2012. május 14., hétfő

Már költenek a 2009-ben kirepült fiatalok!


Legutóbb – nem egészen egy napja – azzal fejeztem be, hogy „Hamarosan folytatom a történet felidézését!”. Ez a mondatom a Halász és Hajnal megérkezése után és a tojásrakás időszakában történtekre vonatkozott. Most mégsem ezzel folytatom.

Pénteki bejegyzésemben ugyanis írtam egy mondatot, amivel a Gólyanapló és a gólyás fórumok hozzászólásaiban igencsak felcsigáztam az érdeklődést: „Hamarosan olyan hírrel jelentkezem, amilyen még nem volt Nagyhalászban.”

A mai bejegyzésem annyiban kapcsolódik ehhez, hogy sokan arra gondoltak, talán arról fogok írni, hogy Halászék valamelyik korábban meggyűrűzött fiókájáról vannak friss híreim, valahol fészkelésbe kezdtek, s ez lesz a nagy meglepetés, amire célozgattam. Most az elején lerántom a leplet: nem erre céloztam.

Ha már felvetődött, akkor viszont írok erről a témáról. ;-)

Mivel a fiatal gólyák 3-4 éves korukban kezdenek először fészkelésbe (párba állás, fészek építés vagy fészek foglalás, költés), így Halászék 2008-ban gyűrűzött 4 fiókáját (Csenkesz (HX827), Csalán (HX828), Cseresznye (HX829), Csucsor (HX830)), s a 2009-ben megjelölt 4 fiókát (Kele (HY522), Kócos (HY523), Kófic (HY524), Kóbor (HY525)) már megfigyelhetnénk valahol egy fészken. Persze, ha lenne róla információm, akkor azt mindenképpen soron kívül megosztanám a Gólyanapló olvasóival.

Az elmúlt években általam gyűrűzött 102 gólyafiókából eddig egyet sem figyeltek meg fészken, csak a kirepülésük utáni időszakban látták őket, és néhányat sajnos a vonulás során sérülten vagy elpusztulva találtak meg. Ez lehet az első év, amikor már a költésbe kezdett „gólyáim” gyűrűjét olvashatják le a megfigyelők.

Örömmel fogadtam a hírt május elején, hogy régi cimborám Török Hunor Attila 2012. április 29-én leolvasta az egyik általam jelölt fehér gólya gyűrűjének azonosítóját, mégpedig egy fészekben. Az említett madárra Timáron (Szabadság út 90.), 2009. június 16-án fiókaként került fel a HY508-as ELSA gyűrű, s valószínűleg először állt párba, s kezdett költésbe a jelölés helyétől 68 kilométerre, délnyugatra (Szentistván, Batúz-tanyán).

Ebből a fészekből repült ki a fióka, a HY508-as gyűrűvel (Timár, Szabadság út 90.)
A képet a gyűrűzés előtt készítettem.
Egyikük a HY508-as gyűrűt viseli. Ebben a fészekben általában később kelnek ki a fiókák, mint a többiben, s 2009-ben is kisebbek voltak, mint a többi gyűrűzött fióka.
A képet a gyűrűzéskor készítette Pásztor Tamás barátom.
A fotó bal oldalán látható a gyűrűs gólya. Mivel ekkor már túl lehettek a tojásrakáson, így nem párzottak, s így nem tudjuk, hogy hím vagy tojó.
A képet Török Hunor Attila készítette, 2012. április 29-én.
Szép nagy és érett gólya lett a kirepülése óta. :-)
A képet Török Hunor Attila készítette, 2012. április 29-én.

Ha már a gyűrűs gólyákról esik szó, akkor egy másik leolvasásról is beszámolok, hiszen ez is egy Törökhöz köthető. Persze az csak egy külön érdekesség, hogy kedves gólyaleső barátom, Török Judit is ugyanazzal a vezetéknévvel rendelkezik, a lényeg az adat és a megküldött fotói. :-)

A fészek Vácrátóton van (Szabadság u. 28. Művelődési Ház), s itt biztosak lehetünk abban, hogy a hím madár lett megjelölve a H622 gyűrűvel (ez egy másik típusú gyűrű, nem olyan, mint az általam a korábbi években használt ELSA gyűrűk), mivel Judit még a tojásrakás idején látogatta és örökítette meg őket, így a párzás során elfoglalt pozíció alapján ez nem lehet kétséges.

Ennek a madárnak érdekes és csak félig ismert a története, hiszen nem fiókaként lett megjelölve, hanem felnőttként és sérülten érkezett Górés-tanyára (Kócsújfalu, gyűrűzve: 2011. július 5.), ahonnan felépülése után ősszel elvonult, majd tavasszal megjelent Vácrátóton. Így a jelölés helyétől 128 kilométerre, nyugatra került újra megfigyelésre.

H622 – fehér alapon fekete karakterek
A képet Török Judit készítette (2012. április 1.)
H622 – Látható, hogy ő a hím. :-)
A képet Török Judit készítette (2012. április 1.)
Érkezik a tojó.
A képet Török Judit készítette (2012. április 1.)
Kelepeléssel köszöntik a gólyalesőt.
A képet Török Judit készítette (2012. április 1.)
Tollászkodás a szélben.
A képet Török Judit készítette (2012. április 1.)

18 megjegyzés:

Kata írta...

:))) Karcsi! Köszönöm az újabb beszámolót! Fantasztikus jó érzés lehet a munkád eredményét így is viszontlátni.
Gratulálok! Érdeklődve várom a további fejleményeket!

panka írta...

Jó olvasni ilyen híreket! További jó munkát:-)

Wildcat írta...

Kedves Karcsi!
Köszönöm a beszámolót és a sok szép képet a gyűrűzött gólyákról. Öröm látni, hogy milyen gyönyörűek lettek. :)

Rita írta...

Kedves Karcsi!
Köszönöm a beszámolót örömmel olvastam. További sok sikert kívánok!
Gólyák gyönyörűek:-)

valcsi írta...

Kedves Karcsi!
Nagyon szépen köszönöm beszámolód a gólyácskákról. Azt, hogy figyelemmel kíséred a gólyácskákat és így mi is hírt kapunk róluk.
Köszönet a "Gólyanaplóért"

klari4 írta...

Kedves Karcsi!
Köszönjük az információt a jó fotókat!További sikeres munkát Kívánok Neked minden madárkáddal!
klari4

Judy írta...

Kedves Karcsi!
Köszönöm szépen a beszámolót, kívánom mindenkinek, hogy még nagyon sok gyűrűs gólya gyűrűszámát tudjuk leolvasni.
Csucsorkát nagyon várom haza :-)
További jó munkát kívánok neked és a csapatodnak!
Judy

Nagy Károly írta...

Minden Hozzászólónak!

Örülök, ha tetszett a bejegyzés a gyűrűs gólyákról! Ha újabb megfigyelésről érkezik hír, természetesen megosztom veletek.

Üdv,
Karcsi

Nagy Károly írta...

Judy!

Ha Csucsorkáról hírt kapnánk, azonnal SMS-t küldenék neked.
Látod, a vácrátóti fotóid végül csak bekerültek egy Gólyanaplós bejegyzésbe, ahogy korábban jeleztem. ;-)

Üdv,
Karcsi

Kata írta...

Judy!

Gratulálok a gyönyrű fotókhoz és köszönöm neked is!
Kata

Krisztina írta...

Kedves Karcsi,
érdekes bejegyzés :-) - nagyon izgalmas követni a gólyák biztos életét! Mindig élvezetes a gólyanaplót olvasni és már alig várom a következő jelentkezésed! Köszönöm a csodás fotókat Neked és Juditnak is!
Minden jót kívánok és remélem hamarosan megtudjuk a nagy titkot - nagyon izgalamas a várakozás!
Üdvözlettel: Krisztina

Névtelen írta...

Kikelt egy kisgolya-az iment felallt a tojo a tojasokrol es kis fejet lattam mozogni:))))
Mas is latta?

Kata írta...

Nekem is gyanús, de biztosak csak holnap lehetünk. :))

ilex írta...

Láttam ma egy kicsi fiókát :)

Kata írta...

Ilex!
Ha most benézel már kettőt láthatsz!:)

Ágnes (függő) :-D írta...

Hurráááááá! Látom őket! Kettő már megvan!

Kata írta...

Szia Karcsi! Gyönyörű összefoglalót csináltál megint, csodás fotókkal, és videókkal, hálás köszönet érte! Köszönet a tojásmagyarázatért is, 6 éve lessük ezeket a csodálatos madarakat, és mindig-mindig tudnak valami újat produkálni! És köszönjük az emelőkosaras magyarázatot is, bizony nem kis riadalom volt a fészket figyelők körében! Most már drukkoljunk, hogy a 4 Halász baba egészségben cseperedjen fel, gondtalan legyen a kirepülésük, és talán néhány év múlva viszontlátjuk a gyűrüs Bucifejeket! Köszönet a munkádért! Kata.

Nagy Károly írta...

Kedves Kata!

Örülök, ha tetszett a bejegyzés!

Üdv,
Karcsi