2014. október 12., vasárnap

Vasárnapi SMS

Ma délután 15:42-kor Picur küldött egy SMS-t, benne a ma hajnali, reggeli és délelőtti adataival. Ez ugyan mindössze 4 fixpontot jelent, de mivel már 11 napja nem érkezett tőle adat, így megosztom veletek ezt a kevéske infót is, hiszen tudom, hogy várjátok a legapróbb híreket is. ;-)

A legutóbbi (október 01.) jelentkezésének helyszínétől 150 km-el északabbra kezdte a mai napot, majd reggeli után 65 km-t délebbre húzódott.

Picur mozgásai 2014. szeptember 04. és október 12. között
Picur mai 4 fixpontja (hajnaltól délelőttig) ::: 2014.10.12.
Reggel egy furcsa hely közelében is járt. Valószínűleg ez a fura ötszög alakzat most nincs már ott, de a Google műholdképén ez látható. Egyébként ez egy frissen felszántott terület, mintegy 70-80 méter széles sávban.
Tízen, a már biztosan Afrikában lévő 13 jeladós gólyánk közül. Öten Csádban, öten pedig Szudánban vannak a legutóbbi adataik alapján.
Nincs közöttük a tavaly jeladózott Karolína és Natália. Ők már tavaly is megjárták Afrikát. Karolína Szudánban van jelenleg, Natália pedig Csádban, ahogy tavaly ilyenkor is. Az idén jelölt Horkáról pedig szeptember 04. óta nem érkeztek újabb adatok. Akkor Egyiptomban, a Nasszer-tó közelében volt.
Peter (világoskék) tegnap küldött SMS-t, s akkor már mindössze 3 km-re volt Szudán keleti határától. Lehet, hogy azóta már Eritreában van, de akár Etiópiába is megérkezhetett.

5 megjegyzés:

Kata írta...

Karcsi köszönet Neked a késő esti hiradásért, nagyon nagyon vártuk már az újabb jelentkezését Picurnak! Nagy öröm, hogy ilyen ügyesek, még Dalmárók lenne jó hírt kapni! Aludj jól, szép álmokat Neked! Kata.

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!

Köszönöm a jó hírt valamennyi jeladós gólyánkról, de főként Picurról. Bevallom Ő a szívem csücske, érte aggódom a legjobban.

Üdv: Erzsi

Unknown írta...

Köszönöm, Picur minden apró rezdüléséről jó hallani.
Jutka mama

Névtelen írta...

Szia Karcsi!
Köszi a jó híreket! Mindnyájuknak sok-sok szerencsét!
Üdv. Szilvi

Névtelen írta...

Köszönöm szépen az újabb Picur-hireket,nagyon örülök, hogy ügyeskedik:)!Csak igy tovább!
De vajon mi van Nógráddal??Aug.28. óta nincs róla adat a térképen!Nem érte tán valami baj??Akkor már Szudán északi részén volt!
Többiek jól vannak?
Köszönöm szépen, további sikeres, jó munkát!Üdv:kugizu