2011. április 19., kedd

Hajnal és a tojások

Április 15-én éjfélkor eldőlt, hogy Halász új párját a legtöbben Hajnalként szeretnék emlegetni. Egészen pontosan 584-en, azaz a szavazók 40,92 %-a erre a névre voksolt. Így mostantól én is a Hajnal néven emlegetem az új tojót.

1427 szavazatból, 584 érkezett a Hajnal névre.

Hajnal 2011. április 7-én este 10 óra után néhány perccel rakta le első tojását, majd szépen sorban – mondhatni óramű pontossággal – kétnaponta az újabbakat. Április 9-én a másodikat, 11-én a harmadikat, 13-án a negyediket… Sokak szerint 15-én az ötödik tojás is megérkezett, de erről még sehol sem láttam olyan képet, ami kétséget kizáróan bizonyítaná, hogy valóban 5 tojás lenne a fészekben.

Mivel láthatóan mélyebb a fészek, mint a korábbi években, így nem csoda, hogy időnként négyet sem lehet látni. Ha van ötödik tojás, az biztosan 15-én érkezett. Előbb vagy utóbb kiderül, hogy mi az igazság.

Korábban a tojások várható számáról is lehetett tippelni, s akkor a többség a 4 tojásra voksolt. Persze ez nem befolyásolja gólyáinkat. ;-)

A tippelők 52%-a 4 tojásra számított.

Az első tojás megérkezése körüli percekről és a korábbi évek első tojásairól készült néhány animáció.

 Az első tojás érkezése előtt együtt pihengetnek a fészekben, de már nyugtalanok.
2011.04.07. 21:57 - 22:01 között
Látszólag ekkor már megérkezett a tojás, de valójában csak egy nagyobb fehér toll tapadt a tojó csüdízületére.
2011.04.07. 22:05 - 22:06 között
Halász megvizsgálja párját a tojásrakás előtti percekben.
2011.04.07. 22:05 - 22:06 között
Ekkor bújt elő az első tojás. Látható, hogy közben eső áztatta őket.
2011.04.07. 22:06 - 22:09 között
Az első tojás első bemutatása. Láthatóan örültek, s alaposan megvizsgálták.
2011.04.07. 22:10 - 22:12 között
Tavaly az első tojás húsvét hétfőn, esős nap estéjén érkezett. Talán a nyuszi hozta?
2010.04.05. 20:28
Az első tojás lerakásának pillanatai 2009-ben. Megfigyelhető, hogy jelentős „farmozgással” jár egy tojás kitolása.
2009.04.04. 19:51 - 19:55 között

A következő néhány animáción is látszik, hogy Hajnal és Halász számára a tojások körül forog a világ. S ez a következő hetekben így is marad. :-)

Közös kelepelés
2011.04.16. 14:56
Friss fészekanyag érkezett.
2011.04.16. 18:49
Helycsere és tojásforgatás
2011.04.16. 18:50 - 18:53 között
Tojásforgatás, avagy forgás a tojások körül
2011.04.16. 18:53 - 18:54 között
Esti tojásforgatás
2011.04.16. 21:25

37 megjegyzés:

valcsi írta...

Karcsi! Köszönöm! Nagyon jó volt így látni őket.
Nagyon szép a Hajnal név.

marianna7575 írta...

Halász és Hajnal , csodálatos gólyapár , csodálatos nevekkel!!! Fantasztikus a tojásrakásuk, szépen összeszoktak, jó időt, sok fiókát, , sok szerencsét kívánok nekik a költéshez!!!!

peterfy írta...

Karcsi!
Köszönöm a nagyon szép összefoglalót. Élvezet volt olvasni és nézni is.
Kata

Éva írta...

Bár Igazgyöngy nevet javasoltam...de valóban a Hajnal csodálatos, csak úgy, mint az összefoglaló a fimekkel. Nagyon köszönöm!!! Boldog szép napokat kívánok az ifjú gólyapárnak, most már szülőpárnak.

Ari írta...

Nagyon tetszik az összefoglaló! Élvezet olvasni és nézni a szép gólyapárt.
Köszönjük!

Névtelen írta...

Kedves Károly!
Köszönöm az élményt, amit naponta kapok itt. Én csak további sikeres és boldog madarász munkát kívánok mindannyiunk örömére.
Üdvözlettel, Mariann Egerből

Névtelen írta...

Kedves Károly!
Érdeklődnék, hogy a kamera nem képes esetleg gyakoribb képfrissítéssel "dolgozni"? Mint például a röszkei gólyakamera? http://horgaszegyesulet.roszkenet.hu/node/2
Ott a gólyák minden rezdülését tökéletesen lehet látni. Szerintem sokan örülnének, ha Halászékat is így lehetne követni.

Üdvözlettel
Gábor

Névtelen írta...

Karcsi!
Napunkat beragyogja, hogy van lehetőségünk egy gólya család történetét élőben követni. Elővettük gyerekkori gólyával kapcsolatos meséket, történeteket...remek kikapcsolódás a mai világban.
Karcsi! Ne törődj a rosszindulatú megjegyzésekkel, csak így tovább, remek munkát végzel,további sok sikert!

Nagy Károly írta...

Örülök, ha tetszett a beszámoló! Sajnos nem nagyon van időm a gólyakamerákkal foglalkozni, ezért van az is, hogy a mostani bejegyzés csak tegnap került fel, pedig nagy részét már szombaton elkészítettem.

Nagy Károly írta...

Kedves Gábor!

Mivel mi 2008. óta archiváljuk is a gólyakameráink képeit, ezért nem folyamatos videofolyamot közvetítünk. Eddig több Terabájt képet mentettünk már, melyeket a későbbiekben tudományos elemzésekre használunk majd fel. A gólyakameráinkkal nem is egyszerű videófolyamot közvetíteni. Persze ez nem is célunk.

A másik limitáló tényező az, hogy a szerverünk már 5-6 webkamerát szolgál ki (gólyakamerák, fecskekamera, madáretető kamerák stb.), melyek így is időnként túlterhelik a rendszert.

Névtelen írta...

Kedves Károly!
Már alig vártuk a beszámolót!
Nagyon köszönjük! További munkájához sok sikert kívánunk!
Üdvözlettel

Névtelen írta...

Vártam már nagyon az új bejegyzést. Halász annyira gondos apuka, tüneményes!
Sok sikert az idei fiókáknak!

LAJOS írta...

Kedves Karcsi !
Köszönjük a csodás animációkat, és mindent amit a gólyákért teszel.
Üdvözlettel LAJOS

Névtelen írta...

Kedves Károly
Köszönöm a választ. Így már értem. Egyébként öt tojás van! Éljen!

Üdv
Gábor

piszarendre írta...

Szeretném kérdezni hogy hány tojás van a fészekben?mert arról senki nem beszél ,köszönöm:P,ENDRE.

Balog Géza írta...

Úgy örülök az öt tojásnak, mint majom a farkának!

Szép napot Mindenkinek!

Géza voltam.

Évike írta...

Azt is kellene szavazni, hogy mikor kel ki az első gólyafióka.

Hajni írta...

Kedves Károly!
Kedves Nagyhalásziak!

Áldott, békés Húsvéti Ünnepeket kívánok Mindenkinek!

Hajnalka

Angyalka írta...

Angyalka Irta.
Kedves Karcsi,Szeretnék mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket,kivánni,minden Gólya rajóngónak.Én nagyon Őrülők neki,hogy végig tudom nézni az idén is hogy kikelnek s reméljuk az idén mindegyik kisgólya meg marad.Én még nem olvastam nekem szóló választ ezt azért hiányolom.tudom sokan irnak Őnnek.én meg értem.És reméljük jővőre is lessz Gólya kamera.További szép napot.és kérem mindenről értesitsék az érdeklődőket.Angyalka.

Mária írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Angyalka írta...

Szép napot Karcsi.Mértnem megy a kamera?Pesten nem látóm a Kis kedvenceimet.Ma még egész nap nem megy a kamera.Kérem nézzen már utána valaki.Mi lehet a baj.Kőszőnőm Angyalka.

Nagy Károly írta...

Kedves Mindenki!

Fogalmam sincs miért nem megy a kamera, mivel a baj nem a szerverrel, hanem kint nagyhalászban van. Holnap hajnalban a kamera újraindul, ha mégsem, akkor kimegyünk és megnézzük.

Angyalka. írta...

Kőszőnőm szépen előre is.met nagyon szeretném látni őket.most se látni Pesten őket.Angyalka.

Zsóka írta...

Már műxik.
Köszönjük!

Angyalka írta...

Szép napot Karcsi.Kőszőnőm,hogy meg nézték a kamerát.Most már Pesten is Látni a Gólyákat.Remélem mostmár nem lessz baj a kamerával.ésvégig tudóm nézni az egész kőzvetitést.Nagyon kőszőnőm.Angyalka.

Angyalka írta...

Angyalka Irta.
Kedves Karcsi.Sajnos Pesten megint nem látni a gólya kamerát.Nem értem.mért.Kérem nézzenek már utána jó.Kőszőnőm Angyalka.

piszarendre írta...

MI VAN A WEB KAMERÁVAL HOGY NINCS!!!!P, ENDRE.

piszarendre írta...

miért nem látható a kamera ,tálán meg pukkant?P,ENDRE.

Nagy Károly írta...

A kamerának nincs semmi baja, a kameráinkat kiszolgáló szerver hibásodott meg.

Névtelen írta...

Addig is, hogy ne unatkozzatok:)

http://www.ustream.tv/decoraheagles

piszarendre írta...

HÚRRÁ-HÚRRÁ.KÖSZÖNJÜK A MUNKÁT ÉS ÁLDOZATOT HOGY ISMÉT LÁTHATJUK A GÓLYÁKAT.KÖSZÖNET ÉRTE!P,ENDRE.

CSLCS Family írta...

Mit tudunk a fiókákról?

Névtelen írta...

Tisztelt Nagy Károly!
Nekem lenne egy laikus kérdésem. Én is örömmel szavaztam, és a Hajnal nevet választottam. A gólyák életének alaposabb tanulmányozása közben azt olvastam, hogy a párok egy költési időszakra állnak össze. Így mi értelme volt a jelenlegi asszony elnevezésének, hiszen jövőre már más párral érkezik Halász.
Üdvözlettel:
Horváth Ernő

Nagy Károly írta...

Tisztelt Horváth Ernő!

Ugyan a párok csak a költési időszakra állnak össze, azaz nem együtt telelnek, de a fészekhez hűek, ezért, ha nem történik baj velük a vonulások és a telelés idején, akkor mindketten visszatérnek a fészekhez, s újra együtt költenek. Ebbe ritkán még idegen gólyák szólhatnak bele (pl. fiatal, erőteljes hím egy már gyengülő öreg hímet elverhet a fészkéről, vagy elpusztuló hím vagy tojó esetén jön egy új pár (mint itt is Harmat helyére).

Üdvözlettel: Nagy Károly

Nagy Károly írta...

Kedves CSLCS Family!

Nincsenek még fiókák, így semmit sem tudunk róluk. :-)

Névtelen írta...

Hurrá!Ha jól láttam az előbb 2 kisgólya van kikelve Halászéknál.Olyan édesek.Jucus

irenke írta...

Már állnak, de gyorsan nőlnek:)