2011. március 18., péntek

Éjjeli látogató

Tegnap így fejeztem be a bejegyzést:
„A kamera immáron a régóta kedvelt gólyafészket mutatja, már csak a tulajdonos hiányzik. Albérlők persze akadnak, s talán egyesek főbérlőnek is bejelentkeznének, de ez már egy másik történet, amiről a hamarosan következő újabb bejegyzésemben írok.”

Ígéretemhez híven ma arról a látogatóról írok, aki talán főbérlőként szeretne megtelepedni a fészekben.

Kiről is van szó? – Egy erdei fülesbagoly (Asio otus) látogatja napok óta a fészket. Este és éjjel érkezik, s általában néhány percig ücsörög a fészekben. Egy-egy éjjel több alkalommal is megfigyelhető. Először hétfőn láttam, amikor a nagyközönség még nem láthatta a kamera élőképét, s akkor még nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget.

Erdei fülesbagoly látogatása
2011.03.17. 18:17

Honnan keveredett ide? – A múlt pénteken, amikor felszereltük a kamerát, beugrottunk a Polgármesteri Hivatal udvarára (400 méterre a fészektől), ahol 20-30 erdei fülesbagoly telelt az idén. Meg is örökítettük őket, hiszen hamarosan szétszélednek, mivel a tavasz eljövetele a költési időszakot is elhozta. A településeken telelő, s főként fenyőkön és nyírfákon nappalozó fülesbaglyok hamarosan párokban keresik fel költőhelyüket, és serénykednek az új nemzedék létrehozásán. (Hazánkban a leggyakoribb bagolyfaj, s bár előszeretettel telelnek falvainkban és városainkban, fészkelni azokon kívül, az erdőkkel, ligetekkel és nyíltabb területekkel tarkított területeken szokott.)

A gólyafészket látogató madár is minden bizonnyal a Polgármesteri Hivatal fenyőfáin telelő csapatból való.

Erdei fülesbagoly a Polgármesteri Hivatal egyik fenyőfáján
2011.03.11.


Miért jár a fészekre? Hogyan válhat főbérlővé? – Az első kérdésre csak ő tudna válaszolni, mi legfeljebb találgathatunk. Az egyik ok lehet, hogy a gólyafészek esténként kiváló megfigyelő hely a vadászathoz. A másik, ami szintén könnyen érthető, ha ismerjük a faj költési szokásait, hogy a kezdődő költési szezon miatt fészkelő-helyet keres. Baglyunk ugyanis nem épít fészket, hanem elsősorban varjak, szarkák vagy egerészölyvek által épített és elhagyott gallyfészkekben költ. A gólyafészek pedig végül is egy nagyméretű gallyfészek. Ha nem is mindennapos jelenség, de több olyan elhagyott gólyafészket ismerünk, ahol fülesbaglyok költöttek.
A második kérdésre a válasz egyszerű: Csak akkor válhat főbérlővé, azaz itt fészkelővé, ha gólya nem érkezik a fészekre. Ha Halász vagy bármely más gólya elfoglalja a fészket, akkor a bagolynak nincs esélye a költésre. Legalábbis itt. Akkor bizony más helyet kell keresnie. Persze lehet, hogy egyébként sem tetszik meg neki a hely, mert túl zajosnak, fényesnek találja, de bármi más oka is lehet, ha odébbáll, még Halász megérkezése előtt.

Gondolom, a gólyarajongók többsége annak örülne már, ha Halász mielőbb megérkezne, s az éjjeli látogató is számára megfelelőbb helyet keresne. Úgy legyen! :-)

Erdei fülesbagoly látogatása
2011.03.17. 19:32 - 19:34 között
Erdei fülesbagoly látogatása
2011.03.17. 19:48

8 megjegyzés:

Zsóka írta...

Ez érdekes!
Azért gólyát szívesebben látnék,leginkább Halászt.Már nagyon várom!

Jutka mama írta...

Nagyon imádom a baglyokat. Itt Szolnokon is telelnek a Széchenyi lakótelep vertek tanyát.
Azért remélem fog találni jobb költőhelyet magának, hiszen ez a fészek a mi drága Halászunk családi fészke.

Névtelen írta...

Remélem nem marad az övé a fészek!(juj,de utálatos vagyok)Majd keres magának jobbat,pedig nagyon tetszik ő is!Ezért is kell hamar hazajönni Halászéknak,mert veszélyben az otthonuk!

Erzsi nagyi írta...

Bocsánat!Erzsi nagyi voltam!!!

Nagy Károly írta...

Nem kell félni, ha Halász hazajön, akkor tuti nem marad a bagoly koma. De lehet, hogy egyébként sem fészkelés céljából jár ide.

Éva írta...

Kedves Károly!
Éjjel is érkezhetnek?

Nagy Károly írta...

Kedves Éva!

Nem jellemző, mert estére nyugalmas pihenőhelyet kell keresniük, s utazni is termikekkel szeretnek, melyek estefelé nincsenek.

Angyalka írta...

Szép napot.Nagyon szép most a fészek.reméljuk hamarosan meg jőn,halász.Csak az a kérdés talál magának új párt?és legalább őt tójást kitudnak kelteni.Szép lenne végig nézni,ahogy fel nőnek a kicsik.Kivánom végig tudjuk nézni,és ne legyen hibás a kamera.és nehogy ell lopják.Jó kmerázást kivánok Őnnek Kedves Káróly.Angyalka.