2008. május 13., kedd

A kamera tesztelése és az internetkapcsolat kiépítése a templomtoronyban (2008. április 14 – 22.)

A kamera felszerelése után „nem volt más dolgunk”, mint elintézni, hogy a templomtoronyban internetkapcsolat is legyen, hiszen nélküle csak a magunk szórakoztatására használhattuk volna ezt a drága kamerát. Addig is tesztelgettük a számtalan beállítást, hogy minden rendben legyen, mikorra megérkezik a kábelnet.

Itt illik megköszönnünk Orosz Karcsi segítségét (Nagyhalász polgármestere), akinek közbenjárásával a T-Kábeles internet a megrendelésünktől számított négy munkanapon belül érkezett fel a toronyba!

No de ne szaladjunk ennyire előre. :-)

Idézet a gólyafészek adatbázisba április 18-án bejegyzett megfigyelési adat megjegyzéséből: „A mai borongós - esős időben, kora délután meglátogattuk a fészket és teszteltük a webkamerát. Készítettem néhány fotót is, de a Mobotix M12 képeiből is lementettem néhányat. Láttuk, hogy a fészek szélén van egy tojás, s amikor a szülők cseréltek és forgattak, akkor látható volt, hogy 4 tojás van alattuk. Így tehát összesen 5 tojást raktak, de sajnos egyből már semmiképpen sem fog kisgólya kelni. (A webkamera közeli képet adó optikáján az élességet még nem állítottuk be, de a jövő héten kedden megtesszük, mert ekkor kötjük be az internet kapcsolatot.)”

Tesztelés a toronyban.

Mire eljött a nagy nap már rendszeres vendégnek számítottunk a toronyban, s legfőbb segítőnk Dajka János (gondnok) is érdeklődve várta az internet bekötését. Az igazság az, hogy a kábelek bekötése és a modem beszerelése nem volt jelentősen nehezebb feladat, mint egy átlagos háztartásban, s a szolgáltató szerelői pikk-pakk elvégezték a munkát. Az internetkábel bekötése a fészkes oszlopról történt, de a gólyákat különösebben ez sem zavarta. A tojó kotlott, a hím pedig a szomszédos lámpaoszlopon tollászkodva és nyújtózkodva várta, hogy végre online kapcsolatban legyenek a nagyvilággal. :-)

A kábelnet bekötéséhez meg kellett mászni a fészkes oszlopot.


A hím nyújtózkodva várta a szerelés végét.


Nincsenek megjegyzések: