2015. június 15., hétfő

Idén elmarad a Nagyhalászi Gólyafesztivál

Kedves Gólyabarátok!

A webkamerával megfigyelt nagyhalászi gólyafészekben idén történt események következtében 2015-ben nem tudjuk megrendezni a IV. Nagyhalászi Gólyafesztivált.

A fészekben tavasszal a hím gólya ismeretlen okból elhagyta párját! Az egyedül maradt tojó - mivel azok kikeltésére így nem volt esélye - elkezdte kidobálni a tojásokat. Eközben sikeresen újra párba állt, majd a tojásrakást és kotlást követően május végén keltek ki első fiókáik. Ennek tudatában rögzítettük a Fesztivál időpontját július első hétvégéjére, s erre az időpontra egyeztettünk az áramszolgáltatóval és az egyéb intézményekkel, partnereinkkel.

A Fesztivál kiemelt eseménye a Református templom tornya melletti gólyacsalád fiókáinak gyűrűzése, annak érdekében, hogy később egyedileg azonosíthatóak legyenek, nevet adhasson nekik a gólyabarátok on-line közössége és a gyűrűk visszaolvasásával nyomon követhessük későbbi életük alakulását. Mivel 2015. június 06-án az egyik szülő kidobta a fiókákat a fészekből, s azok elpusztultak, erre már nem kerülhet sor! (A fiókák kidobásának számtalan oka lehet, például a táplálék hiánya vagy a fiatal szülők tapasztalatlansága.)

A Fesztivál keretében a korábbi években még további 3-4 fészeknél tartottunk bemutató gyűrűzéseket, ezekben azonban már akkorák a fiókák, hogy ilyen késői időpontban történő megközelítésük, gyűrűzésük már komolyan veszélyeztetheti őket. A kirepülés előtti fiókák már nem feltétlenül ülnek le közeledésünkre és akár ki is ugorhatnak a fészekből, ami könnyen vesztüket okozhatja! Természetesen ilyen kockázatok vállalása teljesen felesleges és értelmetlen lenne részünkről.

A Fesztivál esetleges korábbi időpontban történő megrendezésére ilyen rövid határidőn belül, a különböző bejelentési kötelezettségek (pl. áramszolgáltató felé) és a rendezvény egyéb szereplőinek (gólyalábasok, kézművesek, zenekar) már fixált egyéb vállalásai miatt szinte lehetetlen feladat.

Megértésüket köszönjük!

Ha minden jól alakul, akkor jövőre újra lesz Nagyhalászi Gólyafesztivál.

Üdvözlettel, a szervezők nevében:
Szennai-Nagy Erika, Ujhelyiné Magyari Zsuzsanna, Görögh Zoltán és Nagy Károly

A Nagyhalászi Gólyafesztivál a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és Nagyhalász Város Önkormányzatának közös rendezvénye.

2015. április 5., vasárnap

Picur újra az északi féltekén van, s éppen Ugandát készül felfedezni!

Öreg gólyáink nagy része már hazaérkezett, a fészkek körül tesznek-vesznek, védik a megjelenő idegen fészekbitorlóktól, s több helyen már a tojásrakással vannak elfoglalva. De ne feledkezzünk meg a még meg nem érkezettekről, s az idén haza sem jövő fiatalokról, mint amilyen Picur, az egyik legkalandosabb életű jeladós gólyánk. Azt hiszem, hogy a "legkalandosabb életű" kifejezés nem túlzás, még akkor sem, ha mindössze 11 hónapja látta meg a napvilágot. :-)

Szóval Picur, legutóbbi beszámolóm óta sem tétlenkedett, csütörtökön (április 02.) átrepülte az Egyenlítőt, s újra az északi féltekére érkezett. Most éppen Ugandát fedezi fel, ami egyúttal a 20. ország, ahol járt az elmúlt 7 hónapban, s már több mint 21000 km-t utazgatott.

Három hete indult el csapatával Dél-Afrikából, s azóta mintegy 4000 km-t repültek, ami valószínűleg jelentősen alulbecsült, mert egyes napokról csak két adat érkezett meg eddig.

Picur útja 2015. április 04-ig.
Zölddel jelölve a március 13. óta megtett visszafelé vezető 4000 km-es útja.


Az előző, március 26-án írt bejegyzés óta megtett útjának napi összefoglalója:
  • március 25.: 185 km-t repültek Zambiában.
  • március 26.: 215 km volt a napi útjuk, s megérkeztek Tanzániába.
  • március 27.: kicsit belehúztak, s 244 km-t repültek.
  • március 28.: újabb 211 km az elefántok által járt szavannákon.
  • március 29.: ezen a napon nem mentek tovább.
  • március 30.: a pihenőnap után újra lendületesen repültek, s 240 km volt a napi útjuk.
  • március 31.: a hónap utolsó napján 120 km-t tettek meg. Márciusban (19 nap alatt) 3256 km-t tettek meg, nagyrészt északi irányban.
  • április 01.: 196 km és megérkezés Kenyába.
  • április 02.: délelőtt átrepültek az Egyenlítőn, s 255 km megtétele után az Elgon-hegy lábánál töltötték az éjszakát. A vulkán Ugandában van, de ők még a kenyai oldalról nézték a 4 ezer méter fölé emelkedő csúcsait.
  • április 03.: minimum 220 km-t tettek meg, s megérkeztek Ugandába. Április első 3 napján 671 km-t.
  • április 04.: reggel 10 körül indult el, addig 12 km-t mozgott reggeli torna gyanánt.
Picur útja március 25. és április 04. reggele között
Pirossal jelölve a délre vezető útja, zölddel a március végéig tartó, kékkel pedig az április első napjaiban megtett út.
Picur március utolsó napjaiban Tanzánia szavannáin járt.
Forrás: Panoramio, Fotós: Ireneg
Az Elgon-hegy, amelyik mellett április 02-án éjszakázott, a Dendrosenecio-k birodalma.
Forrás: Panoramio, Fotós: Arjen de Ruiter
Az Elgon-hegyen igazi trópusi erdőkben túrázhatnánk.
Forrás: Panoramio, Fotós: Gabriel Gersch
Picur ezen a területen haladt át két napja. Az ehhez hasonló fás szavannák gyakoriak Ugandában.
Forrás: Panoramio, Fotós: Gabriel Gersch
Most vizes élőhelyek közelében jár Picur. Szövőmadarak kolóniáival is biztosan találkozott már.
Ha nem Ugandában, akkor valahol máshol, hiszen szerte Afrikában előfordulnak.

Forrás: Panoramio, Fotós: Gabriel Gersch
Zebrák Ugandában - Picur elrepült fölöttük a napokban.
Forrás: Panoramio, Fotós: Herbert Chen

2015. április 3., péntek

Látogatók

Halász egyelőre nem túl sokat tartózkodik a fészkében, így túl sok érdekesség még nem volt megfigyelhető. Az élő közvetítés folyamán sokan nem is látták még híres gólyánkat szerdai megérkezése óta.

Ma is csak egy reggeli látogató borzolta a kedélyeket.

Egy hölgy látogatta meg Halász fészkét? (Nagyhalász, 2015.04.03. 07:27)
Talán egy tojó látogatta meg a fészket? Nem Halász volt, az biztos. 
Bizonytalanul méregette a fészket, aztán odébbállt.




Bezzeg a zalaistvándi kameránk izgalmas történéseket örökített meg ma is. Zala és Léna az alábbi felvételen éppen védelmezik fészküket a többször is visszatérő támadótól.

Zala és Léna fészküket védik (Zalaistvánd, 2015.04.03. 13:46)
Egy idegen gólya többször is megkörnyékezte Zala és Léna fészkét. 
A kamera képén megjelenő óra ekkor éppen 11 percet sietett! 
Azóta beállítottuk, de sajnos ezen a kamerán gyakran
pontatlan lesz az óra a jövőben is.



2015. április 2., csütörtök

Hajrá Halász!

Tegnap végre hazaérkezett Halász, s ez nem áprilisi tréfa. Korábban mindig megérkezett márciusban. Talán őt is, ahogy sok más gólyát ebben az évben, az elmúlt egy hétben tapasztalható rossz időjárás hátráltathatta az út európai szakaszán.

A márciusi szavazás szerint is hamarabb vártátok.

Most már csak annyit mondhatunk, hogy Hajrá Halász!

A megérkezés pillanatai láthatóak ebben a videóban!


2015. március 26., csütörtök

Picur megállt pihenni? Áááá, dehogy!

A hétfői hírek óta sem állt meg Picurék csapata. Tegnap kora délután újabb SMS-s érkezett, amiből kiderült, hogy hétfő reggeltől szerdán délig 537 újabb km-t hagytak maguk mögött. Hétfőn 213, kedden 162, szerda délelőtt pedig legalább 162 km-t repültek.

Mozambikot hamar elhagyták, s Zambiában folytatták útjukat, a Luangwa folyó völgyében, ahogy decemberben is, amikor délnek tartottak. Tegnap délben pedig már Zambia északkeleti részén voltak, s az is lehet, hogy estére Tanzániába értek. Reméljük, hogy hamarosan újabb SMS érkezik, s abból majd ez is kiderül!

Pirossal jelölve Picur dél felé tartó útja, zölddel az elmúlt két hét alatt észak felé megtett útvonala.

2015. március 24., kedd

Picur útja Afrikába - Nyereményekkel fűszerezett játékra invitálunk!

Talán még emlékeztek rá, hogy tavaly november elején hírt adtunk a Picur útja Afrikába címen elérhető Android alkalmazásunkról, amelyet az Északi gólyahír projekt keretében fejlesztettünk!

Picur akkor már Afrikában volt, de még nem érkezett meg Dél-Afrikába. Ma pedig már arról adtunk hírt, hogy csapatával nagy tempóban tart észak felé. Közben a Veca néven ismert öreg jeladós gólyánk már Európába érkezett. 

Addig is, amíg hazaérnek, egy nyereményekkel fűszerezett játékra invitálunk!

Hogyan vehetsz részt a nyereményjátékban?
  • Töltsd le az ingyenes alkalmazást az Google Play áruházból!
  • Játszd végig a 12 napot, ha szükséges, akkor több alkalommal is, hogy a lehető legtöbb kilométert megszerezd! (A játékban pontok helyett kilométereket gyűjthetsz.)
  • Mentsd le az Eredményeim oldal képernyőképét, s küldd el a halasz.picur.2014@gmail.com címre (neveddel és címeddel együtt)!
  • Ne feledd, minél többször próbálkozol, annál nagyobb esélyed lesz, hogy több kilométert teljesíts, mint mások!
  • Beküldési határidő: 2015. március 31.
Ezt az oldalt kérjük megküldeni!
Reméljük, hogy Te több kilométert gyűjtesz! :-)

A legtöbb kilométert gyűjtő öt játékos az alkalmazás képernyő-képeivel, térképpel és az elért helyezés feliratával díszített egyedi bögrét és a Nagyhalászi Gólyafesztivál ajándékaiból összeállított csomagot kap (hűtőmágnes, fa jojó, gólyás kiadvány).

A bögre valami hasonló lesz, egyedi és kiváló minőségben készül
majd (hőszublimációs technológiával).

Tehát játékra fel!

Idézet a játék ismertetőjéből:
"Miközben Picur útján haladsz, egyre többet tudhatsz meg róla és családjáról, a gólyákról, s azokról az országokról, amelyeken vonulása során átrepült.

A játék lényege, hogy kérdésekre kell helyes válaszokat adnod. Lényegében egy kvíz játékról van szó, ahol a válaszok nehézségének megfelelő számú kilométereket szerezhetsz, miközben végig ugyanazon az úton haladsz, amelyen Picur is eljutott Afrikába.

Gólyánk 12 nap alatt érkezett meg Afrikába, s a játék során Te is ezt a 12 napon utazhatod végig, de az utolsó napokban már az afrikai teleléssel kapcsolatos kérdésekkel is találkozhatsz!

A játékot a Cserhát Természeti és Kulturális Értékeiért Alapítvány és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület partnerségében megvalósuló Északi gólyahír projekt (SMCA-2013-0911-Z) keretében készítettük."

A játék legújabb, 1.2.2 verziójának újdonságai:
  • Már te is leérhetsz Afrikába! Picurnak ehhez 12 nap kellett, s a játékban is elérhető már mind a 12 nap.
  • További kérdések/válaszok kerültek feltöltésre (minden naphoz), így az alkalmazás 248 kérdésből és 1194 válaszból válogathat.

2015. március 23., hétfő

Picurék igencsak megindultak, s már Mozambikban vannak!

Alig néhány napja írtam róla, hogy Picur és csapata megindultak észak felé, s egy hét alatt 877 km-t megtéve Zimbabwébe érkeztek. Az elmúlt napokban magasabb sebességfokozatba kapcsoltak, s három nap alatt 789 km-t repültek, továbbra is északi irányban. Így maguk mögött hagyták Zimbabwét, s a Zambia és Mozambik határán futó Luangwa folyó völgyében haladtak tovább. Ma reggel Mozambikban ébredtek, ahonnan Picur megküldte a friss adatokat tartalmazó SMS üzenetét.

Mindössze 10 nap alatt legalább 1666 km-t repültek!

Külön érdekesség, hogy Picur mintegy 100 napja járt már erre, amiről ebben a bejegyzésben számoltam be: Zambia - Mozambik - Zimbabwe (2014. dec. 10.) >>

Kíváncsian várjuk, hogy a következő napokban folytatják-e az utat ebben a tempóban, vagy valahol megpihennek?

Zölddel jelölve Picur március 13-22. között megtett útvonala. 1666 km-t tettek meg 10 nap alatt!
Út a Luangwa folyó mellett, ahol Picur és csapata tegnap repültek.
Forrás: Panoramio, Fotós: Paarios
Baobab fa, amit tegnap Picurák is láthattak.
Forrás: Panoramio, Fotós: Onglemouzo
Ez a falu is Picurék útvonala mentén, a Luangwa folyó mellett található.
Forrás: Panoramio, Fotós: Ewkvienna
Zambia és Mozambik határán kanyarog a Luangwa folyó.
Zölddel jelölve Picur tegnapi útvonala, Pirossal pedig a tavalyi,
amikor december 10-én arra járt, csak éppen dél felé tartott.


2015. március 21., szombat

Mindenhol a gólyáinkról beszélnek!

Az elmúlt hetekben lépten-nyomon gólyás hírekbe botlott az ember, s különösen gyakran hallhattunk jeladós gólyáinkról. Nem is csoda, hiszen a tavasszal együtt őket is mindenki hazavárja.

Kedden Németh Lajos a TV2 esti időjárás előrejelzésében is részletesen beszélt Veca és Varbó helyzetéről. Azért ez nem semmi! :-)

Itt visszanézhető az említett időjárásjelentés. >>

"Marad a napos idő", Varbó és Veca pedig Törökországban járnak.
Forrás: TV2

A nemzeti ünnepen az M1 televízió "Magyarország, szeretlek!" című műsorában Picurról tettek fel kérdést. Azért ez sem semmi! :-)

"A látványos és szórakoztató show-műsorban művészek, sportolók, hírességek mérik össze tudásukat Magyarország kultúrájáról, történelméről és hagyományairól."

A Picurral kapcsolatos kérdés a 40. perc körül látható. >>

Kérdés az M1 "Magyarország, szeretlek!" című műsorában:
Hány kilométeres utat járt be Picur, amíg elérte téli lakhelyét?

Forrás: mediaklikk.hu

Picurról egyébként az MME Madártávlat című folyóiratának 2015. tavaszi számában jelent meg nyomtatásban egy cikk, "Picurt Dél-Afrikában fotózták!" címmel.

A Madártávlat tavaszi számában Picurról megjelent cikk.

Kedden a Nyíregyházi Főiskola könyvtárában rendszeresen megrendezésre kerülő Teadélután programja is a jeladós madarainkkal foglalkozott, ahol gólyáink történetei vitték a prímet. :-)

"Madaras teadélután" címmel jelent meg ez a kép a Kelet-Magyarország napilapban, a következő szöveggel: A ragadozó madarakról és gólyákról tartott előadást Nagy Károly, a Magyar Madártani- és Természetvédelmi Egyesület munkatársa kedden a Nyíregyházi Főiskolán.
Forrás: Kelet-Magyarország, Fotó: Sipeki Péter

2015. március 20., péntek

Vajon mikor érkezik haza Halász?

Bár az elmúlt hét hónapban nagyrészt Picurról szólt a Gólyanapló, de azért nem felejtettük el Halászt sem. Gondolom, sokan várjátok már az Öreget! Vajon mikor érkezik haza az idén?

Tippeljétek meg, ahogy tettétek azt a korábbi években is! ;-)

Talán segít a tippelésben, ha megnézzük, hogy az előző hét évben mikor érkezett:
  • 2008. március 23.
  • 2009. március 26.
  • 2010. március 23.
  • 2011. március 26.
  • 2012. március 23.
  • 2013. március 20.
  • 2014. március 23.
Legkorábban tehát 20-án érkezett meg, ami éppen ma van, tehát ennél az idén biztosan később érkezik a fészkéhez. De valószínű, hogy már nincs túl messze, s ha minden jól megy, akkor az előző hét év átlaga alapján hétfőn, azaz 2015. március 23-án megérkezik.

Szerinted? Tippelj! ;-)
Tippelni a jobb oldali sáv tetején tudsz!

Emlékeztek még? Tavaly augusztus 27-én 11 óra 13 perckor indult el a hosszú útra.
Az utolsó percek indulás előtt


2015. március 19., csütörtök

Bye-bye Dél-Afrika! Picur és csapata már Zimbabwe déli részén vannak!

Picur rajongói már biztosan felfigyeltek arra, hogy kedvenc gólyájuk két és fél hónap után a múlt hét péntekén elhagyta a már jó ismert Greytown közeli réteket. Azóta csapatával északi irányba tartanak, s a mai napon elhagyták a Dél-afrikai Köztársaság területét, s megérkeztek Zimbabwébe.

Picurék 877 km-t repültek az elmúlt egy hét alatt.
Zölddel jelölve a mai útjuk, amikor megérkeztek Zimbabwe területére.

Az első napon , azaz péntek 13-án 113 km-t repültek, egészen Dundee közelébe, ahol két napot időztek. Majd 16-án reggel folytatták az utat, s 296 km-t tettek meg ezen a napon, ami már egyértelművé tette, hogy véget vetettek a téli tunyulásnak. Az irány egyértelműen északi.
Kedden repültek 132, majd szerdán 177 km-t. A mai napon (március 19.) elhagyták Dél-Afrikát, s 159 km megtétele után már a zimbabwei Mazunga közelében éjszakáznak.

Egy hét alatt tehát legalább 877 km-t tettek meg, nagyrészt északi irányban, s ebben volt két nap pihenő is. Vajon a következő napokban is hasonló tempót diktálnak? Hamarosan kiderül. ;-)

Az Afrikából hazafelé tartó és a még ott időző fehér gólyáink útját bárki nyomon követheti ezen az oldalon. >>

A gólyakedvelők széles tábora már nagy várja, hogy hazaérkezzenek az öreg jeladós gólyáink. Veca és Varbó már maguk mögött tudhatják az út nagyobb részét, s már jó néhány napja Törökországban vannak. Horka is észak felé tart, s két napja a szemünk elől régóta eltűnt Dalma is küldött adatokat, s akkor egészen közel voltak egymáshoz. Szudánban, a Nílus közelében vannak, tehát ők is rajta vannak már a gólyák afrikai sztrádáján.

Tegnap este (pirossal) egy meredek hegyvonulat előtt éjszakáztak. Biztosan nem véletlenül álltak meg ott, hiszen 500-600 méteres szintemelkedő állt előttük, amit a reggeli termikkel egyszerűbb lehetett leküzdeni (zöld). Az a hegyvonulat egyébként 1500 méterrel van a tengerszint fölött.
Ilyen a fent említett hegyvonulat részlete, fotón megörökítve.
Forrás: Panoramio, Fotós: Jaco de Beer
Picur tényleg irigylésre méltó helyeken jár most is.
Forrás: Panoramio, Fotós: Jaco de Beer
Nem lett volna rossz erről a helyről figyelni, ahogy reggel Picurék a hegyek fölé termikelnek (Leshiba Wilderness).
Forrás: Panoramio, Fotós: Trudi

2015. március 3., kedd

Veca és Varbó északnak fordultak!

Március van, így sokan várják már, hogy a gólyáink is megérkezzenek Afrikából. A fekete gólyák első egyedei már megérkeztek, de a fehérek egy része még el sem indult vagy éppen úton van észak felé. Ahogy azt már sokan tudják, a fiatalok nem sietnek hazafelé, de az öregek megpróbálnak sietni, hiszen mielőbb szeretnének már a fészkükben lenni, s megkezdeni az idei költést.

Jeladós fehér gólyáink között négy öreg is van (Dalma, Horka, Varbó, Veca), s közülük kettő az elmúlt napokban már egyértelműen északi irányba mozgott (Varbó és Veca).

Jeladós gólyáink helyzete - Varbó és Veca kiemelve 
Forrás: satellitetracking.eu ::: 2015.03.01.

Varbó jeladója tavaly december óta nem küldött adatokat, s akkor már jó ideje a Csád-tónál volt, ahonnan nem tudott SMS üzeneteket küldeni. (Nem csoda, hiszen Csád-Niger-Nigéria-Kamerun határvidéke napjainkban is válságövezet, s a GSM hálózatok fejlesztése nem tartozik a prioritások közé.) Aztán február végén küldött néhány SMS-t, amiről korábban itt írtunk. >>
Ekkor derült ki, hogy már Szudánban van. Azóta is küldött újabb adatokat, amelyek már egyértelműen azt mutatják, hogy hazafelé tarthat. Az elmúlt héten mintegy 650 km-t mozdult el északkeleti irányba a sivatagos területen, s már a Nílus völgyében jár, közel a Szudán és Egyiptom között húzódó határhoz.

Varbó útja északkelet felé, 2015. február 23. és március 01. között
Forrás: satellitetracking.eu ::: 2015.03.01.

Veca már jó ideje Szudánban van, s december vége óta egy alig 100 km-es körzetben mozgott az ország déli részén, közel a Fehér-Nílushoz. Február utolsó napján azonban ő is megindult, s egy nap alatt mintegy 250 km-t repült északi irányba.

Szóval elindultak, úgyhogy érdemes gyakran meglátogatni a jeladós gólyáink térképét! ;-)

Veca startja észak felé, 2015. február 28. és március 01. között
Forrás: satellitetracking.eu ::: 2015.03.01.

2015. február 28., szombat

Mikor érkeznek haza fehér gólyáink?

Február végén már egyre többen kérdezgetik, hogy elindultak-e már, s vajon mikor érkeznek haza fehér gólyáink?

Akik évek óta figyelemmel kísérik a gólyákkal kapcsolatos szakmaibb honlapokon megjelenő híreket és az MME által közzétett adatokat, azokat már nem tévesztik meg a februárban megérkező gólyákról szóló híradások. Sejtik, hogy az Afrikában telelő magyar gólyák márciusban érkezhetnek haza, s a februári "elsők" valahol a Kárpát-medencében, vagy valahol Európa mediterrán régióiban tölthették a telet.

Arra a kérdésre, hogy a Kárpát-medencében fészkelő fehér gólyák többsége elindult-e már, pontos választ nem adhatunk, de feltételezhetően még nem, s talán csak a következő napokban indulnak el. Jelenleg csak arra alapozhatjuk ezt a feltevést, hogy a GPS-GSM jeladóval Afrikában lévő négy "öreg", azaz korábban már költő jeladós gólyánk közül az utóbbi napokig csak Varbó mozgása mutatott arra utaló jeleket, hogy talán már hazafelé tarthat.

A februárban aktív, azaz adatokat küldő, Afrikában lévő jeladós gólyáink friss pozíciói (2015.02.26.)
Forrás: satellitetracking.eu

Az elmúlt években jeladóval Afrikába eljutó gólyáink adatai alapján az is feltételezhető, hogy a magyar fehér gólyák nagyobb része az Egyenlítőtől északra, Csádban és Szudánban tölti a telet, s talán csak kisebb részük vonulhat délebbre, Etiópiába, Kenyába, Tanzániába, sőt egy részük Zimbabwéig, Botswanáig és Dél-Afrikáig is eljut. (Azt, hogy Dél-Afrikában is telelnek magyar gólyák, már több mint 100 éve tudjuk a gyűrűzött egyedek megkerülési adatai alapján.)

Az Afrikában telelő gólyáink előőrsei már elindulhattak, s a következő napokban biztosan elindulnak, de a többség még várhat több napot vagy hetet is. Ha elindulnak, akkor viszont belehúznak, hiszen tavasszal sietősebb a dolguk, mint ősszel. A költés mielőbbi, de már megfelelő körülmények (tavaszias időjárás) között történő megkezdése sürgeti őket. Így aztán az Egyenlítőtől északra telelők akár két héten belül is hazaérhetnek, ha egy-egy kedvezőtlen időjárási front fel nem tartóztatja őket.

A fiatalokról régóta tudjuk, hogy első egy-két évükben nem térnek vissza a kikelésük közeli régiójába, s ezt a jeladóval megjelölt madaraink példáján is láthattuk. Csak Törökországig repültek vissza, s azt sem sietve, inkább április - május hónapokban tették meg ezt az utat. A most Afrikában lévőknek sem jutott még eszébe észak felé fordulni. Egyelőre élvezik az afrikai napsütést.

A korábbi években műholdas jeladóval Afrikából visszainduló fiatal gólyáink
(Apaj, Tisza, Natália és Alexander) áprilisban hagyták el a fekete kontinens földjét.
Forrás: satellitetracking.eu

Gólyafészek adatbázisban jelenleg 3616 olyan megfigyelési adattal rendelkezünk, amelyek az első vagy második gólya fészekhez történő megérkezését rögzítik, s ezek alapján az elmúlt években az érkezések 90 %-a március 20. és április 23. között történt. Mindössze az adatok 2 %-a szerint érkeztek korábban! Ez alapján kijelenthető, hogy a magyar fehér gólyák többsége március végétől április végéig érkezik meg a fészekhez.

3616 megérkezésről vannak adataink a Gólyafészek adatbázisban, s ezek alapján az elmúlt években
 
az érkezések 90 %-a március 20. és április 23. között történt.

Mindazoknak, akik szinte élőben szeretnék nyomon követni gólyáink hazafelé vezető útját és megérkezését, érdemes lesz gyakran meglátogatni a jeladós madaraink adatbázisát
Azoktól pedig, akik rendszeresen járnak gólyafészkek közelében, s regisztrált felhasználói a Gólyafészek adatbázisnak, azt kérjük, hogy töltsék fel az első vagy a második gólya megérkezését, minden olyan fészek adatlapjára, amelyről biztosan tudják ezeket az adatokat!*

Ezúton is köszönjük az adatfeltöltők közreműködését!

*Sajnos néhány adatközlő biztosan nem a megérkezések napját adta meg az adatbázisban, hanem a feltöltés napját! A Gólyafészek adatbázisban az egyes fészkek adatlapján mindig a megfigyelési adatokhoz kell ezeket feltölteni, s mindig azt a napot, amikor a feltöltött esemény megtörtént (pl. első gólya megérkezése; második gólya megérkezése; egyik szülő a fészken ül; párzás stb.)!


Összefoglaló cikk jelent meg jeladós gólyáinkról az országos hírportálokon

Pénteken számos országos hírportál összefoglaló cikket hozott le jeladós gólyáinkról. Nem ez az első, s valószínűleg nem is az utolsó eset, hogy foglalkozik velük a média.

A mostani cikkek is a két Dél-Afrikáig jutott gólyánk (Picur és Keszi) történetével kezdődnek, de írnak a többiek teleléséről, megemlítve az itthon telelőket is, valamint a tavaszi vonulásról, melynek kapcsán a Varbóról csütörtökön közzétett hírre is utalnak.

Néhány cikk a látogatottabb portálokról:

2015. február 25., szerda

Nézzetek gólyás filmeket és videókat!

Alig néhány nap van hátra a tél utolsó hónapjából, s néhány hét múlva megérkeznek Afrikából az első gólyáink. Persze a többségük majd március végén és április elején érkezik, de az sincs már olyan messze. Mégis sok gólyakedvelőnek ilyenkor már ólomlábakon múlik az idő, mivel hosszú hónapok óta nélkülözik kedvenc madaraikat.

Még szerencse, hogy a néhány itthon telelő gólyáról időnként szóltak a híradások, s talán még fontosabb volt az idei télen, hogy az Afrikában telelő jeladós gólyáinkról rendszeresen híreket adtunk. 

Kedves Gólyakedvelők! Ha mégis úgy érzitek, hogy nehéz lesz kibírni ezt a néhány hetet, amíg a webkamerával megfigyelt fészkeinkbe is megérkeznek lakóik, akkor jobb híján nézzetek gólyás filmeket és videókat! Hátha enyhítik a következő hetekben, a gólyákkal kapcsolatban jelentkező "elvonási tüneteket". :-)

A videómegosztó oldalakon is számtalan rövidebb-hosszabb, gyengébb vagy minőségi gólyás filmet és videót találhattok, de ezekben a hetekben négy alkalommal leadják a Da Vinci Learning televízióban azt az egészen jó filmet, amelyet 2005-ben mutattak be "Flight of the Stork" címmel (magyarul "A gólyák vándorlása" címet kapta). Persze azoknak, akik az elmúlt években rendszeresen olvasták a Gólyanaplót, nem sok újat mond ez a film, hiszen szinte mindenről volt már itt szó az elmúlt években. (Még a film talán legérdekesebb spanyolországi helyszínéről (Caceres) is olvashattatok helyszíni beszámolókat és láthattatok képeket, s az Isztambul fölött vonuló gólyákról a filmben látottaknál is nagyobb csapatokról videofelvételt.)

Néhány YouTube videót alább megosztok, aztán folytassátok a keresgélést! ;-)

2015. február 22., vasárnap

Keszi és Picur februári kalandjai Dél-Afrikában

Február elején írtam utoljára a két Dél-Afrikában telelő jeladós gólyánkról, s ők azóta is nagyrészt egy helyen tartózkodtak. Nyugalomban tölthették a tél utolsó hónapjának eddig eltelt napjait, csapatukkal járhatták a réteket, mezőgazdasági területeket, s szedegethették a sáskákat, gyíkokat, pockokat, s minden mást, ami mozog ott a dél-afrikai nyárban.

Keszi és Picur helyzete 2015. február 20-án
Forrás: satellitetracking.eu
Picur (piros) és Keszi (narancs) tette meg a legnagyobb utat jeladós gólyáink közül.
2015. február 20. ::: Forrás: satellitetracking.eu

Kesziről nem tudtunk további információkat, hiszen február 3. óta nem érkeztek tőle friss adatok. Közben ígéretemhez híven, a háttérben megindult a keresése, s találtunk is olyan kollégát, aki tudott segíteni ebben. A neve Bradley Gibbons, aki a Karoo jó ismerője, s régebben azon a farmon is járt, ahol Keszi január 24. óta idejét töltötte. Sajnos friss koordináták nélkül csak remélhettük, hogy Keszi még ott van az öntözött farmon, ahonnan utolsó koordinátáit küldte. Bradley megkérte a helyi gazdálkodókat, hogy próbálják megkeresni a gólyánkat. Gólyákkal ugyan találkoztak, de nem jártak sikerrel, már ami Keszit illeti. Pénteken egyébként kaptam fotókat a környéken vadászgató gólyákról, amelyeket Bradley édesapja, Malcolm Gibbons készített, amikor arra jártak. Lentebb láthatóak ezek a képek. Ezúton is köszönöm nekik!

Közben persze Bradley-vel folyamatosan tartottam a kapcsolatot, s megírta, hogy azon a vidéken elég rossz a GSM hálózat lefedettsége, így ne csodálkozzunk, hogy Keszi jeladója nem küld SMS-t. Így aztán vártuk, hogy olyan helyre mozduljon el, ahol kicsit jobb lesz a hálózati kapcsolat lehetősége.

Pénteken reggel aztán (február 20.) megérkeztek a várva várt SMS-ek, s kiderült, hogy Keszi egészen csütörtökig, azaz négy héten keresztül ott volt az öntözött farmon, Venterstad-tól délre. Csütörtökön viszont útnak indult, s repült 130 km-t. Először délkelet felé indult, majd északkeletnek fordult, s meg sem állt egy másik öntözött farmig, ezúttal  Burgersdorp közelében. Most már tényleg mondhatjuk, hogy kedveli az öntözéses földművelést. :-)

Persze nem véletlen, hogy a gólyák a Karoo félsivatagos tájain ezeket a farmokat látogatják, hiszen azon a vidéken nem túl sok az élelem. A folyók mentén megművelt és öntözött mezőgazdasági területek viszont lehetőséget nyújtanak a túlélésükhöz.

Keszi közel egy hónapot töltött ezen farmon, Venterstad közelében.
2015. január 24. - 2015. február 19. között ::: Forrás: satellitetracking.eu
Csütörtökön újra útnak indult, s repült 130 km-t. Délkelet felé indult, majd északkeletnek fordult.
2015. február 19.
Egy újabb öntözött farmig jutott, ezúttal Burgersdorp közelében.
Most már tényleg mondhatjuk, hogy kedveli az öntözéses földművelést. :-)

2015. február 19-20. ::: Forrás: satellitetracking.eu

Picur, a híressé vált másik gólyánk, egyelőre a megszokott menetrend szerint tölti napjait a Greytown közelében lévő hegyi réteken. Gyakran meglátogatja az aprócska vizes mélyedést, s az éjszakát általában a rét keleti oldalán lévő erdőfoltban tölti. Egyelőre nem érkeztek róla újabb fotók Dawie-től, de a lényeg, hogy rendszeresen érkeznek tőle az SMS-ek.

A két gólyánk jelenleg 460 km-re van egymástól, s egyelőre úgy tűnik, hogy jól érzik magukat Dél-Afrikában. Kíváncsian várjuk, hogy mikor hagyják ott a már-már megszokott helyüket, s indulnak esetleg észak felé. Gondolom, így vannak ezzel a kedves olvasók is.

Tipikus félsivatagos táj a Karoo-ban, kopár dombokkal, s zöldellő lucernafölddel. Teljes felbontásban láthatóak (a képre kattintva) a középső vonalban legelésző nílusi ludak (Alopochen aegyptiaca) és néhány szürkefejű ásólúd (Tadorna cana).
2015. február 18. ::: Fotó: Malcolm Gibbons
Szedegető fehér gólyák egy száraz, éppen ugaroltatott mezőgazdasági területen
2015. február 18. ::: Fotó: Malcolm Gibbons
Egy szedegető gólya, kicsit közelebbről, az előző képen látható ugaroltatott területről
2015. február 18. ::: Fotó: Malcolm Gibbons
Picur közel két hónapja ideje nagy részét egy mindössze 2 km-es körzetben tölti.
2014. december 25. - 2015. február 20. ::: Forrás: satellitetracking.eu

2015. február 7., szombat

Keszi az öntözéses mezőgazdaság kedvelője?

Miközben szerdán a bulvár médiában is tudósítottak Picur dél-afrikai kalandjairól, Keszitől is kaptunk friss adatokat kedden, s kiderült, hogy továbbra is azon az öntözött farmon éli mindennapjait, ahová még január 23-án érkezett. A két nappal korábbi beszámolóban már több térképen látható volt, hogy Keszi különösen kedveli az öntözött mezőgazdasági területeket.

Keszi már két hete ugyanazon az öntözött farmon van, közvetlenül a Venterstad és Steynsburg közötti főút közelében.
Sárgával jelölve a januári, pirossal a februári pozíciók.
2015. január 23. - február 03.

Vajon miért kedveli az öntözött mezőgazdasági területeket? S csak ő szereti ezeket a farmokat?

A válasz egyértelmű. Ahol víz van, ott általában étel is van gólyáink számára, s nem kizárólag a vizekben élő kétéltűekre vagy halakra kell gondolni. Egyrészt a vizes helyeken a növényzet is jól fejlődik, s ahol növényzet van ott az azokat fogyasztó rovarok is megjelennek, ráadásul a föld alatti járatokban élő rágcsáló vagy rovarevő emlősök is gyakrabban kényszerülnek elhagyni járataikat. S ez ugyebár minden olyan madarat is odavonz, amelyek mindent elkapnak, ami mozog és amit le bírnak gyűrni. Márpedig a gólyák ilyenek. :-)

Gólyák, gémek, kócsagok, sirályok, sőt a ragadozómadarak is előszeretettel időznek hosszabb ideig az öntözőberendezések környékén, legyen az itt Európában vagy akárhol a világ más tájain.


Gondolom sok kedves olvasóban felmerült a kérdés, hogy Picurhoz hasonlóan miért nem kerestetjük meg Keszit is, ha már két hete ugyanazon a helyen tartózkodik? Természetesen már intézkedtünk ez ügyben is. ;-)

Keszi és Picur térképe a satellitetracking.eu honlapon >>

Öntöző berendezésen pihenő, vonulásban lévő gólyák az izraeli Agamon Hula közelében.
Forrás: Twitter, 2014.08.21.
A legkisebb víz is fontos gólyáinknak. Picur is minden nap meglátogatja, a már jól ismert aprócska vizes mélyedést, a Greytown közelében lévő réteken. A Google Föld 3D nézetén látható, hogy ott sűrűbbek a pontok. 
Sárgával jelölve a januári, pirossal a februári pozíciók.

2015. február 1., vasárnap

Horka újra a Ngorongoro közelében

Horka az egyetlen öreg hím gólyánk, amely GPS-GSM jeladóval indult útnak tavaly nyár végén Afrikába, s ő volt az ötödik, amelyik átrepült a déli féltekére. Jeladója viszonylag ritkán küldött SMS-eket, de januártól már gyakrabban érkeztek tőle is adatok. Január 14-én érkezett meg Kenyába, de másnap már Tanzániában volt, s a vulkánok vidékén, a Ngorongoro közelében éjszakázott. Csak egy héttel később indult tovább, de nem sokáig tartott dél felé, s 24-én már vissza is fordult. Tegnap újra a Ngorongoro vidékéről küldött SMS-t.

Lehet, hogy már nem is megy délebbre? Hamarosan kiderül!

Korábbi hírek Horkáról:

Horka és párja Ludányhalásziban található fészkükön 2014.08.14-én
Forrás: Északi gólyahír
Horka útja Tanzániában, 2015. január 31-ig
Forrás: satellitetracking.eu
A 2014-ben jelölt és az Egyenlítőt is átrepülő öt jeladós gólyánk közül mind a Ngorongoro közelében vonult dél felé.
Forrás: satellitetracking.eu
Horka tegnap reggel a Ngorongoro Természetvédelmi Területhez tartózó Empakaai-kráter és az aktív Ol Doinyo Lengai vulkán között repült, északnyugati irányban.
Forrás: satellitetracking.eu
Horka az Empakaai-kráter és az aktív Ol Doinyo Lengai vulkán között repült.
S ez így néz ki a Google Föld 3D nézetén.
Az Empakaai-krátert sok Tanzániába és a Ngorongoro rezervátumba látogató turista meglátogatja.
Forrás: Panoramio, Fotós: Steve Axford
Empakaai-kráter
Forrás: Panoramio, Fotós: Bernd M.
Az aktív Ol Doinyo Lengai vilkán az Empaakai-kráter közeléből nézve
Forrás: Panoramio, Fotós: Geo-Lasse