2009. május 27., szerda

Önállósodnak?

Az elmúlt napokban már rövidebb időre mindkét szülő magára hagyta a fiókákat, pedig még alig múltak el két hetesek. Persze egyelőre csak pár percre megy el a fiókákat őrző szülő. Ilyenkor általában vízért megy, hiszen az elmúlt napokban szokatlanul meleg volt (30 °C körül), s hamar visszajön, hiszen a kicsiket a nagy melegben árnyékolni kell.

Ezekben a forró napokban különösen fontos a megfelelő napernyő. :-)
2009. május 25. 13:06-13:09 között

Néhány nap múlva azonban egyre többször maradnak majd szülő nélkül, mert egyre több táplálékra lesz szükségük, s ehhez már mindkét szülő egy időben kell, hogy zsákmány után járjon.

Érdekes azonban, hogy az idén mintegy 5 nappal korábban hagyták őket először magukra. Ugyanez volt megfigyelhető a darányi kamerás fészekben is, ahol három nappal idősebb a 3 fióka, azaz mondhatjuk, hogy csaknem egyidősek a nagyhalászi fiókákkal.

Rövid időre már magukra hagyják őket. Ilyenkor a szülő legtöbbször a közelbe megy, s vizet hoz a kicsiknek.
2009. május 25. 13:59-14:02 között

Tavaly ezt írtam az első magányos négy percükről, május 31-én:
„Ahogy a fiókák növekednek, egyre több táplálékra van szükségük, ezért egy idő után mindkét szülőnek táplálékot kell gyűjtenie ugyanabban az időben. Először csak rövid ideig maradnak távol mindketten, a fiókák pedig magukra maradnak a fészekben. Ekkor már jobban elviselik az időjárás viszontagságait, s ahogy tovább nőnek, szüleik egyre tovább maradnak táplálékszerző körútjaikon.
Az első ilyen „magányos” perceket május 30-án láthattuk, amikor délután fél három előtt mintegy 4 percre elrepült a fészekben éppen ott lévő szülő is. A kicsik ezt tudomásul vették, bár a képek alapján kicsit tanácstalannak tűntek. „Már ilyen nagyok vagyunk, hogy csak úgy itthagynak?” :-)”

A teljes bejegyzés itt olvasható. >>

Gyors csere az óvodában, s érkezett egy kukoricaszár is.
2009. május 25. 14:20

A legmelegebb órákban gyakran itatják a fiókákat.
2009. május 25. 14:57

A fiókák jól viselik, ha rövid időre magukra maradnak. Már egyre gyakrabban próbálnak felállni is.
2009. május 26. 14:38-14:41 között

Itatáskor a szülő összezárt csőrrel csorgatja a vizet minden fiókának, szépen sorban.
2009. május 26. 14:41-14:42 között

13 megjegyzés:

Judymami írta...

Szia Karcsi!

Köszi az új fantasztikus bejegyzést, minden kép szuper, demost az itatósoktól el vagyok ragadtatva. :-)

Orsi írta...

Nem lehet, hogy az idei év szegényebb táplálékban, mint a tavalyi volt, és ezért hamarabb rákényszerülnek, hogy magukra hagyják a fiókákat?

Nagy Károly írta...

Judymami!

Az itatást valóban érdekes megfigyelni. Reméljük, hamarosan itt is lesz egy kis csapadék!

Orsi!

Valószínűleg jó felé kapisgálsz! ;-)

Orsi írta...

Pocok kevesebb van, mint tavaly, az biztos.

Amúgy ha azt látják a gólyaszülők, hogy rengeteg a táplálék, akkor lehet, hogy nem selejteznek a fiókákból? Vagy lehet akármennyi kaja, akkor sem nevelnének fel 5-6 fiókát?

Nagy Károly írta...

Kedves Orsi!

A pocokszámot mi alapján becsülted? Van valami mezőgazdász vagy kisemlős kutató ismerősöd? Netán gyöngybagoly fiókaszámból tudsz valami infót?

Ha több a kaja, akkor nagyobb eséllyel nevelnek fel 5 fiókát. Akkor az 5. fióka is kisebb eséllyel marad le annyira, hogy szelektálni kelljen. Hatot akkor is csak nagyon ritkán nevelnek fel, ha sok táplálék van. 1000-ből kb. egy fészekben.

Orsi írta...

Kedves Karcsi!

Sajnos nem innen tudom. Egy vegyszergyárban dolgozom és gyártunk egy bizonyos rágcsálóirtószert (ennek amúgy nagyon nem örülök). Idén alig adtunk el belőle, a vevők is jelezték, hogy nincs pocok, nincs rá szükség.

Nagy Károly írta...

Szia Orsi!

Így már érthető. Akkor lehet, hogy bizonyos szempontból ti jobb és gyorsabb információkkal rendelkeztek a pocok gradációkról, mint az emlőskutatók.

Névtelen írta...

Tisztelt golyalesok! szeretettel udvozlok mindenkit! felvideki golyaleso vagyok, veletlenul talaltam ra erre a csodaszep kukkolasra, meg a golyacskak kikelese elott, azota fuggove valtam! minden golyaparnak kivanok nagyon sikeres felnevelest, a golyalesoknek sok gyonyoru elmenyt, udvozlettel Maria Felvidekrol.

Nagy Károly írta...

Kedves Mária!

Örülök, hogy Felvidékről is van már hozzászólás a Gólyanaplóban!

További kellemes gólyalesést kívánok!

Ágnes írta...

Kedves Karcsi!
Hogy miért is lettem függő? Nem talán, hanem biztos: Karcsi szeretetteljes bejegyzési, értékes mondatai, a gólyalesők aggódó és ugyancsak szeretetteljes bejegyzései miatt. Azt gondolom, sokak véleményét mondom: Karcsi a kapocs, a mozgató ezen a lapon. Köszönjük, köszönöm a nagy élményt és a munkád, kedves Karcsi!!!

Nagy Károly írta...

Kedves Ágnes!

Köszönöm elismerő szavaidat, de azért a fő szerep a függőség kialakulásában mégiscsak a gólyáinknak köszönhető. Ha egy picit a bejegyzésekkel hozzájárulok, akkor annak már örülök. ;-)

Viktor írta...

Sziasztok!

Korábban már kérdeztem, pár napig néztem is, hogy érkezik e válasz rá (sajnos nem), viszont ma már meg sem találtam a bejegyzésem, az lenne a kérdésem, hogy meglehet-e venni a "Gólyavédő lettem" cimű dvdt?
Ha igen, mennyibe kerül, és hogyan tehetem ezt meg?

Nagyon szépen köszönöm a választ előre is!
Viktor
(viktor.bognar1982@gmail.com)

Nagy Károly írta...

Kedves Viktor!

Nem tűnt el a kommentje, csak nem ehhez a bejegyzéshez írta, hanem a május 30-án közzétetthez.
Ott válaszoltam a feltett kérdésre. ;-)