Mivel nem nagyon volt hét közben időm* a fotók és a kamera archívumából a videók feldolgozására, ezért tartott eddig, hogy itt is közzétehessem az erről szóló bejegyzést.
*Az ilyenkor szokásos munkáim mellett ezen a nyáron 10 főiskolai és egyetemi hallgató gyakornoki programját kell irányítanom, ami elég sok időmet igénybe veszi. De így mindannyian a madármonitoring és a madárvédelem számára hasznosan töltik ezeket a heteket. Többek között gólyafelméréseket is végeztek, s a hét második felében többen Picur videóinak elemzésével voltak megbízva, hogy megtudhassuk, amire a korábbi jeladók felszerelésekor nem volt lehetőségünk. Ugyanis a webkamera minden pillanatát megörökíti annak, hogy a frissen jeladózott gólya mivel töltötte idejét, mennyit tollászkodott, babrálta a jeladót és mennyi idő alatt szokta azt meg. Az eredményekről majd beszámolok, de azt már láthattátok, hogy két nap után nem sokat foglalkozott a jeladójával.
A jeladó hámjának felszerelésével hamar végeztünk. ::: 2014.07.15. |
Picur fészektestvérei (Rákász és Révész) a közeli sportcsarnok tetején ::: 2014.07.15. |
A Nagyhalászból Nógrád megyei fészkekbe adoptált négy fióka közül (Picuron kívül) meglátogattuk még Ludányhalásziban Kökény és Vitéz fészkét is. Kökény fészkénél az egyik fészektestére már repkedett a környéken, de az etetés előtt hazament, Vitéz fészkében nem láttunk kirepülést (de ettől még lehetett ott is). Még egy fészket meglátogattunk, melyben két fióka volt, s egy korábban jeladózott öreg gólya is.
Kökény fészkébe érkezik haza egyik fészektestvére ::: 2014.07.15. |
További fotók láthatóak az alábbi két albumban.
Végezetül néhány videó, amit a webkamera rögzített erről a napról.
A webkamera által rögzített videón az látható, amikor Picur visszakerül a fészekbe a jeladó felszerelése után. Látható, hogy a fészek tele van mezei pockokkal és/vagy fiatal patkányokkal, melyekből ebben az évben minden gólyaszülő sokat vitt a fiókáknak. (Az idei száraz tavasznak köszönhetően a vizes élőhelyekhez kötődő táplálék állatokból nem volt nagy a kínálat, viszont a pocok gradáció segített a gólyáknak is a fiókák felnevelésében. Reméljük, hogy a NÉBIH által a pockok irtására engedélyezett, s az EU-ban tiltott Redentin-től elhullott rágcsálókból nem sok jutott a gólyáinknak! Cikk erről: Tiltott anyaggal, tiltott módszerrel irthatják a rágcsálókat a hazai eseti engedély alapján >>)
A webkamera által rögzített videón az látható, amikor Rákász után Révész is visszaérkezik a fészekbe, néhány órával Picur jeladójának felszerelése után.
Rákász után Révész is visszaérkezik a fészekbe, néhány órával Picur jeladójának felszerelése után.
Öten a fészekben ::: 3 fiatal és a 2 szülő (Rimóc, 2014.07.17. 17:13)
4 megjegyzés:
Köszönöm a posztot.
Csodálatosak a felvételek.
Halász Picurnak a fajvédelem szolgálatában sikeres és nagyon hosszú küldetést kívánok!
Nektek erőt, egészséget, türelmet, kitartást a munkátokhoz!
Üdv: yokas
Kedves Yokas!
Köszönjük!
Reméljük, hogy Picurról sokáig kapunk majd adatokat a jeladónak köszönhetően!
Üdv,
Karcsi
Kedves Károly!
Különlegesek a felvételek. Általuk olyan pillanatait ismerhetjük meg a gólyák életének, melyet másként lehetetlen. Picur kalandos életét a jeladó segítségével folyamatosan nyomon követhetjük. Remélem, hogy a pocokírtás nem fog a madárvilágban visszafordíthatatlan károkat okozni.
Kizárt dolog, hogy erre a problémára nem tudnak valamilyen bio-módszert alkalmazni.
Köszönöm a sok hasznos ismeretanyagot, melyet a feltöltött filmek és fotók nyújtanak számunkra.
Üdv: Erzsi
Kedves Erzsi!
Reméljük a legjobbakat!
Üdv,
Karcsi
Megjegyzés küldése