2008. május 31., szombat

Különleges „kötélhúzás” és az első percek szülői felügyelet nélkül (2008. május 28 - 30.)

Ahogy a fiókák nőnek, egyre több táplálékra van szükségük, s egyre nagyobb csatákat vívnak egymással a nagyobb falatokért. Május 28-án egy érdekes jelenetre hívta fel a figyelmemet Tami, a Grafomán Gólyalesők fórumáról. Fél három után a fiókák egy vízisiklót próbáltak egymástól megkaparintani, mintegy 15 percig szabályos kötélhúzást végeztek, s a kígyó volt a kötél.


A nagy kötélhúzás mintegy 15 percen keresztül zajlott.
(Mindezt 20 képben és 11 másodpercben foglaltam össze.)

Az egyik eredeti kép, melyből a fenti animáció készült.
(A képre kattintva megtekintheti azt nagyobb méretben is.)

Az egyik eredeti kép, melyből a fenti animáció készült.
(A képre kattintva megtekintheti azt nagyobb méretben is.)

Az egyik eredeti kép, melyből a fenti animáció készült.
(A képre kattintva megtekintheti azt nagyobb méretben is.)

A fiókákat május 30-ig egy pillanatra sem hagyták magukra szüleik, egyikük mindig a fészekben volt, hogy őrizze, védje a kicsiket. A másik szülő viszont ilyenkor (a nappali órákban) táplálékot gyűjt, majd megérkezése után megeteti őket, s ekkor társa indul élelemért. Ez így zajlott közel három héten át, folyamatosan váltották egymást ebben a beosztásban. Ahogy a fiókák növekednek, egyre több táplálékra van szükségük, ezért egy idő után mindkét szülőnek táplálékot kell gyűjtenie ugyanabban az időben. Először csak rövid ideig maradnak távol mindketten, a fiókák pedig magukra maradnak a fészekben. Ekkor már jobban elviselik az időjárás viszontagságait, s ahogy tovább nőnek, szüleik egyre tovább maradnak táplálékszerző körútjaikon.

Az első ilyen „magányos” perceket május 30-án láthattuk, amikor délután fél három előtt mintegy 4 percre elrepült a fészekben éppen ott lévő szülő is. A kicsik ezt tudomásul vették, bár a képek alapján kicsit tanácstalannak tűntek. „Már ilyen nagyok vagyunk, hogy csak úgy itthagynak?” :-)

Az első néhány perc, szülők nélkül.


Filmsztárok lesznek a nagyhalászi gólyák

Az idei évben a Magyar Telekom támogatásának köszönhetően film készül a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Gólyavédelmi Programjáról és a fehér gólyák életéről.

A filmet Drexler Szilárd operatőr készíti, s a közeli felvételeket - a fiókákról és a gólyafészekben történő érdekes eseményekről - a nagyhalászi webkamerás fészeknél veszi fel, hiszen itt ideálisak a körülmények.

Május 28-án elkészítettük az első felvételeket Nagyhalászban, s ezúttal néhány rövid filmrészletet és pillanatképet teszek közkinccsé.


A megérkezés után általában kelepeléssel köszöntik egymást.
(Tömörített videórészlet, WMV formátumban)


Etetés pillanatai, közeli felvétel a fiókákról
(Tömörített videórészlet, WMV formátumban)

A filmes és a főszereplők

Portré az egyik főszereplőről
(A képre kattintva megtekintheti azt nagyobb méretben is.)

Jól látszik, hogy a két és fél hetes fiókák evezőtollai már növésnek indultak.
(A képre kattintva megtekintheti azt nagyobb méretben is.)

Itt is vannak albérlők (házi verebek), ahogy szinte minden gólyafészekben.
(A képre kattintva megtekintheti azt nagyobb méretben is.)

Ebéd utáni szieszta
(A képre kattintva megtekintheti azt nagyobb méretben is.)

Néhány pillanatkép május végéről

Nézzétek! Mekkora szárnyaim vannak. :-)
(2008.05.24.)

Érkezések - távozások
(2008.05.24-25.)

Szinkronban :-)
(2008.05.25.)

2008. május 28., szerda

Vakondok uzsonnára (2008. május 24.)

Ahogy a fiókák növekednek egyre nagyobb falatokat képesek legyűrni egy-egy étkezés alkalmával. A korábbi képeken is láthattuk, ahogy kisebb halakat, békákat és vízisiklókat nyelnek el, de vakondok (vagy újabban vakond) lenyelését 24-én sikerült először látnom.

Idézet a Wikipédia „Valódi vakondfélék” című szócikkéből:
„A valódi vakondfélék a cickányalakúak (Soricomorpha) rendjén belül a vakondfélék családjának egyik alcsaládját alkotó állatok. Az ide tartozó fajok közismert összefoglaló elnevezése a vakond vagy régiesebb néven vakondok (többes szám: vakondokok). A régebbi rendszerezések a rovarevők (Eulipotyphla) rendbe sorolták.”

A vakondokot a szülő először „megpuhította” és lenyelte, majd csak ezután tálalta fel a kicsiknek.
(2008.05.24. 15:29)

A szülő által megpuhított vakondokot már „csak” le kellett nyelni. :-)
(2008.05.24. 16:08 – 16:12)

2008. május 27., kedd

Rövid lehülés (2008. május 19 - 21.)

A hétvégi meleg után kedden egy rövid lehülés érte el Nagyhalászt is, de szerencsére csak egy napra csökkent jelentősen a hőmérséklet. (A napi maximum mintegy 10 oC-al alacsonyabb volt, mint az előző napokban.)

A délutáni és esti záporok menetrendszerűen jöttek, de a szülők gondosan óvták kicsinyeiket, mint ahogy a tűző nap ellen is árnyékolták őket.

Az elmúlt négy nap hőmérsékletének alakulása a kamera belsejében mérve. Jól látszik, hogy kedden (május 20.) jelentősen csökkent a napi hőmérséklet.


Az esős napokban különösen fontos a friss és száraz fészekanyag.
(2008.05.21. 07:12)


A szülők gyakran jönnek – mennek, hozzák a friss falatokat, a folyton éhez fiókáknak.
(2008.05.21. 11:27)


A tollazat karbantartása kiemelten fontos elfoglaltság.
(2008.05.21. 07:43)


Vacsora pillanatai (2008.05.21. 19:55)


Drágám! Határidős a frizurád! :-)
(2008.05.21. 20:02)


2008. május 19., hétfő

Forró májusi hétvége (2008. május 16 - 18.)

A hétvégén az ország egyes részein kimondottan meleg idő volt (29-31 oC), ami a napokban kikelő és a már 5-10 napja kikelt fiókákat is megviselé, hasonlóan az esténként érkező zivatarokhoz, ha szüleik nem óvnák őket az időjárás minden viszontagsága ellen.

Nagyhalászban is forróság volt a hétvégén, s ma este egy zivatar is meglátogatta a fészket.

Mivel a hétvége nagy részén távol voltam a megyétől és internet közelébe sem jutottam, ezért a szombaton és vasárnap történtek egy részét a Grafomán Gólyalesők által lementett kameraképek alapján tudom rekonstruálni. Ezúton is köszönöm Nektek, kedves Barátaim! ;-)

A tollazat ápolásához annak vízhatlanná tétele is hozzátartozik.
(2008.05.16. 07:09)

A szülők gyakran hoznak a fiókáknak fiatal vízisiklót, ami ezen az animáción is jól látható.
(2008.05.18. 10:42)

Már nem sokáig bírják a szülő alatt, kukucskálás nélkül. :-)
(2008.05.18. 12:29)

A nagy melegben a szülők árnyékolják a kicsiket.
(2008.05.18. 13:48)

A Mobotix kamerákban van egy hőmérséklet-érzékelő szenzor, s az aktuális hőmérsékletet meg is jelenítjük a nagyhalászi kamera képein. Ez nem a pontos (hitelesített) meteorológiai mérőműszereknek megfelelő külső hőmérsékletet mutatja, de egy-egy nap hőmérsékletének alakulását néhány Celsius fok eltéréssel megfelelően követhetjük általa (megfigyeléseink szerint kb. 2-4 fok eltéréssel). A kamera belsejében méri a hőmérsékletet, a nap legnagyobb részében árnyékban van, s mindössze néhány méterre van a fészektől, ezért a fiókák körülbelül hasonló hőmérsékletet kell, hogy elviseljenek. Kivéve amikor erősen tűz a nap, mert akkor a fészekben jóval melegebb is lehet (Akár 40-50 oC).

Az elmúlt négy nap hőmérsékletének alakulása a kamera belsejében mérve (éjfél és 19 óra közötti időszakokban). Jól látszik, hogy vasárnap (május 18.) volt a legmelegebb.

Etetés pillanatai, szuperközeli képekben.
(2008.05.18. 18:21)

Este nyolc előtt kiadós csapadékkal érkezett a zivatar, dörgéssel - villámlással.
(2008.05.18. 20:10)

(2008.05.18. 22:03:06)

2008. május 18., vasárnap

Megapixeles képek - ínyenceknek kötelező! :-)

A webkamerával általában 640*480 pixel méretű képeket közvetítünk, de néha ennél jóval nagyobb felbontásra állítom, s ezeken a képeken minden apró részlet kivehető.

Az alábbiakban néhány ilyen képet teszek közzé!

A képek felbontása 1280*960 pixel, azaz 1,23 megapixel. A kamera mellesleg ennél még nagyobb képek közvetítésére is képes, a felső határ 2048*1536 pixel (3,14 megapixel).

A megapixeles felbontású képekből kivágott részleten jól látszik, hogy éppen egy béka volt az egyik fogás a fiókák számára.
(2008. 05.15. 14:20)

A képre kattintva megtekintheti azt erdeti méretben! 1280*960 pixel
(2008. 05.15. 14:23:01)

A képre kattintva megtekintheti azt erdeti méretben! 1280*960 pixel
(2008. 05.15. 14:23:10)

A képre kattintva megtekintheti azt erdeti méretben! 1280*960 pixel
(2008. 05.15. 14:23:17)

A képre kattintva megtekintheti azt erdeti méretben! 1280*960 pixel
(2008. 05.15. 14:23:26)

A képre kattintva megtekintheti azt erdeti méretben! 1280*960 pixel
(2008. 05.18. 18:21:10)

A képre kattintva megtekintheti azt erdeti méretben! 1280*960 pixel
(2008. 05.18. 18:21:47)

A képre kattintva megtekintheti azt erdeti méretben! 1280*960 pixel
(2008. 05.18. 18:25:06)

A képre kattintva megtekintheti azt erdeti méretben! 1200*695 pixel
(2008. 05.15. 20:52:20)

2008. május 16., péntek

Reggeli pillanatok (gyengédség, megérkezés, ásítás, etetés)

Két tegnap reggeli és három ma reggeli rövidke animáció látható lentebb.

Tagnap reggel az ücsörgő, fiókáit melegítő szülő, a szárnya alól kibúvó apróságot hatalmas csőrével "simogatta". Ezt többször is sikerült megfigyelnem, először 6:22-kor, majd 8:19-kor mentettem le képeket erről.

Nem vagyok egy romantikus alkat, de erre ide idézem Bradányi Iván szövegíró "Édes kisfiam" című, Cserháti Zsuzsa által híressé vált dalszövegének első versszakát:
"Itt vagy velem, mint egy új remény,
Az éjszakát felváltja a fény,

Csak egy perce élsz, nézlek boldogan,

Úgy vártam rád, édes kisfiam."


06:22


08:19

A ma reggeli három animáció ugyanabban a percben történő eseményeket mutat be.
5:52-kor megérkezett a váltás, s az éjszakai esőzés után nemcsak élelmet hozott, hanem friss fészekanyagot is.

Megérkezés a friss fészekanyaggal.


" Drágám! Már nagyon vártam, hogy gyere és leválts, mert teljesen elálmosodtam itt a nagy ücsörgésben."


A hajnali etetés pillanatai.

2008. május 15., csütörtök

„Kerítés” építése > környezettudatos gólyák > gólyavédelem

Hogyan jutunk el a kerítés építésétől a gólyavédelemig?

A fiókák kikelése előtt a szülők gyakran hordanak nagyobb ágakat és egyéb olyan dolgokat a fészekbe, melyekből a fészek szélein „kerítést” húzhatnak fel, hogy a tojásból kibúvó picinyeik nehezebben „szökhessenek meg”. Ezt folytatják a kikelés után is, hiszen bármennyire is folyamatos figyelemmel kísérik a kicsik mozgását, egy óvatlan pillanatban „kiugorhatnának” a fészekből. Ilyen a szülői aggódás gólyáéknál. :-)

(A fészek belső részein van a tulajdonképpen a fészekcsésze, ami nem ágakból, hanem száraz fűcsomókból, szénából, szalmából, trágyából, rongyokból, papírdarabokból áll. A lényeg, hogy puha és kényelmes legyen a tojások és a fiókák számára.)

Tegnap egy kukoricaszárat hoztak a kerítés építéséhez, s ez is bizonyítja, hogy a gólyák mennyire környezettudatosak. :-)
Idézet a Magyar Kukorica Klub honlapjáról:
„A globális környezeti, gazdasági és társadalmi problémák, az ásványi nyersanyag- és energiaforrások szűkössége aktuális feladattá tette a megújuló nyersanyagok és energiaforrások hasznosítását. Hazánkban a biomasszába tartozó szántóföldi melléktermékek közül a legjelentősebb a kukoricaszár, évente 8-10 millió tonna tömegben keletkezik. A szár betakarításával idehaza és külföldön is számos kutató foglalkozott. Tapasztalataik szerint a kukoricaszár hatékonyan csak speciális gépekkel takarítható be, de az eddig megalkotott gépek nem voltak megfelelőek.”

A kukoricaszár, mint építőanyag.
Sajnos sok olyan dolgot is otthagyunk a szántóföldeken, amit a gólya szintén összegyűjt, de nem annyira veszélytelen, mint az előző évi kukoricaszár.

A gólyákat a táplálkozó területeken és a fészekanyag gyűjtése (ágak, széna, kukoricaszár, stb.) során is számos veszély fenyegeti. Ezek közül az egyik gyakori - amit sok megcsonkított és elpusztult gólya bizonyít - a műanyag bálakötöző zsineg. A széna- és szalmabálák kötöző zsinórjaitól sok gólya - és valószínűleg sok más madárfaj - pusztul el. A gólya lábára tekeredő zsinór miatt ugyanis könnyen fennakadhat a fészekben vagy a pihenőfán. A lábra tekeredő zsineg megakadályozhatja a vérkeringést, s ez által a végtag elhalhat, leszáradhat, de a fészekbe vitt kötözőanyag a fiókák lábára és nyakára is sok esetben rátekeredik.

Ez az anyag ma már szinte mindenhol előfordul, ahol a gólyák táplálék és fészekanyag után kutatnak, de főképpen a kaszálóréteken és mezőgazdasági művelés alatt álló területeken.


A műanyag zsineg hulladékát nekünk embereknek kellene nagyobb odafigyeléssel kezelni, de miért éppen erre figyelnénk oda? Ez is bizonyítja, hogy az emberek mennyire nem környezettudatosak?


Ma már folynak vizsgálatok olyan természetes alapanyagú bálakötöző anyagok használhatóságáról, melyek használat után (a bálák megbontása) lebomlanak.
Idézet az FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet honlapján található Környezetszennyező műanyagok kiváltási lehetősége című cikkből:
„Összefoglalóan megállapítható, hogy lehetőség látszik a szálastakarmányok bálázásos betakarítási technológiájában a műanyag kötözőanyagok természetes alapanyagú kötözőkkel történő kiváltására. Ehhez azonban további kutatási feladatok megoldására, speciális anyagok kifejlesztésére van szükség, melyek a bálázás idején és a tárolás idején is nagyobb szilárdsággal rendelkeznek, a bálák megbontása után azonban gyorsan lebomlanak.”



A fenti szomorú eset idén tavasszal történt Pálházán, egy Dózsa György úti (füzérradványi elágazásban) fészeknél. Az adatai és további fotók megtalálhatóak az MME gólyafészek adatbázisában, a linkelt szövegrészre kattintva.

Ez az eset már a fészkelő gólyákat leginkább veszélyeztető tényezőre utal, ami nem más, mint az áramütés veszélye. De ez már egy következő történet.

Akiket bővebben érdekel a gólyavédelem, azoknak ajánlom az MME fehér gólya honlapjának gólyavédelem oldalának áttekintését.

Hát így jutottunk el a kerítés építésétől a gólyavédelemig.

2008. május 14., szerda

Nőnek, mint a gomba

Még csak négy napos a két legnagyobb fióka, az utolsónak kibúvó pedig alig egy napja látta meg a napvilágot.

Mind a négyen nőnek, mint a gomba, igaz ehhez szüleik megfeszített és jól szervezett munkája szükséges. Szorgalmasan hordják a sok földigilisztát-piócát, szöcskét-bogarat, kígyót-békát. :-)

Reggelizik a négy apróság.

Ugye, hogy milyen sokat nőttek két és fél nap alatt!?


2008. május 13., kedd

A fiókák kikelése (2008. május 10 - 13.)

Korábban említettem, hogy az 5 lerakott tojásból egyet kidobtak a fészekből, s a kotlást 4 tojással folytatták.

Délutáni zápor május másodikán

Profi labdakezelés :-)

Tojástánc


Számításaink szerint legkorábban hetedike vagy nyolcadika környékén kelhettek volna ki az első fiókák, de nem siették el, s csak 33-34 nap után, május 10-én reggel kelt ki az első két fióka. (Lehetséges, hogy már május 9-én éjjel kikelt az első, mert este 10 körül meg volt repedve az első tojás.) Másnap, május 11-én kelt ki a harmadik fióka, s csak pünkösd után, 13-án reggel láttuk meg a negyedik fiókát.

Itt még csak három fióka látható (május 12.)

Ma már négyen reggeliztek (május 13.)

Jó szerencsét gólyafiak!