2008. július 7., hétfő

8 hetesek lettek – Vajon mikor teszik meg az első köröket?

Harmat és Halász fiókái már a szárnyaikat próbálgatják, s az elmúlt napokban egyre magasabbra emelkedtek a fészek fölött.

A fiatalok hamarosan megteszik az első próba köröket a fészek közelében, ahogy az ország számos táján több ezer gólyafióka elhagyja fészkét a következő napokban, hetekben. Ilyenkor önkéntes felmérőink járják az országot, s megszámolják, hogy az egyes fészkekben hány fióka nevelkedett fel.

Gyorsan eltelt ez a két hónap és sok-sok ember kísérte figyelemmel a négy nagyhalászi kisgólya mindennapjait. Eddig közel 200 ezer látogatójuk volt a webkamerának köszönhetően. Sokan nap, mint nap figyeltük őket, s egy-egy nagyobb felhőszakadás idején aggódva néztük, hogy nem történik-e valami bajuk, máskor azért drukkoltunk, hogy bírják a nagy hőséget a déli órákban. Napról napra egyre nagyobbakat ugranak a fészekben, s erősödő szárnyaikkal olyan magasra röppennek, hogy a közeli kameraképen csak a lábujjaik láthatóak.

Biztos, hogy néhány napon belül megteszik az első köröket a fészek körül, azután hamarosan végleg elhagyják majd otthonukat. A kérdés már csak az, hogy ez mikor következik be?

Az alábbiakban néhány rövidke animációval mutatom be az elmúlt napok történéseit. :-)

A tojások és a fiókák első három hete - 5 képbe sűrítve
(2008. május 05. és május 31. között)

A fiókák növekedésének második szakasza - 5 képbe sűrítve
(2008. június 07. és július 04. között)

Június 28-án még nem ugrottak túlságosan magasra, de már ekkor is rendszeresen gyakoroltak.

A szárnypróbálgatáshoz kell az energia. :-)

Egy nappal később már jóval magasabbra tudtak emelkedni.
(2008. június 29.)

Etetés este kilenc után, amikor már "szellemképes" a közvetítés a kevés fény miatt. De így igazán szép pillanatokat lehet elkapni. :-)

Reggeli eső utáni pillanatok, szárítkozással.
(2008. július 01.)

Egyre több időt töltöttek gyakorlatozással.
(2008. július 01.)

Vajon merről érkezik az elemózsia?
(2008. július 03.)

Nincs elrejtve valami finomság a csőrödben?
(2008. július 03.)

Végre megérkezett az ételszállító! :-)
(2008. július 03.)
Kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető!

Szellemgólyák?
(2008. július 03.)
Kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető!

Július 4-én már majdnem kirepültek a közeli képből.

Este és éjszaka négyen ácsorognak a fészekben, a szülők ilyenkor a közeli lámpaoszlopokon pihennek.
(2008. július 05.)

Július 6-án már csak a lábaik látszottak a nagyobb szökkenések alkalmával.

Mivel egyre magasabbra emelkednek, ezért időnként már nem a közeli kameraképet "sugározzuk", hanem a nagylátószögűt, melyen látható lesz az is, ha a közeli ház kéményén landolnának.
(2008. július 07.)

Mintha egy autós moziban ülnének, az éjszakai viharban, villámlás közepette.
(2008. július 07.)

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia KArcsi! De jó volt igy visszanézni őket! És milyen hamar eltelt ez a röpke3 hónap, és lassan elindulnak a nagy útra! Úgy itttatanám őket! De most rettenetesen ázottak, ázott a fészek is, remélem hamarosan felszáradnak! Köszönjük az animációkat, és nagyon klassz a blogod:) Kata.

klari4 írta...

Kedves Karcsi!Ismét köszönet az összefoglalóért,bizony én is nagyon izgultam,alig vártam,hogy elmenjen a család és megnézzem őket a cudar éjszaka után,de hál istennek jol átvészelték,szépen rendezgetik a tollukat,nagyon várom máér én is az első igazi repülést.Nagyon kösz mégegyszer:)Klári

Névtelen írta...

nagyon jó összefoglaló :) mindig szívesen nézem ezeket a kigyűjtött s blogba rakott képeket, de ez különösen pazar volt, felölelvén a fiatal gólyák eddigi életét...

Névtelen írta...

Sziasztok!
Én is megszállott gólya kamera kukkoló lettem Nagyon tetszik ez az egész. Én is várom már az igazi repülést. Az lenne a kérdésem, hogyha kirepültek a fészekből utánna ők még visszatérnek ide? vagy akkor én mit fogok kukkolni?
Köszi
Puszi mindenkinek

Évi írta...

Én is csatlakoznék a többiekhez: köszönöm szépen az összefoglalót! :) Annyira furcsa, hogy nemsokára nem lesz mit nézni, nem lesznek a "kis" gólyák már...

Nagy Károly írta...

Egy-két hétig még vissza fognak járni a fészekbe. Főként az éhség miatt, mert a potyázás mégiscsak egyszerűbb módja a táplálékszerzésnek, mint a vadászat. :-)
No meg persze meg kell azt is tanulni, nem megy csak úgy egyik napról a másikra.

Siklósi bácsi írta...

Hol vannak mostanában éjjel a szülők?

Nagy Károly írta...

Kedves Siklósi bácsi!

A közeli lámpaoszlopokon pihennek, hogy ne foglalják a helyet a fészekben. Hatan is elférnének éppen, de nem lenne olyan komfortos a "kicsiknek". :-)

Unknown írta...

Kedves Károly!

Nagyon szépen alakulnak a dolgok, nagyon kedvesek a gólyáid és már egyre forróbb a helyzet, most is próbálgatja a szárnyát a legbátrabb. Küldök egy mai képet róla:
http://kirusz.uw.hu/kepek/szarnyproba.jpg

Üdv
Tibor

Nagy Károly írta...

Kedves Tibor!

Köszönöm a linket!

Tegnap reggel megtette az első kört Csucsor. ;-)
Hamarosan írok is erről egy bejegyzést!

Üdv,
Karcsi