2014. október 21., kedd

Pörgős Picur északnak vette az irányt!

Azt már az korábbi bejegyzésekben és a satellitetracking.eu térképén is láthattátok, hogy eddig a három Szudánban kóborló fiatal jeladós gólyánk közül Picur a legnagyobb felfedező. Azt is mondhatnám, hogy Ő Afrika Dean Moriartyja. ;-) De inkább a gólyák Almásyja vagy Telekije. :-D

Tegnap elindult egy újabb kirándulásra, hogy felfedezze a Kassala régió északabbi részeit, s északkeleti irányba megtett 217 km-t, majd ma tovább ment, s kora reggel már 36 km-t repült, amikor elküldte a mai SMS-t (10 órakor). Azóta nem küldött újabb adatokat, de valószínűleg nem állt meg. Ekkor egyébként már csak 95 km-re volt Eritrea határától, s közel a 66-os úthoz, akarom mondani, a Kassala és Port Szudán között vezető úthoz.

Picur utóbbi két és fél napi útját sárgával jeleztem. Látható, hogy elhagyta a New Halfa öntözött mezőgazdasági területeihez közeli régiót (érdekes, hogy a művelés alatt álló területeket eddig is kerülte), s szárazabb vidék felé vette az irányt. A Kassala városától észak felé vezető út halvány sárgával jelölve, melynek egyébként van ott egy 220 km-es szakasza, amely szinte nyílegyenesen halad észak-déli irányban.
A Port Szudán felé vezető út, amely fölött Picur még délelőtt átrepülhetett.
Forrás: Panoramio, Fotós: Sinan S.
Picur mozgása 2014. szeptember 05. és október 21. reggele között. Sárgával jelölve az utolsó két és fél nap.
Naná, hogy felpattintottam* a Google műholdképre az aktuális NDVI térképet (2014. október 06-15.), s láthatjátok, hogy éppen egy nagy zöld terület (klorofillban gazdag) környékéhez közel volt, amikor a reggeli adata érkezett. Elárulom, hogy közel s távol, mind keleti, mind északi irányban, ez az utolsó jelenleg zöld terület. Vajon oda tartott vagy repült tovább? Reméljük, hogy hamarosan kiderül!
*A felpattintottam elég enyhe kifejezés, hiszen egy-egy ilyen NDVI térkép letöltése, a megfelelő részlet kivágása és a Google műholdképére illesztése elég pepecselős munka. ;-)
Forrás: USGS - FEWS NET Africa Data Portal

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Minden nap megnézem a többi gólya térképét is, és mindig megállapítom, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy Picur ilyen szorgalmasan bejelentkezik. Azokról a gólyákról lehet valamit tudni, akik több, mint egy hónapja nem küldtek adatokat?

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!

Picur nagy kalandor. A legutolsó pozíciójától dél-keletre már zöldebbnek tűnő területek is láthatók. Remélhetőleg a gyomra és a jó ösztöne a legjobb helyek felé irányítja.:-)
Köszönöm mindkét bejegyzést.

Üdv: Erzsi

Nagy Károly írta...

Kedves Névtelen!

Azokról, amelyek több mint egy hónapja nem jelentkeztek, éppen annyit tudunk, mint bárki más. S várunk, hogy újra jelentkezzenek vagy más módon hírt kapjunk felőlük. Sajnos Afrikában a más módon többnyire nem túl gyakori, s általában nem is jelent sok jót!

Üdv,
Karcsi

Nagy Károly írta...

Kedves Erzsi!

Az utolsó térkép alatt arra a zöld foltra utaltam.

Üdv,
Karcsi

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!

Köszönöm, bocs, figyelmetlen voltam.:-)

Üdv: Erzsi

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!

Köszönjük a részletes tájékoztatást és örülünk Picur nagy utazásának.
Reméljük a "más módon híradás" elkerüli őt. Szívből aggódunk viszont a többiek miatt is.

Üdvözlettel: Tünde

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!
Tudom, most a távolban lévő gólyákért aggódunk a legjobban de mégis érdekelne, - pl. Fülöp mit eszik a szeméttelepen? (egér, patkány?)

Üdv. Szilvi

Névtelen írta...

Köszi, hogy a drága idődet a "felpattintásokra" fordítod!

Kata írta...

Szia Karcsi! Már tegnap este elolvastam a friss bejegyzésedet, de épp Ritával beszéltük, hogy ma, nyugodtan ezt mégegyszer, vagy többször is el kell olvasni, mert nagyon elment már mellettünk, ill. mellettem a technika, talán ezért is van az, hogy én ezt az egész tudósítást életem egyik legnagyobb csodájának élem meg! Csoda ez a picurka gólya, épp tegnep néztem meg őt, szomorú esemény kapcsán (Elek halála) de ott volt a honlapon Rita épp szeretettel szinte beszélgetett velük, etette őket, Picur, az a falat kis gólya, ki gondolta akkor még, hogy az ő kis élete egy csodavilágba vezet minket! Fáradhatatlan vagy Karcsi, emberfeletti munka ez, tudom, hogy nem csak értünk, miattunk, hanem Picur iránti szereteted is benne van a tudósításaidban, reméljük, hogy még sok szabadidődet áldozod majd fel értünk, és Picurért, és reméljük Picur lesz a Max-II, mi pedig minden egyes tudósításod után okosabbak leszünk, tanuljuk, ismekedünk a számunkra teljesen ismeretlen új technikával. Köszönjük Karcsi, és várjuk a következőt :-)
Kata.