2009. április 26., vasárnap

Fókuszban a lovak és az idegen gólyák támadásai

Mivel a kotlás időszakában viszonylagos nyugalom van a fészkekben, ezért kihasználom még azt a 10 napot, ameddig ez tart Nagyhalászban, s olyan témákról írok, melyekre a fiókák kikelése után úgysem lenne időm.

Elsőként arról, hogy érdekes módon az MME által jelenleg működtetett két gólyakamerát akár ló-kamerának is nevezhetnénk. :-)

Érdekes módon nem a hortobágyi gólyakamera képein láthatunk lovakat. Igaz ott, a kamera látószöge miatt maximum szárnyas lovak (Pegazus) tűnhetnének fel a fészek körül. :-)

Tény, hogy Nagyhalászban és Zalaistvándon is rendszeresen láthatóak lovak a háttérben.

Nagyhalászban már tavaly is megemlékeztünk arról, hogy a második szomszédban lévő gazdasági udvaron egy ló tűnik fel a kamera képein. A gólyákról több alkalommal készítettem fotókat a templomtoronyból, s ezeken a fotókon is láthattuk. Az idén annyi változott, hogy már két ló szaladgál az udvaron, s nap, mint nap láthatjuk őket. :-)

Az egyik fiatal gólya és a ló, még 2008 júliusában.

Zalaistvándon az idei évben tűnt fel egy ló a szemben lévő kert mögötti réten, ahol időnként legelészik, s újabban futószáron futtatják.

A háttérben a gyakran látott lovat futószáron futtatták.
Zalaistvánd, 2009. április 25. 08:12

A jobb felső sarokban a híressé vált lovak láthatóak.
Nagyhalász, 2009. április 22. 16:11


A gólyákra terelve a szót, szombaton két webkamerás fészekben is sikerült megfigyelni egy olyan jelenetet, ami gyakran megesik a gólyafészkek környékén, de csak ritkán sikerül megörökíteni. Ez pedig az idegen gólyák támadása, melyet a fészek lakói heves riasztó mozdulatokkal próbálnak elijeszteni (szárnyaikat is hevesen emelgetik).

Ezeket a támadásokat olyan gólyák intézik, akiknek éppen nincs fészkük és párjuk, de legtöbbször olyan fiatalok, amelyek korábban még ún. kajtár gólyacsapatban töltötték napjaikat, de már próbálgatják az erejüket, s fészket szeretnének szerezni maguknak. Ezek a támadások a legtöbbször ki is merülnek annyiban, hogy tesznek pár kört a kiszemelt fészek fölött, de néha véres verekedésbe torkollanak, mint ahogy pl. az idén márciusban a németországi Bornheimben történt. Szerencsére Darányban és Nagyhalászban csak látszat támadások történtek.

Darányban 11:18-kor egy idegen gólya zavarta meg a fészek gazdáinak nyugalmát. A kép jobb felső részében látható az elrepülő támadó.
Gratulálok Lipcsinek, aki a Grafomán Gólyelesők fórumára töltötte fel a képet, hogy sikerült elkapnia ezt a különleges pillanatot!
2009. április 25. 11:18

Nagyhalászban 11 perccel később történhetett egy támadás, mert jól látszik, hogy az izgatott Halász és Harmat a riasztó mozdulataik közben felfelé tekintenek.
Mellékesen megjegyzem, hogy eközben a háttérben a kiskertet éppen az egyik lóval szántják fel. :-)
2009. április 25. 11:29

23 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szerbusztok!
Megint szenzációs képek és remek tájékoztató.Már vártam a beharangozó után.Remek a "miniblog" is.
Nagyon köszönjük
Lajos

Nagy Károly írta...

Kedves Lajos!

Akkor ezek szerint nem feleslegesen írogatom a "miniblogot". :-)

Köszönöm a visszajelzést!

Herb írta...

Nagyon élvezeem a látványt és az írásokat.

Nekem feltűnt egy hvcs („helyivagábycsávó”), aki a középső réten egy piros Ladával(?) parádézott.
Kérem, aki el tudja érni az illetőt, billentse hátsón a nevemben.
Üzenném neki: ez a feltűnősködés már évtizedekkel ezelőtt is visszataszító volt.

A gólyákon kívül a lovak is érdekelnek, de inkább a madarak.
Itt Diósgyőrben rengeteg madár van, s pár éve a hatalmass nyárfákat jelentősen megcsonkították, elcsúfították, a napokban hallottam egy harkály-szerű madár okozta hangot, nagyon sok a fecske, a rigó, a veréb.

De most a gólyákat szeretem nagyon. ;)

Nagy Károly írta...

Kedves Herb Atea!

A piros Ladás a saját udvarán azt csinál amit akar, ráadásul még csak nem is hvcs, hanem az, aki a tavalyi évben Csucsort (az egyik fiókát) hallal etette és gyámolította, amikor az udvarukon töltött egy hetet, mert nem tudott visszarepülni a fészekbe.

Szóval ne ítélj, hogy ne ítéltess! :-)

Élményekben gazdag gólyafigyelést kívánok! ;-)

Herb írta...

Bocsánatot kérek ez úton, és igyeekszem nem ítélni.

Nagy Károly írta...

Kedves Herb Atea!

Nem gond, néha belefut az ember ilyenekbe, ha nem rendelkezik elég információval. ;-)

Herb írta...

A problémám abból keletkezett, hogy nem tudtam: az az üres terület egy UDVAR és nem köztér.
Még egyszer bocs' az érintettektől.

Vercsi írta...

Szia Károly!
Rendszeres látogatói vagyunk az oldalnak 5 éves kislányommal.Sajnos a nagyvárosi élet ártalmai közé tartozik hogy gólyát csak ritkán látunk mostanában.Bár ilyen közelről vidéken sem szemlélhetnénk őket gólyakamera nélkül.További jó munkát és hajrá blog:)
Vercsi és Bella

Tünde írta...

Szia Karcsi!
Vasárnap bicajtúra alkalmával Marcal partján is végighaladtunk./Kisalföld-Győr/Többek között láttunk egy pár fehér kócsagot,halász sast,sok kis énekesmadarat na és persze fehér gólyákat.Gyirmóton a főutcán 5fészek lakott és mindegyikben kotlottak.Kuka voltam mert jegyzetet nem vittem magammal.


"miniblogot" is mindíg elolvasom,nagyon jó!Ezen az oldalon nincs semmi felesleges dolog,minden érdekes és kiváló!

Nagy Károly írta...

Kedves Vercsi és Bella!

Köszönöm, hogy nyomon követitek gólyáink napjait és a blogot is.

Hajrá gólyafigyelők! ;-)

Nagy Károly írta...

Kedves Tünde!

Bizony jegyzetfüzet és fényképezőgép nélkül nem szabad elindulni. ;-)

Örülök, hogy a "miniblog" sem haszontalan. :-)

Árpádné írta...

Én az unokámmal figyelem a gólyákat, húsvétkor itthon voltak /Salzburgban lakik/, akkor mutattam meg neki, azóta ő is rendszeres "figyelője" a gólyáknak, hazaér az iskolából és rögtön leellenőrzi őket!
Az első tojásról küldtünk fotót, sajnos nem mi nyertük a DVD-t!
Izgatottan várjuk a kikelést!
Köszönjük, hogy részesei lehetünk ennek a csodának, sok sikert kívánunk Önnek!:)Helén és Lacika

Nagy Károly írta...

Kedves Helén és Lacika!

Az igazi izgalmak még csak most jönnek!

Kellemes gólyaleső élményeket kívánok!

Névtelen írta...

Állandóan figyelemmel kisérjük a gólyákat,időnként kutyusokat is látunk a lovak is szépek de ez most gólyákról szól.Pesten a körengetegben ez igazi élmény.Köszönjük a tályékoztatást.Sok sikert.

Nagy Károly írta...

Kedves Névtelen!

Egyik célunk pont az volt, hogy a "kőrengetegben" élőkhöz is közelebb hozzunk egy csipetnyi természetet. ;-)

Névtelen írta...

Szerbusztok!
Ez a képfelbontás fantasztikus!
Szinte benne ülünk a fészekbe.
Nagyon köszönjük.
Lajos

Tünde írta...

Sziasztok!
Gondolom mindenki nagyon izgatott és nagy kíváncsisággal kattint az élő képre,mikor láthatjuk meg az elsőnek kikelő kis buksit.

Mikor szavazhatunk a kikelő kisgólyák nevére?

Névtelen írta...

Szerbusztok!
12.42-kor mintha egy darab tojáshélyat tett volna ki a tojások közül!A következő képen mintha az eggyik tojáson hiányozna az a darabka!Vagy csak már beképzelem?
Lajos

Névtelen írta...

Gólyánk nagyon izgatott sűrün feláll
de a tojásokat nem forgatja mint máskor!Tojássok szélén látható az a fehér darab,talán tojáshély?
Lajos

Nagy Károly írta...

Látom páran már várjátok az első fióka kikelését! :-)

Este majd írok a blogba egy ezzel kapcsolatos bejegyzést.

Névadást csak később tervezünk, ha már erősebbek a fiókák. De ez még változhat.

Névtelen írta...

Nem tudok elmenni a kép elöl.3-5 percenként fel áll a gólyánk és ekkor a költő rész szélén tisztán látható egy tojáshély darab.HHolnapra kibúlyik.Neki drukkolok.
Lajos

Névtelen írta...

Nagyon jó a kamera, nem maradhatna így?

Névtelen írta...

Csalika.Folyamatosan kővettem a gólyák életét,már tavaly is néztem őket.Nekem nagyon tetszik,és jónak tartom.Igy jelen lehetek,ahogy meg érkeztek a kicsik.Kőszőnőm hogy ilyent is láthat az ember.Jővőre is szeretném nézni a gólyákat.Angyalka.