2014. november 1., szombat

Csádi különítmény

Tíz napja nem írtam Picurról, de akik követik frissítéseinket a satellitetracking.eu honlapunkon, azok tudják, hogy igencsak beindult. Viszont mielőtt újra róla írnék, először azt teszem közzé, amit nagyrészt már 10 nappal ezelőtt elkészítettem, de eddig nem volt időm befejezni.

Ez a bejegyzés alapvetően a Gólyanapló olvasóinak kérésére készült. Az utóbbi hetekben többen célozgattatok rá, hogy szeretnétek hasonló háttérinfókat olvasni a Csádban időző jeladós gólyáinkról, mint amilyeneket Picurról és a többi Szudánban tekergőről.

Bár nem szokásom minden olvasói igényt teljesíteni, de ezúttal kivételt teszek. ;-)

Miért nem írok rendszeresen a csádi különítményről? Mert, ha még emlékeztek rá, ez itt a nagyhalászi gólyákról szóló blog, s Picur akárhogy is nézzük nagyhalászi, a most Csádban lévők pedig a legkevésbé sem. Szóval a jövőben se várjatok gyakran híreket felőlük, ez most egy kivételes alkalom. :-)

A csádi különítmény tagjai: Dalma, Hófogó, Mező, Michal, Natália és Veca.

Vegyük sorra, hogy mit tudunk róluk, s arról a környékről, ahol éppen voltak legutóbbi jelentkezésük idején.

Nézzük először a keleten lévőket:
  • Dalma: a dejtári tojót április 1-én fogtuk be, s ekkor kapta gyűrűjét és jeladóját. Fészkét webkamerán figyelhettétek a költési időszakban. Gyorsan leért Afrikába, már szeptember 1-én megérkezett Csádba, s mindössze 4 km-re a határtól küldte utolsó adatát. 12 km-re volt a legközelebbi AMIS tábortól (African Union Mission in Sudan).
  • Mező: a 2. éves fiatal gólyától szeptember 09-én érkezett az utolsó adat, s akkor 15 km-re volt egy nagyobb csádi menekülttábortól.
  • Michal: a szlovákiai Kuntapolcán jelölt idei fiatal jelenleg is Csád keleti részén van. Tőle két napja is érkeztek friss adatok. (Dalma és Mező akár más országban is lehetnek, hiszen két hónapja nem érkezett adatuk.)
A nyugati banda:
  • Natália: a szintén kuntapolcai fészekből származó fiatal már második telelésére készül, s a jeladót is tavaly nyáron kapta. 2013. aug. 26. - nov. 17. között is Csádban kezdte a telelést, s az idén augusztus 19-én érkezett vissza oda (közben Szudánban telelt, majd Törökországban nyaralt, a Fekete-tenger közelében). Most éppen a Fitri-tó közelében van.
  • Hófogó: az idei fióka egy szécsényi háztető hófogó rácsába szorult, majd kiszabadították, s nem kevésbé kalandos úton eljutott Csádba. Október 07-18. között a Fitri-tó közelében töltötte idejét, majd a Csád-tó irányába indult tovább.
  • Veca: felnőtt tojó, amely egy könnyebb sérülés miatt került kézre, majd lett elengedve jeladóval, Ipolyvecén. Gyorsan leért Csádba, s ő került legközelebb a Csád-tóhoz, de most ő is a Fitri-tó irányába mozdult el.
Nem bocsátkozom hosszas ismertető írásába Csádról, ami egy csodás ország a Szahara déli peremén (északi fele sivatag, déli része szavannás, a Csád-tó környékén hatalmas mocsarakkal). Számtalan forrást találhattok az interneten, de azt azért érdemes megjegyezni, hogy az élet ott sem fenékig tejföl. Az évtizedek óta tartó polgárháború mellett a Dárfúri-konfliktus is érinti (sok-sok menekült érkezett Szudánból Csádba), s ott a klímaváltozás sem olyan távolinak tűnő, fantasztikus filmekben bemutatott valami, mint ahogy a fejlett nyugaton élő emberek képzeletében él (gondoljatok csak a Csád-tó elmúlt évtizedeire).

A részletekről beszéljen a következő 17 térkép és 9 fotó.

Jeladós fehér gólyáink Csádban, a satellitetracking.eu honlapunk térképén, a 2014.10.23-ig frissített adatok szerint.
Dalma (sötétebb kék) és Mező (narancs) jeladói szeptember eleje óta nem küldtek adatokat.
Dalma (kék), Mező (narancs) és Michal (zöld) Csád keleti határáig jutott, bár előbbi kettő feltehetően már régen továbbment, de szeptember eleje óta nem érkezett tőlük SMS.
Dalma Csádba érkezése ::: 2014. szept. 01.
Sajnos azóta nem érkeztek tőle újabb adatok, de reméljük, hogy jó helyen van!
Dalma legutolsó ismert helyének közelében van az AMIS egyik tábora (African Union Mission in Sudan).
Mező utolsó ismert tartózkodási helyének közelében pedig az Iridimi menekülttábor található. ::: 2014. szept. 08-09.
Egy kép az Iridimi menekülttáborról ::: Forrás: Panoramio
Az Iridimi menekülttábor a Google Föld műholdfelvételén
Közeli részletek az Iridimi táborról ::: 2009. márc. 23-án még nem volt semmi ezen a részen, 2010. dec. 28-án pedig már lakott volt ez a rész is.
Az Iridimi tábor a kezdetekkor (2004. dec. 31.), amikor még csak egyszerű fehér sátrakban élt a sok-sok ezer menekült, majd ugyanaz a terület 2011. jan. 05-én, már állandóra berendezkedve. 
A 2014. szep. 01-10. közötti időszakból származó NDVI térképen látható, hogy amikor gólyáink odaértek, akkor még elég sok klorofill (zöld növényzet) volt a régióban.
Forrás: USGS - FEWS NET Africa Data Portal
Az október 11-20. közötti időszakra már igencsak eltűntek a zöld foltok. Szerencsére gólyáink többsége ekkor már elhagyta ezt a régiót!
Forrás: USGS - FEWS NET Africa Data Portal
Hófogó (sárga), Natália (piros) és Veca (világoskék) Csád nyugati részén, a Csád-tó és a Fitri-tó között. ::: 2014.10.23.
Hófogó (sárga) és Veca (világoskék) ::: 2014.10.23.
Hófogó a Fitri-tó közelében töltött 12 napot. ::: 2014. okt. 07-18.
Fitri-tó: emberek és csónakok ::: Forrás: Panoramio, Fotós: Bertolao
Veca több helyen is eltöltött hosszabb időket Csád egy-egy régiójában ::: 2014. szept. 05. - okt. 13.
Veca ilyen "márványos" területeken is járt. :-)  ::: 2014. okt. 16-18.
A Csád-tó változásai 1973-2001 között ::: Forrás: Wikipedia
A csádi tevék ott porladnak el a karavánút mentén. ::: Forrás: Panoramio Fotós: Bertolao
Sok ezer hasonló tavacska tarkítja azt a vidéket, ahol most járnak a Csád nyugati részén kóborló gólyáink. ::: Forrás: Panoramio Fotós: Bertolao
Az egyik kedvencem ez a fotó, amit a csádi anyag összeállításakor találtam. :-) ::: Forrás: Panoramio Fotós: Bertolao
Ló, dromedár és mosónők ::: Forrás: Panoramio Fotós: Bertolao
Hadjer el Hamis - ezt is láthatták már gólyáink. ::: Forrás: Panoramio Fotós: Eric Corbin
Néhány, a Csád-tó milliónyi öblöcskéje közül. Csodálatos! ::: Forrás: Panoramio Fotós: Barth1003
Kameruni falu (Blangoua) a Csad-tó közelében. Veca nemrég még 80-100 km távolságban volt a kameruni határtól. ::: Forrás: Panoramio Fotós: Maremagna
Veca és Hófogó helyzete a 2014. okt. 11-20. közötti NDVI térképen. Ez a térkép annak az időszaknak a vegetációs index értékeit mutatja, amikor ők éppen ott voltak. Látható, hogy van ott zöld bőven.
Forrás: USGS - FEWS NET Africa Data Portal

9 megjegyzés:

Kata. írta...

Karcsi, én már lassan be se merek írni, annyira csodálom a tudósításaidat, a képeidet, és most a Csádi "különítmény" csak rátett egy lapáttal! Dalma helyzete aggaszt, de reméljük jó helyen van, és előbb utóbb előkerül ő is :-) Remélem, hogy akik szavaztak a Gólyanaplóra el is olvassák, mert hihetetlen , csodás történet, amit nem szabadna kihagyni senkinek! Köszönjük Karcsi :-) Kata.

Nagy Károly írta...

Köszönöm Kata! ;-)

Üdv,
Karcsi

Unknown írta...

Karcsi, nagyon köszönöm ezt a csodás tájékoztatást, mely nem kis munkádba kerül. Élmény ezeket a beírásaidat olvasni, melyből sok mindent megtudhatunk szeretet gólyáinkról, éppen aktuális tartózkodási helyükről.
Soha nem tudjuk eléggé megköszönni azt, amit értünk, a mi tájékoztatásunkért teszel.
Jutka mama

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!

Olyan igényes bejegyzést küldtél a csádiakról, amely lehetővé tette, hogy vizuálisan is elképzeljük életkörülményeiket. A fotók és térképek segítségével gondolatban velük vagyok.:-)
Remélem, hogy azoknak a gólyáknak sincs semmi bajuk, melyektől régebben érkeztek adatok. Bízom benne, hogy olyan helyen tartózkodnak, ahonnan nem jönnek az információk.
Halász Picur utolsó 10.30-i pozíciója alapján nagyon nagy utat tett meg a legutóbbi bejegyzésed óta. Életrevaló kis csodalény, imádom.:-)
Amint lesz idők légyszíves róla is írj nekünk.
Köszönöm a részletes tájékoztatást és a ránk fordított időt.

Üdv: Erzsi

B.Beata írta...

Ismét nagyon jó volt olvasni! Köszönöm! :)

Névtelen írta...

Köszönöm a Csádban levőkről szóló részletes, vizuális:) tájékoztatást!
Igaz,Dalma és Mező utolsó-táborokhoz közeli-jelzései kissé elijesztenek!Akárcsak a Csád-tó szomorú állapota!-Azért remélem, hogy minden gólya ép és egészséges:)!
Minden jót!
Üdv:kugizu

Névtelen írta...

Szia Karcsi!
Ismeretterjesztés a javából!!!
Köszönet érte.
Üdv. Szilvi

Névtelen írta...

Tisztelt Karcsi,
nagyon, nagyon szépen köszönöm. Bevalom, hogy egyrészt (intelektuálisan) nagyon kiváncsi vagyok, és most a gólyak nagyon érdekelnek, másrészt Csádban van a szlovak Michal (én Kassán élek) no és a makovi menhelyről származó gólyák Bára (már elrepült Szudánba) és Zsuzsanna is(akiről sajnos nincs hír már szept. 14-tól). Nagyon nagyon érdekes minden egyik írasod, és erre különösen vártam ;-). És nagyon is tudom mennyi idődbe kerülhet egy egy ilyen blog belyegyzésed, mert én is igyekszem utána járni a makovi gólyakal kapcsolatban (inspirált a módszered).
Mégegyszer nagyon köszönöm :-)
Marika
http://www.makov.cz/index.php?lang=en&action=storks-from-makov-fly-to-africa-map

ILDIKÓ írta...

Üdvözlöm Karcsi!!!! Nagyon szépen köszönjük a bejegyzéseket,annyira csodálom a kitartó munkáját és a szeretetét a madarak iránt,de gondolom hogy a többi állatot is ugyanúgy szereti.Minden tiszteletem az Öné,mindig nagyon várom az új híreket,Picurról nem is beszélve hogy milyen nagy felfedező lett a kis drágánk!!! Üdv.Balog Ildikó.