2012. április 15., vasárnap

Péntek 13, avagy 13 fotó, engesztelésül az elmaradt bejegyzésekért

Hetek óta megint nem volt időm új bejegyzés készítésére. Persze írhattam volna néhány sort a március 23-án érkezett látogatóról, s az utána következő kálváriáról, majd arról, hogy április 3-án végre Halász, s 5-én Hajnal is megérkezett (vagy mások?). De mivel nem volt időm pontosan követni az eseményeket, így még röviden sem írtam, hiszen félrevezetni mégsem szeretném a rajongókat. Ígérem, hogy később majd ezeket a történéseket is megírom, s megpróbálom kibogozni, hogy mi is történhetett a fészekben az elmúlt 3 és fél hétben.

Időközben megérkezett az első tojás is (13-án pénteken, 23 óra 4 perckor), s ma éjjel már a második is várható. Erről is illik majd bővebben megemlékezni, a szokásos animációkkal és háttér információkkal.

Szóval majd jelentkezem, de addig is ajánlom a péntek 13-án készített 13 fotót, melyeket a toronyból készítettem, amikor az új internetkapcsolat kiépítése miatt jártam ott. Remélem, jók lesznek engesztelésül! ;-)

Hajnal és Halász - De melyik a hím és melyik a tojó? Csalóka a kép.
Érdemes rákattintani és megnézni nagyobb felbontásban!
Érdemes rákattintani és megnézni nagyobb felbontásban!
Ugye milyen délceg a bal oldali madár?
Érdemes rákattintani és megnézni nagyobb felbontásban! 
Érdemes rákattintani és megnézni nagyobb felbontásban!
A bal oldalon Hajnal, a jobb oldalon Halász látható.
Érdemes rákattintani és megnézni nagyobb felbontásban!
Érdemes rákattintani és megnézni nagyobb felbontásban!
Hajnal fiatalsága itt a csőrén is látható. Halász csőre eléggé lestrapált.
Érdemes rákattintani és megnézni nagyobb felbontásban!
Érdemes rákattintani és megnézni nagyobb felbontásban! 
Hajnal közelről...
Érdemes rákattintani és megnézni nagyobb felbontásban! 
... és még közelebbről.
Érdemes rákattintani és megnézni nagyobb felbontásban! 
Halász csőre szemből...
Érdemes rákattintani és megnézni nagyobb felbontásban! 
... bal oldalról...
Érdemes rákattintani és megnézni nagyobb felbontásban! 
... és jobbról is viharvert.
Érdemes rákattintani és megnézni nagyobb felbontásban! 

41 megjegyzés:

panka írta...

Köszönöm ...csoda szépek !

Kata írta...

Karcsi!
Köszönöm a beszámolót és a gyönyörű képeket! :)

Névtelen írta...

Köszönjük!
Csodaszép Halász és Hajnal!:)

Amy's írta...

Alomszepek mindketten.Csodalatos fotokat keszitettel Karcsi ,koszonom hogy megmutittad

Krisztina írta...

Kedves Karcsi,
köszönöm a csodás képeket, gyönyörűek a gólyáink! Nagyon várom a bejegyzésed az elmúlt 4 hét történésiről, nagyon izgalmasan indult a szezon és kíváncsi vagyok mi a véleményed...
Addig is minden jót kívánok Neked és jó időt, sok táplálékot és SOK-SOK szerencsét a gólyáinknak!
Üdvözlettel: Krisztina

Valcsi írta...

Kedves Karcsi!
Hát bizony az elején, mikor Halász megérkezett, nem tudtam, hogy a gólyalátogató fészket akar foglalni, vagy mi is lesz. Szerencsére a helyzet tisztázódott, ez látszik is a szereteten és a két tojáskán is.
Nagyon szépen köszönöm a csodaszép fotókat. Látod,látni Halászon az "érett gólyahímet"ahogy gondoltam.
Üdvözöllek és köszönöm : Valcsi

Névtelen írta...

Karcsi ! Fenomenálisan remek képeket készítettél a kedvenceinkről, köszönjük ! Minden gólya-fun-nak kívánok további szép napot !Azt hiszem , ennyien soha nem aggódtunk , de a természet rácáfolt ! :)

Névtelen írta...

Szuper képeket csináltál, gartulálok!!

Kata írta...

Karcsi! Köszönet ezekért a csodálatos fotókért, jó ilyen közelről látni a gyönyörűségeket! Sok izgalmat okoztak idén a gólyalesőknek, de megérte, mert amit most látunk a fészekben, az mindenért kárpótol minket! Reméljük, még sok örömöt tartogatnak nekünk: Köszönet a fáradozásodért: Kata.

Névtelen írta...

Mindannyiunk nevében köszönjük a szuper képeket. Isszuk minden betűt amit leírsz, és csodálunk minden fotót, amit felteszel.
Világosan látszik, hogy, hogy Halászt miről lehet felismerni biztosan, és hogy Halászné mennyivel fiatalabb. Nagy kópé a mi Halászunk:)
Kérjük az égieket, az azon túliakat is, hogy éljen még a mi Halász kópénk sokáig, hogy ne maradjon üresen a fészek.
Hát ez az emberi önzőség. Mi már csak ilyenek vagyunk:)
Magyarné

LAJOS írta...

Köszönjük !
A képek fantasztikusak.
Tisztelettel LAJOS

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!

Nagyon szep es hasznos fotokat tettel fel a golyakrol.Koszonet erte.
En is a harmadik eve kovetem a Nagyhalasz feszek torteneseit.
Most megis megdobbentem, hogy Halasz ilyen stigmaval erkezett vissza. Talan a kesei erkezesenek a serulese is oka volt? Mi okozhatott ilyen vagast a csoren es mellette felszini roncsolasokat? Ez valami harc lehetett egy masik ragadozo madarral? Vagy Afrikaban, ahol toltotte a telet-talan egy ragadozo karmaibol menekult meg?
Milyen tulajdonsagu egy golyacsor? Van esely a behegedesre?
Te, aki szakember vagy-tudnal felelni a kerdeseimre? Gondolom masokat is foglalkoztat kedvencunk csorenek allapota. Remelem majd nem befolyasolja a bekavadaszatban, a maga es a fiokai szamara a taplalekszerzeseben!
Minden jot!

KMagdi írta...

Tényleg, láttunk már öreg gólyát, de nem volt ilyen viharvert a csőre, Halásznak most meg olyan, mintha hámlana. De mechanikailag nem sérült, így meg legalább megismerjük, jól van, nem kell sajnálni, nézzük a jó oldalát.

Edit írta...

Karcsi! A fotók csodásak lettek, a gólyák gyönyörűek, és hála neked már meg tudom különböztetni őket. Mindent köszönök… szép napot gólyák és gólyalesők.:-)

irénke írta...

Nagyon vártam már őket, néztem mindennap, hogy mikor érkeznek meg. Nem látom Harmaton a gyürüt. Még nem tudtam elkapni a tojás forgatást, cseles, pont akkor ül mindig mikor én jövök:P

Névtelen írta...

Már 3 tojás van a fészekben. Gyűrű nincs se Halászon, se Hajnalon, túl korosak ahhoz, hogy meggyűrűzzék őket. Nagyon szépek, nagyon jó a kamera, nekem már 4. éve ők a kedvenceim.

Edit írta...

4 tojás? szuper!!!

Edit írta...

Kedves Karcsi! Időnként csak a közeli kameraállás látható...ez direkt van? A felbontás amúgy szuper. :-)

...más...kedves mindeni...szokott valaki az MME által szervezett madarásztúrákra járni?

Edit írta...

"mindenki" :-)

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!

Mi történt a kamerával?

Névtelen írta...

Karcsi ! Tudjuk, hogy nem könnyű a munkád ! Amint lehetséges, kérjük, hogy a kamerát mielőbb reparáldd meg ! Kedvenc madaraink nagyon hiányoznak ! Minden madárbarátnak nagyon kellemes hosszú hétvégét ! :) Sziasztok !

Névtelen írta...

Nem 4 tojás van, hanem 5

Kata írta...

jaj de jó! Újra üzemel a kamera! :)))))

Névtelen írta...

Károly ! Minden gólyabarát nevében megköszönjük a munkádat ! Gyors volt az intézkedésed ! Keljetek fiókák, mert mindjárt itt az Ősz ! :) kellemes napot !

Névtelen írta...

Tornacipő van a fészekben :)

Névtelen írta...

Vajjon honnan halászta Halász a tornacsukát ? :)

Névtelen írta...

Hol van???Nem látom!
Egyébként: :D:D:D

Névtelen írta...

Az nem tornacipő! Az egy toll!

Névtelen írta...

Lefotóztam, de nem tudom feltölteni

Névtelen írta...

Gólyás fórumon néztem a tegnapi fotókat,ha valamit felvittek volna a fészekbe azt ők is megörökítik, folyamatosan nézik a kamerát.
Oda fellehet tölteni fotót, előtte regisztrálni kell.

Névtelen írta...

malyva!
Gyere vissza a sg fórumra!
Nem akart senki bántani, félreértés volt az egész!:((
Meleg van stb...

Segítünk elmagyarázni, hogy kell fotót feltenni.

yokas

Névtelen írta...

Bocsi Yokas, de az nem olyan hely, ahol szívesen látják az embert:(
Ha találsz egy jó helyet, szívesen megosztom a képet mindenkivel.
malyva

Névtelen írta...

Malyva, írtam neked mailt.

yokas

Névtelen írta...

Jól láttam, hogy vizezi a madár a fészket?

Névtelen írta...

Jön a vihar, dörög az ég, lehűlnek legalább a gólyák

Névtelen írta...

Este, 13 fokban nagyon nem kell hűlniük.

Angyaka írta...

Szép napot.Nem tudom de két napja nem látni a gólyákat.Mi történt tán el romlott a kamera?de kár.Kérem nézzen utána ha lehet.Köszönöm szépen.Angyalka.

Névtelen írta...

Angyalka ! Jó megfigyelő képességed van ! De mindig becsültem a rajongást ! :)Hát, majd remélhetőleg Karcsi intézkedik ! Sziasztok! Szép napot ! /De lehet Teliholdas is ! :) !

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!

Nagyon szép lett a blog, gratulálunk és köszönjük!

Jó lenne ha kamerán is látnánk Halászékat.:((

Névtelen írta...

Örülünk , mert most látjuk a kedvenceinket ! ! 4 tojás van , ugye???

Nagy Károly írta...

Tudtommal 5 tojás van.

Üdv,
Karcsi