2009. május 11., hétfő

Megvan a negyedik!

A tegnapi tojásrepesztő események után ma reggelre már látható volt a 4. fióka is. Nagy valószínűséggel már éjszaka megtörténhetett a nagy esemény, hiszen amint láttuk, vasárnap fél öt után már feltörte a tojás héját. Már csak az a kérdés, hogy az 5. tojásból is kibújik-e az 5. fióka vagy négyen maradnak. Egy-két napon belül ez is kiderül.

Az elmúlt két napban 30 ºC környékére melegedett a levegő Nagyhalászban is, ahogy az ország más részein is jóval melegebb volt a május elején szokásosnál. Ilyenkor a fészekben ennél még jóval melegebb is lehet, s a pár napos fiókák biztosan elpusztulnának, ha szüleik nem árnyékolnák őket. Ezért az első hetekben egy pillanatra sem hagyják magukra őket, s az egyik szülő mindig otthon tartózkodik. (Nagyhalászi gólyáinknak nagy segítség, hogy a déli időszakban egy pár óráig a templomtorony árnyékolja a fészket.)

A négy fióka már igazán mozgalmassá teszi az etetéseket, hiszem négyen harcolnak a legjobb falatokért. Az apróbb táplálékok (rovarok, lárvák, giliszták, piócák) mellett már nagyobbakkal is megbirkóznak, s a kisebb vízisiklókat gond nélkül nyelik el.

Az árnyékolás technikáját ma is megfigyelhettük.
2009. május 11. 14:11


A négy fióka már igazán mozgalmassá teszi az etetéseket, hiszem négyen harcolnak a legjobb falatokért. Az apróbb táplálékok (rovarok, lárvák, giliszták, piócák) mellett már nagyobbakkal is megbirkóznak, s a kisebb vízisiklókat gond nélkül nyelik el.

Egy vízisikló az étlapon. A szülő felöklendezi a környék rétjein, mocsaraiban vagy agrár-élőhelyein gyűjtött zsákmányát, s a nagyobb darabokat megpróbálja kisebb méretben tálalni. Persze ez nem mindig sikerül, mert a fiókák megpróbálják mielőbb lenyelni, ami eléjük kerül. :-)
2009. május 11. 16:10

A megérkező szülő felváltja párját, s azonnal elkezdődik a hozott táplálék tálalása.
2009. május 11. 18:08

A kicsik lecsapnak minden falatra.
2009. május 11. 18:08-18:11 között

A hosszú gólyacsőrből kipotyogó táplálékot hamar eltüntetik. :-)
2009. május 11. 18:17


Kedves Olvasóim!

Engedjék meg, hogy egy kicsit személyesebb hangnemben folytassam!

Éppen ma egy éve, hogy először írtam bejegyzést ebbe az internetes naplóba. Akkor még nem sejtettem, hogy a blog írása és szerkesztése mennyire fontos része lesz gólyavédelmi programunknak. Közel 10 éve foglalkozom madaras- és természetvédelmi szakmai honlapok szerkesztésével, fejlesztésével és tartalommal való megtöltésével, s mondhatom sok-sok munka volt ezeket működtetni. Ez idő alatt sokat változott az internet világa.

Ezt a naplót először csak apró kiegészítésként találtam ki nagyhalászi gólyakamera működtetése mellett, arra az esetre, ha a látogatók szerettek volna egy kicsit több információt is megtudni gólyáinkról. Egy idő után rájöttem, hogy sokakat érdekel mélyebben is a gólyák élete, ezért mind rendszeresebben töltöttem azzal éjszakai óráimat, hogy valami érdekeset és aktuálisat mutassak meg róluk.

Az elmúlt egy évben 64 bejegyzés született és 140 ezerszer keveredtek ide olvasók, de jó páran talán már nem véletlenül. A halászi gólyákat a kamera nézőivel együtt 700 ezer alkalommal látogatták meg, s azt hiszem, ezek a számok magukért beszélnek. Nem volt rossz döntés a gólyák életébe betekintést nyújtó projektünk elindítása! :-)

Köszönöm mindenkinek, aki ez idő alatt ide látogatott! Biztos vagyok abban, hogy sokan tettek is valamit a gólyákért. Már azzal is segítették a gólyavédelem ügyét, ha beszéltek róla másoknak. Sok olvasó vesz részt a gólyafészkek felmérésében, s rendszeresen töltenek fel adatokat az MME fehér gólya adatbázisába vagy értesítenek arról, ha egy gólya bajba került.

Kívánok mindenkinek további gólyás élményeket, s remélem továbbra is megtisztelnek érdeklődésükkel!

Egy éves a Gólyanapló.

43 megjegyzés:

Anna írta...

Kedves Karcsi!
Nagyon nagy munkát végeztél, amiért köszönettel tartozunk neked! Enélkül sokkal szegényebbek lennénk! Sosem gondoltam volna, hogy én, aki alapvetően a "szőrös négylábúakat" kedvelem, így bele tudok szeretni a gólyákba! Azóta a többi madarat is más szemmel nézem - ez elsősorban Neked köszönhető! Tavaly "tévedtem" ide, erre az oldalra és kora tavasz óta vártam, lestem, mikor érkeznek már meg a "gólyáim".
Még egyszer köszönöm és jó egészséget, további jó munkát kívánok! Anna

Nagy Károly írta...

Kedves Anna!

Köszönöm, hogy megtisztelsz a figyelmeddel, ilyen kései (vagy korai) órában is! :-)

Névtelen írta...

Kedves Karcsi,

en is szeretnek koszonetet mondani a munkadert. nagyon sokat jelentenek nekem a nagyhalaszi golyak. erdekes oket latni a kameran keresztul, de a blog nelkul sok kulonleges esemenyrol, informaciorol lemaradnek.

koszi!
virag

Judy írta...

Kedves Karcsi!

Nagy örömmel olvastam ezt a bejegyzést is, mint eddig mindet. Gyönyörűek a fotók is, mint mindig.
Köszönet Neked a sok munkádért, mellyel bennünket tettél gazdagabbá.
Nagyon boldog szülinapot kívánok a gólyanaplónak, remélem a bejegyzéseidből megélek még vagy százat. :-)
További sok sikert kívánok a munkádhoz és mindent köszönök.

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!

Csodálatos munkát végzett, megismertette velünk a fehér gólyák életét, szinte mindent tudok róluk a bejegyzéseinek köszönhetően!
Nagyon színvonalas, értékesek a bejegyzések, a kellő humorral megfűszerezve!
Véletlenül tévedtem ide, még a tojások megszületése előtt, de azóta folyamatos megfigyelője vagyok a gólyák életének!
Csodálatos pillanatokat élhettünk át a kamerának és az Ön bejegyzéseinek köszönhetően!
Szinte mindent megtudhatunk a fehér gólyák életéről!
Köszönjük Önnek és munkájához sok sikert és kitartást kívánok:Helén

Névtelen írta...

Szerbusztok.
Kedves Karcsi!
Csak ismételni tudnám az eddig írtakat,mindent elmondtak.Talán még sok egészséget kívánok a további fantasztikus munkádhoz.
Tisztelettel Lajos

Judit írta...

Kedves Karcsi!
Köszönöm én is az eddigi munkádat!
Kívánom, hogy minél többen "tévedjenek" ide, legyen mégtöbb gólyaszerető ember, akik az itt olvasottak alapján talán jobban odafigyelnek majd a természet más kincseire is!
Továbbra is csak csodállak, hogy "csípsz le" a nap 24 órájából, hogy még erre is futja az idődből, energiádból. ;-)
Judit

Nagy Károly írta...

Mindenkinek köszönöm az elismerő szavakat, s a biztatást! :-)

Judit!

"...hogy "csípsz le" a nap 24 órájából..."
Este 10 és éjjel 1 óra között. :-)

Anna írta...

Éppen akkor néztem ide, amikor a 9. helyről a 8.-ra ugrottunk! :)

Herb írta...

Elég rendszeresen nézem az Animal Planet, a National Geographic Wild és más, hasonló tévék műsorait.
Nagyon sok egzotikus állat életéről tudtam meg dolgokat, de gólyákat ez idáig e fórumon kívül nem nagyon láttam, rőluk nagyon keveset tudtam, leszámítva mondjuk a Vándormadarak (Le Peuple Migrateur, Winged Migration) című fantasztikus filmet.
Szerintem rajtam kívül is nagyon sok embert érdekelnek ezek a dolgok, az állatok, a Föld és a természet.
A magam részéről nagyon örülök, hogy ilyen élmények részese lehetek, hogy gólyafiókákat láthatok, de nagyon sok dolgot nem tudok, pl. hogy milyen hangokat hallatnak a közismert kerepelésen kívül.
E társasház tetején galambok, verebek, fecskék fészkelnek, a közeli magas fákon sok-sok énekesmadár, főleg feketerigó, fakopáncs él, és ha figyelek, minegyiknek hallom a hangját. Még talán baglyok is előfordulnak errefelé, e pillanatban legalább 2 feketerigót hallok.
De nekem nagyon hiányzik, hogy nem hallom a gólyákat. ;)
Tudom, telhetetlen vagyok, de nekem akkor is hiáyzik.

Unknown írta...

Kedves Karcsi!
Gratulalok a Golyanaplo 1 eves szulinapja alkalmaval,en rendszeresen benezek ide,erdekes figyelni a golyak mindennapjait itt,hiszen eddig csak lentrol lathattam neha oket...koszonet a sok erdekes informacioert,kivanok sok sikert a munkadban,hogy sok-sok szulinapja legyen a naplonak!
Lenne 2 kerdesem: a gyuruzes szerint valoban Halasz es Harmat tert vissza a feszekbe? A tavalyi golyafiokakat lehet-e tudni,hol elnek most?Koszonet mindenert!

Nagy Károly írta...

Kedves Herb Atea!

"De nekem nagyon hiányzik, hogy nem hallom a gólyákat. ;)
Tudom, telhetetlen vagyok, de nekem akkor is hiáyzik."

Gondoltunk arra, hogy az idei évtől mozgóképet közvetítsünk, hanggal, de végül több ok miatt elvetettük.
Sajnos sokszor a szél zúgását, az autók zaját és időnként a harang zúgását hallanánk csak. Viszonylag ritkán a gólyák kelepelését is hallhatnánk. Én kipróbáltam, mert a kamera manager felületén be tudom kapcsolni a hangot, amit hallok itt a számítógépemen, de nem különösebben élvezhető.
Ha egy csendes erdőben lenne a kamera, ahol madáréneket és a természet más hangjait hallhatnánk (mint pl. az észt fekete gólya kameránál), akkor biztosan megvalósítanánk a dolgot. :-)

Nagy Károly írta...

Kedves Ilonka!

Köszönöm a méltatást!

Két kérdésre a válaszom:
1. A gyuruzes szerint valoban Halasz es Harmat tert vissza a feszekbe?
Mivel Halász és Harmat nincsenek meggyűrűzve, ezért 100%-ig nem lehetünk biztosak abban, hogy valóban ők jöttek vissza. A viselkedésünkből viszont erre következtetünk. Lásd korábbi bejegyzésem: http://nagyhalaszgolyakamera.blogspot.com/2009/03/penteken-harmat-is-megerkezett.html

2. A tavalyi golyafiokakat lehet-e tudni,hol elnek most?
Róluk akkor tudhatunk meg valamit, ha valahol leolvassák a gyűrűik azonosítóját, s az információ eljut a Madárgyűrűzési Központba. A nemzeti központok megküldik egymásnak a hozzájuk beérkezett, s egy másik országban gyűrűzött madár adatait közvetlenül, vagy az EURING szervezeten keresztül.

Évi írta...

Kedves Karcsi!

Csatlakoznék az előttem szólókhoz, szeretném megköszönni a sok munkát, amit belefektettél ebbe az oldalba, és segítségeddel ilyen sok mindent megtudhattunk már eddig is a gólyákról. Minden nap nézem őket már hetek óta, és figyelemmel kísértem a gólyácskák életét tavaly is. Remélem lesz még rá sok alkalmam, hogy ezt megtegyem! :) Nagyon megszerettem a gólyákat, ami Neked és ennek a webkamerának köszönhető! :) Köszönöm! :)

További jó munkát! :)
Évi

(Ja és ha már szóba kerültek: gondolom, hogyha megtudsz valamit a tavalyi picikről - bár már ők is nagyok :) - tudatod velünk, kíváncsi vagyok, merre járnak :))

Névtelen írta...

Szia Karcsi!
Gratulálok én is az első szülinaphoz és köszönet azért a sok munkáért és fáradozásért, amit végzel, s amellyel gazdagabbá teszel bennünket is, gyarapítod élményeinket és tudásunkat a gólyák életéről!
Nagyon örülök a sok látogatónak, egyre több természetszerető ember találja meg ezt az oldalt is, s kapcsolódik be a gólyalesésbe.
Köszönet még egyszer és nagyon várjuk a folytatást!
Cila

Nagy Károly írta...

Kedves Évi és Cila!

Köszönöm!

Természetesen, ha bármit megtudok a tavalyi 4 fiatalról, akkor itt számolok be róla először.

Unknown írta...

Koszonom a gyors valaszt a kerdeseimre....valoban jo lenne tudni,merre jarnak a tavalyi ,,fiokak''...remelem,az iden mar 5 fioka lesz lathato:-)drukkolunk innen Erdelybol is:-)

Jutka írta...

Karcsi, szeretnék csatlakozni a többeikhez, nagyon köszönjük a munkádat - a gólyák nevében is, hiszen jól látszik, hogy egyre többen és többen figyelnek oda rájuk, és ezáltal a többi madárra is. Rengeteg hasznos és érdekes információval leszünk gazdagabbak a bejegyzéseknek, képeknek, animációknak köszönhetően, és ha ezt még tovább tudjuk adni az ismerősöknek, barátoknak is, azzal talán egy picit több esélyt tudunk adni a madaraknak is.
Köszönjük és további sok sikert kívánok! :-)

Erzsi nagyi írta...

Szia Karcsink!
Nem mindig írok be,de mindent elolvasok és csak gratulálni tudok!!!Őszintén,LGT szívvel!!Szuper vagy!!!

Nagy Károly írta...

Kedves Ilonka!

Ha már Erdély, akkor ajánlom figyelmébe Kósa Ferenc blogját. Ő a Kolozsvári egyetem tanára, s a romániai gólyafelmérések koordinátora, s Erdély természeti értékeinek nagy ismerője.
Egyik blogjának elérhetősége: http://kosaferenc.blogspot.com/

Nagy Károly írta...

Jutka! Köszönöm neked, hogy oly sokszor segíted a munkámat a gólyafészek adatbázisban! ;-)

Nagy Károly írta...

Szia Erzsi Nagyi!

Köszönöm, hogy figyelemmel kísérsz! ;-)

Tünde írta...

Sziasztok!
Top 500-as listán 5. a Nagyhalászi Gólyanapló!!!
15:17 ÓRIÁSI KÖZELI KÉPEK!
Mindenért hálás köszönet Karcsinak!

Nagy Károly írta...

Szia Tünde!

Igen, már reggel óta ott tanyázunk. ;-)

Az 5. fiókát meg sem említed? :-)

Zsuzsa írta...

Kedves Karcsi!
Eddig is örömmel figyeltem a Nagyhalászba visszatérő gólyákat, de tavaly óta kamerán is figyelem az eseményeket. A tanítványaimat is "gólyalesre" búzdítom. Sok sikert kívánok a munkádhoz!

Nagy Károly írta...

Kedves Zsuzsa!

Köszönöm!

A tanítványoknak üzenem, hogy ezt nézzék a kereskedelmi csatornák helyett. :-)
Élőben figyelhetik a madarak szaporodását, a fiókák növekedését stb. Akár egy biológia óra is szólhatna róluk. :-)

Akkor ezek szerint Nagyhalászból írsz. Csak nincs véletlenül közöd a volt osztályfőnökömhöz? :-)

Egyébként hamarosan megyek halászba egyeztetni a nyárra tervezett Gólya Roadshow részleteiről, és jó lenne egy lelkes pedagógus kolléga, aki bekapcsolódna a szervezésbe.

Névtelen írta...

Szerbusztok!
Mostmár igazán nagy a tolongás a fészekben.Hát, megvan mind az 5 pici,de most jön a neheze nekik.
Szuper már az 5.-ek vagyunk.csak így tovább.
Lajos

Nagy Károly írta...

Szolgálati közlemény! :-)

Köszönöm Mindenkinek az e-mailen megküldött fotókat, de egyúttal kérem, hogy többet ne küldjenek, mert tele lesz a postafiók!

A szerverünk naponta 30000 képet ment kameránként, ezért van elég rendelkezésre álló képem. ;-)

Sajnos a blog bejegyzéseihez írt kommentek megválaszolása mellett, a képküldős e-mailek megválaszolására már nem lesz időm, ezért elnézést kérek mindenkitől aki ott választ vár.

Természetesen a fontos gólyás kérdésekben, amikor segíteni kell pl. egy gólya mentésében, azokra válaszolok, de azt inkább az MME-s e-mail címemre várom.

A bloghoz tartozó címet csak ritkán mézem meg (nagyhalasz.mme.golyakamera@gmail.com). Például amikor meghirdetek valamilyen nyereményt az első képekért. Legközelebb az első kirepüléskor lesz ilyen. :-)

Köszönöm a megértést!

Zsuzsa írta...

Kedves Karcsi!
Lehet, hogy kollégám a volt osztályfőnököd? Természetesen szívesen részt veszek egy ilyen programban. Hol adhatom meg az elérhetőségeimet a részletek megbeszélésére?
Zsuzsa

Névtelen írta...

Szervusztok Gólyakukkolók!
Szervusz Karcsi!
Egy éve véletlenül kerültem a honlap közelébe, akkor megfertőződtem. Naponta rengetegszer nézem ezeket a fantasztikus, nekünk magyaroknak kultikus madarakat. Köszönöm Karcsi a munkád!!! A honlapot reklámozom mindenhol, remélem én is "fertőzni" tudok.
Nem szeretnék névtelen lenni, de fogalmam sincs, hogy lehet nevet szerezni :Még egyszer köszi, Karcsi!!!!
Ágnes

Névtelen írta...

Kedves Ágnes!

Köszönöm, hogy nyomon követed a gólyák mindennapjait!

A hozzászólásoknál többféle módon is megjelenhet a neved.
Az "Identitás választása" résznél lehet ezekből választani.
1. Mivel ez egy Google Blogger webnapló, ezért elsőként a Gmail e-mail címmel tudod magad felismertetni a renszerrel.
2. Ha nincs Gmail címed, de pl. van LiveJournal, Wordpress, TypePad vagy AIM azonosítód, akkor az OpenID-nél tudod magad felismertetni a fentiek közül azzal a felhasználói azonosítóddal, amelyikkel rendelkezel.
3. Ha az első kettőt nem választod, akkor a Név/URL-cím részt kell választanod. Ilyenkor simán a nevedet vagy az internetes fórumokon gyakran használt "Nick nevet" használhatod.

Nagy Károly írta...

Kedves Zsuzsa!

Akkor nem az vagy, akire elsőnek gondoltam. :-)
A nagyhalászi mostani diri volt az osztályfőnököm. Több, mint 20 éve volt ez. :-)
Az ő lánya és felesége is Zsuzsa, s azt gondoltam, hogy esetleg az első vagy. :-)

Nem baj, ha nem. :-)

"Természetesen szívesen részt veszek egy ilyen programban. Hol adhatom meg az elérhetőségeimet a részletek megbeszélésére?"
Bármelyik honlapon amiket szerkesztek megtalálható valamelyik e-mail címem.
Pl. itt a blogon a jobb oldali részben is.
Na jó az egyiket elárulom: nagy.karoly@mme.hu

Köszönöm a jelentkezésedet!

Nagy Károly írta...

Kedves Ágnes!

Látod, az előző neked szánt válaszomban, nekem is sikerült Névtelenként írni. :-D

Tünde írta...

Kedves Károly!
Persze hogy megemlítem az 5.fiókát,tegnap munkába menet előtt még gyorsan bekukkantottam a fészekbe,pont akkor állítottad "nagyra" a képet,ami annyira lenyűgözött, hogy gyorsan meg akartam osztani másokkal is ezt az élményt!
Ezért sikerült olyan kurtára a bejegyzés./utána rohantam dolgozni/

Ma még nem láttam a kicsiket,az első 4 már elég virgonc,az 5.fióka is remélem nemsokára utoléri a tesókat!

A szülők jobban figyelnek etetéskor,hogy neki is jusson vagy az erősebbek eleszik előle a finom falatokat?

lajos írta...

Szerbusztok!
Jó ez a képbeállítás is.Sajnos a Firefox rögtön leállt.de a Chrome az birja.Néha kell ilyen is.Az engem is érdekel,hogy a kissebbek könnyebben kapnak e ételt vagy "harcolni" kell a nagyokkal?
Lajos

Nagy Károly írta...

Sziasztok!

A dupla kép esetén időnként megállhat, de a böngésző frissítés gombjára kattintva menni fog tovább.

Nagy Károly írta...

Tünde és Lajos!

Ha megfigyelitek, akkor látható, hogy a szülők a kicsik elé öklendezik a táplálékot. Ők meg harcolnak a jó falatokért. Nem nagyon van pátyolgatás.

Ágnes írta...

Kedves Karcsi!
Kedves Gólyakukkolók!
Szóval.... azt hiszem, függő vagyok :-D
Hajrá gólyafiak!!!!!!!!!

Névtelen írta...

Tényleg nagyon szép ez az éjszakai felvétel! Köszönjük!Üdv.mindenkinek!H.

Névtelen írta...

Azt hiszem és is "gólyamániás lettem. Azt tudom, hogy "cica mániás vagyok, és nagyon szeretem őket", de jó egy éve a gólyák is a szivembe zárták magukat.
Folyamatosan figyelem a nagyhalászi gólyacsaládot, és nagyon drukkolók az ötödik kis gólyának, hogy maradjon életben.
Mit lehetne tenni érte ?
Én befogadtam a három cicám mellé még egyet, ételmaradékot gyűjtök a kobor ebeknek, és most itt állok tétlenül az ötödik gólyafiákóval,és nem tudom ,segiteni.....
nagyon rossz érzés...
talán ez az élet rendje és el kell fogadni, még ha fájdalmas is...
Gyöngyi

Nagy Károly írta...

Kedves Gyöngyi!

Nem szeretnénk ilyen módon beleavatkozni az 5. fióka sorsának alakulásába.

Névtelen írta...

Kedves gólyakedvelők! Sajnos a picurt az anyukája megette, a szemem láttára. Remélem nem jól láttam. Ha így van, sajnálom nagyon!!!!!!! Egy gólyavédő

Névtelen írta...

Az hiszem én is ugyanezt láttam.
Fájdalmas, de gondolom minden miértnek megvan az azértja....
Megkönnyeztem....
Gyöngyi