2010. június 20., vasárnap

6 hét

Az előző bejegyzés végén megígértem, hogy „… legközelebb a fiókák „megszületéséről” is részletesen beszámolok. Még a kirepülésük előtt. ;-)”

Most ez következik. Tudom, az előző két év hasonló időszakában havi 10-17 bejegyzéssel jelentkeztem, az idén pedig havonta egyet is alig tudtam összehozni. Azt hiszem, Halászék régi rajongóinak sok újat már nem tudnék mondani, s a kamera közvetítésének megfigyelése többet mond minden szónál. :-)

Májusban ezzel kezdtem az előző bejegyzést: „Tudom, négy fióka már előbújt a tojásból, s most mindenki nekik drukkol, hogy megússzák ezeket az esős napokat. Én is remélem, hogy nem lesz probléma! Különösen a következő napok előrejelzései aggasztanak.”

Úgy alakult, hogy az azóta elmúlt hetekben kis hazánk annyi csapadékot kapott, ami embernek és állatnak egyaránt sok volt. Tudjuk azóta, hogy mi történt a Bódva, a Hernád és a Sajó mentén fekvő településeken, s azt is, hogy a Felső-Tisza teljes partifecske állományának első fészekalját elvitte a zöldár. Esett és esett, s ezt a gólyák is megsínylették országszerte. Amellett, hogy sok volt a csapadék, időnként ez még erőteljes és gyakori viharokkal, jégesővel jött. Az utóbbi héten is az ország számos pontjáról érkeztek hírek tetőket és házakat letaroló-, fákat kidöntő viharokról. Sajnos az adott térségekben a fészkelő gólyákat sem kímélte, s fészkek borultak le lakóikkal, sok esetben semmisültek meg teljes fészekaljak.

Mindez nem kímélte Halászékat sem, pedig akik ismerik őket, azok tudhatják, hogy ők aztán igazán gondos szülők. Nem véletlen, hogy az elmúlt két évben is 4-4 fiókát neveltek fel. De a mostani májusi és június eleji időjárás már sok volt fiókáiknak.

Pedig jól indult a költésük, hiszen megvolt az 5 tojás, s időben ki is kelt az első két fióka, napra pontosan úgy, ahogy náluk ez szokás. Május 10-én tehát két fióka kikelését vártuk, s reggel ez meg is történt. De meglepetésünkre délután kikelt még egy. Majd két nap múlva a negyedik, s végül május 14-én az ötödik fióka is előbújt.

Reggel két fióka kelt ki...
2010.05.10. 06:14

... megreggeliztek...
2010.05.10. 09:29

... majd délután a harmadik is előbújt.
2010.05.10.

Etetés
2010.05.10. 15:36

Kikelt az 5. fióka is.
2010.05.14. 09:23

A szülők jönnek-mennek a táplálékért, s vigyáznak a kicsikre.
Erről szól az életük fele.
2010.05.21.

Arra számíthattunk, hogy ilyen esős és hideg időben a legkisebb fióka nem sokáig fogja bírni, s 18-án sajnos ez meg is történt. Ezután a rossz idő maradt, de a 4 megmaradt fióka szépen növekedett. Igaz, hogy a legkisebb kicsit lemaradt, de azért ő is nőtt, mint a gomba. Aztán váratlanul június 4-én reggelre az egyik fióka elpusztult, s a kicsi is csak feküdt a fészekben, s közben csak esett és esett. (Váratlan volt, mert előző nap még semmi nem utalt erre a fejleményre.) Megpróbáltunk mielőbb segítséget keríteni, de minden olyan cég (áramszolgáltató, tűzoltóság, magáncégek), melynek megfelelő emelőkosaras járműve van, dolgozott az árvízzel veszélyeztetett területeken vagy az áramszolgáltatás helyreállításán. Így csak délutánra sikerült feljutnunk a fészekbe, s lehoztuk az elpusztult fiókát és a még élő legkisebbet. Sajnos a gondos állatorvosi segítség és az ápolás ellenére ő is elpusztult még aznap éjjel. A legrosszabb az, hogy már csak egy napot kellett volna kibírniuk, mert másnap elállt az eső és jött a felmelegedés.

Egyikük már reggelre elpusztult (nem a legkisebb), de csak délután fél négy után pár perccel tudtunk felmenni emelőkosaras kocsival.
2010.06.04. 15:36

A legkisebb még élt, lehoztuk és a Nyíregyházi Állatkórházban megkapta az erősítő infúziót. Sajnos már nagyon rossz állapotban volt, így még aznap éjjel elpusztult. Másnap véget ért a hetekig tartó esőzés. 
2010.06.04.

Azóta kicsit fellélegezhettünk, mert a megmaradt két fiatal már egyre jobban bírja az időjárás viszontagságait. Bírniuk is kell, hiszen volt itt azóta kánikula és persze újabb esőzések is.

Nagyvonalakban ez történt az első hat héten, s reméljük, hogy most már ők ketten sikeresen kirepülhetnek!

Persze őket már sokan szeretnék nevükön szólítani. Holnap meggyűrűzzük őket, s aztán kezdődik is a névadás első fordulója. Erről szól majd a következő bejegyzés. Ígérem, erre már nem kell egy hónapot várni! :-)

Szárnypróbálgatás
2010.06.17. 14:47

Érkezés és üdvözlés
2010.06.19. 12:17

Etetés
2010.06.19. 17:40

19 megjegyzés:

Romesz írta...

köszönöm a tájékoztatást, nem tudtam naprol napra követni az eseményeket. A jó hír az, hogy a megmaradt kicsik szépen fejődnek.

Anikó írta...

Kedves Karcsi! Köszönjük az új bejegyzést. Szinte minden nap bepillantunk a fészekbe kislányommal. Nekünk ez az első év. Hihetetlen gyorsan nőnek a kicsik. Ha jól látom, most már távolabbi kameraállásból láthatjuk őket, úgy gondolom, hogy a közelgő "próbarepülések" miatt.

Lajos írta...

Szervusztok !
Kedves Karcsi,már nagyon vártuk az új bejegyzésedet. A véleményem szerint az idén nagy esély lett volna az 5 fióka felnevelésére.Tavaly 7 vagy 8 nap telt el az első és az ötödik tojás kikelése között,most 4 és fél 5 nap.Így nem volt nagy külömbség közöttük.Bőséges élelemmel,és gondos etetéssel,ahogy csinálták,jó lehetősége volt,mind az 5 fiókának.Sajnos az időjárás közbeszólt!Nagyon bíztam benne ,hogy sikerül nekik.Így engem lelkileg teljesen megviselt.Teljesen,összeomlottam,leblokkoltam.Csak néztem ki a fejemből.Most már a két kicsi és a szülők élniakarása,kezdi visszahozni az életkedvemet.Bocsánat a hosszú bejegyzésért,de már nagyon kikivánkozott belőlem.Kicsit így megnyugszom.Köszönöm és szervusztok.

Névtelen írta...

Helló fiúk!

Láttalak titeket a gólyafészeknél, de azt hiszem a gyűrűzés pillanatát lekéstem.
A kicsiknek meg nagyon szurkolok.

Évi írta...

Én is szeretném megköszönni a bejegyzést, jó volt újra olvasni róluk valamit, a névadást meg külön várom már! :)

marcsi írta...

nagyon szépen nőnek a gólyák,már majdnem akkorák mint az anyukájuk,a fekete csőrükröl tudom öket megkülönböztetni amikor mindhárman ülnek a fészekben,Tényeg,mikor lesz piros a csörük ?

Kriszta írta...

Kedves Karcsi,
szeretnék köszönetet mondani mindazért amit a gólyákért és más madarakért tesztek. Nagyon jó emberek vagytok!
Az állatok annyi boldogságot hoznak egy ember életébe - sokszor minden gondom elfelejtem ha Halász, Harmatot és a kicsiket kémlelem.
Én még csak június 11. óta vagyok rajongó, de ez a szerelem már örök!
Köszönet mindenért amit tesztek és tettetek!
Sok siker és drukkolok a gyönyörű családnak.
A nagyobbik kicsinek már pirosodik a lába! Hamarosan repülnek?!
Kedden nézzük a gyűrűzést 10 körül.
Szép estét mindenkinek!

Judy írta...

Szia Karcsi!
Köszi a bejegyzést. Nagyon sajnálom az elveszített kicsiket. Szorítok nagyon, hogy a megmaradt két szépség felnőjön egészségben és hazajöjjenek.
Nagyon várom a névadást :-)
(Jövőre már leshetjük Csucsorék gyűrűszámait, mert ők már haza fognak jönni) :-)
További jó munkát kívánok Neked!

Névtelen írta...

Halászékat megérkezésük óta figyelemmel kísérjük. Az óvodásaimmal naponta benéztünk hozzájuk. Számolgattuk a tojásokat, és a kikelt fiókákat. Hatalmas nevelőértéket látok benne. Ezekbe a gyerekekbe remélem sikerült valamit elültetni a természet, az állatok, és a madarak védelme érdekében.
Sajnálom az elpusztult kicsiket.
Köszönjük a tartalmas beszámolót.
Üdv: P. Edit Gyula, Mágocsi úti ovi.

Tünde írta...

Sziasztok!
Köszönöm a legújabb bejegyzést,jó volt olvasni.Igaz voltak benne szomorú részek.Az életben ilyen is előfordul,sajnos!
Jó érzés viszont látni a két nagy fiókát nap mint nap.
Ha jól tudom a 2008-ban kikelt CSALÁN ,CSUCSOR és tesóik már az idén visszajöttek fészkelni.Őróluk nemtudni semmit?

Nagy Károly írta...

Sziasztok!

Köszönöm mindenkinek, remélem kicsit megbocsátottatok amiért hanyagoltam a blogot!

Tünde!
A 2008-as fiatalok inkább jövőre kezdhetnek költésbe. Idén még biztos nem.

Névtelen írta...

Sziasztok!

3 hete kapcsolódtam a figyelésbe!
Ma hajnalban aggódtam mert késve jött az egyik "szülő",függő lettem.


Kedves Karcsi!

A jó Isten áldjon meg és további sok sikert kívánok Budapestről!

Kedves Lajos!

Nagyon jó lelkű ember lehetsz te is,aki így tud aggódni egy kis állatért annak nagyon nagy szíve lehet!

Drukkoljunk a 2 kicsinek és a párnak,hogy egészségben eltudjanak menni...
Már most bőgök...

Névtelen írta...

Sziasztok!

3 hete kapcsolódtam a figyelésbe!
Ma hajnalban aggódtam mert késve jött az egyik "szülő",függő lettem.


Kedves Karcsi!

A jó Isten áldjon meg és további sok sikert kívánok Budapestről!

Kedves Lajos!

Nagyon jó lelkű ember lehetsz te is,aki így tud aggódni egy kis állatért annak nagyon nagy szíve lehet!

Drukkoljunk a 2 kicsinek és a párnak,hogy egészségben eltudjanak menni...
Már most bőgök...

Marcibányitér3 írta...

Kedves Karci!Szeretném megköszönni a Marcibányi portálról lévő volt intézetis társaim (Mozgássérültek Állami Intézete)a nevében ezt a lehetőséget,hogy részt vehetünk a természet csodáiban. A társaim szerte az országba "kirepültek " már az intézetből, bár még maradtak ott is bőven. Szerte szana szét viszik a Nagyhalászi gólyák hírét :)Jómagam a szomszéd faluvárosban élek:)
Írjál minél többet a fiókákról,a gólyákról,nagyon érdekel bennünket.
És ezennel ünnepélyesen szeretnék meghívni szerény kis portálunkra, gyere látogass meg minket:) Nagyon szeretjük, ha beszélgetnek velünk, és minél többen jönnek hozzánk :)A portálon senkinek nincs semmiféle korlátja :)
http://marcibanyi.gportal.hu/
A csapat nevében;
Marcibányitér3

Tünde írta...

Sziasztok!
Ha jól látom meg vannak gyűrűzve a kicsikék!Sajna az eseményről lemaradtam,de majd utólag visszanézem.

Catea írta...

Kedves Karcsi és többi Gólyafigyelő! :)

Köszönöm én is a részletes, képes-videós beszámolót!
Én is szinte minden nap ránézek - ha tudok többször is - a Halász Családra, a honlapomon (katikert.5mp.eu) is rendszeresen beszámolok róluk. Nagyon aggódtam értük az esőzéskor, és nagyon megrendített, mikor elpusztult a két kicsi. Viszont a másik kettő egészen "gólyaformájú" már.:) Szerintem az apjukra hasonlítanak! :D
Várom/juk a további beszámolót!

Kati :)

Névtelen írta...

Üdv,Budapestről!

Tényleg nagyon nőnek a "kicsik", már kész gólyák csak a csőrük nem piros még.Napról napra nagyobbak,már értem honnan a mondás" nő mint a kölyökgólya"!:)

Tavalyi gólyák mikor repültek el,valaki megtudná írni!

Köszönöm.

Névtelen írta...

Mindkét szülő odavan,a gyerekek egyedül vannak,tollászkodnak.
Nagyon aranyosak!

Névtelen írta...

Istenem de sajnálom,hogy meghalt a mama a Harmat!
Szegény papára a Halászra maradtak a kis árvák!:(