2014. április 7., hétfő

Néhány fészekben kísérd figyelemmel a költés első harmadát!

Előző bejegyzésemben azt ígértem, hogy lezárom az első GólyaMánia játékot (Kapd el a kamerás fészkekben az első tojások megérkezését! - több kamerás fészekben már a 2. tojást is lerakták*, így éppen ideje továbblépni!), s egy újabbat indítok, melyben már nem csak a monitor előtt ülve kell a feladatot megoldani, hanem ki kell majd mozdulni és terepen megfigyelni gólyáinkat. Ez egy sokkal összetettebb feladat lesz, természetesen ennek megfelelően több kapható ponttal. :-)

*Vasárnap 22 óra után érkezett a hír Facebook oldalunkra, hogy a 2. tojás is megérkezett Halászék fészkébe. Valamikor tehát este 10 előtt rakhatta le Hajnal a 2. tojást, s 22:00:48-kor mutatta meg először. Erről egy videót fel is töltöttem a YouTube-ra. >>

A feladat részletes ismertetése előtt egy rövid felvezetéssel folytatnám. Fehér gólyáink többsége kevesebb mint fél évet tölt fészkelő területén. A kifejlett, párban lévő madarak ennek nagy részét a költéssel töltik. A szűken vett költési időszakot három főbb szakaszra oszthatnánk, ami kb. 4 - 4,5 hónap, s 1 - 1,5 hónapos szakaszokból áll össze:
  1. Megérkezésük után azonnal a fészküket tatarozzák, rendületlenül párzanak, s közben készítik elő a fészket (kibélelik friss szénával, fűcsomókkal stb.) a tojások érkezésére és a kotlásra. Ez az első szakasz a fiókák kikeléséig tart, s általában március második felétől május elejéig tart. Persze ebben jelentősen csúszások lehetnek a korai és a későn érkező párok között, utóbbiak akár április közepétől május végéig is elcsúszhatnak ezzel a szakasszal.
  2. A második szakasz a fiókák kikelésétől azok felállásáig tart (megfigyelési szempontból mindenképpen*), amikor a kicsik már rendszeresen ácsorognak a fészekben. Ez mintegy 4 hetes korukban érkezik el, s a korán költésbe kezdő pároknál általában június elején következik be. *A fiókák rendszeres felállása után lehet megszámlálni, hogy mennyien is élték meg ezt a kort. Kb. a hazai fészkek 98,8 %-a ugyanis nincs webkamerával megfigyelve, így nem látunk beléjük, s pontosan nem is tudhatjuk a fiókák felállásáig, hogy hányan vannak.
  3. A harmadik szakasz lenne az, amikortól már számolhatók a fiókák, s amely alatt még 4-5 hétig a fészekben növekednek, majd megtörténik az első kirepülésük. Azután egy ideig még visszajárnak a családi otthonba, főként reggelizni, ebédelni és vacsorázni (bármikor, ha a szülők ételt hoznak), éjszakázni, majd csapatokba verődnek és elindulnak Afrikába (sajnos egy részük már hazánkat sem hagyja el!). Bár a szülők egy ideig még a fészeknél maradnak, de ezt az augusztus végi szakaszt már nem számítanám a szűken vett költési időszakba.
A feladat részletei:
A teljesítés igazolása, pontozás és határidő:
  • Ha mind az 5 lakott gólyafészket meglátogattad, megfigyelted az eseményeket (esetleg a helyiektől is szereztél információkat), az adatokat és legalább egy-egy fotót is feltöltöttél a fészkek adatlapjára, akkor hozzászólás formájában jelezd itt a bejegyzés alján, hogy készen vagy a feladattal! 
  • Valahogy így: település vagy települések neve ahol a fészkek vannak; hozzászóló megfigyelő neve (település, ahol él, hogy az eredmény táblázatba bekerülhessen); melyik fészkeket figyelted meg. Pl. Nagyhalász; Gipsz Jakab; 01., 02., 03., 06., 07. azonosítójú fészkek. - Minden fészeknek van egy 7 jegyű fészek-azonosító kódja, ami a fészkek adatlapján is látható. Ezeknek első 5 karaktere (számok, de 0-val is kezdődhetnek) a település KSH kódja, az utolsó kettő pedig a településen belül kapott sorszáma (az adatbázis a feltöltés sorrendjében rendelte a fészkekhez). Itt elegendő egy adott település esetén az utolsó két számjegyet megadni!
  • Ha beírtad a hozzászólást, akkor ellenőrzöm az adatbázisban a feladat teljesítését (esetleges hibák esetén kérem a javítást!).
  • Ha 5 fészekről közöltél adatokat és töltöttél fel fotókat, akkor kapsz 50 pontot. Ha 10 fészekkel végezted el ugyanezeket, akkor 100 pontot, ha 15 vagy annál több fészeknél, akkor 150 pont jár a teljesítésért!
  • A feladat teljesítésének határideje: 2014. április 27. 20:00
Néhány további infó:

Az adatbázisban az egyes fészkek adatlapján a Megfigyelési adatok >> lenyitható részben kell feltölteni az adatokat! Természetesen láthatod ott a korábbi megfigyelések adatait is, s alattuk van az ÚJ MEGFIGYELÉS gomb, amivel a feltöltést elindíthatod. Persze ehhez be kell lépned az adatbázisba (jobb felső sarokban keresd!) vagy, ha korábban még nem regisztráltál (az MME Monitoring Központ bármelyik adatbázisában), akkor először ezen is túl kell esned!

Ha elakadnál az űrlapok kitöltésekor, felül mindig ott találhatod a lenyitható kitöltési útmutatót!

Az adatbázis megfigyelési adatainak űrlapján jelölőnégyzetekkel (checkbox) 14 lehetséges esemény rögzíthető, s azok közül az első időszakban az alábbiakra kell figyelned:
  • első gólya megérkezése - a legtöbb fészeknél ezen már túl vagyunk, de utólag is megtudhatod, ha a fészek közelében lakóktól kérdezősködsz!
  • második gólya megérkezése - ugyanaz igaz erre is, mint az előző pontban írtaknál.
  • párzás - ezt egy fészeknél addig láthatod gyakran, amíg tart a tojásrakás.
  • verekedés (idegen gólyával) - szintén gyakran előfordul az első időszakban, főként olyan helyeken ahol sűrű a gólyaállomány.
  • egyik szülő a fészken ül - a kotlás idején, ami a 2. tojás lerakása után elkezdődik, az egyik madár általában a fészken ül.
  • tojás kidobása - a bezápult tojások egy részét kidobják (más része a fészekben marad).
Természetesen minden további megfigyelt érdekes vagy szomorú (pl. az egyik szülő pusztulása, ha lehetséges annak okával: vihar, áramütés stb.) eseményről várjuk az információkat, vagy a legördülő menükből is választható rövid mondatok összerakásával, vagy a megjegyzés mezőbe írva (tömören, lényegre törően).

A megfigyelési adatok lenyitott állapotban, egy timári fészek adatlapján.

A feltöltött képekkel kapcsolatban is érdemes néhány dolgot kiemelni:
  • Kérjük, hogy az adott fészekről és környezetéről készült fotókat tölts fel!
  • Egy napon történt megfigyelésekről ne tölts fel 2-3 képnél többet fészkenként, s az utolsó fotó mindig egy nagyobb látószögből mutassa a fészket, lehetőleg láttatva rajta annak környezetét is (az oszlopot vagy kéményes fészek esetén az épületet).
  • A feltölthető maximális képméret 1600*1200 pixel és 500 kilobájt (kB), de az ajánlott méret 800*600 pixel ill. 50-100 kB közötti.
  • Kizárólag a következő formátumú (kiterjesztésű) képfájlok tölthetőek fel: JPG, GIF, PNG
A képek galériáját a fészek adatlap alján keresd!

Ha kérdésed merülne fel, akkor azt is itt tedd fel, ezen bejegyzés alatt! ;-)

Még egy megjegyzés: Mivel a gólyafészek adatbázist 2005-ben fejlesztettük, ezért számos funkciója már nem a legújabb webes és/vagy adatbázis technológiát használja. Ami akkor újszerű és korszerű volt (pl. hazánkban elsők között volt beépített Google Maps az adatbázisunkban), az mára megérett a továbbfejlesztésre, de arra még sajnos várni kell, más webes adatbázisaink fejlesztései miatt. Jelenleg pl. a fészkek koordinátáira kattintva felugrik ugyan a Google térkép (a felugró ablakok sem divatosak már!), de sajnos a Google már nem támogatja a 2-es API-t, ezért a fészkek kék pontokkal jelzett helyei nem látszanak a térképen. Még ebben az évben tervezzük felújítani a teljes adatbázist, de addig is türelmeteket kérjük!

8 megjegyzés:

Luca írta...

hú, izgalmas! lesz hová utazni a hónapban. ;-)

Nagy Károly írta...

Igen! Jelen esetben a budapesti játékosoknak kell egy kicsit utazni. De a gólyafészek adatbázis segíthet a tervezésben is. :-)

Luca írta...

Szia Karcsi! Ma végre tudtam foglalkozni a projekttel. Mivel nincs kocsim, ezért segítséget kellett kérnem és így eléggé be volt határolva a zóna, hat helyen jártam, két helyen voltak gólyák, ez szuper! :) Az a kérdésem, hogy hogyan kell jelezni az adatbázisban, ha az olyan helyeken (is) jártam, ahol az adatbázis szerint van fészek, de a valóságban már egyáltalán nincs. (Három kéményről van szó, ahol valaha volt, de már nulla. :() És volt egy hely, ahol a tartóoszlop üres, de korábban volt fészek. Ezeket az infókat is a megfigyelések közé tegyem? Köszi a segítséget! :)

Nagy Károly írta...

Szia Luca!

Bocs, nem jártam erre a napokban!

"Az a kérdésem, hogy hogyan kell jelezni az adatbázisban, ha az olyan helyeken (is) jártam, ahol az adatbázis szerint van fészek, de a valóságban már egyáltalán nincs. (Három kéményről van szó, ahol valaha volt, de már nulla."

A fészek alapadatainak módosításával "nincs"-re kell állítani a "Van fészek?" mezőt. S lehetőség szerint a megszűnés éve mezőbe egy évszámot is írni kell. Ha ez utóbbit nem tudod, akkor egy olyan évet adj meg, amikor már biztosan nem lehetett meg a fészek.

"És volt egy hely, ahol a tartóoszlop üres, de korábban volt fészek. Ezeket az infókat is a megfigyelések közé tegyem?"

Nem, ezt is az előző szerint kell megoldani.

Üdv,
Karcsi

Luca írta...

Köszönöm! :)

Luca írta...

Akkor hozom az eredményeimet:
Kósa Luca Kornélia - Budapest
a következő helyeken jártam:
Vácrátót 02-es fészek (van költés)
Vác 01-es fészek (van költés)
Veresegyház 02-es fészek (már nincs meg)
Galgamácsa 01-es fészek (már nincs meg)
Sződ 01-es fészek (már nincs meg)

Nagy Károly írta...

Kedves Luca!

Mivel te voltál az egyetlen próbálkozó, s Budapestről indulva nem még viszonylag messze is kellett menned, így a részteljesítésért kapsz 40 pontot.
Köszönjük a megfigyeléseket és a feltöltött adatokat, fotókat!

Üdv,
Karcsi

Luca írta...

Köszönöm! :)