2008. július 21., hétfő

3+1, avagy Csucsor a szanatóriumban

Közel másfél napja 3+1 fiatal gólyát láthatunk a webkamera képein. Hárman még rendszeresen feltűnnek a fészekben, de Csucsor vasárnap este már nem otthon éjszakázott.

Az elmúlt másfél nap rövid történetét mesélem el az alábbiakban, melynek főszereplője a legidősebb fióka.

Több mint egy hete Csucsor volt az első, aki körberepülte a fészket, s utána követték a többiek is. Az elmúlt hét már annak jegyében telt, hogy rövidebb-hosszabb ideig távol voltak.

Előre is elnézést kérek, hogy tegeződve említem a történet emberi szereplőinek többségét! Ez azért van, mert gyerekkorom legnagyobb részét Nagyhalászban töltöttem, s az ismeretség még onnan datálódik. :-)

Vasárnap este 7 körül hívott Orosz Karcsi, Nagyhalász polgármestere, hogy az egyik fiatal gólya a szomszédos ház udvarában landolt, s nem tud onnan elrepülni. Ekkor aggódva ültünk autóba Görögh Zoli kollégámmal, s reménykedtünk, hogy nem tört se lába, se szárnya a fiókának.

Miután megérkeztünk, hamar kiderült, hogy Csucsorka landolt a kamerakép bal oldalán megfigyelhető ház udvarán (gyűrűjéről könnyen azonosítottuk). Az udvaron, melyen az a szép zöld gyep látható. A házigazdák - a Tamasovszki család - már vártak bennünket, hiszen ők is aggódtak a nem várt vendégük miatt. Közel két órán keresztül figyeltük Csucsor mozgását és viselkedését, s megvizsgáltuk, hogy nincs-e csonttörése vagy egyéb látható sérülése. Szerencsére nem volt sérülése, s a fáradtságon és az érthető megilletődöttségen kívül nem látszott rajta más probléma. (Egy órával korábban a helyi állatorvos is megnézte, s ő is erre a következtetésre jutott.)

A végén úgy döntöttünk, hogy egyelőre nem visszük el Górés tanyára (madármentő- és repatriáló állomás a Hortobágyon), hátha reggelre összeszedi magát, s annak függvényében döntünk. Ha jobban lesz, akkor még csatlakozhat családjához.

Este a városban arra járók csodálkozva nézték, hogy Tamasovszki Antiéknak milyen furcsa „háziállatuk” lett. Örömmel tapasztaltuk, hogy a Nagyhalásziak kedvelik gólyáikat és szívükön viselik a sorsukat!

Csucsor vasárnap este, még bágyadtan és fáradtan

Éjszakára egy biztonságot adó fészerbe helyeztük a fáradt vendéget, ahol nyugodtan pihenhetett.

Hétfőn reggel kiengedtük az udvarra, ahol azonnal sétába kezdett, de esze ágában sem volt vissza repülni a fészekbe. Biztosan éhes lehetett már, ezért élelembeszerző körútra indultunk, s a Polgármesteri Hivatalban megvitattuk a lehetőségeket. Ezután Bor Mihály horgásztavához (Malom-tó) mentünk, ahol a tulajdonos apró halakat fogott neki, s egészen addig látja el majd ezt a feladatot, ameddig Csucsor igényli az ellátást.

A kishalakat örömmel elfogadta, igaz az egyiket közelebb dobtuk a macskához, amit az meg is kaparintott. Gyanítom, hogy pár nap múlva, amikor már ügyesebb lesz a gólya, ezt a mutatványt nem meri majd megkockáztatni a cicus. :-)
(A későbbiekben erre nem is lesz lehetősége, mert a gólya egy lavor vízből halássza majd ki a halakat, amit a macska nemigen fog megtenni.)

Örülhetünk, hogy Csucsor ilyen vendégszerető családhoz tévedt be, egy hatalmas zöld gyepen sétálgatva pihenheti ki magát, s mint egy szanatóriumban vagy wellness szállodában (all inclusive ellátással) erősödhet meg!

Reméljük, hogy gólyánk néhány nap alatt megerősödik, s csatlakozik a testvéreihez, Csenkeszhez, Csalánhoz és Cseresznyéhez!

Animációk

A webkamera képein is látható, ahogy Csucsor az udvaron sétálgat.

Reggeli séta I.

Reggeli séta II.

Az első hal lenyelése gyorsan ment.

A másodikkal már tovább játszadozott, ...

... de végül az is lecsúszott.

Fotók

Ilyen szép zöld udvaron tölti az idejét.
Kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető! (800*600 pixel)

Görögh Zoli megfigyelés alatt tartotta. :-)
Kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető! (800*600 pixel)

Kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető! (800*600 pixel)

Kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető! (800*600 pixel)

A ló ismét képbe került. Jól megnézték egymást. :-)
Kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető! (800*800 pixel)

A friss halat szívesen fogyasztotta. :-)
Kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető! (kivágott képrészlet, 600*600 pixel)

Csucsor, a fészek és a testvérei
Kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető! (600*800 pixel)

A macska, amelyik megszerezte az egyik halat.
Kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető! (800*600 pixel)

Kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető! (800*600 pixel)

Kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető! (1100*1100 pixel)

19 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon jó a beszámoló, részletes, mindenre kiterjed, és azt hiszem most már megnyugodhatunk.
Köszönjük Karcsi neked és a befogadó házigazdáknak is. Az gólyalesők imába foglalják a nevüket, és hálájuk elől nem győznek majd menekülni.
Mielőbbi gyógyulást Csucsorkának!
(pusi)

Judy írta...

Kedves Karcsi!
Fantasztikus képek, remek összeálítás, és nagyon hálás köszönet Neked és Zolinak, a háziaknak, a halat adó úriembernek és mindenkinek hálás köszönet aki segít ennek a gyönyörűséges, vastagnyagú, bámulatos Csucsorkának. :-)

Névtelen írta...

Karcsi!
Hálás köszönet a megnyugtató és részletes beszámolóért, a szemléletes és csodás animációkért és képekért. Köszönet és szivélyes üdvözlet a nagyhalásziaknak a szerető gondoskodásért. A nevelőszülők fantasztikus emberek, de kicsit irigylem is őket, hogy a családjukba fogadhatták Csucsorkát.
Csucsorkának mielőbbi megerősödést, és testvéreivel együtt nagyon sok szerencsét kívánok.
(Lia)

Névtelen írta...

Nagyon megnyugtató, hogy vannak olyan emberek akik így állnak a gólyákhoz!Köszönjük szépen!
Karcsi !Neked is köszönjük a beszámolót, igen tartalmas szép bejegyzés!Reméljük Csucsorka hamar szárnya kap ilyen remek gondoskodás mellett , és el tud repülni Afrikában !

Névtelen írta...

köszönjük a részletes beszámolót :) tegnap egész nap azt nézegettem, hogy mit akar az a két ember attól a kis gólyától a nagy kertben!!! ;) De akkor ezexerint segíteni :)))))
Jobbulást és pihit Csucsorkának!

Ilyenkor a szülők már nem jönnek vissza?

(Chili)

Névtelen írta...

Most mintha többen is abban a kertben sétálgatnának :)
Chili

Névtelen írta...

most határozottan 5 gólyát látok a kertben :) egy álló és 4 mozgó fekete-fehér pöttyhalmaz :)

Névtelen írta...

Sziasztok!
Minden nap megnézem a gólyagyerekeket, annyira a szívemhez nőttek már... Sajnálni fogom, ha végleg elrepülnek. Nagyon irigylem a családot, akikhez "beköltözött" Csucsi, én biztosan egész nap a közelében lennék és gyönyörködnék benne :)
Kérdés: nem lehetne naponta írni róluk (legalább pár sort) a webnaplóban? Szívesen olvasnék arról hogy vannak a "gyerekek".
Üdv.
K.Zs.

Nagy Károly írta...

Kedves K.Zs.!

Sajnos nemigen van időm naponta írni a blogot, pár sorban, képek nélkül pedig szerintem nem lenne sok értelme.
Nézni kell a kameraképet, vagy a Grafomán Gólyalesők fórumában olvasni a történéseket. ;-)

Névtelen írta...

Kedves Karcsi,
köszönöm a gyors választ, bár szerintem nemigen kellenének képek, hiszen a kamerával egész nap látjuk őket :)
Úgy látom időközben az egész család beköltözött a kertbe, biztosan jól érzik ott magukat.
üdv.
K.Zs.

Unknown írta...

Most is ott téblábolnak mind a négyen a kertben, még a közelükben fűnyíróval zajongó házigazda sem zavarja őket:)

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!
Számomra nagy élményt jelent, hogy betekinthetek egy gólyacsalád életébe és ezért sok-sok köszönet aki ezt lehetővé tette. Még mindig három gólya száll vissza a fészekbe, ezért érdeklődnék, hogy Csucsor mikor tud repülni és mi a baja szegénykének, mert a kertben biztos jól érzi magát. Nagyon aranyos a négy gólyácska ahogy a kertben éldegélnek.

Névtelen írta...

Help!!!!

Tiszelt Adminisztrátor, regisztráltam a forumba, szerintém, ha az elbírálás gyorsabban menne. Fontos tudatni valóm lenne.

Marcsi66

Névtelen írta...

Tami!

Ha olvasol.... nem káprázott a szemed valóban 6 gólya volt a fészekben, van képem is csak még a regisztrációm elbírálás alatt van, ha elküldhetném a képet és feltennéd.....

Marcsi66

Névtelen írta...

Szia Marcsi!
Komolyan hatan voltak?
Ha olvasol, küldd el a képet a tamara.d@freemail.hu-ra! Előre is köszönöm!

Nagy Károly írta...

Kedves Marcsi!

A fórumot nem én üzemeletem, s a regisztrációkat jóváhagyó GG éppen a Hortobágyon van, ezért most biztosan nem fogja jóváhagyni a jelentkezést.

Várjuk a bizonyító képet a 6 gólyás fészekről! ;-)
Ha megírod, hogy pontosan mikor volt, akkor én is ki tudom szerdni a képeket a szerver archívumából.

Köszi!
Karcsi

Névtelen írta...

Sziasztok!

Tami, kép elküldve!
Karcsi, időpont 11:40:44

Marcsi

Nagy Károly írta...

Köszönjük Marcsi!

Megnéztem az archívumban, hogy mi is történt. Kiderült, hogy idegen fiatalok látogatták meg a fészket, s találtam olyan képet is, melyen egyszerre 10 gólya látható. 6 a fészekben, 2 a levegőben a fészek mellett, 1 a kéményen, 1 pedig az udvaron, aki valószínűleg Csucsor lehetett.
Este a blogban látható lesz a kép, de a fórumban máris ott van. :-)

Névtelen írta...

Szia Karcsi!

Kicsit bánatos vagyok, lementettem anno a képet és azt kerestem hová tette, nem figyeltem az azt követő pillanatokat. Olyan jó lett volna Csucsort látni a fészekben. Hát akkor az én részemről is vaklárma történt. Május közepe óta figyelem Nagyhalászt -t (Tatabányától) Drukkolok a családegyesítésért.
Remélem admin hamar dönt a sorsomról.

Marcsi