy nem kell rá sokáig várnunk!

Az NDVI értékek nem különösebben kiemelkedőek ebben az évben a kenyai Rift Valley régióban.
Forrás: USGS - FEWS NET Africa Data Portal
A csapadék mennyisége most érte el a sokévi átlagot, de alacsonyabb, mint 2013-ban.
Forrás: USGS - FEWS NET Africa Data Portal
Jó lenne most a Turkana-tó partján! ;-)
Forrás: www.erdekesvilag.hu

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!

Először is gratulálok az elért helyezésekhez!!!!
Másodszor pedig a "MI PICURUNKNAK"!!!
Csúcsot repül!!!! Ki gondolta volna, hogy a kis árvából sikeres világjáró lesz?!!! A sok szeretetnek és gondoskodásnak itt az eredménye...
Továbbra is várom a beszámolót...
Üdv: Ibolya

Nagy Károly írta...

Reggel újabb adatok érkeztek, benne a november 20-i és a tegnapi nap koordinátái. Madarunk egyre délebbre húzódik. Tegnap 333 km-t repült, ebből 325-öt déli irányban. Ma reggel az ugandai határ mellett ébredt, közel az Elgon-hegyhez (Uganda és Kenya határán emelkedő kialudt pajzsvulkán).

Névtelen írta...

Sok szerencsét neki!!! (és persze a többieknek is...)
Szuper volt a beszámoló!

Cila írta...

Szia Karcsi!

Köszönjük az újabb beszámolót! :-))))
Fantasztikus, hogy kis kedvencünk micsoda világjáró lett! Már az Egyenlítő környékén kavar... hová el nem jutott a rimóci fészekből indulva... Olyan jó tudni, merre jár, mindig várjuk az újabb híreket!

Üdv: Cila

Kata írta...

Szia Karcsi! Hát ez a beszámolód tényleg egy újabb meglepi! Elóször is itt is hatalmas gratula Neked a Gólyanaplóért, másodszor pedig ugye tudod, hogy ugyanolyan izgalmas napokat élünk, mint tavasszal-nyáron, gólyaváráskor-gólyaérkezéskor, babák születésekor, viharok átvészelésekor, csakhát itt az a nagy kédés, hogy egy öreg szív meddig bírja ezeket az izgalmakat :-) Drága Picurunk biztos tudja, érzi, hogy milyen hatalmas szeretet kiséri minden km-ét, természetesen a többi gólyáinkal együtt, de Picur azért kicsit más....Csoda volt olvasni a legújabb beszámolódat is, és én nagyon remélem, hogy ebből egyszer egy világhírű regény lesz, amit megélünk mindannyian, akik ott voltunk a "hőskorban" még bután, tudatlanul, és ma már kicsit okosabban, napról napra többet megtudva olvassuk a beszámolóidat, és reméljük megéljük azt is, hogy Picur hazatér, sok-sok éven át,sok-sok gólyababát nevel majd Nagyhalász környékén, és még nagyon sok örömöt fog szerezni nekünk! Köszönjük Karcsi :-)

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!

Afrika egy csodálatos kontinens, és Picurnak minden lehetősége megadatott ahhoz, hogy megismerje. Amilyen tempóban halad, lassan megdönti a 2012-ben Szlovákiában jeladózott Oliver rekordját, aki majdnem Dél-Afrika határáig ért le Zimbabwe-ban.
Minden megtett km-ét kísérje a szerencse.
Ismételten köszönöm a részletes beszámolót.

Üdv, Erzsi

Nagy Károly írta...

Sziasztok!

Picur tegnap 145 km-t repült, ma reggel pedig átrepült a déli félgömbre. :-)

Üdv,
Karcsi

Névtelen írta...

Szia Karcsi!

Köszönöm a friss híreket!!
Hihetetlen milyen ügyes és milyen aktív Picur!!!
Sok sikert kívánok a nagy kalandjához!!!

Várom a további beszámolót!

Üdv: Ibolya

Éva írta...

Fél éve még csak egy tojás volt, mára egy világjáró, nagyon vagány, gyönyörű madár! Na ezt csináljuk utána, mi kétlábúak :-)
Köszönjük Karcsi az újabb infókat!
Üdv: Éva