2012. május 25., péntek

„Óriáskígyó” az étlapon

Az előző bejegyzés utolsó videójában láthattuk, hogy az alig 5 napos fiókák még a kisebb vízisiklókat sem minden esetben tudják elfogyasztani.

 A mai ebéd menüjében szerepelt egy méretesebb sikló is, melyet az egyik fióka megpróbált ugyan legyűrni, de nem sok sikerrel, így 5 perc után a szülő megunta, s gyorsan lenyelte helyette. Túl nagy még nekik egy ekkora „óriáskígyó”, de láthatjuk majd, hogy néhány hét múlva a jóval nagyobbakat is gond nélkül elintézik. Sőt, hatalmas „kötélhúzás” kerekedik majd a testvérek között, s így egyúttal a játék is el lesz intézve. Nem mellesleg elég gyakran kell majd fogyasztaniuk, így ideje megismerkedniük ezzel a ma még számukra egzotikusnak tűnő étellel.

 Az alábbi videón 5 perc történései lettek 50 másodpercbe sűrítve.





A korábbi években többször írtam róla, s mutattam be a gólyák és a vízisiklók eléggé egyoldalú viszonyát, melyek egy része itt megtekinthető: vízisikló címkéjű bejegyzések >>


41 megjegyzés:

Névtelen írta...

Karcsi, nem tartod túl kicsinek a kicsit? Nagyon aggódom, hogy nem fejlődik rendesen.... :(

És ha tényleg baj van, kiveszitek és felnevelitek, mint a tavalyi zalaistvándi fiókát?

Válaszodat előre is köszönöm,

Ala

Nagy Károly írta...

Kedves Ala!

Sajnos egyre jobban lemarad, s elég nagy az esélye, hogy nem nő fel. Az idén ez gyakoribb lesz, mint tavaly, amikor kiemelten jó évük volt a hazai gólyáinknak.

Üdv,
Karcsi

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!

Köszönöm a válaszodat.

Nem lehetne őt onnan kivenni és kézzel felnevelni? Tavaly emlékeim szerint volt egy ilyen fióka Zalaistvándon, akit emberek neveltek fel.

Nagyon sokan izgulunk Picurért...


Üdv, Ala

Nagy Károly írta...

Kedves Ala!

Nem emlékszem minden részletre, de talán Zalaistvándon már több másik fióka elpusztult, amikor az említett fiókát lehozták. De nem is lényeges most a zalaistvándi eset, az teljesen másról szólt.

Mivel itt az 5. fióka (a negyedik ugye ki sem kelt) igencsak lemaradva kezdte, már eleve sokkal kisebb eséllyel indult az életnek. A gólyáknál és minden aszinkron kelésű madárfajnál úgy alakult az evolúciójuk során, hogy a rossz években (pl. kevés a táplálék) a legkisebbek elpusztulnak, s így a nagyobbak felnőhetnek. Ha jó év van, akkor többen repülhetnek ki. Ha a Gólyanapló címkéi között az "aszinkron kelés"-re kattintva elolvasod a régebbi bejegyzéseket, akkor talán jobban érthető lesz a lényeg.

Üdv,
Karcsi

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!

Ez sajnos nem hangzik nagyon biztatón... Nem mondod ki, de ott van az üzenet, hogy nem avatkoztok be...

Köszönöm a magyarázataidat és a sok munkádat.

Üdv, Ala

irénke írta...

Mindennap követem őket, és el is olvasom. Sajnálom a kicsit, lemarad nagyon a többiektől, nem tudom, de a gólyamamának is gondolni kellene rá, hogy a legkisebbet többet táplálja, gondolom én:)

Etus írta...

Irénke
Az állatok fajfenntaró ösztöne nagyon jól müködik.
Mindig a legerősebb egyedeknek kell tovább őrőkíteni a fajt.
A gyengébb egyedek ha meg is maradnának ,csak elkorcsosulna,
és végül kipusztulna az egész család
Etus irta

Névtelen írta...

Kedves Irénke!

Mindennap követed akkor tudod azt is,hogy 5 nap különbség van az első és az utolsó gyerek között!
Valóban nagyon picike, az étvágyával nincs baj, páran rendszeresen követjük, azaz kiemelten figyeljük, mint aggódó laikusok.
Halászék odafigyelnek rá, nagyon gondos szülők!

Üdvözlettel:yokas

irénke írta...

Persze, tudom, hogy 5 nap különbség van közöttük. én még is sajnálom, bár az étvágya jó. Bizom benne, hogy,lesz még ő harcias:)

snagyi írta...

Én is nagyon izgulok Picurkáért.
Nem az a baj vele, hogy beteges, vagy más baja van, csak az, hogy ő a legkisebb és természetes, hogy a nagyok eleszik előle a kaját.
Amúgy meg eleven, mozgékony, tehát életképes.
Kár lenne, ha elpusztulna.

Névtelen írta...

T.Karcsi!

Mi lesz így a Picurkával?
Nem fér hozzá az ételhez,amit hoznak a felnőttek azok meg mind nagyok neki! Nagyon aggódom érte.
Enne de nem kap eleget!:((((

snagyi írta...

Nagyon sajnálom, hogy senki nem kommentálja Picurka elvesztését.

Nem tudom, mi az oka, hogy egy ilyen frekventált helyen, mint Nagyhalász, nem próbálták megmenteni a kicsit.
Valahol biztosan befogadták volna és felnevelték volna, hiszen eleven, mozgékony kicsi volt, csak nem kapott elég ennivalót.

KMagdi írta...

De, én nagyon sajnálom a kicsit, ma egész nap rá gondoltam.

Névtelen írta...

Sziasztok! Leírnátok, hogy mi történt a picivel? Nem voltam pár napig és nem látom már a fészekben... :(

Köszi: K.

Névtelen írta...

Hát... a GG fórumos bejegyzéseket olvastam, ott nem mondják ki kerek perec, de finoman utalnak arra, hogy a szülők látták, hogy szegényke nem fejlődik, és ma reggel úgy döntöttek, ne éljen tovább... Utána a tetemét kidobták a fészekből... Mindenkit nagyon megrázott ott, képet nem tettek fel róla, de mindenkinek nagyon nehéz.

Itt te is elolvashatod: http://sgforum.hu/listazas.php3?azonosito=golyaforum&id=1325552781


Annyira sajnálom Picurt, úgy a szívemhez nőtt, és annyira drukkoltam neki... Legszívesebben magam neveltem volna fel...

Nyugodjon békében.

Ala

Nagy Károly írta...

Áthozom ide a legkisebb fióka halálával kapcsolatos megjegyzéseket.
Hamarosan egy hosszabb bejegyzésben írok majd a fióka pusztulásokról.

Nagy Károly írta...

Ágnes (függő) :-D írta...

Néhány napot nem voltam gép mellett. Nem látom a negyediket, a picikét. Mi lett vele? Megvan, csak kicsinyke? Ki tud róla?

2012. június 4. 15:42

Nagy Károly írta...

Jutka mama írta...

Szia Ágnes!
Sajnos picurkát a mai napon el kellett engednünk. A szülők nehéz döntése folytán eltávozott a szivárványon túlra. A szülők nem találták életképesnek, ezért eltávolították. Sajnálom.

2012. június 4. 17:27

Nagy Károly írta...

Névtelen írta...

Mit tettek a picivel?Reggel néztem akkor még ott volt,délben már nem.Ilyenkor mit csinálnak vele a gólyaszülők?Ha valaki látta leírná?Nálunk Felnémeten is van gólyafészek,ott is vannak fiókák.A fecskéket viszont irtják Egerben,sajnos a Bükki Nemzeti Park nem tesz semmit,több száz fecskét robbantottak fel és dózeroltak le egy ipartelep építése során.

2012. június 4. 18:49

Nagy Károly írta...

Körmendi Anna írta...

Sziasztok!
Tegnap, június 3-án én is láttam, hogy a picike megvolt. Folyamatosan ennivalót kért. Délután mintha a nagy gólya lábánál kuporgott volna. A többiek takarásából csak ennyi volt megfigyelhető.

2012. június 4. 19:01

Nagy Károly írta...

Névtelen írta...

Olyan szörnyű leírni, hogy mi történt a picurkával. Az egyik szülő vetett végett a szenvedésének, ezután kitette a fészek szélére, váltáskor pedig a másik szülő kidobta a fészekből. Egy ilyen tette a szülőknek borzalmas, nem igazán lehet szavakba foglalni.Többet a Fórumon lehet megtudni, de azt hiszem ennyi is elég, hogy tudjátok mi történt szegény pici gólyával. Kevés életőt jutott neki.

2012. június 4. 20:18

Nagy Károly írta...

Ágnes (függő) :-D írta...

Köszönöm a híreket. Nem vagyok meglepve, ami történt.Néhány évvel ez előtt megette és felkínálta. Semmi gond, állatvilág, és kész. Nem szabad a mi emberi agyunkkal érzelmeket bevinni a kis agyukba, nekik érzelmeik nincsenek.
Nekünk vannak és szeretjük őket.
A fecskék irtása megdöbbentett. Így is évről évre drasztikusan csökken a számuk, ezzel az őket vadászó madarak száma is.
Ember...... :-(

2012. június 4. 21:12

Nagy Károly írta...

Névtelen írta...

Kedves Ágnes!

Igen,sajnos hatalmas fecsketelepet irtottak ki,pedig amit lehetett a lakosság megtett,kerestük a Bükki Nemzeti Parkot is,de semmi nem történt,egy melléképületen 60-70 fészek volt,de minden lelkiismeretfurdalás nélül felrobbantották a telepet,és ledózerolták.Ez egy régi telep volt Felnémeten,most ipartelepet építenek ide.És a fecskék mellett mennyi denevér és sok más madár húzhatta ott meg magát.De ha a hatóság nem tesz semmit..A gólyafiókát én is sajnálom,dehát ez a természet,a természetes szelekció,ők ösztönlények,és nekünk kötelességünk vigyázni ezekre a gyönyörű állatokra!Tényleg nagyon picike volt,és mire a többi már röpképes lesz és vadászik,ő ott maradt volna élelem nélkül.Esélye akkor lett volna,ha lehozzák,és szakemberek menhelyre viszik,táplálják,másként nem sajnos.Olyan kis pindurka volt,mindig eltolták az élelemtől!

2012. június 4. 21:45

Nagy Károly írta...

Névtelen írta...

Sokszor ránézek a fészekre a webkamerán,nagyon szeretem a gólyákat.De néha aggódóm,pl . most is,hogy este 11 és a hím még nem érkezett meg.Tudja valaki esetleg,van hogy éjszakára kimaradnak?Ilyenkor hol húzza meg magát?Remélem nem esett baja a viharban...

2012. június 4. 22:46

Nagy Károly írta...

Névtelen írta...

Kedves "névtelen"
2012. június 4. 21:45

"Olyan kis pindurka volt,mindig eltolták az élelemtől!"

Ezt hol láttad?

Nagyhalászi gólyáknál biztos,hogy nem, egyszer sem bántották a testvérei, sőt...
Etetésnél szegényke ha feldőlt az a lendülettől és méretarányokból fakadt..., utolsó napokban lett bágyadt, előtte gyakran tolakodott az etetésnél...
Picurkát már rég likvidálta volna más gólyapár, itt napok óta vizsgálgatták, mintha mindig adtak volna neki egy újabb esélyt.
Halász tegnap reggel próbálta megetetni, de már nem kellett neki.
Fórumon nagyon a szívünkhöz nőtt, nem egész, 13 napos kis életét végig szorongó aggodalommal kísértük, különleges kisgólya volt,soha nem fogom elfelejteni, nyugodjon békében a mi kis "Picurkánk"!:((

yokas

2012. június 5. 6:18

Nagy Károly írta...

Névtelen írta...

Szia4

Ne haragudj a rossz megfogalmazásért,te írtad jól,méretei miatt sokszor ügyetlenebb volt mint a nagyobb társai akik előbb jutottak hozzá,én is nagyon megszerettem őket és naponta többször megnézem őket,gyönyörű állatok.A zalaistvándi fészekben ma már egyedül hagyták a fiókákat,láttátok?Eddig mindig felügyelt valaki rájuk:-).Szép napot mindenkinek!

2012. június 5. 7:36

Unknown írta...

Ma a Halász család gyerekei is egyedül maradtak egy kevés időre. Nagyon aggódom a papáért, már napok óta nem láttam... Igaz, van időszak a gólyáknál, amikor még éjjel is vadásznak...Legyünk optimisták!

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Unknown írta...

Áááá, megjött Halász! :) Hála az égnek nincs semmi baja!

Nagy Károly írta...

Három szomorú történet a sok közül: http://www.nagyhalaszgolyakamera.blogspot.hu/2012/06/harom-szomoru-tortenet-sok-kozul.html

Unknown írta...

Szia Karcsi!
A kamerával mit lehetne tenni hogy folyamatosan menjen? Ez ennyit tud, vagy beállítás kérdése? Sokkal élvezhetőbb lenne a megfigyelés.
Gabi

Nagy Károly írta...

Kedves Gabriella!

Ez a kamera nem tud élő videofolyamot közvetíteni, de már kicseréltük volna, ha az internetkapcsolat elég gyors lenne, mert az a szűk keresztmetszet.
Nem mellesleg, az idén dolgozunk rajta, hogy majd videofolyam is mehessen, de erről majd egy bejegyzésben részletesen írok.

Üdv,
Karcsi

Unknown írta...

Értem, köszönöm!
Tudom nem ide tartozik, de nagyon halkan kérdezzem már meg hogy fecske műfészket lehet-e Nyíregyen kapni? A neten nem találok üzletet.
Gabi

Unknown írta...

A Halász babák mostanában nagyon belehúztak, nemsokára utolérik a röszkeieket! :) A közelmúltban elképesztően nagy volt a különbség a két óvoda között! Lehet hogy az egy fióka miatt...?

Nagy Károly írta...

Kedves Gabriella!

Nyíregyházán nem lehet kapni fecske műfészkeket, de az MME Boltban igen: http://bolt.mme.hu/mme-webshop/madarbarat-eszkoezoek/fecske-mfeszkek.html

Ha esetleg érdekel valamelyik, akkor a Gólyafesztiválra hozattatok le a boltos csapattal.

Üdv,
Karcsi

Unknown írta...

Szia Karcsi!

Óóó, azt nagyon megköszönném!
Most zavarban vagyok, mert sajnos fogalmam sincs hogy milyen fecskék vannak felénk. Az élőhelyük szerint mennyire lehet behatárolni őket? Tópart, sok zöld, kevesebb ház. A telkünkre /Császárszállás üdülőtelep/ gondoltam kitenni a fészket. Szerinted próbálkozzak mindkettővel? Mennyire fogadják el egymás közelségét?

Köszi! Gabi

Nagy Károly írta...

Kedves Gabriella!

Nem is tudtam, hogy te itt laksz a közelben. Bocs, ha már írtad, nem figyeltem eléggé!

A lényeg, hogy esetedben a molnárfecske és a füsti fecske jöhet szóba. Ha Császárszállás, akkor akár mindkettő megtelepedhet. Persze a fészkelőhelyekkel kapcsolatos igényei eléggé másak a két fajnak, ahogy a fészkük is jelentősen különbözik. No és a két faj kinézetre is könnyen elkülöníthető. Most elkezdhetném leírni mindezeket, de mivel képeket ide a hozzászólásba nem tudok beilleszteni, ezért ajánlom inkább a 2010-ben készített Fecskefigyelő honlapunk ezen oldalát: http://fecskefigyelo.mme.hu/content/fajok
Itt megtalálsz minden fontosabb infót róluk.

Unknown írta...

Szia Karcsi!

Még nem mondtam, de igen, Nyíregyi vagyok. :) Megnéztem a honlapot, egyértelműen molnárfecskék vannak felénk. Én úgy gondolom, hogy egyenlőre 2 fészekkel próbálkoznék,
jövőre pedig csinálunk nekik egy telepet! :) Akkor lehozatod Pestről...?

Halászéknál nem tetszik az egyik fióka...:(

Küldtem mailt, ha történik valami kérlek az dologgal kapcsolatban, kérlek jelezd már. Reméljük még nem késő....

Jó hétvégét!
Gabi

Névtelen írta...

Valaki tud valamit a másik szülőről?Számoltam,nézegettem őket és már 4 napja nem ment haza éjszakára sem,és a kicsik egész napra egyedül vannak hagyva.Remélem nem történt semmi baj,de ez furcsa hogy 4 éjszakája csak az egyik szülő van velük,és napközben teljesen magukra vannak hagyva.Zalaistvándon nagyobbak a fiókák,de még mindig van velük valaki,éjszaka pedig mindkét szülő ott van.

Nagy Károly írta...

Kedves Névtelen!

Mindkét szülő rendszeresen megjelenik a fészekben, hordják az élelmet, majd mennek a következő adagért.
Minden fészekben másképpen történnek az események, semmi különös nincs abban, hogy az ekkora fiókák gyakran egyedül vannak a fészekben.

Üdv,
Karcsi

KMagdi írta...

Megvolt a gyűrűzés, a rádió is bemondta, pont akkor amikor volt! És elmondták még, hogy Nagyhalásziban 5 gólyafészek van, egyszerre gyűrűznek, most, és a Gólyafesztiválon ez az öt állomás van, a fészkeknél, meg beszéltek arról is, hogy honnan ered, hogy a gólya hozza a kisbabát? Tudjátok?