2013. július 19., péntek

A kamera-mizériáknak köszönhető sztárfotók

Talán keveseknek mondok újat azzal, hogy az idén tavasszal beszerzett és amúgy tényleg szuper kameránk minden eddiginél több bosszúságot okozott nekünk, miután a fókuszálással gondok adódtak. Úgy néz ki, hogy valami nagyon meghibásodott, ezért nem tudjuk kihasználni - az amúgy tényleg kiváló - változtatható gyújtótávolságú objektív előnyeit.

Sajnos a közelire állított képet egy jó ideje lehetetlen élesre állítani. Megpróbáltunk már mindent, még másik kamera felszerelését is terveztük, de végül úgy döntöttünk, hogy ezt a szezont már kihúzzuk ezzel, s Halászék távozásáig csak akkor cseréljük le másikra, ha végleg elromlik. (Időközben visszahoztuk egy másik tervezett helyszínről a tavaly itt működő kamerát, s a fecskéktől is leszereltük a régi jó Mobotix M12-t.)

A kamera-mizériának köszönhetőek a lentebb látható fotók. Vasárnap (2013.07.14.) próbáltunk legutóbb életet lehelni a kamerába, s a szerelés ideje alatt kattintottam néhányat a három fiatalról (néhány nappal korábban voltak 8 hetesek). Remélem örömmel fogadjátok ezeket a képeket! Kárpótlás, ha már a kamerával nem tudom ilyen közelről megmutatni őket. :-)

Berkenye, Kelep és Bodza (balról jobbra) ::: 2013.07.14.
Kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető!

Berkenye (HJ61) ::: 2013.07.14.
Kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető!
Bodza (HJ62) ::: 2013.07.14.
Kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető!
Kelep (HJ60) ::: 2013.07.14.
Kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető!
Berkenye, Kelep és Bodza (balról jobbra) ::: 2013.07.14.
Kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető!

10 megjegyzés:

klari4 írta...

Köszönjük!Ugy gondolom ha ilyen sztár fotókat kapunk,akkor még "keltünk" máskor is egy kis mizériát! :))))

klári GG

Névtelen írta...

Köszönöm szépen a csodás fotókat!

yokas

Judy írta...

Szia Karcsi!
Gyönyörűek a fotók, nagyon szépek a fiatalok, köszi a képeket!
Judy

Nagy Károly írta...

Klári!
A mizériát a kamera okozta, nem ti. :-)

Nagy Károly írta...

Örülök, ha tetszenek a képek!

Névtelen írta...

Nagyon szépen köszönjük a fotókat a három gyönyörűségről.
Csodaszépek!
Valcsi

Névtelen írta...

De jó így látni őket!!! Köszönöm: Márti nagyi

Amy's írta...

Sajnalatos esemenynek fantasztikus kovetkezmenye :) Imadom a fotoidat ,koszi

Névtelen írta...

Karcsi, nagyon szépen köszi!
Ez minden élménynél nagyobb, így közelről látni őket, gyönyörűek, tündéri csibészek! :-)

Heni

Bobojsza írta...

Örök hálás köszönet a szépséges fotókért, gyönyörűségesek :) jó lenne egyszer így látni őket nekem is :)