2012. március 20., kedd

Várakozás és egy tavalyi történet Halászék júliusi építkezéséről

Várakozunk, s a látogatók többsége (62%) eddig arra tippelt, hogy március 23-25. között megérkezik a fészek gazdája. Nem csodálkozom, hogy kevesebben várják későbbre, hiszen egyrészt erre az előző évek alapján nagy esélyt látnak (az elmúlt négy évben 2 alkalommal 23-án, 2 alkalommal pedig 26-án érkezett meg), másrészt érzelmi alapon is sokan a korábbi érkezést szeretnék látni (a múlt alapján a 26-28. közötti érkezés ugyanúgy esélyes lehetne). Az érkezés napja persze nem ezen fog múlni, de aki még nem tippelt, azt bíztatom erre! :-)

A tippek jelenlegi megoszlása (2012.03.20.)


Halászék júliusi építkezése

Ez még egy tavalyi történet, aminek közlését az előző bejegyzés vége felé megígértem:
„Remélem, hogy hamarosan már Halász megérkezéséről írhatok! 
Előtte még lesz egy rövid, de érdekes visszatekintés Halászék fészkével kapcsolatban.”

2011. július elején, egyik napról a másikra, Halászék hirtelen építkezésbe kezdtek. Néhány nap alatt jelentős mennyiségű ágat hordtak össze egy fészeképítésre kevésbé alkalmas oszlopon.

Hol van ez az oszlop? – Nem túl messze, mintegy 35 méterre a kamerás fészektől, s 5 méterre a templom keleti végétől.

Közelebb látható az új fészek kezdeménye, távolabb pedig az igazi fészek.

Miért építenek júliusban fészket? – Ezt csak ők tudnák megmondani. A nyár folyamán országszerte találkozhatunk fészeképítő gólyákkal, de azok általában a „játszófészket” építő fiatal (3 év körüli) gólyák, melyek a rutintalanság miatt elég lassan dolgoznak, s általában nem is fejezik be abban az évben „remekművűket”. Vannak olyan oszlopok, melyeket valamiért nagyon kedvelnek, s ezért ott éveken át építkezésbe kezdenek, de soha nem fejezik be, mint például Zalaistvándon a Petőfi utcában (haranglábbal szemben). Néhol a költésre használt fészek közvetlen közelében lévő oszlopra építkeznek, s a pár és kirepülő fiókái gyakran pihenésre használják ezeket. Extrém esetben, mint Timáron, a Szabadság utca 14. számnál, ez az oszlop és fészek 5 méteren belül található. Így a szülők kényelmesebben pihenhetnek fiókáik közelében, amikor azok már túl nagyok ahhoz, hogy együtt éjszakázzon az egész család a költésre használt fészekben. Az említett timári kettős fészkek már több mint 10 éve létezik, s az öregek a pihenőfészket gyakran a nyár folyamán is renoválják, mint az a lenti képen is látható.

Nyári renoválás – Timár, a Szabadság utca 14., 2010.06.28.
Itt aztán tényleg közel a családi ház és a nyaraló – Timár, a Szabadság utca 14., 2010.06.28.

Mivel Halászt még véletlenül sem nevezhetjük fiatal kezdőnek, így ez esetben nem „játszófészek” építéséről lehet szó, talán inkább a timárihoz hasonló, pihenésre használatos fészek építkezésébe kezdhettek. Persze akár az is állhat a háttérben, hogy ilyenkor a költésre használt fészek helyett egy újabbat szeretnének, mert annak állapotával kapcsolatban merülnek fel bennük kételyek (olyanok, melyeket mi emberek észre sem veszünk), s a következő évekre készülve elkezdik az új lakás építését. Sőt, akár arról is szólhat a történet, hogy a közelben lévő üres „telkeket”, melyekre fészket lehet építeni, kisajátítják maguknak, hogy a közelükben ólálkodó más párok elől elhappolják a lehetőséget. (Amint azt sokat tudjátok, az elmúlt években rendszeressé vált a fészket támadó gólyák jelenléte, s ők esetleg szemet vethettek volna erre az oszlopra. Mellesleg a fent említett timári fészeknél is rendszeresek a támadások.)

Sajnos ez az oszlop nem ideális fészek építésére, amint azt a lenti fotókon is látni lehet, mert egy nagy hőt termelő reflektor van rajta, ami a templom egyik megvilágítója, így tüzet okozhat. Emiatt aztán ezt a fészket ebben a formában nem építhetik ott tovább. Hogy mi lesz a sorsa? Egyelőre el kell távolítani, s majd hamarosan eldől, hogy továbbra is építkezni akar-e ott a Halász család vagy csak egy nyári szeszély volt mindez.

Az egyik fiatal és a torony kakasa – 2011.07.15.
A fiatal előtt jól látszik a reflektor – 2011.07.15.
Az egyik szülő a „nyaralóban” – 2011.07.15.
Érkezik a párom – 2011.07.15.
Kelepeljünk – 2011.07.15.
Szinkronban – 2011.07.15.
Öreg gólyák, öreg kakassal – 2011.07.15.
Szép sárga ez a kakas – 2011.07.15.
A szülők a nyaralóban, a gyerekek otthon pihennek – 2011.07.15.

125 megjegyzés:

panka írta...

Érdekes ez a dupla fészek Nagyhalászba. Pedig láttunk már ilyen játszó fészket máshol.

Wildcat írta...

A "játszó fészek" elnevezés szerintem eleve hibás, hiszen arra utal, hogy a gólyák csupán játékból építenék. Pedig nem. Ahogy Karcsi is leírta a cikkben, arra kell, hogy a szülők is tudjanak pihenni valahol, ha már a fiókák nagyra nőttek, és próbálgatják a szárnyaikat. Csakhogy ezek nem annyira biztonságosak. Tavaly Virág épített Röszkén ilyen fészket nagyon veszélyes helyen. Lehetett aggódni érte. :(

Nagy Károly írta...

Nem teljesen jó felé kapisgálsz, mert a "játszófészek" nem az amit Nagyhalászban és Röszkén építettek az öreg madarak. A "játszófészek" elvileg a fiatal, kezdő, ügyetlen gólyák által elkezdett, s gyakran félbehagyott fészkek megnevezésére használt kifejezés. S arra még utal is a jásztó szó, bár annyira nekem sem tűnik frappánsnak.

Névtelen írta...

Jó lett ez a poszt és micsoda fotók!:)

Köszönjük.

yokas

valcsi írta...

Karcsi! Nagyon tetszett! A fotók gyönyörűek! Nem tudtam, hogy készítenek "játszófészket".
Megint tanultam valamit. Köszönöm!
Valcsi

KMagdi írta...

Sziasztok! Nekem a játszó szó aranyos, olyan gyerekesen felnőttes, pl. ha a munkahelyemen a fiúk nem öltönyben jönnek, mert nincs éppen tárgyalásuk vagy valami, akkor mondjuk, hogy játszóruhában jöttek :-)

Névtelen írta...

Karcsi !
Nem könnyű hivatás ez ! De megszállottak nélkül mi lenne a világgal ! ? :) Gyerekkorom kedves madara, akiknek a harcát a létért gyerekkorom óta követem ! Sok örömet mindenkinek, Neked meg kitartást ! ... és írj ... ! ok ? :)

Wildcat írta...

Értem. Karcsi, köszönöm a választ. További jó munkát, fotózást és blogolást kívánok! :)

Névtelen írta...

hurrá hurrá, most érkezett Halász :-))))

Kata írta...

19,17 Halász a fészekben van! :)

Zsóka írta...

Igeeeen!!!!!!!
Gólya van a fészekben!
:)

KMagdi írta...

Nem látom. Hova ment a sötétben?

Kata írta...

Lehet, hogy csak egy másik gólya pihent meg?

KMagdi írta...

Itt van! Ő lesz az, Halász! Rendezkedik. Nagyon szép madár.

KMagdi írta...

Itt van! Ő lesz az, Halász! Rendezkedik. Nagyon szép madár.

Kata írta...

:))) Tényleg itt van!
Hurrá!

Névtelen írta...

Megjött végre ! Vártuk ám már nagyon ! :)

Kata írta...

Most is ott pihenget a fészkében. :)

klari4 írta...

Karcsi köszönöm a szuper fotókat.De jó lenne már személyesen is látni őket! Menni mindenből kimaradunk,persze mennyi minent tanulhattunk és tanulhatunk a kameráknak és aTi munkátoknak köszönhetően.
Én egyébként azt mondom inkább Hajnal aki ma itt volt(van).majd kiderül,remélhetőleg minél előbb!

KMagdi írta...

Mégsem ő volt? Napok óta nem látom. Vagy csak akkor nézem, mikor pont nincs ott?

Névtelen írta...

Valószínű nem Halász volt, aki megpihent a fészekben. Nagyon, nagyon várjuk Halászt és Hajnalt.

Névtelen írta...

iffheradRemélem most Halász ül a fészekben,de hol van Hajnal,már neki is itt kellene lenni,a többi fészkekben már párban vannak.Kicsit ideges vagyok.

Kata írta...

Egy biztos ezekben a pillanatokban ismét gólya van a fészekben. Vajon ki ő?
Halász?

Névtelen írta...

Nagyon aggódom,se Halász,se Hajnal.Mi történhetett velük?Ilyen soká még sosem jöttek,Azért reménykedem ha késve is,de megjönnek.

Névtelen írta...

Halász már hazaérkezett volna, talán Hajnal volt az, aki többször ott várta a fészekben?

Kata írta...

Szerintem ben Hajnal lehetett, mert neki jellegzetes a csőre.

Kata írta...

ben=nem

Névtelen írta...

Sziasztok ! tartok tőle, hogy az idén üresen marad a gólyafészek ! :( Vagy idegen gólyák költöznek be ! Azért figyelgessétek szorgalmasan , hátha mégis feltűnnek ... ! Szép napot Mindenkinek !

Névtelen írta...

Szerintem is üres marad a fészek,valami történhetett Halásszal,és Hajnal volt az aki egy ideig ült a fészekben,várta Halászt.Nagyon szomoruak leszünk,de ugy néz ki üres marad a fészek,halvány remény azért még marad.

Kata írta...

Nem hiszem, hogy Hajnal lett volna. Hajnal csőre jellegzetesen görbe.

Névtelen írta...

Nem vettem észre,pedig tavaly is naponta néztem a kamerát, hogy Hajnal csőre jellegzetesen görbe lenne.

Zsóka írta...

Mi történhetett??????Már itt kéne lennie...
Karcsi,nem tudsz valami biztatót mondani nekünk?
Már úgy nézek be ide napok óta,hogy összeszorul a gyomrom.

Névtelen írta...

Lehet új fészket választott? Elcserélte a "lakást"?
No de Halászné is le van maradva.

Névtelen írta...

Szerintünk Halász elpusztult, és akit láttunk pár napig, az a tojó volt.Ő pedig elment férjet keresni magának.

Zsóka írta...

Valószínűleg ez történt.
Az én napjaimból nagyon fognak hiányozni....:-(((
Azért még hátha....

Névtelen írta...

Valaki esetleg meg tudná mondani hány éves lehetett/lehet/Halász?Már nem volt fiatal azt tudjuk.Nagyon ,nagyon el vagyok keseredve.Már csak egy ici picit bizok abban,hogy megjön.

Angyalka írta...

Szép napot kívánok.Szeretném kérdezni,mert olvastam ,hogy már meg jöttek a gólyák.igaz.mert én még nem láttam őket.Köszönöm:Angyalka

Névtelen írta...

gólya a fészekben!!!

Névtelen írta...

Gólya van a nagyhalászi fészekben, nagyon otthonosan mozog, már kelepelt is, jár ide-oda, boldog vagyok, lehet, hogy mégis visszaérkezett Halász. Már nagyon vártunk rá.

Névtelen írta...

Mindig lemaradok,most üres a fészek.A zalaistvándiban ott a gólyapár.
Bárcsak Halászt láttátok volna!!!!!!!!!

Wildcat írta...

Kedves Névtelen!

Lehet látni mentéseket a két gólyáról a GG fórumban. Itt a link:
http://sgforum.hu/forum.php3?azonosito=golyaforum

Névtelen írta...

Ez sem a miénk volt :(

Névtelen írta...

Sziasztok ! Nem akarok senkit sem elszomorítani, de ezek a gólyák nem a "gazdik" voltak ! Valami fatális rossz történt velük ! :( Vártuk őket vissza .. de úgy tűnik, hiába .. ! Minden "gólyabarát" csalódott és próbáljuk elfogadni, mert kedves hozzátartozóink mentek el ! Nézzetek a naptárra ! A legtöbb helyen már 2-3 tojás van ! Hát... az idén nem nagyon örülhetünk a "saját" gólyáinknak ! :( Mindazonáltal : sok szépet és jó napot , minden idelátogatónak !!! A hölgyeknek a kézcsók , az uraknak pacsee ! :) Kelep-kelep :)

Névtelen írta...

Búcsút mondunk a halászi kamerának is :(

KMagdi írta...

Én még bízok! Szuggerálom a fészket. Ha nem Halász, akkor tán valamelyik régi gyerek hátha idelátogat, és mivel üres a fészek, hát itt is marad. A legjobb lenne egy meggyűrűzött fiatal.

Névtelen írta...

Itt van Halász!!! 2012.04.03. 9:42
Ezen a linken van egy képernyőkép:
http://screencast.com/t/Zvh12geKMU6q
JViki

Névtelen írta...

Bocsánat, mégsem ő lehetett, nagyon hamar elrepült... :(
JViki

Névtelen írta...

apr03, kedd, 11:07
Golya feszekben-talan Halasz
nagyon faradtnak es tepazottnak latszik, a csore sem az az egeszseges piros...

Névtelen írta...

Most megint gólya van a fészekben,de vajon Halázs-e?Ha Halázs akkor viszont uj asszony után kell néznie,mert Hajnal már más társat keresett,a lényeg a gólya a fészekben,csak maradjon is.

Névtelen írta...

2012. április 3. 13:31
Hajnal üzent, hogy talált magának másik társat?

2012. április 2. 10:50
Egyetlen magyar kamerás fészekben sincs még tojás!
Csókoltatlak!

Kata írta...

JViki! A kép alapján inkább Hajnalnak gondolom.

KMagdi írta...

Hurrá, hurrá! Hadd pihenjen, most már itt van.

Kata írta...

Most látom én is, meggyőződésem, hogy ez Hajnal.

Névtelen írta...

Halász jött meg!
Hajnal fiatalabb gólya!

Névtelen írta...

Ennyi izgalom,találgatás még nem volt a nagyhalászi gólyák körül.Bár csak Halász lenne az a megfáradt gólya, amelyik még kb. 1 órája a fészekben pihent. Kedves Karcsi, már nagyon várjuk a beszámolót és egy kis biztatást, hogy nem marad üresen a fészek. Tudom, ez nem tőled függ, de azért nagyon várjuk már a beszámolót,amit eddig is köszönünk.
Mindenkinek üdvözlettel: Kati

Névtelen írta...

Sajnos szerintem ezek a gólyák építési anyag ügyben tüsténkedhetnek, Halász valószínűleg nincs már az élők sorában, különben nem lenne ennyi ideig őrizetlenül a saját tulajdona.

Névtelen írta...

Jó lenne, ha befejeződne az olyan hozzászólás, amely arról szól:

"Szerintünk Halász elpusztult"

"Halász valószínűleg nincs már az élők sorában"

Névtelen írta...

Van valami szabálykönyv, ami előírja, hogy mit szabad IDE írni, és mit nem?
Nem szeretem a KÖTELEZŐ SZÓLÁST, volt belőle részem eleget, így ide se jövök többé

Névtelen írta...

Nincs szabály, de az alattomos, rosszindulatú beszólásra sincs szükség.Napok óta sírva várjuk a Halászt!
Hálásak vagyunk Karcsinak, hogy láthatjuk!
Rosszindulatra nem vagyunk kíváncsiak.

Kata írta...

Csodállatos lenne, ha Halász is előkerülne.
Kíváncsi lennék Karcsi véleményére.

Névtelen írta...

peterfy!

Halász van a fészekben!

Zsóka írta...

Bárcsak igazatok lenne és Ő lenne az!Én nem vagyok olyan jó megfigyelő,néha azt sem tudtam,hogy épp ki ül a tojásokon.:)

Kata írta...

Névtelen!
Nagyon örülnék, ha neked lenne igazad!

csillag17 írta...

http://www.dailymotion.com/video/xl3vwv_komar-laszlo-o-csak-a-hajnal-jonne-mar-hq_music Szép estét mindenkinek! :))

Névtelen írta...

Egy gólya most is a fészekben pihen ! Reméljük, hogy kiderül, ki is Ő valójában ? Szép estét !

Kata írta...

Most jutott eszembe, ha tévednék -és valóban Halász lenne az aki a fészekben van- akkor én nyertem a tippversenyt.
Mivel csak egy szavazat ment az április 1 vagy utánra és azt én követtem el. :)

Névtelen írta...

Nem követed a GG fórumot,kedves peterfy?

Kata írta...

Névtelen! Nem.Eég béna vagyok a géphez. :( Ide tudod tenni a linkjét?

Névtelen írta...

http://sgforum.hu/forum.php3?ujsag=golyaforum

Kata írta...

Köszönöm! :)

Névtelen írta...

Gólya van a fészekben, trallala, trallala... :) :) :D

Hogy én hogy vártam! :D

Megnéztem a gólyafórumot is, de mégis honnan tudjátok, hogy Halász az???

Úgy örülök, már ősz óta erre a napra vártam... Na, addig a kerti etetőre érkező madarakkal vigasztaltam magam :) Most meg itatás és fürdetés van.
Ha tehetném, gólyát is fogadnék a villanypóznán, de a fővárosba nem szoktak jönni ...

Névtelen írta...

Ha mégis Ő az,akkor párja lesz?Ha Hajnal nem várta meg,akkor mi lesz?
Már nemsokára jönni kéne az első tojásoknak...

Névtelen írta...

Én is azt mondom;
Hurrá! Hurrá Hurrá!
De ugyanakkor szomorúan látom, hogy itt az őszinte vélemény nyilvánítás, az rosszindulatnak számít. Azt hiszem elvesztettünk egy madár barátot. Kár.
Remélem Karcsi nem sokall be annyira, hogy leveszi a csetet a gólyanaplóról.
Örüljetek a madárnak. És örüljetek minden madár barátnak.
Szeretettel;
Kovácsné, Mihalcsik Mária.

Kata írta...

A GG-én megnéztem a fotókat. Azt hiszem tévedtem és hála az égnek tényleg Halász.

Névtelen írta...

Szerintem is Halász az, ő a főnök, látszik a viselkedésén, talán lesz asszony is.

Névtelen írta...

Hátul, a fehér istálló tető cserepén látszik valami a fán, mintha madarak lennének az ágakon. Szerintetek mi az?:)
Szeretettel;
Kovácsné, Mihalcsik Mária

KMagdi írta...

Kedves Mária! Szerintem kicseréltek pár cserepet, és az újak még nem feketedtek meg.
Halász szépen tollászkodik, már jól néz ki.
(A hozzászólás elküldése előtt ez a bizonyítás, hogy nem vagyok robot, ez annyira eltorzítja a betűket és egymásba írja, hogy nem sikerül mindet eltalálni néha, Karcsi, lehetne ezen finomítani valamit?)

Angyalka írta...

Sziasztok.Végre van gólya a fészekbe.látom már Én is.remélem a társa is meg jön,hamar.És lesznek kis gólyák.




2012-04-04.én.Angyalka.

Edit írta...

Sziasztok! Remélem Halász pihen a fészekben...de nem tudná valaki ott helyben pontosan beazonosítani?

Névtelen írta...

Most is ott van a kedves ! Csak tudnánk, ki Ő ? :)

Névtelen írta...

Beazonosítani ? :) Mégis, mi alapján ! ? Nincs gyűrűje ... De nagyon szép napot ! Amúgy : Juhász Gy. : Milyen volt szőkesége ! ? :) Gólyabarátok , szép napot ! :)

Névtelen írta...

Már udvarol ! Eszerint van remény ... :) ! Az előbbi ziccert meg nem hagyhattam ki, Dit ! :) LOL

Névtelen írta...

WOOOWWW!!! Uj kameraallas-joo!
Mintha a kep is elesebb lenne!
Koszi:)

Kikeltek a kis Feherfeju Halaszsasok! Nagyon edesek:)

http://www.ustream.tv/decoraheagles

KMagdi írta...

Mit láttál? Honnan tudod, hogy udvarol?

Névtelen írta...

Lehet, hogy új kamerát kaptunk?:)
Szeretettel;
Kovácsné, Mihalcsik Mária

Kata írta...

Köszönjük Karcsi! Sokkal jobb a kép! :)

KMagdi írta...

De már megint a régi van.

Kata írta...

Ez Hajnal lenne?

KMagdi írta...

Nahát! Ugyehogy! Két madár van a fészekben, és tényleg az egyiknek kicsit hajlott a csőre!
Nemhiába drukkoltunk annyira!

Névtelen írta...

Ez a fiú állandóan tollászkodik ! :) Én már régen elhullajtottam volna a tollaimat, ha ennyit várnék egy tojóra ! :)

Kata írta...

Már délután óta nem a fiú tollászkodik, hanem a lány! :D

Névtelen írta...

Péterfy ! Megkövetlek ! Igazad van , ez csak lány lehet ! Mert ennyi időt tollászkodni csak a lányok tudnak ! :)

Ágnes írta...

Meddig lesz egyedül? Mikor jön a párja?

Névtelen írta...

Két gólya a fészekben!!!! :D

Miki írta...

Sziasztok! Én még új vagyok itt, bár már egy ideje "Halász" rajongó vagyok. Sokat izgultam azon hogy Halász még mindég egyedül van, de ma este, végre megpillantottam párját is.....VÉGRE!
Mikorára várhatók a kicsinyek?

Tisztelettel:M.

Névtelen írta...

Két gólya alszik a fészekben, trallala, trallala!!!!! :D :D :D

Végre van Halásznak párja, már annyira izgultunk!

Hajnal az vajon?

Miki írta...

Úgy látom, már egy ideje megy a násztánc... Halász nagyon boldog!

Edit írta...

Tavasz van...nagy a szerelem... édesek. :-)

Kata írta...

Eseménydús volt az éjszakájuk! :)))

Miki írta...

Igen, én is figyeltem és nagyon örültem nekik. Megérdemli, sokáig várakozott egyedül erre a pillanatra.....

Edit írta...

a fészekben: összebújós délutáni szieszta...

Kata írta...

Napok óta figyelem az asszonykát, de mindig ott kötök ki, hogy ő nem Hajnal.

Névtelen írta...

Pedig ez az asszonyka a Hajnal.
Többi próbálkozót Halász elkergette, tudta, hogy Hajnalnak jönnie kell.

Miki írta...

Ti miről ismeritek meg Hajnalt?

Névtelen írta...

Gyönyörű a kép, naplemente gólyáéknál. Nagyon remélem, hogy ő Hajnal, de ha nem, akkor is őneki kell lenni Hajnalnak.

Kata írta...

Miki!
Hajnal csőre jellegzetesen görbe.

Névtelen írta...

Kedves peterfy!

Hol látod görbének a Hajnal csőrét?
Légy oly kedves írd meg!

Névtelen írta...

Nagyon élvezem az eszmefutattásotokat :) Húúú, de nehéz szó volt ! Szeretem azokat, akik a gólyákat szeretik ! Minden jót nektek ! :) Megszállottak ... ! :) Szőkék és barnák LOL ! :)

Névtelen írta...

Miki!

Tolláról, termetéről.

Kata írta...

Kedves Névtelen!
Pont az a problémám, hogy a mostani Hajnal csőrét nem látom görbének. Ugyanis a tavalyi Hajnalé jellegzetesen görbe volt. Nagyon szeretem az újat is, de aggódom mi történhetett a tavalyival.
Persze az is benne van a pakliban, hogy én tévedek.
Remélem kellő alapossággal válaszoltam kérdésedre. :)
További jó gólyakukucsot kívánok! :)

KMagdi írta...

A felső csőre íve görbe, felül.

Névtelen írta...

Nagyon szép a kép!
Karcsi Neked is köszönjük.

Zsóka írta...

Annyira szép,pont a kamerába nézeget!
Tényleg nagyon jó a kép.
A zalaistvándi párt is nézem most,nekik tavaly egy fiókájuk sem maradt,ha jól emlékszem...Drukkolok ide is,oda is.

Miki írta...

Én már három párt nézegetek és nagyon élvezetes.

Köszi "peterfy" a választ!

Kata írta...

Miki! :)

Tényleg nagyon jó lett a kép és gyönyörűek a madarak.

Edit írta...

Egyetértek veletek, tényleg nagyon szép a kamera képe. Köszönjük szépen!

Halászék még sütkéreznek a napon...itt meg mindjárt elered az eső...

De szeretnék gólya lenni, egyszer békacombot enni, hűvös széllel elrepülni, tavaszt hozva hazatérni... :-)

Kata írta...

Hát most szegénykéim jól eláztak. :(

Névtelen írta...

Tojás!!!
Jippííííí!!!

:) :) :)

De boldog vagyok!!!!

Kata írta...

:)))))))))))))))))))

Miki írta...

Jól látom, hogy megvan az első tojás?
Végre!!!!!

Névtelen írta...

Úgy tűnik, ez már egy boldog pár ! Reméljük, sok kis gólyafióka lesz az eredmény ! :) Minden jót, Mindenkinek !

Kata írta...

Tényleg nagy a szerelem. :)

Kata írta...

Kettő a tojás! :)))

Zsóka írta...

Még mindig 2?
Amikor látom őket,mindig a tojásokon ül valaki :)!

Miki írta...

Már 3 van!